Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-29 / 100. szám
| r;j j ;|3 Uli Lovasparádé négy napon át Kézilábda Kiskunhalason Április 29-én 8 órától május 2-án vasárnap este szürkületig tartó négynapos lovasverseny színhelye lesz a Kiskunhalasi Határőr Dózsa sporttelepe. A Magyar Lovas Szövetség megbízásából ekkor rendezi a BM Határőr Dózsa lovasszakosztálya a magyar lovasbajnokság és a Military bajnokság első fordulóját. A verseny amely egyben az V. nemzetközi rangot kapja színes és látványos szórakozást nyújt maid a lovassport kedvelőinek. Jugoszláviát három csapat is képviseli. Jelen lesznek Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK legjobb lovasai mellett a Budapesti Honvéd, a BLK, Mezőhegyes, Mezőszilas, Simontor- nya, Dalmand, Lajoskomá- rom, továbbá első ízben Szombathely, Sárvár, a televízióban többször látott Nagyvázsony versenyzői és természetesen a BM Határőr Dózsa lovasai. A müncheni olimpiára Kiskunhalason készülő Mili- tary-válogatottkeret és a benevező csapatok részvételével kerül sor ennek a látványos, de egyik legnehezebb versenyszámának lebonyolítására, melyre a rendező részleg 16 kilométer hosszú a lovasok minden tudását igénylő nehéz pályát készített a Paprika Antal Tsz területén, a Fráter-dombok, a Kötönyi út és a Dongéri csatorna környékén. A beérkezett nevezések szerint a vetélkedő a 12 belföldi, 6 külföldi csapattal, 171 lóval, 32 lovassal az eddigi legnagyobb méretű versenynek ígérkezik, melyre a rendező bizottsága a legnagyobb gondoskodással felkészülten várja a lovassport kedvelőit. A nemzetközi lovasverseny programja Április 29-én: 8 órától: Military előlovaglási programja. 9 órától: Kezdő lovak díjugratása 1 méteren. 10.30-tól: Ifjúsági díjugratás 1,10 m-en. 14 órától: Nemzetközi megnyitó verseny 1,20 m-en. 15.30-tól: Nemzetközi megnyitóverseny 1,30 m-en. Április 30-án: 9 órától: Military terepverseny. 12 órától: Military terepverseny. (A terep versenyt 16 km-es távon a Fráter-dombok környékén és a Kötönyi úton a Dongéri csatorna mellett bonyolítják le. A helyszín gépkocsival megközelíthető.) Május 1-én: 9 órától: Valamennyi lovas részt vesz az ünnepi felvonuláson. 10.30-tól: Ifjúsági egyéni és csapatverseny. 14 A Magyar Hépköztársasiii Kypáéri Kecskeméti Dózsa— MezSfi SE 2:1 (1:1) Kecskemét, 300 néző, vezette: Molnár K. K. Dózsa: Gór — Oláh, Gyiffkó dr., Kreidli — Diószegi, Lutz — Balatoni, Ló- di, Kiss, Páséit, Józsi I., (Czéh). Edző: Szigeti Ferenc. Mezőfi SE: Gyaraki — Sebők, Könyves, Dvorsaki — Borics, Kovács — Padlás, Németh, Lakatos, Harangi, Papp (Nagy M.). Edző: Krivy Ottó. Kellemetlen, hideg időben, a Mezőfi SE kezdte a játékot. Alig telt el a játékból pár perc, máris a rendkívül frissen támadó honvédegyüttes ért el gólt. Az 5. percben Harangi a félpályáról vitte fel a labdát, Némethez passzolt, aki Padlást szöktette. A szélső mintaszerű beadását Harangi laposan a jobb alsó sarokba lőtte. 0:1. Támadásba lendült az NB I B-s csapat és a 10. percben szöglethez jutott. Lódi szöglete nyomán ott pattogot a labda a Mezőfi SE kapuja előtt és Balatoni közelről a hálóba talált. 1:1. Ezután nyomasztó fölénybe került a Dózsa, s egymásután hagyott ki nagy helyzeteket Pasek, Lódi és Balatoni. Kiss nagyszerű lövését Gyaraki a léc alól tolta szöletre. Szünet után rengeteg hibával játszott a Dózsa és hosszú ideig úgy látszott, hogy az Nb III-as csapat megőrzi hálóját a góltól. Sőt egy ellentámadás végén a Dózsa kapuja előtt 11-es gyanús eset történt. Gyiffkó dr. kézzel ért a labdához. A játékvezető to- yább engedte a játékot, Elkeseredetten támadott a K. Dózsa és végül a 85. percben gólt ért el. Lódi a jobb oldalról szögletet ívelt be. Gyiffkó dr. emelkedett ki a védők gyűrűjéből és fejéről védhetetlenül vágódott a labda a jobb alsó sarokba. 2:1. A két csapat játékán nem látszott meg, hogy két osztálykülőnbség van közöttük. A Mezőfi SE végig nagyon jól. a Dózsa viszont gyengén játszott , A győztes csapatból, Diószegi, Lutz és Kiss, a Me- zőfiből; Gyaraki, Könyves, Borics, Padlás és Harangi játszott a legjobban. órától: Az V. nemzetközi verseny ünnepélyes megnyitása. A csapatok felvonulása. 14.30-tói: A Military ugróvizsgája 1,10 inén. 15.30-tól: A Military ugró vizsgája 1,20 m-en. 16.30-tól: Felnőtt egyéni csapatverseny 1,30 m-en. Május 2-án: 9 órától: Kezdő lovak díjugratása 1,10 m-en. 10.30-tól: Ifjúsági díjugratás 1,20 m-en. 14 órától: A Kiskunhalasi Városi Tanács V. B. nagy- díja. 15.30-tói: Kétlovas stafétaveiiseny 1,20 m-en Kiskunhalasi MÁV— VOLÁN SC 8:4 (4:1) NB II. női. Budapest, v.: Csete. Kiskunhalasi MÁV: He- ródek — Bátorfalusi, Pa- czolayné, Erdész — Szabó, Riegler, Csendes. Csere: Takács, Varga, Pocsai. Edző: Horváth István. A mérkőzést esőben játszatták. A halasiak gyorsan megszerezték a vezetést és a félidőig 3 gólos előnyt harcoltak ki. A szünet után először rosszul játszottak a halasi lányok. A Volán ki is egyenlített. Az utolsó 10 percben jól védekezett a 17.30-tól: Az V. nemzetközi MÁV csapata és kiharcol- lovasverseny ünnepélyes j ták a győzelmet, zárása. Góllövők- Paczolayné 4, Szalai László 1 Riegler 2, Csendes 2. Rtofresszosi liwfrersnyel a Meist! járásiján Siflál £ Ka Indul a megyei II. osztályú csapatbajnokság! Megtartották a megyei szövetség helyiségében a megyei II. oszt. Cs. B. Északi csoport-v jának sorsolását. A résztvevő csapatok sorsolási sorrendben: ^kat. A siker a jó játéknak, s Ti.<57.a'kéc«k-p ívTiicsvaki rnem . utolsósorban a megváltoTiszakécske, Kecsk. Műszaki Főiskola II.. Lajosmizse, Izsáki MÉDOSZ, Kecsk. Spartacus II., Kecsk. Üttörőház, Kecsk. Építők in.. Kerekegyháza. Az egyes fordulók időbeosztása: I. forduló: 1971. V. 2. II. >> V. 2. III. a V. 0. IV. V. 9. V. V. 30. VI. V. 30. VII. VI. 13. Az MTS kecskeméti já. rási tanáosa és a KISZ járási bizottsága az MTs III. és a KISZ VII. kongresszuséra való felkészülés jegyében széles körű sportolási lehetőséget biztosít a falun dolgozó fiatalok számára. A szervezők ezúton is kérik az érdekelteket, hogy aktív tevékenységükkel minél többen járuljanak hozzá a kongresz- szusi versenysorozat sikeréhez. A versenyeket a községi KISZ-szervezetek, ME- DOSZ és egyéb sportegyesületek rendezik, amelyek a helyi MHSZ-ekkel szorosan együttműködve községi szervező bizottságot hoznak létre. Az illetékes bizottság közős programot dolgoz ki a községi bajnokságok megszervezésére és folyamatos lebonyolítására. A Járási versenyeket már a JTS és a KISZ járási bizottsága szervezi az állami és tár sadalmi szervek közreműködésével. A versenysorozaton részt vehetnek mindazok, akik betöltötték 14. életévüket, s községi lakosok, illetve ideiglenes bejelentővel rendelkeznek. Nem versenyezhetnek az I. osztályú mi nősí léssel rendelkezők, NB-s sportolók, felsőfokú tanintézetek nappali tagozatos hallgatói, TF-et végzettek és a fegyveres testületek tagjai. A községi kongresszusi versenyek lebonyolítását követően a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzőket meghívják a falusi dolgozók XX. nyári spartakiádjának kecskeméti járási döntőjére. Valamennyi mérkőzés a Kecskeméti Műszaki Főiskola versenyterméken (Izsáki u. 10.) kerül lebonyolításra. hírek — A Szanki Olajbányász Sportkör fennállásának 23 éves évfordulója tiszteletére SO fős szimultánt tervez a községi művelődési házban V. hó 16-án. — Jól szerepelnek a Kecskeméti Műszaki Főiskola versenyzői, horvátit és Hever a főiskolai egyéni bajnokságon, s jelenleg az élcsoportban foglalnak helyet. — Üj versenytermet kapott a Kecskeméti Építők csapata a sportkör Czoliner téri kluhhá- zában. OB. II. Nyugati csoport. Függőjátszma eredményeit; Bakony Vegyész—Győri MÁV DAC 0,5:0,5 (8.5:7,5), Budapest SE—Nyergesé, jfalu 1:1 (8,5:5,5). Állás a VI. forduló után: Kecsk. Epf*. G 6------56 Z alaeger. TE 6 4 — 2 52.5 V. Cs. Dutra 6 5—1 40,5 Budapest SE 3 3 1 2 46 Bp. Vasútép. 6 3 1 2 44,5 Ganz Villany 6 3 — 3 43 Győri MÁV 6 2 2 2 42.5 Dunaújv. K. 6 3 — 3 42 Veszpr. B.-V. 6 1 3 2 41 KGM vasas 6 3 — 3 39,5 Bp. Postás 5 — 3 2 30,5 0.4) Nyergesújf. 6 1 1 4 30,5 Komlói B. 6--------6 29 T atabányai B. 5 1 — 4 27,5 (14) A Kecskeméti Építők csapata eddig várakozáson felül szerepelt. Kitűnő telj esítménnyel továbbra is vezetik esoportjuzott'vezetésnek és a csapatszellemnek köszönhető. Reméljük hogy a folytatás sem marad el Nincs új a nap alatt! Az idei OB. I.-s csapatbajnokság negyedik tábláján fordult elő az alábbi játszma: Tábor Rajna (Bp. Honvéd) (MTK) sk Budapest, 1971. 1. e4, es 2. HÍ3, IXcG 3. Hc3, 15 4. d4, fe: 5. He5:, HÍ6 6. Fc4, d5 7. Hd5:, Hd5: 8. VhSf, gr, 9. Hg6:, HfU 10. Ff7f, KfT. 11. Hc5tt és sötét feladta. (KeG-ra 12. VfTj-, KcI6 13. Hc4j vagy 12. —, Kf5 13. g4 matthoz vezet) m. I 1 iü A I - % :3Éi ám mm mm m \Ú SÍI MR A játszma külön érdekessége, hogy ugyanez szinte szóról — szóra előfordult már 19U-ben ugyancsak két magyar sakkozó között, mint ezt a „Kétszáz megnyitási sak-kesaoda” c. szakkönyv tanúsítja. De erről egyik játszó sem tudott. Gímes György TOJÓ A PETŐFI NÉPE iUS W TANÁCSADÓJA Kél magyar NB I-es mérkőzés a szelvénye® Kosárlabda BAJAI BÁCSKA POSZTÖ—BSE 80:75 (37:40) NB I. férfi. Budapest. Vezette: Hornyák, dr. Ná- dai. Bajai Bácska: Kovács (20), Ágfalvi — Baumert (2) — Rátvay (32), Karácsonyi (10). Csere: Kan- csár (12), Brassói (2), Iván (2). Edző: Tax Imre. Kedden délután Budapesten játszott bajnoki mérkőzést a Bácska. A mérkőzés elején mindkét csapat jól védekezett és alig esett kosár. A 4. percben még csak 4:2 volt a Bácska javára. A 8. percben a BSE vezetett 16:13 arányban. A 10. perc után élénkült fel a játék. A ba- jaiak 27:22-re vezettek, de a BSE egyenlített, sőt a szünetig 40:37 arányban el is húztak* A második félidő is a BSE kosaraival kezdődött. Az eredmény 44:37 volt a budapestiek javára. Itt kezdődött a hagyományos Bácska-hajrá. — Néhány perc alatt 10 pontot szerzett a bajai csapat és közben egyet sem kapott s 47:44 lett az eredmény. A BSE még egyszer 59:53-ra feljött, de utána a befejezésig 5—7 ponttal állandóan a Bácska vezetett és biztosan nyert. A mérkőzésre a két esa- pat kemény védekezése volt a jellemző. A BSE 35, a Bácska 25 személyi hibát vétett. A játékvezetők nagyon tárgyilagosan bíráskodtak. Kitűnt: Rátvay, Baumert, Kancsár. A RSF legjobbja • Gedeon 18, Hegedűs 17, Kárász 15. 8. AJKAI BÁNTASZ—ZALAEGERSZEGI DÓZSA. NB II, Nyugati csoport. ‘ Nem sok tudásbeli különbség van a két együttes között. A hazai pálya döntő lehet a végeredmény kialakulásában. I Tippünk: 1, x. 8. BOLOGNA—MILAN. Olasz A. osztály. A bajnoki címért küzdő Milan nehéz helyzetben lesz Bolognában. Érzésünk szerint a Bologna nyeri meg ezt a mérkőzést, de azért a döntetlenre is gondolni kell. , Tippünk: 1, x. A totó május 2-i, 18. játékhetének szelvényén újra találunk NB I-es mérkőzést, igaz, hogy csak kettőt. A továbbiakban érdekesnek Ígérkező NB I B-s, NB ri-es, valamint olasz A. és B. osztályú mérkőzésekre kell tippelni. Pécsett kerül sorra a Baranya megyei rangadóra, a Pécsi Dőzsa—Komlói Bányász találkozóra. A magyar Nb I B-s mérkőzések közül igen érdekes lesz a Zalaegerszegen sorra kerülő ZTE—Kecskeméti Dózsa összecsapás. Az olasz mérkőzések közül az utóbbi időben a legtöbb döntetlen eredménnyel végződött. Tippjeink t —Ä BNB YL SA Tatabánya még mindig belső -- es yeí,e a cat‘ bajokkal küzd* bár az utóbbi időben mintha úrrá lett volna a bajokon. A DVTK viszont a vidék legjobbja címért harcol. Döntetlen eredményt várunk. Tippünk: x, 1. 2. PÉCSI DÖZSA—KOMLÖI BÁNYÁSZ. NB I. Mindig nyílt káromesélyes volt a baranyai így lesz ez most is. A hazai pályán azonban a Dózsa az esélyesebb. Tippünk: 1. 3. MÁV DAC (GYŐR)—VM EGYETÉRTÉS. NB I B. A győriek nem hinnénk, hogy döntetlennél jobb eredményt érjenek el, még saját pályájukon is, a bajnokjelöltíel szemben. Tippünk: x. 4. GANZ-MAVAG—VARPALOTAI BÁNYÁSZ. NB I B. A kiesés ellen küzdő Bányász számára nagyon fontos lenne az egyik bajnoki pont megszerzése. Ez azonban a fővárosban meglehetősen reménytelen vállalkozásnak tűnik. Tippünk: 1. 5. ZALAEGERSZEGI TE— KECSKEMÉTI DÓZSA. NB I B. A ZTE még nem érte el tavalyi formáját. A Kecskeméti Dózsa viszont döntetlen-sorozatban van. Döntetlen körüli eredmény látszik a legvalószínűbbnek. Tippünk: 1, x. 6. SZOLNOKI MAY—LEHEL SC. NB II, Keleti csoport. Az otthon játszó MÁV képes arra, hogy legyőzze régi riválisát, a Jászberényt. Tippünk: 1. 7. KÖZÉPÜLET SE—CEGLÉDI VSE. NB II, Keleti csoport. A Cegléd a bajnoki címérí 10. CAGLIARI—NAPOLI. Olasz A. osztály. Az elmúlt vasárnapon a Napoii saját pályáján A mér- Cagliari. Tippünk; 1, x. 11. CATANIA—VERONA. Olasz A. osztály. Kemény küzdelem várható ezen a mérkőzésen, hiszen a tabellán a Verona is gyengén áll. Döntetlen eredményt tartjuk a legvalószínűbbnek. Tippünk: x, 1. 12. LANEROSSI—FIORENTI- NA. Olasz A. osztály. A Fio- rentina még mindig nem talált magára, de gyengélkedik a La- nerossi is. Itt is helyes a döntetlenre gondolni. Tippünk: x, 1. 13. ROMA—TORINO. Olasz A. osztály. A Rcma az utolsó forulóban bravúros győzelmet aratott Nápolyban a Napoli ellen. Otthon biztosan kell győznie. Tippünkj 1. + 1 mérkőzés. 14. PISA—AT ALANT A. Olasz B. osztály. Az utolsó fordulót mindkét csapat vereséggel abszolválta. Ha az Atalanta Pisában is vereséget szenved, akkor bizony ez a bajnokságába kerülhet. Tippünk: x, 2. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. L Tebebfradi Kecskeméti MÁV— Z. Danúvia 6:2 (2423—2341) NB I. női. Kecskemét, MÁV-pálya. Kecskeméti MÁV: Kü- hárné 450, Medgyesi L.-né 426, Tóth K. 405, Medgyesi l.-né 393, Nyúl 378, Dunai 374. Z. Danúvia: Vécsei 412, Szabóné 411, Balázsiné 381, Ballagóné 381, Kovács 379, Babacziné 377. A megyei bajnokság eredményei K. MÁV II.—K. Sütőipar 6:2 (2510—2306), K. Építők —KTE 6:2 (2383—2188), K. Petőfi II.—K. Vasas 5:3 (2329—2274), Khalasi ME- DOSZ—Pincegazd. 1:7 (2267 —2471), K. Vörös Meteor— Ceglédi BEM 2:6 (2376— 2480). Szombaton „Május 1 kupa”-versenyt rendez a megyei szövetség délelőtt 8 órai kezdettel a MÁVpályán. Május 2-án 9 órai kezdettel NB I-es női mérkőzés lesz Kecskeméten a K. MÁV—R. Építők között, majd 11.30-kor kezdődik a K. MÁV—Salgótarjáni Üveggyár NB Il-es férfimérkőzés. M A: Kecskeméten délelőtt fél 9 órai kezdettel rendezik meg az úttörőolimpia városi kosárlabdadöntőit. A fiúknál 3 csapat indul, a leányoknál rekordnevezés érkezett. Hét iskola kosarasai küzdenek a meg} ei döntőbe jutásért. Ha nem játszanak az olaszok A sajtóban megjelent közlések szerint az olasz labdarúgók tervezett sztrájkja miatt a 18, heti totószelvényen szereplő olasz labdarúgó-mérkőzések w __ ________ lejátszása bizonytalan, s az erre h arcőír Most nagyon jól együtt vonatkozó tárgyalások folyavan a gárda. Az egyik pontot feltétlenül elhozza a fővárosból. Tippünk: x. matban vannak. Ezzel kapcsolatban a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a Pénzügyminisztérium jóváhagyása alapján közli, hogy amennyiben a szelvényen szereplő olasz mérkőzéseket vasárnap nem játsz- szák le, úgy azok eredményeit az 1, x, 2 számmal tippjelck közül esélyszázalék alapján kisorsolják. Ha erre sor kerüi, a sorsolást közjegyző jelenlétében és a Pénzügyminisztérium képviselőjének felügyelet© mellett tartják meg.