Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-21 / 68. szám
VILÁCmPADö AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKA JA: EÉTFÖ: Bécsben megkezdődik a szoviet—amerikai SALT-tárgyalások negyedik fordulója. A bolgár pártprogramtervezet közzététele.. KEDD: Fokozódik a pakisztáni feszültség. A saigoni kormánycsapatok sorozatos kudarcai Laoszban. SZERDA: Lemond a finn kormány. Államtitkári találkozó a két német állam között. CSÜTÖRTÖK: A jobboldali összeesküvés leleplezése Olaszországban. Tárgyalások New Yorkban a közel-keleti helyzetről. PENTEK: Kormányalakítási megbeszélések Törökországban. Az új norvég kabinet a VDK elismerését mérlegeli. SZOMBAT: A saigoni erők menekülésszerű visszavonulása Laoszból. így látta a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Kormányválságok hete Nincs könnyű helyzetben a hét krónikása: március harmadik hete valóságos eseményözönt hozott a világpolitikában. Az MTI külföldi hírszolgálata — hadd áruljuk el ezt a szakmai „titkot” — napi átlagban hetven-nyolcvan jelentést szokott közzétenni. Nos, az elmúlt héten az is előfordult, hogy a sorszámozás százon felül volt..: Mindjárt a hétfői napon három választási eredményt tettek közzé. A végleges mandátumelosztást Indiából, amelynek alapján Indira Gandhi az alkotmány módosításához is szükséges kétharmados többséggel rendelkezik. Ázsia szubkontinensnyi országában befejeződött egy harci szakasz, de rögtön megkezdődött az újabb küzdelem. A kudarcot vallott jobboldal aligha teszi le a fegyvert, nem céljait, legfeljebb taktikáját fogja felülvizsgálni... Francia- országban derekasan helytállt a baloldal, igaz, a második forduló még hátravan. Nyugat-Berlinben nem sikerült a kereszténydemokraták hatalomátvételi rohama, viszont a szociáldemokraták többsége alaposan megcsappant. Ennek oka azonban elsősorban várospolitikai hibákban, 'a szükséges reformok halasztásában rejlik. Nyugodtan nevezhetnénk a hetet a, kormányválságok, a belpolitikai krízisek •hetének is; .természetesen ahány ház annyiféle bonyodalom. Törökországban csak a hét végére tudták megtalálni a hadsereg által kívánt „semleges” embert, kérdés azonban, menynyire lesz hatékony és szilárd az új kabinet. Finnországban kényes helyzet alakult ki, a kormánykoalíció öt pártja közül négyen megszavazták az inflációs veszéllyel járó „árfelszabadítást”, a kommunisták nem járultak hozzá. Formailag a Karjalainen-kor- mány átvitte ugyan a bizalmi szavazás lécét, de a kommunisták részvétele nélkül más lehet a kormányzás jellege. Norvégiában létrejöt a kisebbségi szociáldemokrata kormány, A „PÁRIZSI KOMMÜN” JUBILEUMA párizsi kommün századik évfordulója alkalmából iállítás nyílt Párizsban. Képünkön: Jacques Duclos. Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja (bal oldalt) megtekinti a kiállítást NIHAT ERIM PROFESSZOR s egyetlen igazi meglepetéssel szolgált: a NATO-orszá- gok közül elsőnek fontolóra vette diplomáciai kapcsolatok létesítését a demokratikus Vietnammal, aminek puszta hírére hatalmas felhördülés támadt Washingtonban. Bolíviában azért mondott le a kormány, hogy az elnök ismét átszervezhesse, Argentínában a tábornoki csoportok elégedetlensége következtében az elnök feje felett lebeg a leváltás Da- mokles kardja. Vezérszavakban utalunk csak rá, hogy több jelentős országban fokozódott a belső feszültség. Pakisztánban még nem múlt el a kettészakadás fenyegetése, legutóbb a nyugat-pakisztániak léptek akcióba. Ceylonban Bandaranaike asz- szony tett keménykezű intézkedéseket a reakció ellen, amely főként a gazdaság területén támad. Európa sem nyugodt, Olaszországot egy neofasiszta puccs tervei rázták meg, egy rövid időre „Athén kísértete” jelent, meg , Rómában. A baloldal jogosan mutatott rá,, hogy, a kormány engedékenysége jobbra szinte kitermelte az államcsíny lovagjait. Erőpróba ■ zajlott Nagy-Britanniában is: politikai sztrájk-. A.hárommilliónál több munkabeszüntető a Heath-kormány munkásellenes törvényjavaslata ellen emelte fel szavát. A kép változatos, számos olyan ország került a címoldalakra, amelyek eseményei sakkal szerényebben szoktak jelentkezni. Nem voltak csendesek azonban a mondhatni „hagyományos” válságterületek sem. Indokínában súlyos vereség érte a Laoszba behatoló saigoni csapatokat. Ügy tűnik; hogy a háború kiterjesztésének tervéből dicstelen visszavonulás lett, ami a Nixon-kormányzat egyértelmű katonai és politikai csődje. E félresikerült laoszi kaland következményeit ma még nehezen lehetne