Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-20 / 92. szám
Megállunk a lábunkon Xfeftflfcuak a lábunkon! — moadta Miklóssy Sándor Mintegy összegezéseképpen annak, ami az elmúlt hét ás fél év alatt az MHSZ Bács-Kiskun megy«» Repülő- és Ejtőernyő* Klubjában és a kiskuaáélegy házi repülőtéré« ttrtént. Büszkén hangáé kijelentés és jogos. Ár* halljuk tőle, a klub titkárát« ennek a nehéz időszaknak a történetét: — Még most is rossz rágowhfcai arra a napra, amikar tudomásunkra hozta ae MHSZ Országos Közpemt, hogy leállítják Félegfházán a repülést. Aztá* rövidesen kiderült, hogy „mindössze” arról van ,«i: megvonják az anya# támogatást. Nemcsak tőlünk, hanem a többi kisebb vidéki repülőklubtól ts... Akkor nagyon kevesen hittek és bíztak kenne, hogy itt, az AlföW kellős közepén, ahol számottevő ipán nagyhalam nincsen, egyáltalán érdemes megpróbálkozni azzal, hogy magunk teremtsük elő a további működéshez szükséges anyagiakat. A megye MHSZ-titká- ra, Balabán Sándor alezredes ehrtárs azonban az illetékes nárt- és tanácsi vezetőkkel egyetértésben olyan elhatározásra jutott, hogy fenn kell tartani a klubot, s folytatni kell mind a repülést, mind pedig az ejtőernyőzést. A terv a klubtanács elé került Megállapodtunk, hogy nem várhatjuk csupán az illetékes vezetőktől a segítséget, hanem magunknak is meg kell tenni minden tőlünk telhetőt. Számba vettük: mire támaszkodhatunk? A kiindulási alap a repülőtér hasznosítása volt. Bérbe adjuk legeltetésre. Azután sorra jöttek az ötletek. Szerezni kellene egy használt tehergépkocsit, azt a műhelyben rendbehozzuk, feljavítjuk, s fuvarozást vállalunk vele. A sok-sok hasznos, de kevésbé jelentős ötletet a pénzszerzésre és takarékosságra már nem említem, elég annyi, hogy mindez még mindig nem fedezte a teljes költségvetést. Ezt a „hézagot” végül a Kiskunfélegyházi Városi Tanács segített kitölteni. Nagyon jólesett, amikor a határozathoz hozzáfűzték: Félegyháza egére odatartoznak a suhanó vitorlázó gépek és a fehér gombák alatt ereszkedő ejtőernyősök. A legnagyobb gondot éppen az ejtőernyősök okozták, hiszen az intézkedés értelmében ezentúl fizetnünk kellett minden ugrásért. Az évek óta sikeres határmenti találkozóknak most láttuk igazán hasznát. A vajdasági repülőklubokkal kialakult kapcsolatunk ugyanis továbbra is megmaradt; tartottunk két repülőnapot idehaza, kettőre meghívtak ők. A repülőnapi ugrások költségeit az országos központ fedezte, így aztán végül is ejtőernyőseink még többet ugrottak abban az évben, mint korábban. A szakosztályvezetők és oktatók tehát tovább foglalkoztak a fiatalok kiképzésével, a sorköteleseket elküldhet- ték táborozásra és olyan eredményes munkát végeztek, amit az országos központ is méltányolt: a szakosztályt visszahelyezték ,,Á-kategóriába”, ami azt jelenti, hogy ismét központi támogatással működhet. A vitorlázórepülő szakosztály számára azonban az első esztendő — 1969 — bizony nagyon nehéz volt. Megtanultuk, hogy minden csepp benzinre, olajra úgy vigyázzunk, mint a sivatagi vándor az ivóvízre. Takarékosság mindenben, mindenütt! Ha elszakadt a csörlőkötél, olyan gondosan fonta meg Horváth Gergely műszaki vezető, hogy igazán túlzásnak tűnt. De sikerült alaposan meghosszabbítani a kötél élettartamát, abban az évben nem is kellett másikat venni. Ősszel mi csodálkoztunk a legjobban, hogy vizsgákban, a felszállások számában, repült időben mennyit teljesítettünk. A második esztendőt már nagyobb reményekkel — és alapos felkészüléssel kezdtük. Jellemző a klubtagok lelkesedésére, hogy két pilótánk maga vásárolt meg egy használt Warszawa motort a GAZ—69-es terepjárónkba A műhelyben felújították és a motor az egész idény alatt kitartott becsülettel. A Kecskeméti AKÖV-től is kaptunk egy öreg Csepel D— 420-as tehergépkocsit, eszmei áron, támogatásként. Ebből szintén üzemképes jármű lett, kifogástalanul megfelelt a műszaki vizsgán. Ugyanebben az évben újabb gondot is vállaltunk. A budapesti ÚTIM repülőklub — az úttörők és ipari tanulók klubja— jelentkezett, hogy lejárnának hozzánk Kiskunfélegyházára repülni, örültünk nekik. Bár magunknak is szűkösek voltak a lehetőségeink, de arra gondoltunk, hogy ae ÚTIM az ország egyik legnagyobb múltú klubja, kötelességünk segíteni. Nagyon jó bajtársakat ismertünk meg bennük és nem bántuk meg a „házasságot”. Júliusban repülőtábort tartottunk, természetesen önköltségen. 8 „B” és 3 „C” vizsga született. A táborozáson vendégül láttunk egy öt főből álló kezdő csoportot Újvidékről. A magyar kétüléses iskolagép, a Góbé dicséretére válik — és a kiképzési módszerünknek is —, hogy négy vajdasági piló- tanövendék tette le nálunk a „B” vizsgát. Huszonhárom nap alatt, amibe sok esős napot is bele kell számítani, egye- dül-repülők lettek. Újvidéki barátaink viszonzásul a repülőlőgépvonta- tásos kiképzésben segítettek. N élűink ugyanis nincs motoros gépünk. Négyen tanultak meg a pilótáink közül vontatásban repülni őnáiuk. Augusztusban azután az ÚTIM tartott repülőtábort. A munkába a mi oktatóink is besegítettek, így a Bács megyei növendékek is repültek. A közös érdek és a közös munka úgy összekovácsolt bennünket, hogy szinte el sem tudjuk már képzelni a repülést Kiskunfélegyházán nélkülük. Pedig bizony messze van Budapest, hét végén egyenként autóstoppal érkeztek meg az UTIM- tagok még októberben is, s a repülőtéren szellős sátorban aludtak, amin bizony még négy pokróc sem nagyon segített. Ezért határozta el klubtanácsunk, hogy a város- rendezéssel kapcsolatos bontásokból mi is vállalunk egy épületet és az anyagból pilótaotthont emelünk. Az idei tervek? Nagyok Részt akarunk venni minden versenyen és többet akarunk repülni, mint eddig. Az otthon felépítése után renováljuk a régebbi épületeket is és bevezetjük az ivóvizet. Most még soknak tűnik mindez, de hisszük, valamennyien, hogy meglesz, mert akarjuk, s tudjuk, tfigy szép, fontos ügyet szolgálunk vele: a fiatalok nevelését és Sportrepülésünk fejlődését. FmMh újvidékről. A vontatógépben jugoszláv pilóta, a vitorlázógépet fiatal Bács megyei repülő vezeti. Szívélyes és kölcsönösen hasznos kapcsolatok A egynapos látogatásra a jugoszláviai Vajdaságba utazott a Magyar Honvédelmi Szövetség Bács megyei vezetőségének delegációja, hogy egyeztesse az idei sportnaptárt és megállapodjon a különféle eseményeken, ünnepi rendezvényeken való kölcsönös részvételben. A küldöttség vezetőjétől, Balabán Sándor alezredestől, az MHSZ megyei titkárától érdeklődtünk a tárgyalások eredményeiről. — Az idén tovább bővülnek kapcsolataink a vajdasági technikai klubokkal. Jólesett látni, hogy jugoszláv sportbarátaink ezt ugyanolyan szívesen veszik, és készségesen segítik, mint mi. Nemcsak szívélyesek, hanem kölcsönösen hasznosak is ezek a kapcsolatok. Emlékeztetnék rá, hogy a mi közönségünk szinte már szeméíyes is-merösként látja viszont esetről esetre a legjobb vajdasági pilótákat és ejtőernyősöket a különféle honvédelmi bemutatókon, repülőnapokon. Ugyanezt tapasztalhatták a Bács megyei sportolók is Zrenja- ninban, Zomborban és másutt, Vajdaság-szerte, ahol csak megfordultak. Több mint félévtizedes barátság fűz egymáshoz bennünket az ottani technikai klubokkal, s ennyi idő után elmondhatjuk, hogy együttműködésünk jól szolgálja a határmenti vidékek lakosságának közeledését, egymás jobb megismerését, a kölcsönös megbecsülést. Gyümölcsöző ez a kapcsolat és barátság közvetlenül is, hiszen a szomszéd ország sportolóinak részvétele itt és ott egyaránt színesíti a bemutatók, repülöna- pok, ünnepi események programját. Legalább ennyire hasznos mindkét félnek a tapasztalatcsere. A repülők és a rádiósok csakúgy, mint a lövészek, vagy a modellezők sokat tanultak egymástól. Végül, talán mondanom sem kell, mennyire sokat jelent a fiatalok számára, hogy a sport révén utazhatnak, világot láthatnak, egyszersmind hasznosíthatják magukat e kapcsolatokban. Mindezt tudva igyekeztünk bővíteni az idei programot. Az első akció már le is zajlott: április 4-én, a Kecskemét és Zrenjanin közötti rádiós sakkvarseny. A következőre a napokban kerül sor. Ez újszerű kezdeményezés és nagyon örülünk, hogy a legfiatalabbak számára is meg tudtuk teremteni a kölcsönös megismerkedés lehetőségét. A zrenjaninini Népi Technika szervezet ugyanis április 23-ára várja a mi hattagú úttörőküldöttségünket — rádiósokat és modellezőket — négy napra. Tőlük pedig május végén látogatnak hozzánk pionírok, az Űttörőszövetség jubileumi ünnepére. A továbbiakban július 10-én a jánoshalmi nemzetközi repülőnapon újra szerepelnek a vajdasági motoros és vitorlázópilóták, ejtőernyősök, modellezek, október másodikén pedig a mieink vesznek részt Zrenjanin felszabadulásának ünnepén, a hagyományos légiparádén. A Vajdaság rádiósait két csapat fogja képviselni a július végén tervezett négynapos Hírős Kupa rádióiránymérő versenyen, két vitorlázó pilótájuk eljön augusztusban a dél-magyar területi bajnokságra, a mi pilótáink pedig az ő köztársasági versenyükön vesznek részt. Sierre Leonéi»«*sí van A megyei MHSZ-rá- dióklubban talán soha sincs csend. Bármikor lép be az ember, délelőtt, vagy későn este, mindig ülnek legalább az egyik adónál, elmerülten csavargatják a gombokat és a hangszóróból fütty, morzejelek sípolása vagy beszédfoszlány hallatszik. Csak zene nem. A beat- muzsikára — amivel a táskarádiósok nyúzzák a hallóidegeinket utcán-út- félen — ezeknek a rádiósoknak a füle érzéketlen. Gondosan kikerülik a zenés sávokat. A nekik kijelölt hullámtartományokban sokkal szórakoztatóbb a program ... Most is ... De ne vágjunk elébe. Az asztalnál az április 4-i rádiós sakkversenyről beszélgetnek. Sok látogató benézett aznap a kecskeméti tanácsháza előcsarnokába, s nem bánták meg. Volt valami különleges varázsa annak, hogy az ellenfél tőlünk száz kilométerekre játszik, mégis tudunk minden lépésről, s míg a válaszukra várunk, nyugodtan megbeszélhetjük az eshetőségeket, a taktikát, a következő lépést; arról ők semmi módon nem értesülhetnek ott messze a Vajdaságban, Zrenjaninban. Igaz, hogy mi se arról, amit ők megtanácskoznak. — Örülök, hogy a mieink megnyerték — mondja Hetényi István, a megyei rádióklub titkára. A sakkozóknak bizony kemény munka volt a hétórás küzdelem, De milyen volt a rádiósoknak? — Nekünk se volt rö- videbb. Meg aztán szokatlan Is. Tudtuk, hogy nagyon kell vigyázni. Elég hibásan adni vagy venni egyetlen számot vagy betűt és összekeveredik az egész játék... A legizgalmasabb mégis a vége volt. Este hat órakor a sakkozók még mindig vitatkoztak, hogy döntetlen-e az utolsó játszma, vagy feladja a jugoszláv mesterjelölt. Bennünket is izgatott az eredmény, de legkivált az, hogy már lejárt az engedély, és be kellett volna gyorsan fejezni a^_ levelezést... • most történt: — Hetényi elvtárs! Egy osztrák hajó!... A fiatalember szólalt meg a sarokból, az, aki az egész beszélgetés alatt az adó-vevőt nyúzta. Azt hittem, ugrat bennünket. Egy osztrák hajó!... Hetényi István ott terem. Nézi a jegyzettömböt: OE 1 IE/MM... — Az, az. osztrák — mormogja. — És csakugyan hajó... A fiatalember már ügyet sem vet ránk. Benyomja a mikrofon gombját. Most ő beszél. Az egyezményes nemzetközi szabvány szerint angolul betűzi a mi hívójelünket, aztán vételre kapcsol. A hangszóróból tisztán, erősen szól a hang, mégis mintha más bolygóról vagy egy barlang mélyéből beszélne. Hegyezem a fülem; nehezen értem. S az Is kellemetlen, hogy amikor a mi készülékünk ad, akkor a hangszóró kikapcsol, süket és néma. EV ol van ez a hajó? Meg szabad ezt kérdezni? — Persze. Sőt kell is, az igazolás végett. Hamarosan megtudjuk: Afrikán túl. Sierra Leonétól 53 kilométerre délre. Kíváncsi volnék, milyen ott az idő. Vihar van, vagy süt a nap? — Azt is megtudjuk mindjárt. Mégsem mindjárt. Épp vételre kapcsol a kezelő, amikor egy mély férfihang elnyomja Sierre Leonét. Halk káromkodás. Adás* ra állunk: — Hallgasson! Várjon kérem, míg befejezzük. — Várok — hangzik az angol szöveg. — De utána adja át nekem az OE 1 IE/MM-et. Valami közeli amatőr lehet, aki szintén rá szeretne csapni a távoli kapcsolatra. Még gyorsan megkérdezzük az időjárást. — Meleg van — feleli Sierra Leone. — Nagyon meleg. Kék ég, egyetler. felhő sincs. — Köszönjük. Viszonthallásra. — Viszonthallásra. Egymásra mosolygunk. Milyen kicsi most ez a szoba. A fiatalember: Mizsei Kálmán, a Jászberényi Hűtőgépgyárban dolgozik, s ide jár a kecskeméti gépipari főiskolára, levelező tagozatra. Épp csak beugrott egy kicsit, mielőtt indul haza a vonat. Azt mondja: megérte, jó napja volt. Elhiszejn. Valami varázslat szállt rám is a távoli égtájakról. A mint kilépünk a szélbe, a borús ég alá — fel se vesszük. Még a fülünkben cseng: Sierra Lemében meleg van. —r —6
