Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám

Játék egy kapura KISKUNHALASI MEDOSZ—KUN BÉLA SE 6:1 (3:1) Kiskunhalas, 1000 néző. Vezette: Bálint. Kiskunhalasi MEDOSZ: Pömény (Szalontai) — Ju­hász, vass, Tóth IV. — Lé­vai, Tüske (Kiss R.) — Mészáros II., Kocsis, Kar­sai, Csányi, Oláh. Edző: Virágh István. Kun Béla SE: Peresztegi — Gulyás (Tóth), Rádi, Iványi — Makai, Vass — Lukács, Kókai, Farkas, Bordi (Nagy), Borbély. Ed­ző: Kanyó János. Már az 5. percben pa­rázs jelenetek játszódtak le a Kun B. SE kapujánál. Oláh, Karsai és Csányi lö­vését hárították a védők. A 10. percben Karsai lab­dájából Kocsi cs közelről szerezte meg a vezetést. 1:0. A 24. percben Oláh be­adását a nyurga Karsai át­fejelte a védők fölött és a befutó Mészáros II. a jobb felső sarokba lőtte. 2:0. A 27. percben Mészáros II. beívelését Oláh centiméte­rekkel mellé fejelte. A 30. percben szépített a Kun Béla SE. Farkas lövése meglepte Döményt és a labda a hálóba csúszott. 2:1. A félidő végéig a ven­dégek térfelén folyt a já­ték. A 35. percben Vass cselezgetett. Farkas elvette tőle a labdát és nagy hely­zetbe került, de Dömény szépen védett. A szünet után még na­gyobb fölénybe került a MEDOSZ. A 48. percben Karsai átadásával Csányi kapura húzott. Lövése Gu lyás lábát érintve iutott a kapuba. 3:1. A 60. percben Peresztegi védte Csányi nagy lövését Egy perc múlva azonban ismét a há­lóban volt a labda. Oláh beadását Karsai közelről bekotorta. 4:1. A 77. perc­ben Kocsis nagy lövéssel szerezte meg a MEDOSZ ötödik, s egyben az idei 50. bajnoki gólját. Ezzel már 5:l-re alakult az ered­mény. A 82. percben Oláh lövése a kapufa éléről pat­tant a hálóba. 6:1. A játék, különösen a má­sodik félidőben nagyon egyoldalú volt Ebben a já­Egy kis szerencse vagy egy góllövő csatár Egy 0:0-ra végződő mér­kőzés is lehet érdekes és Változatos. A szombaton Kecskeméten lejátszott KTE—Soltvadkert NB Ili­as megyei rangadón sem unatkozott senki, legfeljebb a hazai szurkolók bosszan­kodtak a KTE-csatárok te­hetetlensége miatt. sokkal elégedettebb volt. — Ha van egy kis sze­rencsénk, akár nyerhettünk is volna. A második félidő­ben nem játszottunk rosz- szul. A balszélsőnk kétszer is elment és csak a szeren­cse és Pogány mentette meg a KTE kapuját. ■ />,, ?; 1 t íh kő I ' ‘ -* > a í&U,' " Parázs jelenet a soltvadkerti kapu előterében. Mé­száros elvetődve rúgta el a labdát Mányoki elől. — Nincs egy igazi gól­veszélyes csatárunk, s így bizony nem tudtuk feltörni a kemény Soltvadkert-vé- delmet — mondta Varga Béla, a KTE edzője. Biácsi Sándor, a soltvad- kertiek szakvezetője már tékrészben a Kun Béla SE mindössze egyszer (!) kí­sérletezett lefutással. Több­nyire a félvonalig sem ju­tottak el. A MEDOSZ ki­tűnő játékkal örvendeztette meg szurkolóit és a hat gólon kívül még legalább ugyanennyi biztos helyzet maradt kihasználatlanul. Jók: Tóth IV., Lévai (a mezőny legjobbja), Kacsai, illetve Rádi, Vass. Röplahda A röplabda NB XI. máso dik fordulója megyei rang adót hozott. KECSKEMÉTI VOLÄN— BAJAI FEHÉRNEMÜGYAR 3:1 (—18, IP, 4, 2) Kecskemét. 300 néző, ve­zette: Papp. K. Volán: Konyán, Ma czák, Pápai — Tövis, Mi- zseí, dr. Szobonya. Csere Bartha, Szeghalmi Edző Dunszt Ferenc. Bajai Fehémeműgyár A 80. percben lőtt góllal nyert a Gépjavító KISKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ— BP. ELEKTROMOS 2:1 (0:1) Kiskőrös, 1000 néző, ve­zette; Ladányi. Kisk. Gépjavító; Ba — Szlovák II., Viszmeg, Ba­logh — Kállai II-, Pecz- nyik — Szlovák I., Szent- györgyi I., Szentgyörgyi II., Bartek (Váczi), Vén (Tri- font). Edző: Gacs Tibor. Gyors góllal lepte meg a kiskőrösieket a Bp, Elektromos csapata. A 4. percben, egy korszerű tá­madás végén Herceg ki­cselezte a Gépjavító védel­mét és a kifutó kapus mel­lett lőtte a hálóba a lab­dát. 0:1. Ezekben a per­cekben változatos, jő ira­mú volt a játék. A 15, percben egy szép kiskőrösi akció végén már a kapus fölött is átemelték a lab­dát, de a berobbanó védők mentettek. A 30, percben lesgólt lőttek a vendégek. A 32. percben Szentgyör­gyi II. a felső kapufát ta­lálta el. Három perccel ké­sőbb 16 méteres, veszélye* lövését ütötte szögletre a fővárosi kapus. Szünet után lendületesen támadott a Gépjavító. A 48. percben Szentgyörgyi I jól ugrott ki a védők közül, de lövését a kapus védeni tudta. Az Elektromos el­lentámadásai is veszélyesek voltak. Az 50. percben Bar tek—Szlovák L volt a láb' da útja, de a csatár lövé­sét a kapus bravúrral véd te. Az 52. percben Bartek a kifutó kapus mellett sze­rezte meg a hazaiak ki­egyenlítő gólját. 1:1. Ezt követően erősített az Elektromos. A 62. és a 70 percben Ba csak bravúros védéssel tudta megőrizni hálóját. Már-már úgy lát szott, hogy döntetlen ered ménnyel végződik a talál­kozó, amikor a 80. perc­ben Váczi két védőt kicse­lezve lőtt kapura. Lövése Szentgyörgyi II. elé pat­tant, aki közelről belőtte a Gépjavító győztes gólját, 2:1, Jók: Pecnyik, Szent­györgyi II., Bartek. Szlo­vák II., illetve: Herceg, Kiss, Kovács. Jól védekezett a Mezőfi SE CSONGRÄD—MEZÖFI SE 1:1 (0:0) Csongrád, 1200 néző, ve­zette: Füzesi. Mezőfi SE: Gyarakj — Sebők, Könyves, Dvorszki — Kovács, Borics — Nagy (Zsákai II.), Németh, Laka­tos, Harangi, Papp. Edző: Krivy Ottó. A Mezőfi SE szoros em­berfogásra rendezkedett be. Totőnyeremények A 16. heti totónyeremé­nyek az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyen­ként 170 606 forint, ebből 13 plusz 1 találatos 3 da­rab, a nyeremény és a ju­talom együttesen 254 856 forint. 12 találatos szelvény 148 darab, nyereményük 3 074 forint, 11-es 1795 darab, 253 forinttal. 10 találatos 12 923 darab, 53 forinttal. A nyereményösszegek tá­jékoztató jellegűek. A te- litalálatos szelvény: x, x, 1, x, x, x, 2, 2, X, x, X, x, 2, x Váratlan győzelem BAJAI VASAS MTE— BARCS 1:0 (1:0) Barcs, 600 néző, vezette: Cenics. Bajai Vasas MTE; Kiss — Szabó, Márton, Zombor- csevics, Viszmeg — Bar- tulov, Márity Borko­vics (Pólyák, Kovács), Ke­mény, Rizsányi, Házi. Ed­ző: Csongor János. Fodor sérülése miatt tar­talékos csapattal és rossz előjelekkel indult az MTE. A mérkőzés is rosszul kez­dődött. Az 5. percben Bor- kovics megsérült és le kel­lett cserélni. Változatos já­ték folyt a pályán, a mind­két kapu előtt kimaradta^ a helyzetek, A nagyobba­kat az MTE hagyta ki. A 15. percben Rizsányi a ki­futó kapus mellett mellé- gurított. A 25. percben Is­mét Rizsáfíyf hagyott ki nagy helyzetet. A 30. perc­ben kavarodás támadt a hazaiak kapuja előtt és a szemfüles Kemény a háló­ba rúgta a labdát. 1:0. A félidő végéig a bajaiak tá­madtak. A szünet után az MTE jobb középpályásai révén sokkal többet birtokolta a labdát Pontos adogatások­kal tartották az eredményt. A 60. percben Házi hagy lövése csak centiméterek­kel ment a felső sarok mellé. A 68. percben Ke­mény hibázott gólhelyzet­ben. Az utolsó 10 percben elkeseredetten támadott a Barcs, de Kiss mindent há­rított. A 90. percben sze­rencséje is volt a bajai csapatnak, mert az utolsó hazai támadás végén a ka­pufán csattant a labda. Jók: Márton (a mezőny legjobbja), Bartulov, Má- rity. A csongrádiak rendkívül gyors balszélsőik révén ve­szélyes támadásokat vezet­tek, de a jól tömörülő kecskeméti védők mellett nem tudtak helyzetet ki­alakítani. Távoli lövések­kel kísérleteztek, ezeket a jó formában levő Gyaraki hárította. A 26. percben Lakatos lövését védte a kapus. A 34. percben Ha­rangi bombája zúgott el a jobb kapufa mellett. A második félidő jól kez­dődött. Az 51. percben a csongrádi kapus a 16-osról dobta ki a labdát. Egyik csapattársáról Lakatos elé pattant a labda. A kecskeméti csatár felis­merte a helyzetet és 26 méterről az üres kapuba bombázott. 