Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-20 / 67. szám

r t. Oldal Í97Í. március 20, szombat Francia lap ' a magyar tanácsokról A France Nouvelle, az FKP hetilapja hosszabb cikket közöl a magyar ta­nácsok munkájáról. A cikk; hangsúlyozza, hogy Ma­gyarországon a helyi taná­csok az elmúlt 15 évben fokozatosan egyre nagyobb hatáskört kaptak, most pe­dig az új tanácstörvény még jobban fokozza önálló­ságukat és megfelelő anya­gi eszközöket iá biztosít szá­mukra. A helyi tanácsok, mivel naponta eleven kap­csolatban állnak a töme­gekkel, az állami élet de­mokratizálásának sarokkö­vei, és a szocialista demok­rácia kiszélesítésének fo­lyamatában méginkább azokká válnak. Hadifogoly a 456-os magaslatról Ran Van Due, a sai- goni rezsim hadseregének őrnagya majdnem az utol­só pillanatban: csak feb­ruár 5-én tudta meg — pedig akkor már régen folytak a számára isme­retied célú előkészületek —, hogy három nap múl­va, 8-án indul az új had­művelet, s a célja Laosz. Ö maga is már az ele­jén úgy vélte: ez minden korábbinál veszélyesebb hadművelet lesz. Katonái köziül is sokan így gon­dolták, s mindjárt levon­ták a konzekvenciát: már útközben száz katona el­tűnt, pestiesen szólva: le­lépett. A többi ? Keservesen megbánta, hogy valaha is átlépte Laosz határát, mégha nem is önkéntesen tette. Vagy sikerült ide­jében és épségben felka­paszkodnia egy — haza­felé, Dél-Vietnamba tar­tó — amerikai helikop­terre, vagy otthagyta a fogát Laosz földjén, vagy pedig fogságba esett. Mi­ként Ran Van Dúc őr­nagy is, február 25-én: a 456-os magaslaton esett a népi erők fogságába, s most sajtóértekezleten mondta el mindazt, amit fentebb idéztünk. Ezen a konferencián nemcsak a Thieu-rezsim katonái mo­ráljának igen alacsony színvonaláról szólt, de arról is, mennyire meg­lepték öt a felszabadító erők oldalán szerzett ta­pasztalatai. A felszaba­dító erők ágyúinak nagy kalibere és pontossága, a harckocsik (korábban nem is tudtak róla, hogy a felszabadító erők ren­delkeznek ilyen harcko­csikkal) és általában: a felszabadító erők össze­hangolt katonai operációi, a harcosok töretlen küz­dőszelleme. Minthogy a dól-vietna- mi őrnagy immár 22 nap­ja hadifogságban van, személyes tapasztalatból nem is tudja, milyen so­kat romlott azóta az utóbbi három hét alatt is a hadihelyzet Laoszban, saigoni—washingtoni szempontból. A visszavo­nulás tényét most már sem a Pentagon, sem a saigoni rezsim nem tudja tovább tagadni, ha pró­bálnak is ezzel kapcso­latban „tervszerű elsza­kadásról”, meg „pihenési szünetről” beszélni. Ha a memóriánk jól működik: emlékszünk, amikor elkezdték a laoszi hadműveleteket, még ar­ról szónokoltak, hogy má­jusig ott maradnak és addig elvégzik feladatai­kat. A világ közvélemé­nye előtt most már nyil­vánvalóvá vált: messze még a május, de már erősen visszavonulóban vannak, s ami ennél is fontosabb — nem végez­ték el kitűzött harci fel­adataikat, Laoszban si­ker helyett kudarc várt rájuk, Elhunyt Erdélyi Károly A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága mély megrendü­léssel és fájdalommal tu­datja, hogy Erdélyi Károly elvtárs, a Központi Bizott­ság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője hosz- szantartó súlyos betegség után, tragikus körülmények között elhunyt. Erdélyi Károly elvtárs temetése