Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-25 / 121. szám
1971. május 25, kedd 5. oldal Zománcképek beriatkoznak A filmművészeti valóságfeltárás Ä tárlatlátogatók számára már nem ismeretlen fogalom a tűzzománc-táblakép. Az elmúlt néhány év alatt egyre több olyan egyéni vagy csoportos kiállítást láthattunk, amelyek bebizonyították a fiatal művészeti ág létjogosultságát. A művészek, akik a több ezer éves műfajt1 a tűzben kapja, mint az ötvösök nemeszománca. A biennálén szereplő művek közül, a kiemelkedően legjobb alkotásokat Kátai Mihály festőművész készítette. Négy nagy méretű képe, amely a pécsi kiállításán szerepelt, és a 3x1 m-es vasalapra égetett, domborított rézfóliáfogalmazású, határozott körvonalú formáival, egyszerű, ismétlődő motívumaival — egy szűk világon belüli teljességre törekszenek. Stefániái Edit nagyméretű rézalapos zománcképe, az ,Anya fiúval” a művész egyik jelentős mű ve ugyan, mégis kár, hogy ezen a seregszemlén nem Egy kép a tárlatról. Kátai Mihály alkotása. újból életre hívták, szintén fiatalok voltak. Fiatalok és kísérletezők. Űj formanyelvet akartak teremteni az ősi technika- és a történelmi hagyományok felhasználásával, az új tartalom, a korszerű mondanivaló kifejezésére. Jórészt egy utat jártak végig: az olaj- festmény, a táblakép formai és tematikai utánzásától indultak el, az anyag törvényeinek megfelelően * megvalósított, formába öntött zománcképek világáig. Most már ott tartunk, hogy a több éve folytatott kísérleteket — eredményeket és természetesen a buktatókat is — lemérhetjük. Nemcsak az eddigi egyéni és közös bemutatkozások alapján, hanem az I. Országos Zománcművészeti Biennálé alkalmával is, amelyet Salgótarjánban, a J ózsef Attila Művelődési Házban rendeztek meg. _ Hogy mennyire kedvelt- té vált ez a műfaj, a résztvevők száma is tanúsítja. Huszonnyolc művész, 87 műtárggyal szérepel, a táblaképtől kezdve a jelvényekig. Érdekes, hogy a részt vevő művészek aránya hogyan oszlik meg: huszonöt képzőművész és három iparművész küldte el munkáit. El kellene már dönteni az új művészeti ág hovatartozását is. Amíg a műkereskedelem számára ötvösök zsűrizik a zománcképet, addig nem túl biztató a sorsa. Indokolt, hogy festőzsürik ítéljék meg a I művek minőségét, m'% ak- 'kor is, ha a ,zn'cképi végső befejezését éppúgy I val és ékszerzománc-beté- tekkel komponált műve a „Naphívogatók” —* a művész tökéletes technikai tudásáról, az anyag törvényeinek teljes ismeretéről, tudatos alkalmazásáról vallanak. Motívumvilága nem csupán a történelmi példák — az etruszk, su- mir és velencei művészet tanulságainak átélését és adaptálását jelenti, hanem egy sajátos nyelv kialakítását is. Díszítőkészsége idegenkedik a túl egyszerűtől, minden felületet igyekszik megmunkálni. Műves- sége nem technika, hanem kifejezőkészség. Ugyanezek az erényei Engelszné, Bokor Nelli rekeszzománc technikával készült képeinek. Az „Életfa” képének gazdag motívumai ugyanolyan szépséggel jelennek meg, mint a gótikus könyvfedélvereten vagy a honfoglaláskori tarsoly- lemezeken. Gazdag színvilága, finoman kidolgozott formái, a művesség, amely- lyel minden piciny teret, minden kis részletet kidolgoz, — jellemzi a kiállítás e másik reprezentáns művészét. Czinke Ferenc, az „Ikon vörösben és kékben” zománcképén, egy grafikai lapjának motívumait variálja, színekben. Eabók Gyula „Háromalakos variációk” című képeivel a Műcsarnok-beli egyéni kiállításán találkozhattunk. Fábián Gyöngyvér „Népmese” sorozatán, az egyenértékű fények miatt túl oldottá válik a kompozíció. Jávor Piroska képei, tiszta megláthattunk tőle más munkát is. A biennálén a Salgótarjáni Városi Tanács elnök- helyettese hat díjat osztott ki. A megyei tanács vb díját Kátai Mihály nyerte el. Magyari Erzsébet új iskolája ?... Kőszegi jegyzetek z V. országos ifjúsági filmnapokon, Kőszegen vetített neves és közismert alkotások; a Kitörés, a Horizont, a Staféta, a Sárika, drágám, Vas Judit műve a Befejezetlenül és a Szerelmesfilm napjaink ’ filmművészetének hagyományos, azaz az államosítás után, vagy talán még inkább a hatvanas évek elején indult törekvések folyamatosságának reprezentatív képviselői voltak. Híven tükrözték jelenünk társadalmi és alkotói problémáját, az egyes kritikusok által felemlegetett „megtorpanás” stílusjegyeit és az új utak, kifejezési formák keresését. É s mert ezen alkotások a fesztivál résztvevőinek többsége előtt már ismertek voltak, a vetítésekhez kapcsolódó vitákon a filmművészet napjaink valóságábrázolásában betöltött szerepéről csak általánosságban esett szó. A vélemények különbözősége csak később vált nyilvánvalóvá, amikor a harmadik nap programjá- bafí szereplő fiatal rendezők, a közismert Balázs Béla Filmstúdió filmjei kerültek vetítésre. E tömeg- forgalmazásba még nem került rövidfilmek művészi felfogását — és e felfogás viszonylagos újszerűségét — a filmnapak nyomtatásban is közreadott vitaanyaga is tükrözte. „Elhatároztuk, hogy az eddiginél tudományosabb szemlélettel, szélesebb körű tájékozódás alapján akarunk fiimi valóságfeltárást, megismerést végezni, a szó legszorosabb értelmében a film segítségével. Mivel ma a rendezők legnagyobb része egyéni és esetleges benyomásokra utalt, amelyeket sokszorosan előz meg megfelelő előzetes anyag- ismeret, a stúdióban szociológusok segítségével tájékoztató és tanácsadó vitákat szerveztünk, a különböző intézményekben folyó társadalmi és valóságkutatás eredményeiről, a társadalmi mozgás felmérésének módjairól és lehetőségeiről.' Ügy éreztük, tájékozódnunk kell, hogy mik azok a legjellemzőbb, legfontosabb és életünk bizonyos ellentmondásait a legjobban közvetítő -folyamatok, amelyeket meg kell mutatnunk.’’ (Részlet a Balázs Béla Stúdió vezetőségének 1971. januári beszámolójából.) K özvetlen valóságáb- rázolás óhajától indíttatva a társadalmi jelenségek egy-egy részlete pontos és hiteles bemutatásának igényével készültek a stúdió többnyire fiatal alkotóinak kísérleti filmjei. Gazdag Gyula A válogatás című alkotása egy gyári KISZ-szervezet az élettől és a fiataloktól egyaránt idegen ügyintézési módját mutatta be egy beatzenekar szerződtetésének kapcsán. Ugyancsak hasonló témájú Szálkái Sándor Krokodilja is, mely a szokványostól eltérő esettel szemben védtelenné váló hivatali tekintélyt és a formális in- tékedéseket ábrázolta. Schiffer Pál Fekete vonat című rövidfilmje a szabolcsi ingázókról rajzolt a keserűségig őszinte portrésorozatot, Szomjas György Nászutak című dokumentumfilmje pedig a modem kor „mesebeli királyfiújáról” a sportkocsis, olasz vőlegényről ábrándozó lányok világát jelenítette meg. E rövid, 30—40 perces alkotások nem művészeti megfogalmazásukkal, a bennünket körülvevő tárgyi világ átértelmezésével, sajátos tükröződésével igyekeztek hatásuk elérésére. Sőt. A fiatal rendezők filmjeikkel mintha tagadni igyekeztek volna az esztétikai szépet —a mondanivaló közvetlen, direkt hatásának fokozása érdekében. Felfogásukkal mintha azt hirdetnék, hogy a filmművészetnek (mely tömeghatása következtében az egyik legalkalmasabb műfaj társadalmi valóságunk széles körben való kendőzetlen bemutatása és a fellelhető visszásságok felismertetésére) elsőrendű feladata ma az „élet sűrűjéből” származó dokumentumok közzététele. E zen a ponton találkozik a Balázs Béla Filmstúdió rendezőinek valóságszemlélete és művészi célkitűzése az ifjúság világszerte már sok vitát kiváltott „közérzetével”, melynek vizsgálatával immár külön tudomány, az ifjúságszociológia foglalkozik. Nevezetesen, hogy a technikai forradalom, a gyorsuló idő hatása alatt felnövő fiatal generációk beilleszkedése a társadalomba, az érdekeltek között szükséges kompromisszumok létrejötte a „stafétabot átvétele” — nem problémamentes folyamat, mert a frissen érkezők új életszemlélete, világnézete már abban a korban, és csak azok között a körülmények között formálódik ki, melyet a felnőttek teremtettek a számukra. R z eszmecsere légkörét a nyílt őszinteség, a fiatalos tennivágyás és meg nem