Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 80. szám

I oldal 1*71. április 4, vasárnap Belgorodtól - Budapestig Az író új távlatok előtt ^ rigorij Dmitrijevics ^ Grecsihin főtörzsőr- mester kerék, joviális ar­cáról sugárzott a derű. amikor bemutattak neki. Ez a 46 éves férfi nemré­giben töltötte be katonai szolgálatának 28. esztende­jét, amelynek megkezdését egy visszavonhatatlan kényszer, a háború indí­totta el. Amikor a német fasiszta csapatok orvul tör­tek a Szovjetunióra, tizen­nyolc éves volt, s az uk­rajnai Belgorodban, a Sev- csenkó nevét viselő szövő­gépgyárban géplakatosnak tanult. Grigorij Dmitrije- vios Grecsihin komszomo- lista, 1943 március 15-én, akárcsak a többi társa ön­ként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, s egyhónapos kiképzés után géppiszto- lyos lövészként Voronyezs alatt harcolt. A Sztyeppéi Front egyik támadást a másik után ve­zette, s Grecsihin harcos ott volt a kurszki csatá­nál, a sztari-oszkoli ütkö­zetnél, a boríszovi táma­dásnál. E harcokban sza­badították fel Belgorodot, szülővárosát, s Grecsihin harcost bátorságáért, a harcban tanúsított önfel­áldozásáért egynapos sza­badságra engedték el. A fiatal, szőke ukrán fiúra megdöbbentő benyomást tett, ami otthon fogadta. A városban egyetlen ép ház nem volt, édesapja a fron­ton harcolt és édesanyja két lánytestvérével egy pincében húzódott meg. Akkor fogadalmat tett Grecsihin, hogy utolsó le­heletével is a népet, a Szovjetuniót, a demokráci­át védelmezi. A Szovjetunió terüle­tének felszabadítása után Romániában harcolt, a 2. Ukrán Front kötelékében. Kolozsvár után 1944 augusztusában már mint őrvezető lépte át a magyar határt, Szto- letnyi ezredes lövészezre­lékezés, hiszen azóta több mint két évtized telt el, de valahogy Grecsihin fő­törzsőrmester: gondolatai­ban még mindig élénken él az a támadássorozat, amelyet Szeged felől az Alföldön végig Cegléd, Monor, Maglód, Budapest irányában, közösen a ro­mán csapatokkal indítot­tak. Szinte végigjárta va­lamennyi alföldi nagyvá­ros utcáit, ahol először félve, később szeretettel fogadták az emberek Egyetlen epizód a sok kö­zül nagyon is megmaradt benne. — Rákoscsabán volt egy öreg orvos, dr. Ács János­nak hívták. Ez az ember valóban humanista volt, mert nem azt nézte, hogy milyen nemzetiségű a ka­tona, csak sebesülteket lá­tott, akiket kis háaipati- kájából látott el. Nála szolgált asszisztensként egy Anya nevű ukrán lány, aki nemcsak a for­dításban, de a sebek be- kötözésében is nagyon so­kat segített dr. Ácsnak... A magyar főváros elfogla­lásáért sok vér hullott. Házról házra, lakásról la­kásra harcoltunk, amíg el­jutottunk a József körútig. Itt települt az ezredpa- rancsnokság. Érdekes — nevette el magát — itt et- életemaben először dével. Nehéz a visszaem-1 tem 29. — Ligglo, maga az?... Hallo... Halló!... — hal­lózott Berti, de már választ nem kapott. A készülék kattogott, mintha - távoli dulakodás, vagy autók zaja, vagy a megszakadt áramkörök sercegése hallatszana, de váratlanul az is megszűnt és süketen hallgatózott a parányi mikrofon. Berti kis ideig, mint valami fekete banánt bámulta a kagylót. És egyszercsak szinte vissza­dobta a villára. Kezét riadtan kapta el, mintha ujjait áram ütötte volna meg. Torka kiszáradt. A gondolatok kétségbeesett fogócskába kezdtek fejében. Az újság­cikk. Az Angelo la Barbera elleni merénylet. Milánó, Liggio... A hang... s ha mégsem ő volt az? Ha a rendőrség a sorozatos gyilkosságok miatt már elka­pott valakit és nyomára bukkantak... Rájöttek vala­hogy, hogy