folyó hó 24-én, szerdán délután 2 órakor lesz a Mező Imre úti (Ke­repesi) temető munkásmoz­galmi pantheonjában. Csa­ládtagjai, elvtársai, munka­társai, barátai és tisztelői fél kettőtől róhatják le ke­gyeletüket a ravatalnál. Hiába keresik a vezetőket CORDOBA Argentína második leg- hagyobb városában, Cordo- bában az Általános Mun­kásszövetség felszólítására csütörtökön 14 órás sztrájk volt. A város teljesen ki­halt, a tömegközlekedés le­állt, minden intézmény és üzlet zárva tartott. A kormány felhatalmazá­sa alapján a harmadik had­test rendkívüli állapotot hirdetett ki a városban és környékén. Gyorsanítélő hadbíróság elé állítják a közrend megsértőit, és aki a karhatalmi erőkre támad, golyó általi halálra is ítél­hető. Jóllehet, semmilyen ko­molyabb rendzavarásra nem került sor, a rendőrök 62 személyt letartóztattak és sok házkutatást tartot­tak. Nem sikerült azonban nyomára bukkanniok a szakszervezetek vezetőinek, akik ellen elfogatási pa­rancsot adtak ki. (AFP) Kém kapott a kormány teljhatalmat Áz uruguayi képviselő- ház elutasította a kormány­nak azt á kérését, hogy teljhatalommal ruházzák fel a tupamaro-gerillák ál­tal mindeddig fogva tartott személyek kiszabadítása ér­dekében. A kormánynak szándéká­ban állt, hogy 60 napra felfüggesszen néhány al­kotmányban biztosított pol­gárjogot, a parlament azon­ban 6 szavazattal 32 ellené­ben elutasította a kérést Diktatúraellenes hellén ifjúság A „Diktatúraellenes hel­lén ifjúság” elnevezésű il­legális szervezet röpiratban támadta az amerikaiakat a Görögországban kialakult helyzet miatt. A szervezet a többi között követelte: az Egyesült Államok rendelje haza Henri Tasca athéni nagykövetet. Kis ország — rövid megbízatás Luigi Confermini keresz­ténydemokrata ügyvéd és Attilio Montanari vám­tisztviselő személyében a San Marino-t köztársaság megválasztotta új régens- kapitányait, akik funkció­jukat 1971. szeptember 30-ig töltik be. „USE”? Az észák-olaszországi Trentóban Európa-fórum 1971. címmel, a keresztény- demokrata fiatalok szerve­zésében szeminárium kez­dődött, amelyen megvitat­ják egy „európai egyesült államok” kialakításának politikai és társadalmi le­hetőségeit. A találkozót Mariano Rumor volt olasz miniszterelnök nyitotta meg. Most Rahman tárgyal, Bhutto nem Pakisztánban változatla­nul pattanásig feszült a helyzet. A rádió közlése szerint Jahja Khan elnök és Mudzsubur Rahman Milyen ellenálló volt a „Fekete herceg”? A kereszténydemokrata politika okozta a válságot sejk, az Avami Liga veze­tője pénteken reggel tartot­ta harmadik megbeszélését Daccában, Zúlfikar Ali Bhutto, a Nyugat-pakisztá­ni Néppárt vezetője azon­ban egyelőre elhatárolja magát az országban ural­kodó politikai válság meg­oldását célzó tárgyalások­tól. Kozmosz—400 A Szovjetunióban pénte­ken Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz— 400 jelzésű mesterséges holdat. A műhold folytat­ja az űrkutatási progra­mot. Magyar pártküldöttség az NSZK-ban A Német Kommunista Párt vezetőségének meghí­vására Komócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság titkára és Kato­na István, a Központi Bi­zottság tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője 1971. március 15—19. kö­zött látogatást tett a Né­met Szövetségi Köztársa­ságban. Tito Olaszországba látogat Belgrádban hivatalosan közölték, hogy hamarosan bejelentik Tito jugoszláv elnök decemberben elha­lasztott hivatalos olaszor­szági látogatásának új idő­pontját. ROMA A jobboldali, reakciós erők államcsínykísérlete el­leni tiltakozásul csütörtö­kön sztrájkba léptek Bo­logna, Milánó, Velence, Nápoly és Bari vasipari dolgozói. További munka- beszüntetésre lehet számí­tani hétfőn is, mivel a há­rom legnagyobb olasz szak- szervezeti szövetség (CGIL, CISL és UIL) egységes megmozdulásra szólította fel tagjait. ... Miután a köztársasági fő- államügyész helyettesének idézésére nem jelentkezett Junio Valerio Borghese, a „nemzeti front” elnevezésű fasiszta szervezet vezetője, csütörtökön este elfogatási parancsot adott ki ellene. Az ügyészség felszólította a rendőrséget és a carabinie- riket, állítsák elő a „Feke­te herceget”. A hatóságok tovább folytatják a házku­tatásokat és a fasiszta ösz- széesküvő főkolomposok kézrekerítését. A hírügynökségek érde­kes jelentést közölnek a körözött Borghese múltjá­ról. Huszonhét évvel ez­előtt a herceg még Musso­linit is túllicitálva tovább folytatta a harcot a szövet­séges felszabadító erők el­len. s ezért a Duce 14 nap­ra bezárta Brescia vártöm- löcébe. Végül is azonban az olasz diktátor és Borg­hese kibékült egymással. Az olasz fővárosban nyil­vánosságra hozták az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának plénumán elfogadott hatá­rozatát. A dokumentum jó­váhagyja Giorgio Amende- lo, az OKP PB és vezető­sége tagjának a plénumon elhangzott beszámolóját és hangoztatja, hogy az ország­ban kitört válság elsődle­ges oka a konzervatív és reakciós erők tevékenysé­gében rejlik. A kormány ugyanis nem hajlandó tár­sadalmi reformokon és de­mokratikus tervgazdálko­dáson alapuló új gazdasági politikát folytatni. A határozat ezzel kap­csolatban leszögezi, hogy a kormány politikájáért a Kereszténydemokrata Párt mostani vezető csoportjára hárul a felelősség. Új kormány Bolíviában Juan Jósé Torrez bolíviai elnök csütörtökön tájékoz­tatta az új kormány tag­jait az ország legfontosabb kül- és belpolitikai célki­tűzéseiről. Mint mondotta, a kormányátalakítás „tör­ténelmi szükségszerűség” volt. Az új kormány fel­adata, hogy még jobban ki­bontakoztassa a forradalmi folyamatot, amely lehetővé teszi majd a nép gazdasági és szociális vívmányainak megszilárdítását, az ország megszabadítását a külföldi monopóliumoktól és a belső reakciótól. Nihat Erim a török miniszterelnök Cevdet Sunay török köz- társasági elnök pénteken kijelölte az ország új mi­niszterelnökét Nihat Erim egyetemi tanár, a Köztár­sasági Néppárt parlamenti képviselőjének személyé­ben. Erim professzor kilép a pártból, hogy független politikusként koalíciós kor­mányt alakíthasson — kö­zölték egyidejűleg. Dr. Nihat Erim 59 eszten­dős. Először 1945-ben vá­lasztották meg parlamenti képviselőnek. 1945—50 kö­zött közmunkaügyi tárcát viselt és miniszterelnök is volt. Később az ankarai egyetem tanára lett, de 1953-ban visszatért a poli­tikai életbe: a külügymi­nisztérium jogi tanácsadó­jának nevezték ki: ebben a minőségben vett részt an­nak az új alkotmánynak a megszövegezésében, amely függetlenné nyilvánította Ciprust. Az 1961-es válasz­tásokon ismét mandátumot szerzett. „Traktorizált" paraszttüntetés Még nem a fő kérdésekről tárgyal a SALT BÉCS Amikor az amerikai SALT-delegáció vezetői a bécsi opera szomszédságá­ban levő Bristol Szállóban béreltek maguknak lakosz­tályt, bizonyára nem szá­mítottak arra a látványra, amely pénteken reggel fo­gadta őket. Hét óra tájban a legkülönbözőbb irányok­ból hat traktoroszlop nyo­mult be Bécsb.e, és a mint­egy 6000 traktor ötös tago­zódásban teljesen elfoglalta nemcsak a Ringet, hanem sok környező utcát és teret is. Az alsó-ausztriai pa­rasztok ily módon tiltakoz­tak a tej alacsony felvá­sárlási ára és a traktor­üzemanyaggal kapcsolatos megkötöttségek ellen. Gerard Smith nagykövet és kísérete csak nagy ügy- gyel-bajjal jutott el a bécsi amerikai nagykövetséghez, amely a mai találkozó szín­A Bolgár KP és a Földműves Szövetség tanácskozása SZÓFIA Nagy Károly, az MTI tu­dósítója jelenti. Együttes ülést tartott pénteken Szófiában a Bol­gár Kommunista Párt Po­litikai Bizottsága és a Bol­gár Földműves Népi Szö­vetség Állandó Bizottsága. Az ülésen részt vett Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, az ország miniszterelnöke és Georgi Trajkov, a BFNSZ titkára, a bolgár nemzetgyűlés elnökségének elnöke is. A találkozón a két szer­vezet közös munkáját vizs­gálták meg Georgi Trajkov referátuma alapján, vala­mint azokat az intézkedé­seket, amelyek szükségesek együttes tevékenységük to­vábbi javításához. Todor Zsivkov az ülést befejező összefoglalójában nagy jelentőséget tulajdo­nított a találkozónak. A BKP Politikai Bizott­ságának és a BFNSZ Állan­dó Bizottságának pénteki találkozójáról kiadott sajtó- közleményben feltétlenül fi­gyelmet érdemel a Zsivkov zárszavát ismertető rész. Bulgáriában ugyanis hiva­talosan „politikai szerve­zetinek, vagy „társadalmi szervezetinek nevezték ed­dig a Földműves Népi Szö­vetséget, s így kezelik a különböző dokumentációs kiadványok is, noha a BFNSZ rendelkezik a poli­tikai párt legtöbb ismérvé­vel, a parlamentben külön csoportja van, elnökkel, ott vannak képviselői a kor­mányban és a nemzetgyű­lés elnökségében. Most To­dor Zsivkov pártnak ne­vezte a Földműves Szövetsé­get, ami már azért is érde­kes, mert Bulgária új al­kotmány elfogadására ké­szül. (MTI) helye. Nem volt könnyebb a szovjet delegáció helyze­te sem; amely Badenben lakik és a Bécstől délre mintegy 30 kilométerre fekvő fürdőhelyről kellett bejutnia az osztrák fővá­rosba. A stratégiai fegyverrend­szerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgya­lások negyedik fordulója e hét elején kezdődött Becs­ben. A keddi ülésen a kül­döttségvezetők 25—25 per­ces „mérlegbeszámolót” terjesztettek elő az eddigi három forduló eredményei­ről. SALT-körökben úgy tudják, hogy „szótáregyez­tetés” folyt, vagyis tisztáz­ták a tárgyalások témakö­rébe eső fogalmakat, a stra­tégiai fegyverek osztályozá­sát, a fegyverrendszerek egymáshoz való viszonyát, hadászati „egyenértékét”, valamint áttekintették az általános haditechnikai fej­lődést. Mindazonáltal a bé­csi forduló sem különbö­zik a korábbiaktól a tekin­tetben, hogy a tárgyaló fe­lek a legszigorúbb titoktar­tás mellett folytatják mun­kájukat. Így a SALT-tudó- sítók nem sokat veszítenek, ha a „traktorizált” paraszt- tüntetés eseményeit is fi­gyelik, hiszen ilyen arányú megmozdulás Ausztriában 1950 óta nem volt. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents