Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-01 / 102. szám
Marx és Engels emlékműve NINCS MEG olyan ága a képzőművészetnek, amely körül oly sok vita kavarogna, mint a köztéri szobrászat. Szükségszerű ez, hiszen ellentétben a múzeumok és kiállító helyiségek falain látható táblaképekkel vagy egy-egy intézmény falára került faliképekkel, a köztéri szobor mindig, mindenkinek szeme előtt van, akarva nem akarva találkozunk vele, alakítja mindennapi környezetünket. A köztéri szobor ezért már csak egyszerű megléte, „ott van”-ja miatt is provokatív: állásfoglalásra késztet. Vagy ha ezt nem teszi, akkor szükségképp hiányzik belőle valami, hiszen azért nem vesszük észre, mert nincs rajta semmi észrevenni való, olyannyira simulékony, hogy semmibe vesszük, mint az egyszerű parki sétapadokat, vagy pedig olyannyira megunt plasztikai közhelyeket használ fel, oly szájbarágó szimbólumokat közöl, hogy nem tudja felkelteni az érdeklődésűnket. Márpedig a köztéri szobor funkciója több ennél — különösen, ha nem pusztán környezetesztétikai, díszítő jellegű szoborról van szó, hanem emlékműről, tehát valamilyen társadalmilag fontos esemény vagy személy szoborjellé formálásáról. Ha az ilyen célra szánt szobor nem tudja magára vonni a figyelmet, nem tud valami lényegeset közölni — akkor kár volt felállítani. PERSZE, ha a köztéri szobor formarendje újszerű, vagy az ábrázolt személy értelmezése eltér a szokványtól, gyakran találkozik a közvélemény egy részének a meg nem értésével, sőt néha szenvedélyes vitákat is ébreszt. Elég Somogyi József kiváló Szántó Kovács-emlékművére utalni; a körülötte dúló vita túlnőtt Hódmezővásárhely keretein, úgyszólván országos üggyé lett. Lehet, hogy ez a sors vár Segesdi György most felállításra kerülő Marx—Engels-em- lékművére is, amely Budapesten, az MSZMP KB székháza mellé, a Jászai Mari térre kerül, tehát ugyancsak nagyszámú „néző” szemlélheti nap nap után; részévé válik a budapesti városképnek. EGY TÖMBBEN tartott, prizmatikus szerkezet a kétalakos szobor, monumentális nyugalmú figurákkal. Éles, tiszta, tőmondatszerű formák, minden mellékes részlet elhagyása, mértani rend: ősi vonásai a monumentális plasztikának. Ez figyelhető meg az egyiptomi gránitszobrokon, vagy a mezopotámi kultúrák szobrászati emlékein. Valahol itt kereshetjük Segesdi György kompozíciójának formai előképeit is. Ugyanakkor a mértani rend, a kristályos szerkezet hangsúlya korunkra emlékeztet, a tudomány és technika nagy lehetőségének a korára. Maga a szobrász, Segesdi György egy interjújában így beszel szobráról: „Három évvel ezelőtt, egy pályázatra készítettem ezt a munkámat. A feladat szépsége, komolysága, az elgondolás és megvalósítás közben mindvégig különleges izgalomban tartott. Tudtam: nem formálhatom meg hagyományosan ennek a két rendkívüli embernek az emlékművét. Eszmei oldalról közeledtem a témához, úgy, hogy a megfogalmazandó gondolat külső megjelenése ne legyen általános. Meg kellett tehát találnom azt a zárt formát és világos szerkezetet, amely szükségszerűen háttérbe szorítja a külsődleges jegyeket, de mégis felismerhetően mutatja Marx és Engels karakterisztikus vonásait ...” Ezt kísérelte meg kifejezni Segesdi György összefogott kompozíciója, zártplasztikájú szobrában. A SZOBOR most kezdi életét. Tud-e szuggesztív' erővé válni — ezt csak a jövő döntheti el. Mindenfajta értékelés azonban csak a helyes szándék figyelembevételével történhetik. Sablonos, naturalista konvenciók szerint senki se ítélje meg ezt az emlékművet, hiszen erénye épp az, hogy megpróbált elszakadni a túlélt konvencióktól. Németh Lajos SZAKONYI KÁROLY: M egint a szekrényt rendezgette. Hús volt a szoba, csak a félig nyitott ablakon áradt be egy kis langyméleg a kertből, És apró neszek: a májusi napra, a virágzó fák illatára kiröppent méhek ott tévelyegtek a ház sárga falánál. De a szoba még a telet őrizte; az öregasszony fázott, hideget érzett a homloka, a keze. Kutatott a selyempapírba csomagolt párnahuzatok, hálóingek, csipkés blúzok között. Enyhe porszag volt, alig érezhető, talán nem is por, csak a háborítatlan múltszag; púderok, régi kölnik, hajdani cigaretták meghalt illata. Délután volt; a lakás kitakarítva, a horgolt terítővei letakart asztalkán — a fekete faborítású falióra alatt — porcelán vázában barkaág; a magas bevetett ágyon gobelin díszpárna; rend. Rend. mint mindig: konyhában, szobában, szekrényben. A polcok szabályos rendje. Csíkos férfiingek, színeha- gyott nyakkendők, fehér selyemharisnya, vékony bőrkesztyű, egy szalag (milyen sárga, töredezett!), s köztük a rózsaszín papír, ami már nem is zizeg: puha, mint a batiszt. Batiszt zsebkendő monogrammal: S. V. Kivette, hogy összehajtogassa szépen — koppanva hullt a padlóra egy kétrét hajtott kartonlap; zöld keretben lila betűk... Az öregasz- seony bal kézzel megkapaszkodott a szekrény ajtajába, hajoltában megroppant a dereka, így maradt kicsit a föld felé görbülve, nyöszörögve, aztán kaszáló mozdulattal elérte a lapot, felemelte. Szédült; várnia kellett, hogy eltűnjenek szeme elől a karikák. Imbolygó járásával bebőklász- ta a szobát — a varrógépen találta meg a szemüvegét. A BUDAPESTI SÜ- TÖMUNKÁSpK VIGAIc MI BIZOTTSÁGA — olvasta a karton lila betűit — Vigalmi bizottság — ismételte csodálkozva. Az ablakhoz ment, hogy jobban lássa a fakó meghívót. SÜTÖK BÁLJA. Ó, a sütők bálja! Egy pillanatig mintha emlékezett volna rá, de aztán megint a csodálkozás: — Sütők bálja? Tovább betűzte: SZEMÉLY JEGY VIGALMI ADÓVAL EGYÜTT 2 PENGŐ 40 FILLÉR. CSALÁDJEGY — Családjegy? ... — CSALÁD JÉG Y 2 HÖLGY 1 ÜR 6 PENGŐ. JEGYEK A SÜTÖDÉK BIZALMI FÉRFI- ÁNÁL ... AZ É. M. O. SZ. DALKÖR KÖZREMÜ... — Hat pengő. Mennyi lehetett az a hat pengő? — ... KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL A BUDAPESTI SÜTÖK SZAKOSZTÁLYA... — Ö, a sütők szakosztálya! Ven- di! Vendi, ahogy mondja... hogyan Is mondta mindig? Ö, Igen, a szakosztály!... — SZAKOSZTÁLYA OTTHON ÉS ROKKANTALAPJA JAVÁRA... 1928... A z öregasszonw meg** kapaszkodott az ablakpárkányba, nézte a kert frisszöld fáit és számolgatta, hogy mikor is volt 1928? Húsz éve? Dehogy! Negyven éve? Nem, több is! Több is, persze. Régen. Nézte a fákat, megint nyár lesz. Az ég messzi kéksége. A megrozsdált kerítés, a feltöredezett betonutacska. Nyár lesz. Elnevette magát, mintha valaki látná most, ahogy megnézte magát a falitükörben. A válla jobbra hajlik, a csípője balra, hosszú fekete szoknyája alól kinyúlnak a nagy férficinőv A kötény. A fejkendő. A kicsiny arc. N áhát! Felemelte a kartont szétnvitotta TÁNCREND ÉJFÉL ELŐTT; SÜTÖCSÁRDÁS, KERINGŐ, TANG.Ö, SHIMMY ... ÉJFÉL UTÁN: KERINGŐ, HÖLGYVÁLASZ ... Ezt nehezen olvasta: BLACK BOTON. Töprengett, hogy mi is Volt az a black boton? Csak a végén derült fel az arca: CSÁRDÁS REGGELIG. Vendi gyönyörűen tudott csárdásoani. Egyenes derék, feltartott fej, a test finom, ruganyos rezgő mozgása. Finoman. Üria- san... A karton hátlapján ezt olvasta: FELÜLFIZETÉSEK! TEKINTETTEL A NEMES CÉLRA KÖSZÖNETTEL ELFOGADTATNAK ÉS AZ „ÉLELMEZÉSI MUNKÁS’-BAN NYUGTÁZTATNAK. Meg kellene keresni ezt az „Élelmezési Munkás”-t, biztosan benne van a nevük. r A lit ott az ablaknál és látta, hogy megint nyár lesz. Vendi ilyenkor szilvakék öltönyt viselt és szalmakalapot Szerette a szép nyakkendőket. Megke- félgette a bajuszát a mosdótál fölött a konyhában és azt mondotta: — Nanica! — — igen azt mondta: — Nanica, megyék a szakosztályba. Vendi bizalmi volt Hajnalban — még csaknem éjszaka — kezdte a munkát a pékségben, délre hazaért, akkor lefeküdt, négy óra felé felöltözött, simára fésülte a haját és azt mondta: — Nanica, megyek a szakosztályba. Tehát huszonnyolcban volt ez a bál! De mikor is volt 1928? Milyen régen? Elfáradt; egy kicsit leült a dívány bordó plcissta- karójára. Nagyon régen... Hogyan is gondolhatta volna, hogy csak húsz éve? Hiszen húsz évvel ezelőtt Vendi már nem élt Most meglátta a termet. Hirtelen meglátta a kristályüveg csillárokat, a fényes parkettet, a suhanó szoknyákat, a fehér ingmelleket ... Csak ennyit Aztán megint Vendit ahogy Icefélgeti a bajuszát a mosdó fölött Meg azt az inasgyereket is, aki benyit a konyhába: — Vendel szaktárs itthon van? Mire ő: — Talán úr..; vagy bácsi! Nem?! — Nem — mondja nevetve az inasgyerek —, mi szak társak vagyunk, nem uráli. Megvárom! — És leül a konyha küszöbére, felcsap egy könyvet, olvas. Ö meg tejeskávéval és süteménnyel kínálja. — Aztán, mi jót olvasunk? A z inasgyerek feltekint, mintha latolgatná, érdómes-e megmondani: — Marxot! — Nohát jól van, csak tessék, fogyassza ezt a kis süteményt és ezt a kis kávét Olvasson csak, ráér, majd megjön az uram... — És tesz-vesz tovább a konyhában, ruhákat locsol be vasaláshoz. S egy szárcsák megszólal az inasgyerek izgatottan, úgy hogy meg is ijed, azt hiszi, valami baj történt az udvaron. — Nanica néni! Tudja-e, hogy Vendi szak társ, meg mi valamennyien mire készülünk? — Ugyan mire? — kérdi mosolyogva. — Forradalomra! Nevet a gyereken, mert olyan elszánt a tekintete, mint egy férfié, nem érti mit mond, csak nevet rajta, de amaz öklével rácsap a küszöbre: — Elsöpörjük ezt a sok hájas munjkásnyúzót! — Hát a kávé finom volt-e? V. Jurkun&sz: A kolhozok villamosítása (fametszet) ja sértődötten a gyerek. — Ez komoly dolog! ö csak nevet tovább. Nevetve mesélte este Vendi- nek is. Az ura itta a karls- bádi bögréjéből a rumos teát, lesimított frizuráján hajnecc, szája fölött a bajuszkötő — készült a lefekvéshez. Ingben volt, mellényben, puha papucsban. Ült a hokked-Un es nezte őt, hogy milyen szorgosan sidplozza még késő este is a rczmozsaxat. Szép tiszta volt a konyha, vanüia- szagú. A háború után abból az inasgyerekből nagy politikus lett. Vendi halála után egyszer felkereste. Az elvtársak — így kellett szólítani őket — mondták, hogy várni kell, tárgyal. Nagy bőrfotelba ültették, a falakon vörös plakátok voltak, vörös betűk... Végre lei nyílt az ajtó, a volt inasgyerek — hatalmas férfi — tárt karral fogadta: — Nanici néni! — Vendi — mondta 5 sírva —, Vendi meghalt. A tárt kar kézfogásra hanyatlott. — Miben segíthetek, drága Nanica néni! — Csak egy kis süteményt hoztam — mondta gyenge mosollyal a köny- nyein át — Csak egy kis régimódi linzert, amilyet akkor is adtam mindig a kávéhoz, ha az uramat várta a küszöbön... Merthogy szerette Vendit... csak tessék, tessék... Hát aztán a szakosztály ... látom... látom ... — és körbemutatott A kartonmeghívő lecsúszott a földre. Érte nyúlt felállt. Betakarta óvatosan a batiszt zsebkendőbe és odatette Vendi fényképe alá. A diófakeretből nevető szemű, csinos barna férfi nézett a végtelenbe. Jól vasalt ing, gondosan kötött nyekkendő. — Mindig ilyen voltál — mondta a fényképnek az öregasszony. _ Mindig nett, elegáns. Fésülködtél a tükör előtt aztán azt mondtad: Nanica, megyek a szakosztályba. /r Ps M a bál Is volt egyszer... 1928-ban. Itt a meghívó. Minden itt van még, csak ő nincs már sehol.