találkozott a palermói maffia vezetőivel... Bánta bizonyára azért távozott külföldre olyan sür­gősen, mert esetleg a polgármestertől értesült, mi mindent tud már a rendőrség... És Don Calo, aki el tudná simítani a hatóságoknál a legrögösebb ügyet is, már nem él. Menekülnie kell! Ha Liggio telefonált, az is rossz ómen. Ha nem ő volt, az még rosszabb. Lehetséges, hogy a rendőrség követte Liggiót és az az őrült most kifecsegte, hogy kinek telefonált. Esetleg le is hall­gathatták a beszélgetést. Talán rövidesen elkezdik fag­gatni: ön honnan ismerte Liggiót? Mit alkart öntől ez a corleonei gyilkos? Mit keres ön Szicíliában, ahon­nan Bartolomeo Matrangának, mert ugye, ez volt az ön korábbi neve, 1948-ban nyomtalanul el kellett tűn­nie... Hogy ön rtem Matranga? ön nem a villalbai maffia jegyző, Don Calo bizalmasa, aki ellen ötszörös gyilkosság és többszörös gyilkosságra való felbújtás, valamint kábítószercsempészés miatt már eljárást in­dult Palermóban. de eltűnése miatt az ügyek függőben Látogatóban Raffai Saroltánál műmézet, erre nagyon jól emlékszem. Nem sokáig élveztük az átmeneti nyu­galmat, ugyanis a Lánchíd előtt levő téren harcol­tunk, majd azon a félre- billent hídon, ma a Sza­badság nevét viseli, jutot­tunk át Budára. A Várért folytatott harcban magam is részt vettem, s csak ar­ra emlékszem nagyon sok foglyot ejtettünk... A magyar főváros fel­szabadítása után Gre­csihin őrvezető tovább harcolt, Győrért, Pozsony- ért, Bécs és Prága felsza­badításáért. Kitüntetéséi között ott sorakozik a Bu­dapest, a Bécs, a Prága felszabadításáért kapott emlékérem. Ma Grecsihin főtörzsőrmester itt szolgál, a Magyarországon ideigle­nesen állomásozó egyik szovjet alakulatnál. Olyan házban lakik, ahol szom­szédai magyar emberek. — Ügy élünk abban a házban, mint a népek a vi­lágban,, azzal a különb­séggel, hogy köztünk nincs nézeteltérés; barátok va­gyunk. Mint minden pél­da, ez is rossz, de a fel- szabadulás után, s azóta is azt kell tapasztalnom, magyar barátaink tudtak élni a szovjet katonák véráldozatával kivívott szabadságukkal. Nehéz né­hány szóban összesűríteni azt a hatalmas fejlődést, amit elértek a techniká­ban, a mezőgazdaságban, a kultúrában az építkezé­sekben. Én láttam ezt az országot szegénynek, el­esettnek, kjfosztottnak, s örömmel vagyak tanúja annak is, hogy ez a nép gazdag, magabiztos, szor­galmas, és sikeresen építi az új társadalmat. G recsihin főtörzsőr­mester tizenhat éves kislánya itt jár iskolába, s bár a papa nem kérte erre, a kislány magyarul tanul, ismerkedik a ma­gyar nép történetével... Gémes Gábor — Egy pillanat, azonnal visszajövök — mondta amint bevezetett a szobába. — Csak a mun­kaeszközeimet' hozom. Ci­garettát és kávét.,. Eltűnik az ajtó mögött. Csend támad. Könyvek néznek rám a szekrény polcairól. A komódon tele­vízió, néhány egyszerű kép a falon, dohányzóasztal, karosszékek. Nem dolgozószoba be­nyomását árasztja a helyi­ség, Nem könyvek, folyó­iratok közé temetkezett író „műhelyének” tűnik, nem díszítik divatos tárgyak, furcsaságok, mint sok pá­lyatársa lakását. Raffai Sa­rolta írónő környezete sok­kal inkább egy pedagógus otthonára emlékeztet. Amely mindig nyitva áll az ügyes-bajos dolgaiban tanácsot kérő szülők és gyermekek előtt. * Kellemes beszélgető partner. Modora nyílt, köz­vetlen és szókimondó. Munkájáról kérdezőskö­döm. Elmondom; érzésem szerint prózai és drámai művei a valóságos és min­dennapi élet közvetlen je­lenségvilágát tükrözik, az „élet sűrűiéből” ihletettek. Az írónő képviselővé jelö­lése viszont egv nagyobb, átfogóbb, mondhatni or­szágos távlatú tapasztalat lehetőségét kínálja. — Igen ... Valahogy így van ez — mondja. — Az Egyszál magam tantestüle­te. a Dinlomások falusi ér­telmiségének alakjai élő emberekről mintázódtak, akik ha nem is a leírt mó­don részesei környezetük­nek, de az általam ábrá­zott körülmények lehetősé­geit hordják magukban. Az 'Vadalom sűríti a valósi« jelenségeit és így az élet átfogóbb képét igyekszik megjeleníteni. Ebből következik, hogy az író a jó vagy hibásnak ítélt jelenségekre csupán figyelmeztethet, a cselek­vés már nem az ő feladata. A képviselő az, aki részt vehet — tevékenyen is — a világ megváltoztatásában. Egy író-képviselő viszont már egyesítheti a két fel­adatot; azt aki meglátja és leírja a valóságos életet és azt, aki jobbá tételéért munkálkodik. — Az alkotó tehát ered­ményesen szolgálhatja a törvényhozó testület képvi­selőjének terveit? A válasz előtt elgondol­kozni látszik. — Az írói műfajok nem kötik meg a kezem, hiszen „sokhúrú hangszeren” ját­szom. A hangulatok kifeje­zését szolgálja a költészet. Igaz, ugyan, hogy nem­sokára megjelenő verses­kötetem sajtó alá rendezé­sekor elhatároztam; nem írok többet, de ez csak szándék maradt, mert a vers belső kényszer köve­telménye. A hallott vagy átélt történetek feldolgozá­sára a novella, a rövid el­beszélés használható. Ha viszont egy-egy história bonyolultabb, szövevénye­sebb lesz az írás fo­lyamán és hosszadalma- sabbnak kívánkozik — ek­kor ölt a téma regény for­májában testet. Vagy lesz belőle dráma — esetleg. Érdekelnek még a külön­böző dokumentum-műfajok is, hivatásom tehát sokféle lehetőséget kínál a valóság hétköznapjainak reális áb­rázolására. Elmeséli, hogy munkája tölti ki napjait. Ha nincse­nek látogatói — bár az ilyen napok meglehetősen ritkák — az alkotás telje­sen lefoglalja. Olvasással és írással tölti idejének leg­nagyobb részét. így a leg­újabb könyvekről, alig is­mert irányzatokról is tudo­mása van, a kalocsai kis ház alkotóműhelye sok nyitott kapun át érintkezik a világgal. A szüntelen tá­jékozódás is része írói mun­kájának, jegyzeteket ké­szít olvasmányokról, tanul­mányt az alkotás lélekta­náról és pihenés vagy ki- kapcsolódás gyanánt, em- lékirat-jellegű jegyzeteit írja azokról a személyisé­gekről, élményekről, me­lyek mélyebb benyomást gyakoroltak rá. Raffai Sarolta képviselő- jelöltet kérdezem: válasz­tói bizalmának milyen jel­legű feladatok megoldásá­val kíván eleget tenni? Az országgyűlés tag­jaként — úgy gondolom — használnom kell annak a tíz községnek, melynek la­maradtak. „Lehet, hogy erről beszólt Genco Russo is Mussomelliben”. És a feltételezés fájdalmas érgörcs­ként szúrt agyába. — Nem! — nyögött fel hangosan. Nem adja meg magát. Ezidáig minden a legnagyobb rendben ment. Végre jómódú lett. Végre van pénze, annyi pénzt», hogy nyugodtan élvezhesse az életet, amiért annyit küszködött. Végre megnősülhet. Végre megszabadul­hatna Lucianótól. az egész bandától. Svájcban fél­millió dollárt sikerült feltűnés nélkül elhelyeznie a különböző bankoknál. Végre megszökhetne Maria Bel- lonival... És most mindennek vége? — Nem! — mondta újra és száját oly dühödt erő­szakkal zárta össze, hogy belecsikordultak fogai. Kopogtattak. Rémülten ugrott fel. Az ajtóval szemközt az ablakig hátrált. Újra kopogtattak. Ezúttal hangosabban. Berti ke­zében remegett a revolver. „Don dottore’’ — hallat­szott kintről — „a vacsora ...” „A vacsora” — jutott el Berti felzaklatott tudatáig a hang. Hát persze. A vacsora. Üres képzelődés min­den. Hogy is veszíthette el ennyire hagyományos hig­gadtságát. Bosszankodva korholta magát és nehézkes, fáradt léptekkel elindult az ajtó felé. A boy hozta a vacsorát, amit azért rendelt a szobá­jába, hogy önmagát bátorítsa, ha netán ellenfelei vár­nának itt rá. — Nem keresett senki? — kérdezte kiszáradt torok­kal a fiút. — Nem, dón dottore. A séf nem szólt, hogy keres­ték volna... Parancsol még valamit? — és a fiú udvariasan meghajolt. Bertinek válaszolni való ereje sem volt, csak a fejét ingatta tagadóan. — Ma ‘ este én vagyok szolgálatban. Csak tessék csengetni — mondta a fiú és távozott. * Märe nyugodtan aludt és reggel elégedetten ébredt. Maria Belloni és Fleurot távozása után, még éjfél előtt , átkutatták a lány és dr. Berti szobáit. Nem remélt eredmény született. Maria Belloni egyik neszeszerének alaposabb vizsgálata során a fésűk és egyéb női toa­lettholmik .alatt duplafedelű rekeszt találtak és innen némi púderszerű fehér por került elő. A gyorsan meg­ejtett laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy a re­keszben hasist tároltak. (Folytatjuk.) kői rám adják szavazatu­kat — kezdi magyarázatát. — Kisebb és nagyobb ügyek; a vízellátás, úthá­lózat, villamosítás gondjai­nak sokasága vár megol­dásra, ami feltételezhetően sok energiámba kerül majd. De mindemellett nem kívánom megtagadni peda­gógus voltomat sem. A ma­gyar oktatásügy reformja már évekkel ezelőtt meg­kezdődött, de bőven akad még tennivaló. A tanulók túlterheltsége, a tananyag helytelen elosztása és a tankönyvek bizony nem egyszer stílustalan, nehezen érthető részei mind meg­oldásra váró problémák. Azután ott vannak a ta­nyasi iskolák. Magam is ta­nítottam ilyen külterületi intézményben Akasztó- döbrögec pusztán, ahol az elsős kisdiákoktól a nyol­cadikos kamaszokig min­den gyérek az én egyet­len osztályom tanulójavolt. Ezek az iskolák — ta­pasztalatom szerint — nem képesek betölteni hivatá­sukat és ezért a tanyasi diákotthonok rendszerének kifejlesztését kell szorgal­maznunk. A választókerü­let lakosságának érdekkép­viselete és az országos gon­dokkal való törődés így lesz részese egymásnak. * Az irodalom és az élet, a gondolat és a való­ság nap mint nap újrater­melődő kapcsolatát teremti meg Raffai Sarolta. Estébe nyúló beszélgetésünk vé­gén ismét az írónőt kérde­zem — terveiről. — A verseskötet, amely­ről beszéltem Szélcsend cí­men jelenik meg. Novellá­im gyűjteménye — a Ru­gósoron — már a nyomdá­ban van és ugyancsak el­készültem a Budapesti Ka­tona József Színházban nemrég bemutatott Utolsó tét című'drámám kiadásra való előkészítésével. — A választások, a jelö­lő gyűlések és a sokasodó kötelezettségek nem zavar­ják munkájában? — Azt igazán nem mond­hatom — mosolyodik el. — Ellenkezőleg. Lelkesítenek és ötleteket adnak újabb versek és novellák írására. Pavlovits Miklós A szakmunkás­tanulóknál A MiiM 607-es számú Kecskeméti Szakmunkás­képző Intézetének felsza­badulási ünnepségén Wei­ther Vilmos igazgató köszöntötte a vendégeket, a tantestületet, s a tanulóif­júságot. Ünnepi beszédet Pap István, a KISZ megyei bizottságának titkára mon­dott, majd felszólalt Pro­horov Jurij, a Szovjetunió budapesti nagykövetségé­nek első titkára is. Az in­tézet elsőéves KISZ-istái dr. Csizmás Dávid alezre­des előtt tettek fogadal­mat. Ritkán látott, kitű­nően összeállított ünnepi műsorral tették maradan­dóvá a felszabadulás 26. évfordulójának emlékét a tanulók énekkarának, iro­dalmi színpadának lelkes, bensőséges produkciói.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents