Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
Beszélgetés GUa fános megyei népművelési csoportvezetővel ,.Melyik vidéki zenekar versenyezhet a televízióban, vagy a rádióműsorban hallható világhírű együttesekkel, minek kínlódnak a falusi színjátszók, amikor a képernyőn hazánk legjobb színészeinek produkciói láthatók” Gyakorta elhangzanak efféle, a műkedvelő mozgalom célkitűzéseit vitató megállapítások. Még hivatalos fórumokon is. Sokan úgy vélekednek, hogy az életforma változásával együtt megszűnik a kórusok, a színjátszó és más jellegű öntevékeny csoportok létalapja. Az emberek többsége a rosszízű dilettantizmus és mflkedvelés közé egyenlőséget tesz. Ez a — mondjuk meg — helytelen szemlélet még a kulturális szakemberek között is hat. Művelődéspolitikánk szellemével, a szocialista embereszménnyel feleselnek ezek a nézetek, lassítják a sokoldalúan képzett, aktív, közösségi szellemű, képességeit kibontakoztató embertípus formálódását. Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a X. kongresszuson elmondott felszólalásában félreérthetetlenül megfogalmazta pártunk álláspontját: «A népművelés úgynevezett „hagyományos” formái — a kórusok, a színjátszás — soha nem fognak elévülni. Határozottabban kell tehát fellépni azokkal a véleményekkel szemben, amelyek a kulturális öntevékenységet idejétmúlt jelenségként kezelik, erkölcsileg nem becsülik, anyagilag nem segítik. Éppen a kisebb közösségekben van leginkább lehetőség arra, hogy a kultúra kifejtse aktív, emberi kapcsolatteremtő erejét. Ezért kell minden tekintetben több segítséget adni ezen a területen is.» Glla Jánost, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetőjét kértük meg, hogy — mintegy bevezetésként —- tájékoztassa olvasóinkat a kórusok, irodalmi színpadok, tánccsoportok tevékenységéről, sikereiről, gondjairól. — Foglalja össze néhány mondatban a műkedvelő mozgalom felszabadulás utáni helyzetét, változó célkitűzéseit — így hangzott első kérdésünk. — A felszabadulás után a műkedvelés fontos szerephez jutott: lelkesítette az embereket az újjáépítésre, mozgósított a politikai és társadalmi feladatok megoldására és részt vállalt a művészeti nevelésből. Kibontakozását népszerűsége és a hivatalos fórumok támogatása, elismerése gyorsította. Az 1950-es évek elején megyénkben négyszáznál több művészeti csoport dolgozott. A tömeges elterjedés nem járt együtt a művészeti színvonal, az igényesség emelésével. Az irányításban eluralkodó formalizmus, a csoportoknak kizárólag napi politikai agitációra való felhasználása súlyos károkat okozott 1957 után a művelődéspolitikai szemlélet tisztulását követően a mozgalom is új fejlődésnek indult Az 1960-as évek elején kezdték vitatni a műkedvelés hasznát. Több helyen még a korábban kiváló eredményekkel büszkélkedhető együttesek támogatását is megvonták. Manapság is hallunk — többek között — olyan véleményt, hogy a műkedvelés falun szükséges lehet, városban nem. — Sokszor hivatkozunk arra, hogy a művészeti együttesek a közösségi nevelés fórumai. Mi erről a véleménye? — Mindazok, akik valamilyen együttesben tevékenykednek szinte ösztönösen vágyódnak a tömörülés, a közösség után. Ahol ezt az igényt a csoport vezetője tudatosan felhasználja, épít erre, ottt az együttesben végzett munka az összetartozás érzését erősíti. — Az utóbbi években csökkent a csoportok és az ezekben tevékenykedő tagok száma. Mi a véleménye a közép- és felsőfokú iskolák és művészeti csoportok kapcsolatairól? — Az iskolai csoportok gyakran szerepelnek köz- művelődési intézményekben, üzemekben és sokszor színesítik a társadalmi ünnepiek műsorait is. Tapasztalataink szerint számos helyen ők alkotják az együttesek magvát. — Van-e elegendő képzett szakember a megyében? Mód nyílik-e arra, hogy a kezdeményező szellemű vezetők megvalósítsák elképzeléseiket? — Néhány karnagy, koreográfus, bábos felkészültségéről, munkájáról országszerte elismeréssel beszélnek. Pécsi Sándor, Kemény Endre, Vig László, Tóth Ferenc, Báron László, Gaszner István, Tóth Géza — talán legrátermettebbek (természetesen a felsorolás nem teljes) — Is csak korlátozottan valósíthatják meg elképzeléseiket. Anyagi gondok, a mindenki számára kedvező próbaidő kijelölésének nehézséged, a korszerű technikai eszközök hiánya gátolja a folyamatos munkát, a színvonal további javítását. — Milyen szereplési lehetőségek között válogathatnak a csoportok? — Majd minden művészeti ágban évente megyei találkozót, bemutatót szervezünk. Több csoport^ a legjobbak, a fővárosban, sőt külföldön is szerepelnek. (A kalocsaiak — például — 1970- ben a Szovjetunióban, Franciaországban, Jugoszláviában és Csehszlovákiában is gyönyörködtették táncaikkal a közönséget.) 1971- re 7 csoport tervez külföldi vendégszereplést. Az utóbbi időben újra több együttes vállalkozik arra, hogy tanyai kulturális központban műsort adjon. És „székhelyükön, saját közönségük” előtt is gyakran fellépnek. Nyilvántartásaink szerint az elmúlt esztendőben összesen 514 alkalommal léptek fel a csoportok, százezernél több néző előtt. 36 színjátszó csoportot, 12 kórust, 39 irodalmi színpadot, 38 bábcsoportot tartunk nyilván. A tagok száma: 1970. A megyei párt és tanácsi művelődésügyi szervek most dolgoznak a megye művészeti életének fejlesztését meghatározó középtávú terven. Ebben művészeti áganként határozzák meg a teendőket. A működési feltételek javítására intézkedési tervet készítenek. Az eredmény nem maradhat el. H. N. Orosz István: Illusztráció Vergilius eclogáihoz Petőfi és kora nek minden mozzanatát, nem foglalkoztak-e szinte mindegyik' költeményével? A fenti címmel megjelent tanulmánygyűjtemény csattanos választ ad az effele kétségeskedésre. Példát mutat ra, hogyan lehet és kell a kutatás körét tágítani, hogy új oldalról essek lény a költőre és műveire, hogy alaposabban isméi hessuk, jobban érthessük. , .... _. v Tizenhárom tanulmányt tartalmaz a kötet. Lzez zül ötben Petőfiről nem is igen esik szó a korviszonyok (a reformkori cenzúra, a márciusi forradalom eseményeinek új oldalról való megmutatása, a lYIar- czius Tizenötödike sajtópöre) és a kortarsak (Teleki Sándor Lukács Sándor) ismerete azonban világosabbá teszi a teret a költő alakja körül is. Azok a tanulmányok pedig, amelyek egyes műveinek (Dicsőséges nagyurak Nemzeti dal) terjedését, halasat nyomozzák, a költő politikai jelentőségét növelik meg a szemünkben. Mégis azok a legtanulságosabb írások, amelyek Petőfi társadalmi kapcsolatai „mögé” néznek, indító okok, magyarázat után kutatva. Vörös Károly a költőnek a feltörekvő kispolgári réteggel való kapcsolatát Világítja meg. Ez a réteg az árutermelésből gazdagodó telkes jobbágyokból, a mezővárosok és szabad kerületek viszonylag kötetlenebb lakóiból, gyakran nincstelen sorból induló falusi vállalkozókból alakult ki, s a feudális kötöttségek elől a szabad királyi városokba, főként Pestre özönlött. Ök alkothatták annak a tömegnek a jelentős részét, amely a nagy napon együtt mondta az esküt a költővel a Múzeum előtt: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Ám ők voltak azok is, akik 48 nyarán már szembefordultak a republikánus költővel. — Talán említenem sem kell, milyen érdekes lenne ennek a kispolgári ill. a kispolgárrá válás küszöbén álló rétegnek például az 1340-as évek Kecskemétjén játszott szerepét is felmérni. Mezősi Károlynak a kötetben publikált tanulmánya kitűnő példa arra, hogy megyénk és Petőfi kapcsolatainak alapos, társadalmi szempontú elemzése menynyi eredményt kínál. Neki végre sikerült szakítania azzal a sommás ítélettel, amely Szabadszállást a maga egészében a vádlottak padjára ültette Petőfi választási kudarcáért. A tények, a társadalmi viszonyok pontos elemzésével megmutatta, kik álltak Petőfi mellett, kik és miért vonultak fel ellene. Más vonatkozásban hasonló módszerrel, hasonló eredményt ért el Mártinké András is. ö azt derítette ki, miért választotta Petőfi pályája egy szakaszán lapjául a győri Hazánkat. Akadnák a kötetben olyan tanulmányok is, amelyek az életrajzi kutatás és a hatáselemzés hagyományosabb eszközeivel érnek el új eredményeket: ilyen Imre Lajosé Petőfi második felvidéki útjáról és Fekete Sándoré azoknak a drámáknak a költészetében mutatkozó hatásáról, amelyeket vándorszínész korában ismert meg. Petőfi egészen biztosan az a költőnk, akit a legjobban ismerünk. De nem eléggé! A Petőfi és kora című kötet példát is, ösztönzést is adhat új kutatásokra. Petőfi szülőföldjén élünk. Lépten-nyomon emlékeivel találkozunk. Ne csak regisztráljuk ezeket az emlékeket: fogjunk hozzá elemzésünkhöz. A Petőfi és kora című kötet szerkesztői: Lukácsy Sándor és Varga János. Az Akadémiai Kiadó gondozásában az elmúlt esztendő végén jelent meg. metés után sikerült eladni szüléd kis házikóját, takarékba tette a pénzt, s bánatosan mondott búcsút a kis falunak. Szülei sírján kívül már semmi és senki sem köti ide. A laktanyában újabb hír fogadta. Elvezényelték tiszthelyettesi iskolára, ide a közeli városba. Másnap már utazott néhány társával. Eszti végre megunta a várakozást, engedett a büszkeségéből, megírta a bocsánatkérő levelet. És mindjárt egy „jó” hírről is írt, — gyermekük lesz. Még senki sem tudja, vele. születendő gyermekük drága édesapjával közli elsőnek. A levél a laktanyában valahogy elkeveredett, lusta volt az írnok, hogy Jancsi után küldje? Ki tudná ezt kinyomozni? Mindenesetre Jancsihoz nem ért el. Ö pedig, már lassan feleszmélve az anyja elvesztése feletti bánatból, várta a levelet Esztitől. Éjszakákon át tűnődött, igyekezett erőt venni megbántott férfibüszkeségén. Sokszor vett tollat a kezébe, de néhány sor után eltépte a megkezdett levelet. Végül megkeseredett benne a szerelem, a vágyakozás. Arra sem méltat, hogy írjon? Hogy néhány szóval magyarázatot adjon arra, hogy miért ment él •táncolni? Ha ennyit nem érdemiek, akkor vége... E bben az időben kezdte patronálni termelőszövetkezetünket Jancsi alakulata. Minden hét végén jöttek a katonák és bizony sokat segítettek. Különösen a szakemberek — közöttük a legszorgalmasabb, Bozóki Jancsi — munkájának örültünk. Gazdaságunk akkor tette az első lépéseket és a gazdasági munka mellett a katonák a kollektív szellem kialakításában is sokat segítettek. Fiataljainkkal együtt közös tánccsoportot alakítottak, műsorukkal végigjárták a környező községeket is. Bozóki Jancsi a nagy bánat után ismét lángot vetett Nem mondom, nagyon helyrevaló kislány volt a tánccsoportbeli párja, és azt hiszem, még ők nem is tudtak semmit, mi már sejtettük, hogy kapcsolatukból házasság lesz. Közben persze teltek a hónapok, Jancsi elvégezte az iskolát és itt tartották oktatónak. Jött ő a termelőszövetkezetbe akkor is, ha a többiek nem. Persze, nemcsak segíteni, hanem Zsuzsához. A leszerelés előtt egyszer hétköznap kért kimenőt, s felkeresett az irodámban. — János bátyám! — mert a végén már csak így hívtak a katonák — mondta a fiú, — ha befogadnak, ittmaradnék leszerelés után. Tudja, hogy a szüleim nem élnék, a kis házunk ára a takarékban, jó lenne az nékem az induláshoz. Különben is szeretnék hamarosan megnősülni... römmél vettük a jelentkezését, telket is kapott, házat is épített a feleségével, s azóta is szépen gyarapodnak, ö a villanyszerelők csoportvezetője, felvettük a pártba, sőt a tsz vezetőségébe is beválasztottuk. Lassan, tíz éve ól velünk, de nem bántuk meg, hogy befogadtuk. Két éve még a megyei újságban is megjelent a fényképe. És itt a történet csattanója. Egy délelőtt, amikor megérkeztem a határból, az irodámban egy idősebb asszony várt. Bemutatkozott és elmondott nekem egy történetet. Az első mondatokat bevallom még kissé csodálkozva és érdektelenül hallgattam, de aztán nagyon meglepődtem. Elmondta az asszony, hogy valamikor tíz évvel ezelőtt lakott náluk egy fiatalember, aki egy ideig a lánya vőlegénye volt. A fiú bevonult katonának, de közben összevesztek, kapcsolatuk megszakadt. Néhány hét múlva a lánya bevallotta, hogy terhes. Nagy vihar volt otthon, ő azonnal a fiú után akart utazni, de a lánya öngyilkossággal fenyegetőzött. Megszüli és egyedül felneveli a gyereket! Hiába volt a szép szó. fenyegetés, nem egyezett bele a fiú értesítésébe. Még a gyermektartás sem kell tőle. G, az anyja a legnagyobb titokban írt az alakulathoz, ahonnan a levél visszajött azzal, hogy a címzett ismeretlen. Ekkor írt az anyjának, ez a levél pedig, „a címzett meghalt” megjegyzéssel érkezett vissza. Nem tudott mást tenni, várt. Nagyon félt attól, hogyha nyíltan is a fiú keresésére indul, a lánya tényleg öngyilkos lesz. Elérkezett az idő, megszületett az unoka. Gyönyörű kisfiú, akár az apja. Teltek az évek, Jancsika most negyedikes. Az anyja brigádvezető a szövődében, jól keres és férfiaktól megközelíthetetlen. A napokban az egyik szomszédasszony vidéken járt, rokonai a sok falusi finomság csomagolásához újságpapírt is használtak. Mikor meglátogattam, — mesélte az asszony, — akkor érkezett és éppen a kicsomagolással volt elfoglalva. Beszélgetés közben szórakozottan simogattam ki az egyik újságlapot és megdöbbenve olvastam az egyik kép aláírását: Bozóki János villanyszerelő-csoportvezető munka közben. Fel is ismertem a képen az unokám édesapját. Lányomnak nem szóltam semmit és most itt vagyok... Kilenc óra felé jött az asszony, s bizony a delet is elharangozták mire hármasban tisztáztunk mindent, felelevenítettük a tíz évvel ezelőtti dolgokat. Az asz- szony is sírt, Jancsinak is gyanúsan fényes volt a szeme, de bizony még én is nehezen uralkodtam magamon. Már előbb, üzentem a feleségemnek, úgy készüljön, hogy három vendéget viszek ebédre. Jancsi és a „majdnem anyósa” mentek hozzánk, én meg elmentem Zsuzsiért... C z két évvel ezelőtt volt. A kis Jancsi most tölti ^ majd itt a második nyarat az apjánál. Bozóki mindennel ellátja, közös megegyezéssel anyagilag is segíti a nevelését. A kis Kati és Zsuzsika is nagyon szeretik az „unokatestvérüket”. Jancsi és Zsuzsa a történet elején személyesen is meglátogatták Esztit... Szóval —- minden rendbe jött... Kér még egy kávét? Vagy majd ebéd után? Remélem, velünk ebédel? — Köszönöm a meghívást, s ha megengedi, a történtekkel kapcsolatban volna egy kérdésem. Hogyan mesélték el ezt a történetet, illetve hogyan értette meg Zsuzsa — bocsánat — Bozóki felesége? — Hogyan? — nézett rám huncutul az elnök — A lányom nagyon okos asszony és belátta, hogy egy ifjúkori szerelemnek ilyen „maradandó” emléke is lehet Nagyon szereti Jancsikát... Zsuzsa ugyanis az én lányom és így tulajdonképpen nekem is három unokám van... Opauszky László
