Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
Az önállóság és a Iskoláink községi felügyeletéről IRODALOM Kónya Lajos: Hajnali ének Szüntelenül krúgatnak a gerlék,* telve a hajnal hangjukkal. Ez a folyton búgó orgona-szólam nyújt meleg ágyat, jó puha fészket a fuvolázó fejhangoknak: a sárgarigó-futamoknak, a gazdag készlettel iderebbent kis feketék hol csörgőt hol xilofont, furulyát, hol cinkék és csalogányok dallamait megidéző, vágyakkal teletöltött hangjának — ó, átzeng rajtuk a gerle sírása vagy nevetése, mikor mit érez a csöppnyi galambszív. Hajnali énekesek, hadd járjon a hangotok átall Mondja mind a magáét, s én is köztük, a reggel józan vagy részeg dalait, keserűn vagy az édes álom jóízeit a szám csücskén nyalogatva — mondom, amit egyetlen szóval is elmondhatnék, és amihez olykor szűknek érzem a szótárt — mondom a gerlék és a rigók ürügyén is esengő, gyarló énekeim — jaj, hallod-e? Hallod a hangom? Avar emlékek Aki ezt a szép szíjvéget készítette derék ősapám nagyálmú míves legény volt s úgy tetszik a csatot inkább szerette, mint az íjat jcardot Ki tudja hány ezer éve öli az ünőt griffmadár halálos vad viadaluk e bronzba domborított végzet az egyetlen folytonosság Ügy öveznélek e csattal mint törzsi jellel — enyémül s ha bronzba vert álmaim közt míves öved megoldanám ráhinteném egy derűsebb jövendő kifogyhatatlan áradó csillaghadait boltozatos üres egedre Pilinszky János: TE Aztán: semmi. Aztán: a hó. Aztán: semmi megint. Aztán: a hó és a gyerekkor. Aztán: semmi (megint, megint). Aztán: a hó, a gyerekkor, a szerelem. Aztán: kutyák (a legmagányosabbak), és verebek (az igazán veszendők). Es azután: Te. (Es teutánad valóban nincs semmi) K örbejártuk már a hatalmas gazdaságot, beszélgettünk a szőlőt, gyümölcsöst metsző kertészekkel és kerülgettük a dűlőutakon a gőzölgő trágyát hordó vontatókat. Megsimogattuk az istállókban a kis bamba szemű borjakat, kedvtelve méregettük szemünkkel a mázsán felüli hízók röfögő seregét. Szép a tsz, szorgalmas tagjai elébe mennek a tavasznak, s a csípős széllel is dacolva márts kinn dolgoznak a földeken. Utunk utolsó állomása a műhelyrészleg volt, alpi a nagy fedett szín alatt, hatalmas gépek között olajos ruhás szerelők szorgoskodtak. A műhelyekben hegesztő lángja sivít, esztergapadról kunkorodnak le a fényes fémforgácsok. Kísérőm, a tsz elnöke zömök, nagy bajuszú parasztember. Ismeretségünk régebbi keletű, azt már tudom róla, hogy valamikor középparaszt volt és ennek a közel hatezer holdas gazdaságnak az alapító tagjai között emlegetik. Egy kisebb tsz elnöke volt az alakulástól kezdve, míg az néhány évvel ezelőtt két másikkal együtt megalakította a mostani nagy termelőszövetkezetet. Mindhárom kollektíva tagjai egyhangúan őt választották elnöknek. Meg is állja becsülettel a helyét azóta is. Jegyzetfüzetemben már ott sorakoznak a körutazás előtti tájékoztató részletes adatai — a zárszámadáson nem kell szégyenkezni sem a vezetőségnek, sem a tagságnak. — Látja ott a sarokban azt a fiatalembert? — kérdi egyszerre az elnök, — azt -»z overállosat, aki azt a kapcsolótáblát szereli. Most rendezzük be a korszerű tejházat — teszi hozzá magyarázóan, — oda készítik A TAVASZI választásokat követően — az ország- gyűlésen a közelmúltban elfogadott törvény értelmében — községi tanácsainkra a megnövekedett; önállóság fokozott felelőssége hárul. A járási államigazgatási szervek tevékenységének módosulása következtében „lekerült” jogkörök és bevételi források számos új feladat ellátását bízzák a községi vezetésre. A tanácstörvény a helyi tanácsokat teszi felelőssé az iskolák működéséért. A megnövekedett bevételi lehetőségek — tsz és vállalati adókból befolyt pénzösszegek — terhére ők gondoskodnak majd a tanintézetek anyagi és dologi ellátásáról, a pedagógusok bérezéséről, jutalmazásáról és fejlesztéssel kapcsolatos költségeket is ők teremtik elő. A gazdálkodás mellett a személyi és munkaügyi kérdések is hatáskörükhöz tartoznak majd, tehát intézményeink felügyelete minden vonatkozásban a helyi államigazgatási szervek gondja lesz. ISKOLÁINK ellátottsága, felszereltsége, az épületek állaga, a nevelők szociális helyzete, munkakörülményei — eltekintve az egynémely újonnan létesült vagy felfejlesztett tanintézettől — nem nevezhető ideálisnak. Amint ezt a múlt év őszi országos adatgyűjtés is bizonyítja, nem egy korszerűtlen, felújításra szoruló iskolaépület kerül át községi kezelésbe. De az intézmények tanerőellátása — tekintettel az egyre nyomasztóbbá váló pedagógushiányt alig-alig pótló képesítés nélküli nevelők növekvő számára — úgy cin csak nem kis gondot okoz majd. Sorolhatnánk az oktatásügy számtalan más, sajátos problémáját; a tanárok, szakfelügyelők továbbképzési, utaztatási lehetőségeinek megteremtését, az ezekkel kapcsolatos pénzügyi és helyettesítési nehézségeket, a nagyobb területegységek gyakorlati foglalkoztatási igényeit ellátó politechnikai előkészítő műhelyek, napközi otthonok és diákotthonok sokféle igényeit, szükségleteit, hiszen az eddigi járási költségvetés mindezekre a jövőben fedezetet nem biztosíthat. A HELYI tanácsok már ez év elején elkészítették költségvetésüket és megtervezték az oktatásügy rendelkezésére álló pénzügyi alapokat. Elmondható, hogy csaknem mindenütt gondoskodtak az iskolák alapvető szükségleteinek kielégítéséről, de nem egy helyen bizony csak rövidebb-hosszabb viták eredményeképpen jutottak közös nevezőre. Nem volt ritka az a törekvés, hogy a tanácsok gazdálkodási szakemberei „lefaragtak” az intézmények különféle kiadásaiból. Az is megtörtént, hogy az idei költségvetésben a tanintézeteket érintő kereteket alacsonyabban állapították meg a tavalyinál és a fejlesztésre sem igen gondoltak. A községi tanácsok indokai részben érthetők. Annyival gazdálkodhatnak csak, amennyi a rendelkezésükre áll. Megnőtt a vízdíj, fejlődött a közvilágítás — amint például ezt Kiskőrösön elmondották — így kényszerűségből a tanintézet „feleslegesnek” ítélt kiadásait igyekeztek csökkenteni. KÖZSÉGI tanácsaink megnövekedett önállósága Jogot és lehetőséget ad a korlátozott, és a mezőgazdasági területeken évenként változékony anyagi eszközök felhasználása — fontossági sorrendjének sajátosan helyi meghatározására. Egyetlen felsőbb szerv sem tudja, és nem is fogja a lakosságot érintő döntéseket befolyásolni ; vízvezeték, ipartelepítés, napközi otthon, óvoda vagy művelődési ház létesítése szünteti meg a legégetőbbnek ítélt gondokat, — ez csakis a demokratikus községvezetés hatásköre lehet Így egyedül a helyi tanácsoknak a nevelésügy fontosságát értő és átérző szemlélete a biztosíték a tan- intézményekben megvalósuló oktató-nevelő munka optimális feltételeinek folyamatos megteremtésére és ezt is a villanyszerelők. Ha érdekli, elmesélhetem ennek az embernek a történetét. Ügy gondolom, nem hallott még ilyesmit — Jöjjön, nem érdemes már kocsiba ülni, átsétálunk az irodába, majd beszélgethetünk. A riportjához már nincs egyébre szüksége? — nézett rám kérdőn. Néhány perc múlva már az elnöki irodában üldögéltünk, az egyik kis adminisztrátor lányka kávét hozott. — Nem is tudom miért mondom el ezt a történetet — szólalt meg az elnök, amikor egyedül maradtunk. — Talán azért, hogy a véleményét halljam? Lehet. Kérem, ne írja meg, vagy ha valaha a tollára kívánkozik, ígérje meg, nem árulja el, hogy a főhős ebben a gazdaságban él. Ezt a történetet még itt is nagyon kevesen ismerik. Megígértem. B ozóki Jancsi egy kis tiszántúli faluban egyetlen fia volt a termelőszövetkezetben dolgozó idősebb házaspárnak. Alig végezte el a nyolcadik osztályt, apját váratlanul halálos baleset érte, egy megvadult bika vetett véget életének. A fiú kezdetben a tsz-ben dolgozott, majd a közeli kisváros egyik üzemében kitanulta a villanyszerelő szakmát. Szűknek érezte a vidéket, tanulni akart, felkerült egy fővárosi üzembe. Egy távoli rokona segítette munkához, sőt szűk kis lakásában néhány hétig még szállást is adott neki. Később a fiú egyik munkatársa szerzett neki olcsó albérletet egy özvegyasszonynál. Bozóki Jancsi ekkorra már jó képű, szép szál legény volt, nem csoda, ha a főbérlő csinos szövőtanuló kislánya sűrűn rajta felejtette a szemét. Jancsi sem volt fából és bizony lassan-lassan egyre többet tartózkodott otthon. Megszerették egymást. Végül a lehető legszorosabb és bizalmasabb kapcsolat alakult ki közöttük, ami ellen a főbérlőnek sem volt kifogása. Jancsit szorgalmas, becsületes embernek ismerte meg, s jó szívvel adta volna hozzá a lányát. Már az esküvő gondolatával foglalkoztak, tervezgették jövőjüket, amikor Jancsi behívót kapott. Hát, közoktatás szüntelen fejlesztésére. Hiszen az iskolákon, a pedagógusokon keresztül maguk formálják közösségük közvetlen jövendőjét. A nevelők és az oktatás ügyének egyre növekvő jelentősége bizonyítására hadd idézzem Marx György akadémikusunk szavait: „Gyorsul az idő. Szédítöen szép korunkban a tanítók, tanárok, oktatók állnak a legkritikusabb ponton. A tankönyvek ötévenként cserélődnek. Mindenki elmaradhat a gyorsuló világban, de ők soha. Az ő munkájuktól függ, milyen lesz néhány évtized múlva a termelékenység, életszínvonal, milyen lesz népünk helyzete a nemzetek versenyében. Még az is rajtuk és tanítványaikon múlik, . mekkora lesz a mi nyugdíjunk vásárlóértéke. A nép legjobbjait kell tehát mozgósítanunk az oktatás minél jobb megszervezésére.” OKOS és megfontolt döntések sorára van szükség tehát az elkövetkező időszakban. Ha az oktatás jelentőségének tudata községi vezetőink gondolkodásában és döntéseiben a lakosság igényeivel és a helyzet reális értékelésével párosul, akkor az iskolák és a bennük folyó tanítás mindenkor megfelel majd a szüntelen növekvő igényeknek és követelményeknek. A tanintézetek a község egészének korszerű, szocialista szemléletvilágának és meggondolt előrelátásának válnak bizonyságává és olyan embereket adnak a jövőnek, amilyennek ma, a jelenben azt megtervezik. A tanári asztalok mögött, a végrehajtóbizottsági és tanácsüléseiken. Pavloviig Miklós Benedek Jenő Kossuth-díj as képzőművész rajza bizony, két évig nem kell a mamának átköltözni a kisebbik szobába, hogy ne zavarja a fiatalokat. Esztike is megszerezheti a szakmunkás-bizonyítványt még lánykorában — mert, hát az esküvőt el kell halasztani a leszerelésig. A fiatalok ugyan szívesen megesküdtek volna, de a mama ragaszkodott a leszerelés utáni házassághoz. A behívó nem messzire szólította Jancsit, alig egy órát kellett utaznia vonaton, hogy menyasszonyát láthassa. Persze, erre csak jó néhány hét, az újonckiképzés befejezése után kerülhetett sor. Az első látogatás utáni hét végén Jancsi váratlanul eltávozást kapott egy sikeres gyakorlat jutalmául. Előzőleg megírta már, hogy ha lehet, Eszti utazzon le hozzá. Szomorú válasz érkezett, a mama gyengélkedik, ha nehezen is, bírják ki, hogy egy hétvégét ne töltsenek együtt. Ezt követően jött a jutalom. Bár ne jött volna. Esztikééknél ugyanis üzemi mulatság volt és barátnői addig unszolták, míg kötélnek állt, elment ő is. Nem vét a hűség ellen, ha munkatársnőivel, munkatársaival tölt el néhány órát. Anyja Is biztatta, nincs olyan rosszul, hogy ne lehetne egyedül hagyni. Javában állt a mulatság, amikor a vidáman táncoló kislány észrevette, hogy vőlegénye ott áll a terem ajtajában. Már otthonról jött, s feldúlt arcáról nem lehetett sok jót leolvasni. Szűkszavú szemrehányás, mord hallgatás, gyilkos tekintet. Azonnal hazamentek, s hiába volt a kérlelés, a mama rábeszélése, hiába volt minden, Jancsi még az éjféli vonattal visszautazott a laktanyába. Nagyon nehéz napok következtek mindhármójuk számára. Jancsi mélységesen sértettnek érezte magát, Eszti méltatlannak találta a bánásmódot, és bizony a mama is magát okolta a fiatalok közötti veszekedésért. Mindhárman lesték a postát, de hiába. A két fiatal dacos dühhel várta egymástól a békítő levelet. Alig egy hét múlva Jancsit nagy bánat érte. meghalt az édesanyja. Kapott néhány nap szabadságot, a te\
