Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-15 / 113. szám
i oldal 1971. május 15. szombat fényvisszaverő (Pásztor- - I Szigorúan, Irány: Egyiptom NAPKÖZBEN Újra együtt a család A tárgyalóteremből kihallatszottak a bíró szavai: „A Népköztársaság nevében kihirdetem a járás- bíróság ítéletét: a házasságot felbontom..” Kinyílt az ajtó, s egy magas, szikár férfi előtt másfél, kétéves szöszi fiúcskával a karján, köny- nyes szemű fiatal nő jött ki a folyosóra. Éppen csak köszönlek egymásnak, s mikor ellenkező irányba elindultak, a kisfiú a férfi felé nyújtotta a karját, s a beszélni kezdő csöppségek kedves kiejtésével, szinte síró hangon szólt: Apa, apa! A bíró látta a jelenetet, s néhány percre visszahívta őket. — Mint nagyon sok házasság felbontása után, most is az a meggyőződésem, hogy csupán pillanatnyi indulat, később ko- nokság, dac a válásuk valódi oka. Nem gondolták meg elég jól, hiszen a mai napon a gyermekük közös neveléséről, a családi boldogságukról mondtak le. Ha nem is a szó szoros értelmében, de a kisfiú elvesztette a szüleit... Mindez több mint fél évvel ezelőtt történt. A múltkor felkerestem a bírót, és szóba került <a fenti történet. Örömmel újságolta, hogy az asszonytól kapott egy levelet, melyben írja: „Kedves Bíró Űr! Elgondolkoztunk azon, amit a tárgyalás után mondott. Mindenben igaza volt. Nemrég kibékültünk, újra együtt élek a férjemmel. Nyárra tervezzük az esküvőt .. — Nagyon jó érzés ilyen levelet olvasni — jegyezte meg végül. — Csak az a kár, hogy nagyon ritkán fordulnak elő ehhez hasonló esetek. Tárnái László rugalmasan Széles körű vita nyomán hamarosan öt esztendőre szóló terve és kollektív szerződése lesz a vállalatoknak. Ezek a dokumentumok, amelyek alapul szolgálnak az éves és operatív jellegű döntésekhez, a vállalati önállóság jegyében készülnek. A realitások, a gazdasági lehetőségek persze hosszabb és rö- videbb távon egyaránt korlátozzák a döntési szabadságot, annál is inkább, mivel a nagyobb önállósággal párhuzamosan nem növekedtek egycsapásra a felhasználható anyagi eszközök. Ennek az ellentmondásnak a fokozatos megoldása a hatékonyság emelésétől, a vállalatok gazdálkodásának eredményességétől függ. A vállalatok anyagi lehetőségeinek határt szab ugyan a közgazdasági szabályozás rendszere, illetve a gazdálkodás színvonala, de a saját alapok felhasználásában szinte alig van megkötöttségük. Nincsenek például keretszámok és részletekbe menő rendelkezések, hogy mire fordíthatják, milyen módon hasznosíthatják a vállalati nyereségből és egyéb forrásokból képzett fejlesztési és részesedési alapokat, s újabban 1971-től már kedvező adófeltételek mellett csoportosíthatnak át eszközöket a részesedési alapból a fejlesztési alapba. Nincs tehát gyakorlati akadálya annak, hogy a vállalatok bátran, kockázatot is vállalva megfelelő anyagi és pénzügyi eszközöket fordítsanak az ésszerű, a hatékonyságot és a nyereséget növelő feladatokra, miközben szigorúan takarékoskodnak minden egyéb elkerülhető, vagy nehezen megtérülő költséggel, kiadással. Nem szabad például a részesedési alappal, a bérköltségekkel spórolni az érdemi anyagi ösztönzés, az ésszerű munkaerő-gazdálkodás rovására. Az üzemek, a gyáregységek béralapjának, átlagkereseteinek megmerevítése kétségtelenül bizonyos biztonságot teremt, de egyben fékezi a munkaerő hatékonyabb felhasználását, a bérfejlesztési mutató javítását. Minden kockázat ellenére célravezetőbb a vállalatok belső anyagi érdekeltségi rendszerét az új szabályozással összhangban korszerűsíteni. A reform kibontakozásával szükségszerűen differenciálódik a különböző vállalati kollektívák személyi jövedelme. Az a vezető cselekszik tehát helyesen, aki e folyamatot felismerve a gyáregységele, az üzemek osztályok és egyes dolgozók személyi jövedelmeinek tudatos differenciáltságát segíti, attól függően, hogy az adott részleg vagy dolgozó milyen mértékben járul hozzá az egész kollektíva boldogulásához. Nemcsak az ösztönzés mértékét, a jövedelmi arányokat, hanem a legcélravezetőbb formákat is a vállalatok saját hatáskörükben alakíthatják ki. Az új bérbesorolási rendszer különösen tágra nyitotta a kereteket. Esetenként a felső határok megközelítése, máskor a kiemelkedő teljesítményekre, alkotásokra ösztönző célprémiumrendszer és nyereségelőleg széles körben teremthet új, kedvező irányú ösztönzést. Átmeneti hangulati elemek nem befolyásolhat- 1 ják a céltudatos és viláExportál az ALUPIGMENT gosan körvonalazott jövedelempolitika kialakítását. Az elburjánzott és esetenként joggal támadható másodállások mellékfoglalkozások ellen például nem lehet hatásosan küzdeni sem központilag, sem helyileg kizárólag adminisztratív eszközökkel. Ezzel ugyanis nemcsak a hibák, hanem a rugalmas, hatékony gazdálkodás lehetőségeit is korlátoznák. A fejlesztési eszközök és pénzügyi források rugalmas, ésszerű felhasználásában ugyancsak széles körű a döntési szabadság. A feladatok és a lehetőségek sok oldalú mérlegelésével helyes, ha a vállalatok — I a népgazdaság IV. ötéves tervéhez hasonlóan — né- j hány kiemelt, a hatékony- j Ságot leginkább fokozó, a gyártmányösszetételt korszerűsítő feladatra összpontosítják erőiket. A fejlesztési eszközök és erők koncentrációja azonban nem lehet olyan mértékű, hogy az az ésszerű operatív döntések, a viszonylag kis költséggel járó, de elkerülhetetlen kiadások lehetőségét korlátozza. Áz ésszerűség és a hatékonyság egymást feltételező fogalmak, s gyakran nehezen számszerűsíthetők. Üj beruházásokkal hiába korszerűsítik például a termelést, ha anyagi eszközök híján nem gondoskodhatnak megfelelő szociális és munkakörülményekről. így megtörténhet, hogy létszámhiány miatt a tervezett hatékonyságjavulás helyett annak romlása következik be. Kovács József „...mely nem egyéb, mini magyar poézis” Sylvester János már 1541-ben felfigyelt nyelvünk képgazdagságára, népünk szólásaira. ,,Il ilyen beszidvel naponkid való szólásában” — írja Újszövetség-fordításának előszavában. Néprajzi gyűjtés közben sokszor kerül hangszalagra vagy ceruzavégre egy-egy jóízű kifejezés, de a fa- lumbeliekkel való beszélgetésekből is megragad agyamban egy-egy fordulat, néhány nagyszerű kép. Ezek akár pillanatnyi lelemények, akár közhasznála- túak — mindenképpen azt a hagyományos szemlélet- módot tükrözik, amelyre azt szoktuk mondani, hogy jellegzetesen „magyar’. Ez a képekben, sőt jelképekben gazdag népnyelv természetesen hordozhat (és hordoz is) új mondanivalót, időszerű véleményt is. Lássunk rá példát! Nálunk, Bátyán, gyógy- fiivet nagyanyáink korában csak olyan fehérnép szedhetett, aki nem virágzik, tehát vagy kislány, vagy öregasszony. „Csak nyőtt a sapkám!" — mesélik a babonás történetben, s a hallgatóság minden tagja tudja, mit jelent ez. Ijedtében égnek állt az előadó haja, s az emelte meg a sapkát. Rossz volt a termés, kevés termett — mondják másutt a szörnyű 1952-es esztendőről. „Tarisznyában hoztuk haza a termést” — emlékezik itt J. M. S a képet látom máris, túlzását értem, sőt: megértem. Majdhogynem tükörsimára kell lehengerelni a paprikának való földet, magyarázzák. O. I. ezt így világította meg számomra: „Ujan simára köll elkészíteni, hogy ha főd túsó végin föláll egy hangya, az innenső végirül mög lőhessen látni.” Hideg észalki szél fúj? „Haragszanak ránk a fok- tűiek." — mondja egy öreg, s csak analógiás néprajzi példákból sejtjük, hogy van ennek a véleménynek néphitbeli alapja csakúgy, mint annak a szóláshasonlatnak, hogy „úgy iszik, mint a szivárvány”. Mesébe illő, mégis nagyon reális nyomorúság emléke az a szólás, amely egy kacagó kedvű szegényembertől származik: „Ha úgy vóna zsírom, ahogy lisztem nincs __” — m ondják néha, de ma már csak olyan értelemben, ahogyan a divatos szólást használják cigaretta, majd gyufa kérésekor. „Mindenem nem lehet.” A meglepő fordulatok önmagukban — képtelenségük ellenére, vagy épp emiatt — nem egyszer a humor forrásai, egy-egy súlyos helyzet nevetéssel való feloldására szolgálnak, Mint például: Ha lettünk is, csak ne vónánk! Vagy: Ne félj pajtás, én is be vagyok ijedve! A gyerek előtt csúnyán beszélő felnőttet itt is így figyelmeztetik; Zsindely van a háztetőn! A lustál- kodótól megkérdezik: Mi az, megjött Lackó? Körtét hozott? (Még a tsz-ben is!) Szinte minden helyzetre tudnak kádenciát. Egy-egy közmondás vagy szólás csattanósan fejezi be a történetet, vagy foglalja össze a tanulságot, fejezi ki a mesélő vagy a hallgató véleményét. X. Y. disszidált. Szökött szolga nem mond jót uráról — állítja az évszázados alliteráló közmondás. Igaz ugyan, hogy szép korsónak szép a cserepe is (szép asszonynak szép a lánya is), de ha nincs nagy lakodalma, megszólják. No, ez is elmondhatja: Halljatok tyúkok, én is asszony vagyok! Mert megnő a lány az ágy alatt is, nem lehet borító alatt tartani. De nem ám, hogy özvegyhez vagy elválthoz menjen, mert az első asszony dunyha, a második vánkus, a harmadik szalmazsák — tartja a közvélemény. Bár a rossz házasságban az évék múltával csökken az asszony becsülete, hisz: Az új szitát szögre akasztják, a régivel a kottást borítják le, v Sylvester említett művében megjegyzi, hogy képes beszéddel, ahogy ő mondja „nem tulajdon jegyzisben vitetett” igékkel „minden nipek egykippen ilnek”. Mégis büszkén vallja: „ ... csodálhatja minden nip a magyar nipnek el- mijinek éles voltát az telisben (— képalkotásban), mely nem egyéb, mint magyar poézis.” Fehér Zoltán Ez év elején kezdte meg a termelést a Kőbányai Könnyűfémmű kecskeméti üzemegysége az ALUPIGMENT. A héten az új gyár életének jelentős állomásához érkezett; ugyanis elindultak az első exportszállítmányok. Mire ezek a sorok napvilágot látnak 20 tonna alumíniumból készült paszta már a Földközi-tengeren hajózik, úti- célja: Egyiptom felé. A következő tíztonnás tétel jugoszláv megrendelésre készül. Az ezüst festéket elsősorban a járművek lefújására használják, de kitűnő képessége miatt gépalkatrészek sőt épületek fedőbevonataként is alkalmazzák. A pigmenten kívül megkezdődött az őrölt alumínium, az úgynevezett flitter szállítása is. Ezt a belga partner vásárolja, cserébe a közvetlen pigmentálásra alkalmas porért. Az első kép az alumínium hulladékot aprító gép töltését ábrázolja, háttérben az útra- kész flitteres zsákok, a második képen pedig a pigmentmassza első őrlését végző golyósmalmok látható. felvétele) A jelek árulkodtak Karl Klaus elektromérnök feleségével — Rosját Haidi orvosnővel — az elmúlt nyáron Fonyódon üdült. Már több napja élvezték a forró napsütést, a magyar tenger vizét, amikor a turisták forgatagában régi jó ismerősökre bukkantak. Utz Neumann- ra és feleségére. Mindketten az ötvenes évek végén, az NDK-ból disszidáltak Nyugat-Németországba. Neumannék azóta NSZK- állampolgárok lettek. A két házaspár szívből megörült egymásnak. Az asszonyok tereferéje és a férfiak eszmecseréje során Klau- sék elhatározták: Nyugatra szöknek. Neumannék fel- aiánlották ehhez a segítségüket. Egy meghatározott napon a garawi állomásról hajnalban az NDK-házaspár- ral kigördült a nemzetközi gyorsvonat és délután berobogott a Keletibe. A házaspár a Citadella Szállóban kapott szobát. Az előzetes megegyezés szerint a két házaspárnak másnap hajnalban kellett találkozni a Keletiben. Klausék taxival Neumannék pedig az N-345—111-es forgalmi rendszámú Forddal érkeztek a pályaudvarra. Neumannék itt átadták Klau- séknak az útleveleket és 2000 schillinget. Klausék a kelebiai nemzetközi gyorssal indultak Jugoszlávia felé. Nagyon örültek az NSZK-útlevélnek és teljes biztonságban érezték magukat. Lukács Antal törzsőrmester a tőle megszokott gyorsasággal és figyelmes; séggel végezte munkáját. Klausékat is udvariasan köszöntötte és elkérte úti okmányaikat. Mindkét útlevélben feltűnően új volt a fénykép és az azt rögzítő fém ringli. A fényképpel szemben levő oldalon viszont a papíron egy rozsdás kör látszott, nyilván a régi ringlitől. De a fényképeken levő nedvesbélyegző is új, a beléptetőbélyegző meg szinte primitív hamisítvány volt. A férj és feleség sokáig tagadták a kilétüket. Unos-untalan azt állították, hogy NSZK-ál- lampolgárok. Csak az írásminta és más tárgyi bizonyítékok alapján ismerték be, hogy NDK-állam- polgárok és a hamisított útlevél segítségével akartaik Nyugatra szökni... Gazsó Béla
