Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-28 / 74. szám

1971. március 28, vasárnap 8. oldal Két jelölt Kiskőrösről I. ISTENES I Édesapja, Istenes József a kiskőrösi szakmunkásta­nuló iskola igazgatója, is­mert Petőfi-kutató, aki két cikluson keresztül volt ta­nácstag, nyolc évig szol­gálta választói, megbízói érdekeit. Tudjuk, hogy a tanácstagság nem örököl­hető. s ha most arról be­szélünk, hogy lánya, a 21 éves Istenes Márta a kör­zet jelöltje, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez ki­zárólag az ő érdeme, s nem az édesapjától rá sugárzó tekintély eredménye. Amikor munkahelyén, a Kiskőrösi Petőfi Irodalmi Múzeumban felkeresem, el­ső kérdésem az, hogy sze­rinte mivel érdemelte ki a jelölést? — Mióta felcseperedtem, mindig nagy aktivitással és őszinte hittel vettem részt a kiskőrösi kulturális ren­dezvényeken. Ez nemcsak abból állt, hogy magam is „felléptem”, hanem szer­veztem. kezdeményeztem, buzdítottam. Ennek jobb kibontakozására akkor nyílt lehetőség, amikor 1969 augusztusában ide kerül­tem, a múzeumba. Százak és ezrek fordultak meg a termekben azóta, s én min­denkinek mindent elmond­tam Kiskőrösről, Petőfiről, amit csak tudtam. Ügy gondolom, ezek is közre­játszottak a jelölésemben — mondja Márta a nagy bőrfotelba süllyedve. Szép arcán, kék szemeiben öröm tükröződik: kezeit összekul­csolja, s látszik rajta, hogy még most is izgul, mint­ha érettségi előtt állna. IÁRTA milyen furcsa érzés köz­életi embernek lenni, ta­pasztalni, érezni és tudni, hogy bíznak az emberben, szeretik és megbecsülik? — Ha most, azonnal ösz- szehívnának egy tanácsülést és magának is fel kellene szólalnia, mit mondana el „székfoglalóként”, milyen gondokról, közérdekű be­jelentésekről beszélne? — Ezen már sokat gon­dolkoztam a jelölő gyűlés óta. Azt hiszem, jobban meg kell ismernem a ta­nácsi munkát, a tanácstag feladatait, lehetőségeit, a kötelességeket. Annyi bi­zonyos, hogy máris meg tudnék említeni egy-két dolgot: a Bem József utca bejáratánál jókora szemét­hegy bűzlik, és rossz a köz- világítás a környéken. Ha­vonta talán négy-öt este égnek a lámpák, máskor sötét minden. Miért van ez, ki tehet róla és miért nem tesz ellene? Amíg beszél, arra gondo­2. RIBÁRSZK Elsősorban őt ajánlotta bemutatásra dr. Havasi Gyula, a Kiskőrösi Nagy­községi Tanács V. B. el­nöke. Hogy mégis Istenes Mártával kezdtük a cikket, az a nőknek járó kötelező udvariassággal is magya­rázható. Ribárszki László tősgyökeres kiskőrösi, itt született, éppen 36 évvel ezelőtt. Jelenleg a vegyes és építő ktsz osztályveze­tője. Három évvel ezelőtt tért haza Szegedről, az ot­tani élelmiszeripari főisko­la gépészeti tanszékének docensi pozíciójából. lók, amit néhány perccel korábban említett: jobban kell ismernie a tanácstag feladatait. Ügy érzem, már­is „jó szemmel” néz körül, eddig is úgy járkált, úgy élt, hogy észrevette környe­zetét. Bizonyítják ezt a kö­vetkező szavai Is: — Kiskőrösön elég nagy­számú a cigánylakosság. Naponta látom, milyen kö­rülmények között élnek, hi­szen a Bem utca végén van egy telep, ahol