alkuvás jellemezte. Természetes volt az is, hogy, a nézetek tisztázatlansága következtében sokan nem értették meg egymást és így a viták összegezőinek bizony nem lesz könnyű dolguk. De az eredmény így is biztató. A Balázs Béla Filmstúdió műhelyében — mint néhány évvel ezelőtt — ismét igen tehéWges alkotók gyülekeznék, és várják a lehetőséget, hogy szót kapva, sajátos véleményüket közöljék napjaink valóságáról. Első közös bemutatkozásuk, saját közegükben: az V. országos ifjúsági fesztiválon, a kőszegi vár termeinek fiatal közönsége előtt elért sikerük őket igazolta — remélhetőleg nem utoljára. Pavlovits Miklós Az elalvó védelem díszkísérete Egy sportközvetítésen hallottam a rádióban, hogy az ellenfél csatára az elalvó védelem díszkíséretében rúgott gólt. Ebben a magyarázatban benne van az is, hogy a csapat védelme ludas volt a gólban. Talán sokaknak nem is tűnt fel ez a mondat, hiszen a sportnyelv képekben nagyon gazdag. Pl. a csatát otthon hagyta a góllövő cipőjét, megnézte magának a jobb felső sarkot, bizonyos eredmények után a sportoló vagy a csapat már megválthatja vagy a zsebében érezheti az ide vagy oda szóló repülőjegyet. Az elalvó védelmet és azt, hogy a csatár — kissé gúnyosan kifejezve — a hátvédeik díszkíséretében viszi be a kapuba a labdát, többször hallhatjuk. Itt azonban az a baj, hogy a két képet összekapcsolták, de mivel ez az összekapcsolás nem logikus, úgynevezett képzavar keletkezett. Akik alszanak, nem tudnak díszkíséretet adni, még menni sem, legfeljebb álmukban. Hogy jobban megértsük ezt a képzavart, emlékezzünk az ismert tréfás versre: „Száraz tónak nedves partján / Döglött béka ku- ruttyol, / Meghallja egy süket ember, / Ki a vízben lubickol.” Ez a vers halmozza a lehetetlenségeket. A süket ember nemhogy a békakuruttyolást, de mást sem hall meg. A kiszáradt tóban pedig nem lehet fürdeni. Nem is beszélve a döglött békák kuruty- tyolásáról. Ilyen lehetetlen*- ségdket találunk a nem logikusan összekapcsolt képes kifejezésekben is. A Nyelvművelő és a Magyar nyelvhelyesség című kiadványok alapján néhány ín/ oí Xro ri) 7é VónyauQrf mertetüník. Amikor a népek összefogásáról van szó, sok. szór hasonlítják őket zenekarhoz, dé szokás a béke •özös építéséről is beszélni. Egy közlemény a kettőt összie is kapcsolja. Fran-. ciaország képviselőjéről van szó. „A népek hangversenyében elsősorban rájuk vár az a nagy feladat, hogy hathatósan közreműködjenek a béke épületének megalapozásában.” Muzsikálni és közben építeni is lehetetlen^ Amikor az erők összefogását érzékeltetjük, akkor vagy a folyót alkotó kis forrásokról beszélünk, vagy ez erők összekovácsolását emlegetjük. De együtt? „Minden erőforrást össze kell kovácsolni,-hogy, ipar- művészeti szakképzésünk mai problémái mihamarabb megoldódjanak.” Még egy mondatot idézünk: „Kovácsoljuk acélnál is szilárdabbá erőnk és legyőzhetetlenségünk forrását.” Pedig vizet nem lehet összekovácsolni. Ha valami nem megy mindig határozottan előre, azt szoktuk mondani, hogy elsekélyesedik. A folyó is ezt teszi, de csak a torkolata ifié, amikor folyás sa meglassul, és medre kiszélesedik. Mégis ezt olvassuk: „Ne bürokratizáljuk él a versenyt, ne tereljük valami lassan csörgedező szűk mederbe.” Itt képzavar azért keletkezett, mert a verseny elszűkülé- sét nem lehet a folyó medrének elszűküléséhez hasonlítani. A szűk mederben ugyanis nő a víz sodra, a folyó medre pedig különben sem szokott csörgedezni. A hangszer húrjai akkor kopnak el, ha sokat játszanak rajtuk Mégis elképedve olvassuk ezt a bölcs megállapítást; „Nem szabad elfelejteni, hogy a nyelv a legkönnyebb hangszer; ha nem játszunk rajta gyakran vagy talán állandóan, elkopnak a legértékesebb húrjai. A bölcsőt sem szokták a paplanos ágyba föltenni, hogy ott ringassák. De azért ezt is leírta valaki: „Volt ott még néhány olyan ember, akinek bölcsője bizonyára nem paplanos ágyban ringott.” Aki gondolkodva olvas, vagy beszédeket hallgat hasonló képzavarokat könnyen felismerhet. Kiss István