0:1. A gól után nagy hajrába kezdett a ha­zai csapat és Gyaraki több esetben bravúrosan vé­dett. Mintegy 20 perces nagy nyomás után ismét a Mezőfi SE vette át a játék irányítását. Harangi vezér­letével több formás táma­dást vezettek, sajnos a lö­vések pontatlanok voltak, A 83. percben egy hazai tá­madásnál Gyaraki rossz ütembe jött ki kapujából, Nem érte el a labdát és Gőg az üres kapuba gurí­tott. 1:1. A mérkőzés vé­géig mindkét csapat pagv lelkesedéssel küzdött, de gól mér nem eseft. Jók: Rórii-s (a mezőny legjobb­ja), Harangi, Kovács. Tóth, Otthenthál. Béres — Kovács, Várszegi Illés. Csere: Vhercsák. Edző: Ko­vács István. Az erős szél zavarta a csapatok játékát. A feladá­sok pontatlanok lettek és a Volán magas ütőjátéko­sai kezdetben nehezen al­kalmazkodtak a körülmé­nyekhez. A második játsz­ma elején elállt a szél, 9:4-re még a bajaiak vezet­tek, aztán teljesen megvál­tozott a játék képe és a nagy erővel ütő kecskemé­tiek teljesen magukhoz ra­gadták a kezdeményezést. A harmadik és negyedik játszmában a bajai csapat Pj fc bér. Kanizsai. Edző: Varjú Adorján. A rutinosabb SZTC biz­tosan győzött az idegesen kapkodó kecskemétiek el­len, Az Építőkből csakKul- lai tűnt ki SZÉKESFEHÉRVÁRI VOLÁN—MEZÖFI SE 3:1 (8, 6, —15, 8) Székesfehérvár, Vezette: Kalász. Mezőfi SE: Tirpák, Do­mokos, Piukovics, Madaj- csek, Asztalos, Nyúl. — Csere: Füstös, Ürge, Nyilas. Edző: Galamb István. A gyengén játszó Mezőfi SE Mizsei ütését a bajai sánc nem tudja hárítani. K. Volán—Bajai Fehérneműgyár 3:1. teljesen visszaesett. Jók: dr. Szobonya (a mezőny legjobbja), Konyári, illetve Otthenthál. Várszegi. SZÉKESFEHÉRVÁRI tc— KECSKEMÉTI ÉPlTÖK 3:0 (8, 6, 10) NB II. férfi. Kecskemét. Vezette: Markovics. K. Építők: Bartus, Pata­ki, Kullai — Kovács, Kecs­keméti, Nagy. Csere: Schó­ellen könnyen nyert a Vo­lán. KECSKEMÉTI DÖZSA— TESTVÉRISÉG 3:0 (2,0,12) Budapest, Tímár utca. K. Dózsa: Berekszászi, Surányi, Somogyi — Tóth, Varjú, Járosl. A Dózsa sokkal jobban alkalmazkodott az orkán­szerű szélhez, és nagyon biztosan nyerte a mérkő­zési Birkózás Az országos vidéki fel­nőtt birkózóbajnokságon Székesfehérváron indultak megyénk legjobbjai és szép eredményeket értek el A 48 kg-os súlycsoport­ban 8 induló közül a 2. és 3. helyezet szerezték meg megyénk versenyzői. Nagy küzdelem volt a 62 kg-ban is, ahol 18 birkózó indult. A tiszakécskei Fodor a vá­logatott Gondával vívta a döntőt, s szerintünk jobb is volt, de a versenybírók másként látták. A 68 kg-ban Szabó Ist­ván 6 mérkőzést vívott, de csak perceket volt a sző­nyegen. A döntőig minden ellenfelét kétvállal verte a döntőben pedig a DVTK-s Rusznyáktól éppen ilyen gyorsan kapott kt Eredmények: 48 kg: 1. Sarlós (Csepel Autó). 2. Márta (Bajai AG. MEDOSZ), 3. Sztojka (Solt­vadkert). 62 kg: 1. Gonda (DVTK), 2. Fodor (Tiszakécske), 3. Vass (Szondi). 68 kg: 1. Rusznyák (DVTK), 2. Szabó I. (KTE), 3. Rakaczki (DVTK). Nehézsúlyban a soltvad­kerti Csatári ötödik lett. Miskolcon, a kötöttfogású országos vidéki bajnoksá­gon Farkas Pál a KTE 68 kg-os versenyzője az érté­kes 4. helyet szerezte meg. Háromszor győzött és egy­szer döntetlenül mérkő­zött, majd egy mérkőzésen pontozásos vereséget szen­vedett Puilai harmadik Az ifjúsági versenyzőink közül a kecskeméti Pulla István ért el mostanában szép sikereket. A szeged, ifjúsági vidéki bajnokság után Győrben a Szilágy, Gyula emlékversenyen is jól szerepelt. Molnár (Bp Honvéd) és egy csehszlo­vák versenyző mögött 6 induló közül a harmadik lett. Puilai a hét végér Budapesten az országos if júsági bajnokságon indul.

Next

/
Thumbnails
Contents