felmérni, az amerikai elnök népszerűségi görbéje ugyanis már ezt megelőzően is a mélypontra zuhant. A logika szerint végképp le kellene vonnia minden következtetést, csakhogy eddig sem ez történt. Fennáll a veszélye annak, hogy Nixon — kudarcait ellensúlyozandó —, új, veszélyes lépésekkel próbálkozik. Ismét fenyegető hangú kijelentések hangzottak el a VDK bombázását illetően. Ördögi kör: az amerikaiak úgy akarnak kilábalni az ingovány- ból. hogy még jbbban be- lésüppedjiek... Nemzetközi ' újságírócsoport járt a hétén a Szuezi- csatornaövezetben, az egyiptomi oldalon. Nem hallották fegyverek dörgését, a tűzszünet lejártát követő két hét során szerencsére nem került sor tényleges harcokra. Tapasztalhatták azonban a helyzet rendezetlenséget, a szorító feszültséget. Mindez indokolttá teszi, hogy az EAK- ban katonai tanácskozások sora zajlott, - noha Kairi változatlanul a diplomáciai offenzívát helyezi előtérbe Jarring ENSZ-kőzvetítőt például nemsokára ismét az egyiptomi fővárosba várják, bár az utazás hírét közben cáfolják is. A jelek arra vallanak, hogy az EAK-ban igen elmélyülten foglalkoznak a kibontakozás lehetőségeivel; ez látszik a sajtópolémiákban is. (Mint ismeretes, a két legnagyobb lap, Heikal A1 Ahramja és az A1 Gumhu- rija között heves vita bontakozott ki olyan lényeges kérdésekben, mint például az egyiptomi—amerikai viszony.) Ennek alapkérdése természetesen az, hogy Washington miként foglal állást Tel-Aviv területhódító . elképzeléseivel kapcsolatban. Elterjedtek hírek izraeli—amerikai súrlódásokról, de Eban külügyminiszter e heti amerikai látogatásának tükrében e jelentések legalábbis túldra- matizálthák tűnnek. Amerikai ^részről egyelőre nem adták’tanújelét annak, hogy komolyan hozzá akarnak járulni egy ésszerű megoldás eléréséhez. Az amerikaiak indokínai és közel-keleti magatartása tovább nehezítette a nemzetközi légkört. • Ez .kihatással ván minden egyéb tárgyalássorozatra: a kommentátorok egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a bécsi SALT-forduló az eddigieknél kedvezőtlenebb körülmények között nyílt meg. Mérsékelt derűlátásra maga a tény adhat okot: a két szuperhatalom a más területeken megnyilvánuló, sőt hevesebbé vált ellentétek dacára sem mond le az atomfegyverkezósi versenyt legalábbis lassítani igyekvő stratégiai tárgyalásokról. FASISZTA VESZÉLY Restivo belügyminiszter bejelentése nyomán óriási felháborodás támadt Olaszországban a jobboldali szervezetek ellen. A fasiszták államcsínyt akartak végrehajtani. A puccskísérlet feje, Borghese herceg állítólag Spanyolországba menekült. A RABLÖK ÉS A KÁRVALLOTT Megoldódott az egy hétig tartó török kormányválság. l*éntekén Sunay köztársasági élnök Nihat Úrim professzort nevezte ki az uj koalíciós kormány elnökévé. CSANÁDI GYÖRGY PRÁGÁBAN Nyolc ország szakminiszterei távközlési kérdésekkel foglalkozó értekezletet tartottak Prágában. A képen: a magyar delegáció a tárgyalóasztalnál. Középen dr. Csanádi György miniszter. SZTRÁJK ANGLIÁBAN Angliában csütörtökön hárommillió munkás sztrájkolt. Ez volt 1926 óta a brit dolgozók legnagyobb politikai sztrájkja. A nap legfontosabb eseménye a rendkívüli szakszervezeti kongresszus volt. Miközben a főtanács tárgyalt, az épület előtt munkások ezrei tüntettek és általános sztrájkot követeltek. SZOVJET—EGYIPTOMI GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A Szovjetunió segítséget nyújt az-Egyesült Arab Köztársaságnak a falvak villamosításában, a parlagon heverő földek megművelésében, új iparvállalatok építésében. Ezt irányozza elő az a gazdasági és műszaki együttműködési megállapodás, amelyet Moszkvában Vlagyimir Novikov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese (képünkön jobbról a második) és Aziz Szidki, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnök- helyettese (balról a második) írt alá Moszkvában. OSTROMÁLLAPOT CORDOBÄBAN New Yorkban yendégeskedik a nyugatnémet jobboldal hírhedt vezérpolitikusa, Franz Josef Strauss. Egy esti séta alkalmával két fiatal nő megtámadta az utcán és eiszedte a pénzét. A rendőrség később kézrekeríletíe Strauss támadóit, a 23 éves Linda Philipset, és a év*- «» éves ltot* Coasaksk ■« 1\ Véressé vált a kormányellenes baloldali tüntetés (képünkön) Argentína második legnagyobb városában, Cordobában. A szakszervezet fölhívására általános sztrájkot hirdettek ki, mire a kormány csapatokat küldött és kihirdették a rőgtönbíráskodást. A városban megbénult az élet, házkutatásokat tartanak és számos