Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
*. oldal 1971. május 5. szerda r Ujságkihordők T él. Kilépsz a kapun, * arcodban még az imént elhagyott ágy melege. öt-hat óra között iparkodsz — mondjuk — az állomásra. Pár lépés után érzed, hogy szinte csapdába ejtő volt az előbbi mozdulatlanság, amely az egész — hóba, jégbe dermedt világra ült. A fagy kegyetlen szorítása okozza. Bőröd szinte zsugorodik, fájón feszül arcodra, halántékodra; majd a homlokodat égeti a hideg. Ameddig kalapod engedi, gallérod védelmébe süpped a fejed. Alig mersz kipislogni az orrod melletti résen, csak éppen annyira, hogy megcélozd a legközelebbi villanykörte ködben elmosódott fénygömbjét. Mintha ott valamivel „enyhébb” világ várna. Csend. Akkora, hogy szinte kiált. Már-már kellemetlen szorongás környékez a komor, sötét magány miatt is, mikor fürge léptek adják vissza kedvedet, bátorságodat. S a ködös homályból kiválik régi ismerősöd, az újságkihordó. Nem is „egyedül” jön. Két keze a bicikli kormányát markolja, ő maga hűséges járműje mellett halad. Kip- kop, kip-kop — hangzik ütemesen s éppen ezért is vidáman. Olyan ember mozgása ez, aki már jóval előbb felkelt, mint te, javában benne van mindennapi munkája ritmusában. Kerékpárja csomagtartóján a jól ismert, furcsa, szabálytalan kocka formájú pakk. Barna vagy fekete, bőr- vagy használatban megviselt vászontáskába, hevederbe agyusztált újság, képeslap, folyóirattömeg. A napi sajtó. Az ember, a téli éjszaka ridegségében frissen belenevető újságlapok fehér, színes négyszögei, a döc- cengetve guruló gép látványa téged is felélénkít. Nincs már mozdulatlanság, némaság, élettelenség. Találkoztál a koránkelőknek azzal a sajátos képviselőjével, akit a városban — községben —, annak egy-egy fertályán mindenki ismer. Illetve, akinek sok helyen talán még a nevét sem tudják, jóllehet, hosszú évek óta kapcsolatban vannak vele. Talán úgy, hogy hallják, félálomban, amint meg- zörrennek a postaláda le- mezkéi az ajtón, kapun — s magukban konstatálják: az újságos. Aztán szunyókálnak még egy kicsit. De a fejekben már benne van: itt az újság, vajon mit írnak? S a reggelihez már úgy ülnek, hogy a sajtó segít újból beilleszkedni a tevékeny, folyton változó, minden napra valami meglepetést tartogató világba. Ügy, hogy a munkába már „aktuálisra” felkészülten mehetnek. A hová már napvilágon “ jut el az újságkihordó, a „sajtó” mellé az emberi szót is adja. Legalább a köszönést. De ez a legkevesebb, mert hisz’ ilyen hely eke n régtől olyan ismerős, mint a postás, a szomszéd vagy a gyerek tanítója. Itt, ha sietni is kell, mert ugye a napi sajtói minél gyorsabban el kell juttatni az előfizetőkhöz, — egy-két közvetlen mondat, kérdés is elhangzik. Minden nap egy kicsit más, mint előzőleg. Idők múltával ezekből a kurta párbeszédekből is kialakul egy ember jellemének, magatartásának valamilyen lényeges oldala. Mint például azé az újságkihordóé, aki Kecskeméten, a Batthyány utcán tel-. jesíti közszolgálatát. Mert ez a muyka közszolgálat. S ha a félperces, pár pilla- natos, személyes vagy csak a postaláda zörgésén, a lehulló újság csúszó suhogásán érzékelhető kapcsolat egy-egy előfizetővel, családdal nagyon rövid is, de mindennapos. Bizonyos idő elteltével személyes tulajdonságaitól is függően, ismerősünkké, mondhatni életünkhöz tartozó emberré válik az újságkihordó. Aki egyszer csak úgy a szívünkhöz férkőzik, mint az említett „újságos”, Csikainé. £ rte nyúlt tollához Jónás A. Jenőné — nyug. tanár neje —, s írta a szerkesztőségnek: „Kérem, részesüljön dicséretben ez az asszony. N,em találok megfelelően szép jelzőket lelkiismeretes munkájára. Rettentő télben, amikor csikorgóit, hordta a szél a havat, ólmosesőt — reggel mindig pontosan megkaptuk az újságokat. Jól tudom, hogy sokan vannak e dolgozók, de kevesen, akik ilyen derűs udvariassággal és jó kedéllyel végzik munkájukat.” ... Nyári hajnalokon, amikor Kecskemét főterén még csak legfeljebb az ügyeletes rendőrőrszem ballag a keramitút szélén, s talán arra gondol, hogy hamarosan véget ér a szolgálat, a posta utcájából hangokat hoz a szél. Nemsokára kibukkan a térre az újságkihordók első raja, hogy onnét ki-ki irányt vegyen a maga lakónegyedébe. Róluk ritkán esik szó, pedig amit hoznak házunkba, éppúgy kell már, mint a villany vagy a víz. Az újság szellemi kenyerünk. És Csikai Pálnén kívül szép számmal vannak hasonlóképpen megbecsült, az előfizetők körében népszerű újságkihordók. Mint Orbán Károlyné, Bera Menyhértné, Baráth József vagy Szabó Istvánné. Tóth István Most következik a neheze Továbbra is mélyponton a kecskeméti Vörös Csillag Tsz A borbási majorság ütött - kopott kultúrtermében ez év március 26-én tartotta meg szanálási közgyűlését a kecskeméti Vörös Csillag Tsz. Nem az első ilyen esemény volt ez a szövetkezet viharos történetében ... Nem merem leírni, hogy talán az utolsó... Jó volna hinni. Tavaly ilyentájt abban reménykedtünk, hogy a több mint tízmilliós veszteség hirtelen, de korántsem előzmények nélkül robbant bombája, amely az addigi vezetést is magával söpörte, az újra felfelé ívelő útnak nyitott terepet. Ám elmúlt megint egy év, tagok és vezetők verejté- kes küzdelmével, jobbat- akarásával — s a gazdálkodás maradt továbbra is a mélyponton. Az 1970-es évet a tsz 8 millió 800 ezer forinttal zárta. Az egy tagra jutó átlagos alapbér — az év közben kifizetett 80 százalék — 15 400 forint volt. Nagyjából ugyanannyi, mint az előző évben. Aggódó felszólalások Lapozom a közgyűlési felszólalásokról készült jegyzeteimet. .. A somkóró nem volt eredményes, csak a gépeket tette tönkre.” ...... Van három ócska k ombájnunk, egy jóval nem ér fel.” „... A kemizálás jó lesz, de összhangban kell lennie a többi munkával.” ...... Sokféle a terület, i gaz, de miért kell 36 féle növényt termesztenünk.” .. Ne vágjunk bele kilátástalan segédüzemi kalandokba. Ez csak azoknak jó, akik ott megszedhetik magukat és ha baj van, továbbállnak.” .. Ha eladjuk a kukoricát, miből hizlalunk bikát? Itt a hatalmas terület, jószág alig van, mégsincs soha abrak. És a lucerna a valóságban csak dudva. Mint régen a rossz gazda, mi is elmondhatjuk: nincsen széna, nincsen abrak, édes lovam, agyoncsaplak.” ;. Hogyan létezhet az, hogy 230 forintba került egy lófogat napi költsége? Mert itt az állatok csak giz-gazt kapnak... Ez volna napi 100 forint? És melyik fogatos kap itt egy napra 130 forintot?” „... Ahhoz, hogy a szállítási részleg teljesítse idei két és fél milliós tervét, a tagsági kedvezményes igénybevételt a minimálisra kell csökkenteni.” .. Nagyot ugrani nem lehet, mert hasra ’esünk. És itt már volt néhány hasra- esés.’’ ...... Március végére már e l kellett volna végezni a munka javát. De itt még sehol semmi... Amit mulasztottunk, pótolni 'már nem lehet. Akkor pedig hiába spekulálunk. Ha egyszer beköszöntött a tavasz, torlódik minden egymásba.” Így vergődnek a mondatok, kétség és reménykedés között. növelte, mert sem alkalmas férőhely, sem megfelelő gondozó, sem elegendő abrak nem volt. Így ezúttal az ágazat végleges megszüntetését határozták el. Gépesítés kooperációval Ráfizetés mindenütt Egy hónap múltán újra Borbáson. Befejezés előtt a kukoricavetés — május 1-re kész. Metszik a szőlőt, haladnak is, de elég kevesen vannak hozzá. Még ültetik a krumplit. Folyik a vegyszeres gyomirtás. A legnagyobb gond: gyenge a géppark. Már tavaly is ez volt az egyik fő baj. Évek óta nem volt felújítás. Nincs alkatrész, s ha netán mégis kapni, a tsz-nek pont akkor nincs pénze. Egv hét alatt 20 holdon vetett el egy traktor. Ez egynapi teljesítmény volna... A borsó minden egyes holdjára ezer forintos ráfizetés jutott. A gabonát még szeptemberben is aratták. A szanálási közgyűlésen Lizák Károlyné főkönyvelő ismertette a tavalyi termelési önköltségek adatait. Eszerint a növénytermesztés 110, az állattenyésztés 141 százalékos költségszinttel „produkált”. Részleteiben: mázsánként a búza 364, a rozs 797, a triticale 414, a kukorica 275, kilónként a szőlő 14. literenként a tej 5,58, kilónként a hízott sertés 33 forintba került. Okok? A már említett rossz gépesítésen túl a kedvezőtlen időjárás játszott közre, az égető munkaerő- hiány, az állattenyésztésben főként a meg nem épült istállók okozták a veszteséget. A több mint 200 tehenet öt helyen tartották, egészen a múlt év novemberéig, mert csak akkor készült el az 1967-ben megkezdett istálló. A borjúnevelő építése pedig máig sem fejeződött be. A már négy évvel korábban megszüntetett sertéshizlalást Mi lehet ilyen helyzetben a kilábolás útja? Lehetséges-e egyáltalán? Miért foglalkoznak sokféle növénnyel? — A monokultúrás termeléshez tökéletes gépesítés kellene — magyarázza Németh Zoltán elnök. —Ami nálunk van. az minden, csak nem az. Ezért úgy kel] okoskodnunk, hogy a termelési időszakra nagyjából egyenletes legyen a kapacitás eloszlása. Az embereké és a gépeké. A munkacsúcs nálunk kész veszedelem. S talán az is előny, hogy az időjárási tényezőkkel szemben így kisebb a kockázat. Ha az egyik nem sikerül, a másik még hozhat ... Az elnök persze jól érzékeli a hátrányokat is. Csak egy ezek közül: többféle növény, többfajta munkagép. Hogyan hidalják át az ellentmondást? — Ha hiszi, ha nem — veszi át a szót Dómján István főmezőgazdász — gépesítéssel. No, nem úgy. hogy mi vásárolunk, hanem oly módon, hogy ösz- szefogunk a nálunknál jobban „eleresztett” állami gazdaságokkal. A szikraival, meg a városföldivel. Kooperációban elvállalták a vegyi gyomirtást, a paradicsom amerikai gépsorral való művelését és betakarítását, a kukorica kombájnolását. Ez utóbbihoz még néhány szót: nagy küzdelmet vívtunk a tagsággal, hogy lemondjanak a százalékos művelésről. Egyrészt feszültséget okozott, hogy 30 százalékos részesülésük nem alap-, hanem teljes munkabérnek felelt meg. Másrészt fölösen sok munkaerőt kötött le. Sokkal nagyobb szükség van az emberekre a több mint 400 hold szőlő- és gyümölcsöstáblában. De ebből az is következik, hogy a vegyszeres műveléssel nagyon észnél kell lennünk, mert, ha nem sikerül, belebukhatunk. Tíz százalék törlesztésre Ha a tsz vezetői nem is mondják ki, érezni, hogy bizonyos redukcióról van itt szó, az ún. „kényes” területek bérbeadásáról. A kooperáció itt-ott sgjájjőí: egyezségre vezetett: a Va rosföldi Állami Gazdaságnak pl. úgy „töílesztének”, hogy eladják részükre 100 hold kukorica termését —, a hozamnak az egynegyedét. De másként aligha boldogulnának. A szőlő-, gyümölcsterület adott, ennek munkaigényével számolni kell ahhoz, hogy eredményt könyvelhessenek el. És majd jövedelmet is! S ami már a távlati profilváltozást igényli: a 4100 hold összterületből 850 holdat — 500 hektárt — erdőtelepítés céljára jelöltek ki. Természetesen a leggyengébb homokföldekről van szó. Az erdősítés pénzügyi feltételei rendkívül kedvezőek, s a megmaradó jobb földeken már eleve intenzívebb termelést folytathatnak. Beruházás? Csak amortizációról lehet szó. Mert a ’ gt&dálltodás napi gondjai mellett még azzal a súlyos ténnyel is számot kell vetni, hogy rendkívül magas évente több mint hárommillió forint a hiteltörlesztési kötelezettség. Ez a termelési érték tíz százaléka! Ahhoz, tehát, hogy egyáltalán képesek legyenek jövedelmezőséget „felmutatni”, 10 százalékosnál magasabb haszonkulccsal kell dolgozniuk. Beépített „biztonsági szelepek” egyre-másra. Öt éven át csak az alapbér kifizetésére lesz lehetőség. A legfontosabb az, hogy a költségek ne haladják meg az előírt szintet. Ezért a szakemberek, az ágazatok vezetői havonta kötelesek számot adni a költségek alakulásáról. A tagság érdekében — Ez nem Is lehet másként — vélekedik Méhesi Zoltán párttitkár. — Az idén megszervezzük a háztavaly „feltámasztották”, de j táji termékek felvásárlását. (Pásztor Zoltán felvétcie) ez is csak a veszteségeket1 Ez csak egy példa. De van; Ez az ára annak, hogy a töméntelen mennyiségben felszedett hitelek egyhar- madát annak idején nem megfelelő célokra fordították. S a terhek a tsz 242 gazdájára nehezednek. Azoké- ra, akik közül 82 már az 50 éven felüli korcsoporthoz tartozik, s minden hétre jut egy-két nyugdíjba menő. 1969 óta kiléptek a tsz-ből 130-an, beléptek összesen 42-en. Tagsági kérésre a tsz kiverekedte, hogy rendszeresen járjon ki busz, s ezzel további 30 fiatal elvándorlását segítették elő. De akik itt maradtak, azok a nehézségek ellenére is fokozott törődést igé nyelnek. nak távlatibb elképzeléseink is. Területünkön 207 tanya van. Sok-sok hátránya van ennek, mind az ott élők, mind pedig a gazdálkodás szempontjából. De 12 család már az üzemi lakótelepünkön él. Mindenképpen segíteni kívánjuk az odaköltözést. Tíz-húszezer forint közötti anyagi támogatással, kedvezményes fuvarral, építőanyaggal. ... Ott jártam végeztével, a szó szoros értelmében happy end-ként, megérkeztek a megyei pénzügyi szervek kiküldöttei: a Vörös Csillag erre az évre négymilliós állami támogatásban, valamint 4,5 milliós szanálási hitelben részesülnek. Ultetvényselejtezés címén egymillió 800 ezer forint hitelt engedtek el részükre. Happy end ? Még nem . ]. Az igazán neheze csak most következik. Hatvani Dániel
