Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
Megkezdődött a szakszervezetek XXIÍ. kongresszusa Az alábbiakban közöljük a Szakszervezetek Országos Tanácsának beszámolóját, amelyet Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára terjesztett elő a szakszervezetek XXII. kongresszusának kedd délelőtti ülésén. Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársnők! Kedves elvtársak! A magyar szakszervezetek alapszabályának megfelelően befejeződtek az alap- és középszervi választások, az iparági kongresz- szusok. Három és fél millió szervezett dolgozó nevében minősítették a magyar szakszervezetek tevékenységét, támasztottak igényeket a szakszervezetek munkája iránt. A szakszervezeti vezető szervek megválasztása a széles körű demokrácia jegyében zajlott le. A szervezett dolgozók véleménynyilvánítása, vitakészsége főleg az üzemek, vállalatok, intézmények tevékenységére terjedt ki, de az érdeklődés túllépett vállalati kereteken. A szakszervezeti választásokon, az országgyűlési és tanácsi választásokon, gyűlések tízezrein, mint tükörben láthatók, érezhetők voltak az elmúlt évek nagy politikai és gazdasági változásai. A Magyar Szocialista Munkáspárt alig pár hónappal ezelőtt értékelte egész társadalmunk helyzetét, megjelölve továbbhaladásunk útját. A párt X. kongresszusa elismeréssel szólt a magyar szakszervezetek tevékenységéről. Megállapította: jelentősen hozzájárultak a szocializmus építésében elért eredményeinkhez, nagy társadalmi céljaink megvalósításához. Hatékonyan képviselték és védték a dolgozók érdekeit. A magyar szakszervezetek hivatásának hatékonyabb betöltése szempontjából döntő jelentőségű volt az a felismerés — és ez az MSZMP történelmi érdeme, — hogy a szakszervezeteknek nemcsak az a feladatuk, hogy a forradalmi munkáspárt politikáját közvetítsék, a dolgozó tömegekhez, hanem az is, hogy cselekvőén részt vegyenek a politika alakításában. Ennek a politikának az érvényesítése növelte a szakszervezetek tekintélyét, szerepét a közéletben. A szakszervezetek társadalmi szerepének növelése egyik biztosítéka annak, hogy megelőzzük, illetve feloldjuk a szocializmusban is létező és mindig új formában jelentkező ellentmondásokat, érdekellentéteket. A párt, az állam és a szakszervezetek között kialakult társadalmi munkamegosztás intézményesen szolgálja a különböző érdekek képviseletének, egyeztetésének, az ütközések megoldásának útját, módját is. A részvétel az életszínvonal-politika fejlesztésében és megvalósításában nagy felelősséggel jár. A szakszervezeteknek jól kell ismerniök a lakosság minden rétegének, csoportjának helyzetét, a gazdasági szabályozó rendszer működését, a népgazdaság erőforrásait. Akkor tudunk e területen eredményesen tevékenykedni, ha az élet- színvonal alakulásának egyes kérdéseiben minél alaposabban kidolgozzuk álláspontunkat, és ennek alapján veszünk részt az CASPAR SÁNDOR intézkedések meghozatalában. Feladatunk, hogy a bérből és fizetésből élők számára olyan jövedelem-elosztást és árrendszert segítsünk kialakítani, amely maximálisan támogatja politikai céljaink megvalósítását, leginkább hozzájárul a célszerű fogyasztási szerkezet kialakításához, és a lehető legjobban előmozdítja a gazdasági előrehaladást is. Az életszínvonal fejlesztésére vonatkozó céljainkat a IV. ötéves terv elfogadásával az országgyűlés törvényerőre emelte. Célunk, hogy a nemzeti jövedelem növekedésével párhuzamosan fejlődjön az életszínvonal. A reálbér 16—18 százalékkal. az egy főre jutó reáljövedelem pedig 25—27 százalékkal fog emelkedni. A lakosság fogyasztásának mintegy 30 százalékos növelését tervezzük. Továbbfejlesztjük a műveltségi színvonal emelését szolgáló iskolai és kulturális hálózatot. Az egészségügyi ellátás további javítására öt év alatt 6—7 milliárd forintot fordítunk. A gyermekekről és az idős korúakról is kellő módon gondoskodik a IV. ötéves terv. Ismeretes, hogy a szak- szervezetek támogatják a gazdaságirányítás mai formáját. De a szakszervezetekre nagy felelősséget ró az, hogy figyelemmel kísérjék, képviseljék, védelmezzék a különböző rétegérdekeket is. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a reálkeresetek a tervben kitűzött mértékben növekedjenek. Mivel üzemeink adottságai nem egyformák, eltérőek a lehetőségeik, arra kell törekedni, hogy ez sehol se vezessen a reálbérek, a szociális és kulturális ellátás rosszabbodására. a vállalatok közötti indokolatlan, hátrányos megkülönböztetések kialakulására. Jelenleg a bérek emelésének lehetősége döntően az üzemi, munkahelyi alapokból származik, kivéve a költségvetési szerveket. Ennek a helyzetnek természetes következménye, hogy az alapvető osztály, a munkásosztály soraiban jelentős differenciálódás történhet, nemcsak a teljesítmények, a munka társadalmi hasznosságának különbségei, hanem az eltérő lehetőségek miatt is. Már most jelentkezik az a probléma, hogy egyes alapvető ágazatok vállalatai nem tudják olyan ütemben növelni nyereségüket, mint a többi ágazat, következésképpen nem tudják megfelelően fejleszteni a műszaki színvonalat, a munkakörülményeket, dolgozóik bér- színvonalát sem. Ez keresztezi népgazdaságunk tervszerű fejlesztését. Ha nem segítünk idejében, ez magában rejti annak a veszélyét is, hogy a dolgozók fokozatosan otthagyják ezeket a munkahelyeket és olyan ágazatokban helyezkednek el, ahol jobb anyagi lehetőségek, magasabb bérek érhetők el. Nem az a baj, hogy eltérő a vállalatok nyereségnövelő és bérszintemelő lehetősége. A baj az, hogy az eltérések nem igazodnak a tevékenységi területek fontossági fejlesztési sorrendjéhez. Ügy gondoljuk, gondoskodnunk kell arról, hogy minden vállalat dolgozója részesüljön — ha különböző arányban is — a fejlődő gazdaság eredményeiből. Másfelől minden üzemben érjék el a szociális, egészségügyi és kulturális intéz mények elfogadható szintjét, normáját és az előrehaladásra is meg kell legyen a lehetőségük. Erre — ha más megoldást’ nem találunk — külön alapot szükséges létesíteni. Tisztelt elvtársak! A béreket, kereseteket szubjektív alapon nem szabad differenciálni. Ezt döntően a munkakörökhöz és a teljesítményhez kell mérni. Különbséget kell tenni az azonos munkakört betöltők között is, tehát munkás és munkás, vezető és vezető között a teljesítmények alapján. Lehetőségeink szerint fokozni kell az egyéni teljesítmény szerinti különbségtételt munkásoknál és alkalmazottaknál egyaránt. Véleményünk szerint helyes, ha növekszik a bér állandó részének az aránya, tehát az a hányad, amelyet a dolgozó rendszeres munkájáért, lyunkaköri kötelezettségeinek teljesítéséért kap. A tények arra figyelmeztetnek, hogy évről évre csökken a teljesítménybérben dolgozók száma, kevés a pontos, tudományosan megalapozott műszaki norma, amelyek hiánya nehezíti a keresetek differenciálását. Világosabban: itt arról van szó, hogy ha nem tudjuk a munkát mérni, hasznosságát figyelemmel kísérni, akkor nem tudunk differenciálni, és a bérrendszerből hiányzik az ösztönzés a jobb munkára. Az utóbbi években éppen a szocialista rendszer számára a legfontosabb területen, az állami iparban nőtt a leglassabban a fizikai munkások bére. Különösen fontos, hogy fokozottabb figyelemmel kísérjük, hogyan alakulnak az élet- 'és munkakörülmények nagyüzemeinkben. Nagyüzemeink iparunk legerősebb bázisai. A szakszervezeteknek természetesen feladatuk, hogy minden dolgozó réteg élet- színvonalának alakulását figyelemmel kísérjék, és szükség esetén intézkedéseket javasoljanak, így került sor most a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók központi béremelésére. Gáspár elvtárs ezután arról beszélt, hogy az árak változásainak milyen szerepük van az életszínvonal alakulásában. Majd így folytatta: Erősíteni kell rendszerünknek azt a vonását, hogy állami gondoskodás formájában azok számára is biztosítsuk a jobb megélhetést, akik ezt önerejükből nem tudják elérni. Különösen nagy figyelmet érdemelnek a kisgyermekes anyák, a csökkent munkaképességűek, az alacsony jövedelmű, több gyermekes csalódok, a munkából kiöregedett, idős emberek és ellátatlanok. A szakszervezetek szükségesnek tartják, hogy a vállalsvti lehetőségek kiaknázása mellett a jövőben az állam elsősorban központi alapokból biztosítsa a gyermekintézmények hálózatának nagyobb ütemű fejlesztését. Az öregekről való gondoskodás is elemi erkölcsi kötelessége szocialista rendszerünknek. A fő kérdés itt kétségtelenül a megfelelő nyugdíjszínvonal kialakítása. A negyedik ötéves terv céljai között szerepel az alacsony összegű nyugdíjak további emelése. Az elmúlt évek nyugdíj- rendezései némileg segítettek a helyzeten, de a problémákat korántsem oldották meg. Nyugdíjrendszerünk továbbá tökéletesítése érdekében foglalkozunk olyan gondolattal, hogy ha egy dolgozó eléri a korhatárt és nem megy nyugdíjba, minden munkában eltöltött év után a jelenleginél magasabb százalékot kapjon. Van olyan elképzelésünk is, hogy a nyugdíjasok kereseti lehetőségeinek jelenlegi értékhatárát növeljük. Az új munkásnemzedék felnevelése társadalmi érdek. Távlatokban a gyermekneveléssel járó anyagi terhek jelentős részét a társadalomnak kell vállalnia. Különösen sürgető a több gyermekes családok segítése. A családi pótlékot a IV. ötéves tervben központi intézkedés formájában felemeljük. A továbbiakban a lakás- építési programmal foglalkozott Gáspár elvtárs. A tervidőszakban mintegy 400 000 lakást kell felépíteni. Ügy véljük, ezzel az építési ütemmel belátható időn belül, 1980—85 körül a lakásviszonyok olyanná tehetők, hogy a lakáskérdés nem jelent többé alapvető feszültséget a társadalomban. Részt vettünk a párt és a kormány lakáspolitikai határozatának kidolgozásában és végrehajtása előkészítésében. Azt az álláspontot képviseltük, hogy a lakbéremelés egyetlen család életszínvonalát se csökkenthesse. A jövőben is őrködünk azon, hogy ettől az elvtől eltérés ne legyen. A gazdasági reformról szólva a szónok megállapította : Előrehaladásunk érdekében tovább kell fejleszteni a tervszerűséget, tovább kell erősíteni a politika elsődlegességének lenini elvét. Bármennyire okos, célszerű és hasznos egy gazdasági javaslat, előfordulhat, hogy mégsem szabad megvalósítani, ha politikai érdekkel ütközik. Közismert, hogy népgazdasági szinten a gazdasági hatékonyság az elmúlt három esztendőben nem volt kielégítő. A társadalmi munka termelékenysége nem emelkedett a kívánt módon. Az üzemek jelentős részében nem kielégítő a munka szervezettsége, folyamatosságának biztosítása. Elmarad az igényektől és a rendelkezésekben előírt normáktól az üzemek szociális, egészségügyi, munkabiztonsági és kulturális fejlődése. Változatlanul nagy gondot okoz az üzemek egymás közötti együttműködése. Nem egyszer tapasztalható, hogy vállalatok új kapacitásokat létesítenek, holott a régiek sincsenek megfelelően kihasználva. Az üzemeknek de a népgazdaságnak is kára származik ezekből, nincs biztosítva a folyamatos munka, a dolgozó nem tud rendesen termelni és természetesen keresni sem. A SZOT főtitkára részletesen elemezte a túlóráztam tás és a munkaerő-vándorlás helyzetét, majd a munkaversenyről szólt: A szocialista rendszer lényeges vonása, hogy fejleszti, kibontja az emberekben az alkotó erőt, amely az aktivitásban, a közügyek intézésében, a közéleti tevékenységben érvényesül. Gyakran halljuk, hogy a munkások tulajdonosok is. Igen. A mi rendszerünkben a munkásosztály tulajdonos. A gyár, a vállalat az övé is, de érzi-e ezt a munkás a napi munka gyakorlatában? Nem érzi kellőképpen. Éspedig azért nem, mert nem teremtettünk mindig olyan helyzetet, amelyben ez számára magától értetődő lenne. Sok minden szükséges még ahhoz, hogy a munkásosztály és minden dolgozó úgy tekintsen a társadalmi tulajdonra, mint a felemelkedés zálogára. Nekünk olyan munkáspolitikát kell megvalósítanunk, amelynek folyamatában a munkásember tudja is, érzi is — mindenekelőtt az üzemben történtek révén —, hogy van szava, szükség van eszére, számítanak, támaszkodnak rá, mert övé a hatalom. A dolgozók aktív magatartása a munkában elvezet a szocialista tudatformálásig. A munka során alakul ki az egymás iránti segítőkészség, az igényesség, a nagyobb szaktudás tekintélye, és ez folytatódik a fokozódó művelődési igényekben, az egymáshoz és a kollektívához kapcsolódás szocialista elveken nyugvó formáiban is. A szocialista munkaverseny ezért nem egyszerűen a gazdasági feladatok megoldásának egyik eszköze. Sokkal több annál! A szocialista brigádmozgalmat továbbra is a munkaverseny fő formájának tekintjük, mert ez a legalkalmasabb arra, hogy a hatékonyabb termelő munkát és a szocialista emberideál kialakítását együttesen szolgáljuk. Kitért Gáspár elvtárs a szakszervezetek kulturális feladataira is, majd szervezeti kérdésekről beszélt: A meglevő keretek jók — mondotta. — A jogok és hatáskörök elegendőek, de néhány dolgot korrigálni kell, hogy jobban szolgálhassuk a munkások, a dolgozók érdekeit. A magyar szakszervezetek az iparági szervezkedés elvei szerint épülnek fel. Ez a korszerű, ezen nem szükséges változtatni. Mégis nagy gondot jelent számunkra, hogy az iparági szervezkedés keretei között hogyan tudnánk a szakmai és iparági érdekeket az eddiginél összehangoltabban képviselni és védeni. Ügy véljük, hogy ezt meg lehet és meg is kell oldani. Ennek az az útja, hogy tovább növeljük az iparági szakmai központi vezetőségek szerepét. Ugyanakkor az iparági szakszervezeten belül nagyobb súlyt kell kapnia a hozzá tartozó szakmák, rétegek érdek- képviseletének. Fejleszteni kell a területi szakszervezeti szervek munkáját is. Ügy látjuk, akkor járunk jó úton, ha a következő években igyekszünk az szakszervezetek iparági tevéSzóvá kell tenni a szakszervezeti jogok nem elég határozott gyakorlását is. A jogok akkor érnek valamit, ha nemcsak papíron vannak, hanem azokkal a szükséges esetekben bátran élnek is. Ismét hangsúlyozzuk, nem szabad megengedni, hogy hazánkban a munkások, dolgozók jogait bárki is következmények nélkül megsérthesse! Ezért minden szakszervezeti tisztségviselő a maga szintjén felelős. Elsősorban választóinak, de felettes szerveinek is. Előfordul — főleg a társadalmi tisztségviselők körében —, hogy egyes gazdasági vezetők személyes megtorlást igyekeznek alkalmazni a dolgozók jogos érdekeiért kiálló tisztségviselőkkel szemben. Tudjuk, nem általános ez a probléma. De óvunk minden gazdasági vezetőt ilyen hibák elkövetésétől. A mozgalmi tisztségvíselőtaiek tisztelet és elismerés jár becsületes munkájukért, kiállásukért. A vállalati szakszervezeti tanácsok létrehozásával a vállalati szakszervezeti munkának szélesebb, demokratikusabb alapja lett. Ez a tény azonban nem jelentheti azt, hogy háttérbe szorulhatnak a szakszervezeti taggyűlések, a szervezett dolgozóknak az a lehetősége és joga, hogy közvetlenül megtárgyalják és végső soron eldöntsék a szakszervezeti ügyeket. A továbbiakban részletesen foglalkozott a magyar szakszervezetek nemzetközi kapcsolataival. Beszédét a következő szavakkal fejezte be: A szakszervezet, amely nálunk a munkásosztálynak csaknem egészét, a bérből-fizetésből élő dolgozók 93 százalékát tömöríti, joggal érzi magát felelősnek a munkáshatalomért és népünk jövőjéért. Társadalmunk fejlődését, hazánk gyarapodását, a dolgozók életének fokozatos javulását mindenki érzi és látja, aki itt él, aki nyitott szemmel jár az országban. Amit elértünk, arra büszkék vagyunk, mert ezt munkásosztályunk, népünk alkotó munkája hozta létre. Már elmondtuk néhányszor, de nem árt ismételten hangsúlyozni: csak a szocialista rendszer az, amely intézményesen támogatja a jót, a szépet, amely zöld utat nyit az igaznak, az emberinek. A mi hivatásunk, a szak- szervezetek kötelessége az. hogy közüggyé tegyük mindazt, ami az embereik életét tartalmasabbá, gazdagabbá teszi. Kedves elvtársak! Tisztelt kongresszus! Az elmúlt négy esztendőben sokat küzdöttünk, fáradoztunk munkásosztályunkért, népünkért. Az eredményekben tükröződik a szakszervezeti mozgalom sok tízezer munkásának, tisztségviselőjének áldozatkész munkája, hozzáértése, a szocializmus iránti elkötelezettsége. A XXII. kongresszus méltó fórum arra, hogy köszönetét mondjunk lelkes, áldozatos tevékenységükért, s további lankadatlan, kitartó munkára kérjük és hívjuk őket. Kérem a tisztelt kongresszust, vitassa meg és fo, ,. , ... , gadja el az országos tanács kenységet szakmaibb, te- beszámolóját és a kiküldött ruleü szerveink munka- | dokumentumokat ját pedig szakmaközibb jellegűvé tenni. Köszönöm ügyetaüket.
