Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-14 / 62. szám

Az önállóság és a Iskoláink községi felügyeletéről IRODALOM Kónya Lajos: Hajnali ének Szüntelenül krúgatnak a gerlék,* telve a hajnal hangjukkal. Ez a folyton búgó orgona-szólam nyújt meleg ágyat, jó puha fészket a fuvolázó fejhangoknak: a sárgarigó-futamoknak, a gazdag készlettel iderebbent kis feketék hol csörgőt hol xilofont, furulyát, hol cinkék és csalogányok dallamait megidéző, vágyakkal teletöltött hangjának — ó, átzeng rajtuk a gerle sírása vagy nevetése, mikor mit érez a csöppnyi galambszív. Hajnali énekesek, hadd járjon a hangotok átall Mondja mind a magáét, s én is köztük, a reggel józan vagy részeg dalait, keserűn vagy az édes álom jóízeit a szám csücskén nyalogatva — mondom, amit egyetlen szóval is elmondhatnék, és amihez olykor szűknek érzem a szótárt — mondom a gerlék és a rigók ürügyén is esengő, gyarló énekeim — jaj, hallod-e? Hallod a hangom? Avar emlékek Aki ezt a szép szíjvéget készítette derék ősapám nagyálmú míves legény volt s úgy tetszik a csatot inkább szerette, mint az íjat jcardot Ki tudja hány ezer éve öli az ünőt griffmadár halálos vad viadaluk e bronzba domborított végzet az egyetlen folytonosság Ügy öveznélek e csattal mint törzsi jellel — enyémül s ha bronzba vert álmaim közt míves öved megoldanám ráhinteném egy derűsebb jövendő kifogyhatatlan áradó csillaghadait boltozatos üres egedre Pilinszky János: TE Aztán: semmi. Aztán: a hó. Aztán: semmi megint. Aztán: a hó és a gyerekkor. Aztán: semmi (megint, megint). Aztán: a hó, a gyerekkor, a szerelem. Aztán: kutyák (a legmagányosabbak), és verebek (az igazán veszendők). Es azután: Te. (Es teutánad valóban nincs semmi) K örbejártuk már a hatalmas gazdaságot, beszél­gettünk a szőlőt, gyümölcsöst metsző kerté­szekkel és kerülgettük a dűlőutakon a gőzölgő trá­gyát hordó vontatókat. Megsimogattuk az istállókban a kis bamba szemű borjakat, kedvtelve méregettük szemünkkel a mázsán felüli hízók röfögő seregét. Szép a tsz, szorgalmas tagjai elébe mennek a tavasznak, s a csípős széllel is dacolva márts kinn dolgoznak a földeken. Utunk utolsó állomása a műhelyrészleg volt, alpi a nagy fedett szín alatt, hatalmas gépek között olajos ruhás szerelők szorgoskodtak. A műhelyekben hegesztő lángja sivít, esztergapadról kunkorodnak le a fényes fémforgácsok. Kísérőm, a tsz elnöke zömök, nagy bajuszú paraszt­ember. Ismeretségünk régebbi keletű, azt már tudom róla, hogy valamikor középparaszt volt és ennek a kö­zel hatezer holdas gazdaságnak az alapító tagjai kö­zött emlegetik. Egy kisebb tsz elnöke volt az alakulás­tól kezdve, míg az néhány évvel ezelőtt két másikkal együtt megalakította a mostani nagy termelőszövet­kezetet. Mindhárom kollektíva tagjai egyhangúan őt választották elnöknek. Meg is állja becsülettel a he­lyét azóta is. Jegyzetfüzetemben már ott sorakoznak a körutazás előtti tájékoztató részletes adatai — a zár­számadáson nem kell szégyenkezni sem a vezetőség­nek, sem a tagságnak. — Látja ott a sarokban azt a fiatalembert? — kér­di egyszerre az elnök, — azt -»z overállosat, aki azt a kapcsolótáblát szereli. Most rendezzük be a korszerű tejházat — teszi hozzá magyarázóan, — oda készítik A TAVASZI választásokat követően — az ország- gyűlésen a közelmúltban elfogadott törvény értelmében — községi tanácsainkra a megnövekedett; önállóság fo­kozott felelőssége hárul. A járási államigazgatási szer­vek tevékenységének módosulása következtében „le­került” jogkörök és bevételi források számos új fela­dat ellátását bízzák a községi vezetésre. A tanácstörvény a helyi tanácsokat teszi felelőssé az iskolák működéséért. A megnövekedett bevételi lehetőségek — tsz és vállalati adókból befolyt pénz­összegek — terhére ők gondoskodnak majd a taninté­zetek anyagi és dologi ellátásáról, a pedagógusok bé­rezéséről, jutalmazásáról és fejlesztéssel kapcsolatos költségeket is ők teremtik elő. A gazdálkodás mellett a személyi és munkaügyi kérdések is hatáskörükhöz tartoznak majd, tehát intézményeink felügyelete min­den vonatkozásban a helyi államigazgatási szervek gondja lesz. ISKOLÁINK ellátottsága, felszereltsége, az épületek állaga, a nevelők szociális helyzete, munkakörülmé­nyei — eltekintve az egynémely újonnan létesült vagy felfejlesztett tanintézettől — nem nevezhető ideális­nak. Amint ezt a múlt év őszi országos adatgyűjtés is bizonyítja, nem egy korszerűtlen, felújításra szoruló iskolaépület kerül át községi kezelésbe. De az intéz­mények tanerőellátása — tekintettel az egyre nyo­masztóbbá váló pedagógushiányt alig-alig pótló ké­pesítés nélküli nevelők növekvő számára — úgy cin csak nem kis gondot okoz majd. Sorolhatnánk az oktatásügy számtalan más, sajátos problémáját; a tanárok, szakfelügyelők továbbképzési, utaztatási lehetőségeinek megteremtését, az ezekkel kapcsolatos pénzügyi és helyettesítési nehézségeket, a nagyobb területegységek gyakorlati foglalkoztatási igé­nyeit ellátó politechnikai előkészítő műhelyek, nap­közi otthonok és diákotthonok sokféle igényeit, szük­ségleteit, hiszen az eddigi járási költségvetés mind­ezekre a jövőben fedezetet nem biztosíthat. A HELYI tanácsok már ez év elején elkészítették költségvetésüket és megtervezték az oktatásügy ren­delkezésére álló pénzügyi alapokat. Elmondható, hogy csaknem mindenütt gondoskodtak az iskolák alapvető szükségleteinek kielégítéséről, de nem egy helyen bi­zony csak rövidebb-hosszabb viták eredményeképpen jutottak közös nevezőre. Nem volt ritka az a törekvés, hogy a tanácsok gazdálkodási szakemberei „lefarag­tak” az intézmények különféle kiadásaiból. Az is meg­történt, hogy az idei költségvetésben a tanintézeteket érintő kereteket alacsonyabban állapították meg a ta­valyinál és a fejlesztésre sem igen gondoltak. A községi tanácsok indokai részben érthetők. Annyi­val gazdálkodhatnak csak, amennyi a rendelkezésükre áll. Megnőtt a vízdíj, fejlődött a közvilágítás — amint például ezt Kiskőrösön elmondották — így kényszerű­ségből a tanintézet „feleslegesnek” ítélt kiadásait igyekeztek csökkenteni. KÖZSÉGI tanácsaink megnövekedett önállósága Jo­got és lehetőséget ad a korlátozott, és a mezőgazdasági területeken évenként változékony anyagi eszközök felhasználása — fontossági sorrendjének sajátosan he­lyi meghatározására. Egyetlen felsőbb szerv sem tudja, és nem is fogja a lakosságot érintő döntéseket befo­lyásolni ; vízvezeték, ipartelepítés, napközi otthon, óvo­da vagy művelődési ház létesítése szünteti meg a leg­égetőbbnek ítélt gondokat, — ez csakis a demokratikus községvezetés hatásköre lehet Így egyedül a helyi tanácsoknak a nevelésügy fon­tosságát értő és átérző szemlélete a biztosíték a tan- intézményekben megvalósuló oktató-nevelő munka optimális feltételeinek folyamatos megteremtésére és ezt is a villanyszerelők. Ha érdekli, elmesélhetem ennek az embernek a történetét. Ügy gondolom, nem hallott még ilyesmit — Jöjjön, nem érdemes már kocsiba ülni, átsétá­lunk az irodába, majd beszélgethetünk. A riportjához már nincs egyébre szüksége? — nézett rám kérdőn. Néhány perc múlva már az elnöki irodában üldö­géltünk, az egyik kis adminisztrátor lányka kávét ho­zott. — Nem is tudom miért mondom el ezt a történetet — szólalt meg az elnök, amikor egyedül maradtunk. — Talán azért, hogy a véleményét halljam? Lehet. Kérem, ne írja meg, vagy ha valaha a tollára kíván­kozik, ígérje meg, nem árulja el, hogy a főhős ebben a gazdaságban él. Ezt a történetet még itt is nagyon kevesen ismerik. Megígértem. B ozóki Jancsi egy kis tiszántúli faluban egyetlen fia volt a termelőszövetkezetben dolgozó idő­sebb házaspárnak. Alig végezte el a nyolcadik osz­tályt, apját váratlanul halálos baleset érte, egy meg­vadult bika vetett véget életének. A fiú kezdetben a tsz-ben dolgozott, majd a közeli kisváros egyik üze­mében kitanulta a villanyszerelő szakmát. Szűknek érezte a vidéket, tanulni akart, felkerült egy fővá­rosi üzembe. Egy távoli rokona segítette munkához, sőt szűk kis lakásában néhány hétig még szállást is adott neki. Később a fiú egyik munkatársa szerzett neki olcsó albérletet egy özvegyasszonynál. Bozóki Jancsi ekkorra már jó képű, szép szál legény volt, nem csoda, ha a főbérlő csinos szövőtanuló kis­lánya sűrűn rajta felejtette a szemét. Jancsi sem volt fából és bizony lassan-lassan egyre többet tartózko­dott otthon. Megszerették egymást. Végül a lehető leg­szorosabb és bizalmasabb kapcsolat alakult ki közöt­tük, ami ellen a főbérlőnek sem volt kifogása. Jancsit szorgalmas, becsületes embernek ismerte meg, s jó szívvel adta volna hozzá a lányát. Már az esküvő gondolatával foglalkoztak, tervez­gették jövőjüket, amikor Jancsi behívót kapott. Hát, közoktatás szüntelen fejlesztésére. Hiszen az iskolákon, a peda­gógusokon keresztül maguk formálják közösségük köz­vetlen jövendőjét. A nevelők és az oktatás ügyének egyre növekvő je­lentősége bizonyítására hadd idézzem Marx György akadémikusunk szavait: „Gyorsul az idő. Szédítöen szép korunkban a taní­tók, tanárok, oktatók állnak a legkritikusabb ponton. A tankönyvek ötévenként cserélődnek. Mindenki el­maradhat a gyorsuló világban, de ők soha. Az ő mun­kájuktól függ, milyen lesz néhány évtized múlva a termelékenység, életszínvonal, milyen lesz népünk helyzete a nemzetek versenyében. Még az is rajtuk és tanítványaikon múlik, . mekkora lesz a mi nyug­díjunk vásárlóértéke. A nép legjobbjait kell tehát mozgósítanunk az oktatás minél jobb megszervezé­sére.” OKOS és megfontolt döntések sorára van szükség tehát az elkövetkező időszakban. Ha az oktatás jelen­tőségének tudata községi vezetőink gondolkodásában és döntéseiben a lakosság igényeivel és a helyzet reális értékelésével párosul, akkor az iskolák és a ben­nük folyó tanítás mindenkor megfelel majd a szün­telen növekvő igényeknek és követelményeknek. A tanintézetek a község egészének korszerű, szocialista szemléletvilágának és meggondolt előrelátásának vál­nak bizonyságává és olyan embereket adnak a jövő­nek, amilyennek ma, a jelenben azt megtervezik. A tanári asztalok mögött, a végrehajtóbizottsági és tanácsüléseiken. Pavloviig Miklós Benedek Jenő Kossuth-díj as képzőművész rajza bizony, két évig nem kell a mamának átköltözni a kisebbik szobába, hogy ne zavarja a fiatalokat. Esztike is megszerezheti a szakmunkás-bizonyítványt még lánykorában — mert, hát az esküvőt el kell halasz­tani a leszerelésig. A fiatalok ugyan szívesen meges­küdtek volna, de a mama ragaszkodott a leszerelés utáni házassághoz. A behívó nem messzire szólította Jancsit, alig egy órát kellett utaznia vonaton, hogy meny­asszonyát láthassa. Persze, erre csak jó néhány hét, az újonckiképzés befejezése után kerülhetett sor. Az első látogatás utáni hét végén Jancsi váratlanul eltá­vozást kapott egy sikeres gyakorlat jutalmául. Előző­leg megírta már, hogy ha lehet, Eszti utazzon le hoz­zá. Szomorú válasz érkezett, a mama gyengélkedik, ha nehezen is, bírják ki, hogy egy hétvégét ne töltse­nek együtt. Ezt követően jött a jutalom. Bár ne jött volna. Esztikééknél ugyanis üzemi mulatság volt és barát­női addig unszolták, míg kötélnek állt, elment ő is. Nem vét a hűség ellen, ha munkatársnőivel, munka­társaival tölt el néhány órát. Anyja Is biztatta, nincs olyan rosszul, hogy ne lehetne egyedül hagyni. Javában állt a mulatság, amikor a vidáman tán­coló kislány észrevette, hogy vőlegénye ott áll a te­rem ajtajában. Már otthonról jött, s feldúlt arcáról nem lehetett sok jót leolvasni. Szűkszavú szemrehá­nyás, mord hallgatás, gyilkos tekintet. Azonnal haza­mentek, s hiába volt a kérlelés, a mama rábeszélése, hiába volt minden, Jancsi még az éjféli vonattal visszautazott a laktanyába. Nagyon nehéz napok következtek mindhármójuk számára. Jancsi mélységesen sértettnek érezte magát, Eszti méltatlannak találta a bánásmódot, és bizony a mama is magát okolta a fiatalok közötti veszeke­désért. Mindhárman lesték a postát, de hiába. A két fiatal dacos dühhel várta egymástól a békítő levelet. Alig egy hét múlva Jancsit nagy bánat érte. meghalt az édesanyja. Kapott néhány nap szabadságot, a te­\

Next

/
Thumbnails
Contents