laknak. Hogyan lehetne felemelni, az értelmes, emberi élet igényére ébreszteni ezeket az asszonyokat, férfiakat? Tudom, hogy a község ve­zetői is ismerik ezt a prob­lémát, de én a megoldásra társadalmi összefogást sür­getnék, beleértve az össze­fogásba a telep lakóit, a cigányokat is. Az ő aka­ratuk, munkájuk nélkül nem megy ... Mártának bizonyára a választáson is lesz olyan sikere, mint a jelölő gyű­lésen volt. I LÁSZLÓ kű hasznosítására is. En­gem Kőrösön mindenki is­mer, még gyerekkorom óta. A jelölő gyűlésen nem is volt szükség a bemutatás­ra. Elmondhatom, hogy én is jól ismerem az itt élő emberek, barátaim, szom­szédaim, munkatársaim gondjait örömeit, nehézsé­geit — mondja Ribárszki László, aki kék köpenyben ül az asztal mellett, ahon­nan ki lehet látni a moz­galmas udvarra. — Hány funkciója van már a községben? — Nagyon érdekes volt a jelölő gyűlés. Nem is gon­doltam, hogy engem eny- nyien ismernek, s az kü­lönösen jólesett, amikor mindannyian mellettem szavaztak. Boldog voltam, és kicsit meg is ijedtem. Mit fogok én csinálni, hogy ne kelljen csalódniuk ben­nem a körzet lakóinak, meg tudok-e birkózni a fel­adatokkal. ha a jelölés után valóban meg is választa­nak tanácstaggá? Tudja — Miért hagyta ott a do­censi széket Ribárszki elv­társ, és hogy érzi magát jelenlegi munkahelyén? — Én tulajdonképpen azért tanultam, hogy tu­dásommal szülővárosomat segítsem. A docensi munka azért volt igen jó, hogy megerősítette az egyetemen szerzett elméleti tudást, s most itt a ktsz-ben alkal­mam van annak gyakorlati kamatoztatására, közérde­— Pillanat, mindjárt megszámolom. Tagja va­gyok a községi pártbizott­ságnak, alapszervezeti párt­titkárként is működöm, ugyanakkor ellátom a Kis­kőrösi Spartacus Sportkör titkári teendőit is. Ha eh­hez jön még a tanácstag­ság, az éppen négy lesz — a többit nem számolva. Valamit kénytelen leszek leadni belőlük. Tagja va­gyok a szakszövetkezetnek, ugyanakkor a második dip­lomám megszerzésén fára­dozom. Jövőre az is meg lesz. Nincs a járásban köz­gazdász, „kénytelen” va­gyok elvégezni a közgazda- sági egyetemet —, s maga is mosolyog, amikor hozzá­teszi : szakosítom magam, mert épületgépészre is szük­sége van a ktsz-nek. Meglepődöm ezen az energián, ezen a szorgal­mon. De tudom, hogy ő is, mint a kiskőrösiek, szinte valamennyien, a szorgalom jegyében nőttek fel és él­nek. Tőle is megkérdezem, hogy mit mondana egy képzeletbeli tanácsülésen. Azonnal kész a válasz: — tött időt. A maga módján, a húsz évesek felületessé­gével aggódott is, mit csinálhat Palermóban. Mindaz, amit ma délután Coppola és Lucky beszélgetéséből felfogott, furcsa nyugtalansággal töltötte el. Az alkony a Nápoly—Róma között közlekedő helyi járat gépén érte utol. Szótlanul ült Frank Coppola mellett, aki a nápolyi repülőtéren csomó újságot vásá­rolt és most a lapokat böngészte. Belloni Coppolaról csak annyit tudott, hogy az olasz felső tízezerhez tartozik és a lányát tavaly egy monarchista képviselő valami gróf vette feleségül és a nászlakomán Coppola villájában megjelent Róma minden valamirevaló em­bere. A Coppola-lány lakodalma saját esküvőiét iuttatta eszébe. „De vajon Luciano beleegyezne-e az ő házas­ságába” és elszomorodott. Rosszabb a helyzete, mint régen a rabszolgáknak. Azok legalább szívük szerint szerethettek, s ha nem is voltak szabadok, a párjukat kiválaszthatták. A Nápoly—Róma közötti kétszáz kilométer utat alig háromnegyed óra alatt tették meg. Rómában a Tevere-parti belföldi repülőtéren szálltak le. Coppola felajánlotta a lánynak, hogy a repülőtérre kirendelt gépkocsiján elviszi a Hotel Európába, ahol Maria Bertivel együtt már évek óta lakott. A Piazza del Po- polo és a Borghese park közelében levő modern luxus- szálloda portása a szokásos udvariassággal üdvözölte Mariát és a társaságában levő idősebb urat, aki nyom­ban arra kérte, hogy Bellini kisasszony számára az este 10-kor Hongkongba induló angol gépre rendeljen egy elsőosztályú jegyet. „Tourretour” — tette hozzá Coppola és egy ezerlírást vetett hanyag eleganciával a portás elé, a recepció pultjára. Beszélnék a boradóról, bár ez nem helyi, hanem or­szágos gond. Említeném a csatornázást, a szakszövet­kezet, a ktsz gondjait, a2 itteni dolgozók és a község együttműködésének eddigi és még lehetséges változa­tait Nálunk ezernégyszáz ember dolgozik, s tulajdon­képpen mi vagyunk a járás egyetlen jelentős ipari munkahelye. Mariától azzal búcsúzott, hogy negyed tízre ide a szálló elé küldi sofőrét, aki ma id kifovm- >7,a •) wrn™t közi repülőtérre. A leány ezután szobájába vonult és telefonált Miminek, aki szintén Bertl alkalmazottja volt, de mert Rómában saját lakással rendelkezett, ezért nem a szállóban lakott.. Mimi nem tartózkodott odahaza. (Folytatjuk) Az ő jelölése is „Simán” '.aj lőtt le. Szinte közfelkiál­tással hagyták jóvá a Ha­zafias Népfront javaslatát: i Ribárszki László tanács j tagjelölt lett. i Gál Sándor ERIKA nem kallódhat el Amikor megkaptam Zó- rád Andrásné ajánlott le­velét, azt sem tudtam, merre van Kincse-puszta. Illetve csak annyit tud­tam, hogy valahol a Sza­badszállás és Dunavecse között elterülő irdatlan pusztaságon kell keres­nem. És még azt tudtam, hogy okvetlenül kime­gyek ... A levelet ugyanis döb­benettel olvastam végig: „... Kislányunk nyol­cadik általánosba jár. El­sőtől kezdve jeles és ki- tőnü tanuló... Az orszá­gos kémia-fizika vetél­kedőn, 1970. december 17-én első helyezést ért el, jutalmat és dicsérő oklevelet kapott. 1971. ja­nuár 31-én, a matemati­ka-vetélkedőn, amit a tévé is közvetített, a má­sodik helyre került. Mi­niszteri dicséretben ré­szesült ... Már felvették a budapesti Lórántffy Zsuzsanna Gimnázium matematikus szakosított osztályába.” „... De a családban egyedül a férjem keres, havi 1350—1400 forintot, s még egy tizenkét éves fiunk is van... Hogyan vállalhatjuk így a pesti taníttatás költségeit? Leg­feljebb úgy, hogy egy falatot sem eszünk, sem­miért pénzt ki nem adunk.” „... Férjem negyven­négy éves, én negyven- kettő. Arra gondoltunk, hogy állatgondozónak ki­mennénk mindketten. Itt, a mi gazdaságunk (a Solti Állami Gazdaság — H. D.) is keresett ilyen dolgozókat. Mást vettek fel. De mi akárhová el­mennénk a megyébe, ahol szolgálati lakást adnak, hogy egy kissé jobb anya­gi helyzetbe kerüljünk és lányunkat taníttathas­suk.” És kétségbeesett hang­nemben kéri közbenjárá­somat. Szél fúj a pusztán, távol­ról felrémlik a tanyacso­port. Rákanyarodom a nemrég épített bekötőút- ra. Gazdasági épületek és vagy 30—40 ház egy bo­korban. Tipikus gazdasági kolónia. A házak egynéme- lyike igen régi és igen hosszú — egykor cseléd- lakásokként szolgáltak. Most egymástól elválasztott lakások találhatók bennük. Ez utóbbiak egyikében laknak Zórádék. Otthon van ez egész csa­lád. A házigazda sovány, beesett arcú, megtört férfi. Sokat betegeskedik, jelen­leg is táppénzen van. Kü­lönben a gépműhelyben dolgozik, 7,50 forintos óra­bérért. Szakképzettsége felől ér­deklődöm. — Géplakatos és szer­számkovács vagyok — mondja. — 1942-ben sza­badultam. Üjvidéken. Az igazolás az áttelepítés so­rán elkallódott. Próbáltuk megszerezni Jugoszláviá­ból, de sikertelenüL Az asszony csapongva beszél, mondatai zilálton kapaszkodnak egymásba. Elmondja, amit a levélben is írt: szívesen dolgozná­nak a tehenészetben. Az állattenyésztő telep Milkó- pusztán van, két kilomé­ternyire innét. Férjének szaktudását a tehenészet­ben is igéi .be vehetnék, ha vakítót m*s teU rjfc parálni. Meg különben is dolgoztak már a tehené­szetben, a szabadszállási Lenin Tsz telepén. Onnan jöttek ide, nem egészen négy évvel ezelőtt. Azelőtt mm Kazincbarcikán éltek, s azért jöttek el, mert a kis­fiú szívének árt a hegyi levegő. Csak az alföldi ég­hajlatot viseli éL A hangulat komor, egyet­len mosoly sincs, s árad mindkettőjükből a panasz. A szegénység panasza ... Mint mondják, táplálkozá­suk is szűkös, vasárnapra tartalékolnak, amikor a két gyermek hazatér a du- navecsei hétközi kollé­giumból. Nemrég hat ma­lacot neveltek, de négy ab­ból is elhullott, s a meg­maradt kettő közül csak egy mondható életképes­nek. Az asszonyok részére itt nincs munka. A sors kiszolgáltatottjai? Vagy csak a kapaszkodás­hoz szükséges életerő hiányzik belőlük? A kislány, Sági Erika nyúlánk, szeplős arcú te­remtés. (Magyarázatként itt csak annyit, hogy bár vér szerinti gyermeke a Zórád-házaspárnak, nevét az asszony első férje után kapta.) Csendes, halk szavú, ál­modozásra hajlamos gye­rek. S ha — kérésemre — nem mutatná az oklevele­ket, jutalomkönyveket, ak­kor is százat tennék egy ellenében, hogy eminens. — Mi szeretnél lenni? — teszem föl a szokásos kér­dést. A válasz, bár megfelel várakozásomnak, meglep. — Csillagász. — Annyira érdekel a világmindenség ? — Az érdekel legjobban, hogy más bolygókon kelet­kezhet-e élet. Nyolcadikos. Még kár volna számára azt fejteget­ni, hogy hazánk csillagász­igénye viszonylag nem túl nagy, s hogy a földi élet is kínál néhány egészen ér­dekes pályát. A ház szomszédságában van az üzemegység irodá­ja. Szilágyi Sándor kerü­letvezető és Fritzs Boldi­zsár párttitkár — egyben műhelyfőnök — fejtegeté­seit Zórád András gépé­szeti szaktudását illetően vegyes érzelmekkel hall­gatom. — A műhelyben dolgo­zók részére 6,50-től 12 fo­rintig terjed az órabér sze­rinti besorolás — magya­rázza Szilágyi Sándor. — Zórádnak azért adunk 7,50- et, mert ennyit ér a mun­kája. — Kétségtelen, hogy jó­indulatú ember — teszi hozzá a párttitkár. — Min­dent megcsinál, amit rábí­zunk, de csak barkácsoló szinten. Ily módon végül is csak a legegyszerűbb mun­kagépeket bízhatjuk rá. És a tehenészet? — Telepünk minimáli­san gépesített, Tehát olyan gondozókra van szükség, akik bírják a nehéz testi Arról érdeklődöm, vol­na-e lehetőség Zórádnét rendszeres munkához jut­tatni. — Egy ilyen kerületben, ahol örökös gond a mun­kaerőhiány, minden jelent­kezőnek örülünk — így a kerületvezető. — De Zó- rádné nem tartozik ezek közé. Télen a magtárban, nyáron a szántóföldön tud­nánk folyamatos munkát adni. Most is, a tavaszi szezonra az ország másik sarkából hazunk cigányo­kat ... ... S még mindig nem Sági Erika továbbtanulása, hanem Zórádék sorsának jobbítása van napirenden. Megtudom például, hogy az üzemegység étkezdéjében napi 6 forintért kaphatnak ebédet nemcsak a dolgo­zók, hanem a családtagjaik is. De Zórádék ezt a lehe­tőséget nem veszik igény­be. Mert ez is sok nekik. Mégis, mutatkozik meg­oldás? — Szó van arról, hogy kialakítunk egy gépparkot — mondja' elgondolkodva a kerületvezető. — Talán mód lesz rá, hogy Zórád András gépparkosi beosz­tásba kerüljön. Ez nem megerőltető munka, s na­gyobb fizetéssel is jár, mint a mostani beosztása. Ezek után jutok el Solt­ra, s nyitok be Topolszki Mátyás, az állami gazdaság igazgatójának irodájába. — Január végén éppen néztem a vetélkedőt a té­vé-ben — kezdi —, s ak­kor figyeltem fel igazán az adásra, amikor a szeplős, a többinél láthatóan rosz- szabbul öltözött kislány a kérdésre azt válaszolja, hogy édesapja a mi állami gazdaságunkban dolgozik.. Mondtam is mindjárt ma­gamban, hogy ha ezt előre tudom, a kislányt felöltöz­tettük volna méltóképpen. S megsejtem, hogy to­vábbi kérdésem nem éri váratlanul. Máris elébe vág: — Napokon belül a gaz­daság többi vezetőjével összeültem, s megtárgyal­tuk, hogy mit tehetnénk. Nagy Lajos szb-titkár ja­vasolta, hogy a gazdaság szakszervezete támogassa anyagilag Sági Erika to­vábbtanulását. Havi 250 forinttal. S ezt ne csak ősztől kezdve, hanem már most, sőt visszamenőleg januártól kezdve kapja meg a gyerek. Azóta ez a javaslat határozattá ért. Zórádékat erről még nem értesítettük, ezért nem mondhatták ... Rövidesen velük is közöljük. Fellélegezve, de kis szo­rongással kérdem meg: mi­lyen elkötelezettséget tá­masztanak Erikával szem­ben. — Semmi mást. csak azt. hogy jól tanuljon. Szerző­dést nem kötünk. Ha majd leérettségizik, újból napi­rendre tűzzük a témát, s a leányzót választás elé állítjuk. Mert akkor már nekünk is gondolni kell a gazdaság szakemberigényé­re. Kis szünetet tart, majd így folytatja: — De most csak az a fontos, hogy egy tehetsé­ges gyerek ne kallódjék el, érvén vesii lése ne szülei sorsától függjön. EbViez nincs mit hozzá­tenni. Az út megnyltta- tott... Hatvani Dániel /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents