Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
1971. március 14, vasárnap 5. oldal Böd-pusztai kérdőjelek Első eset, hogy amikor riportot írok egy településről, nem vagyok biztos az elnevezésében. A lexikonokban nem szerepel, a megyéről készült térképen Böd-bakodot találok, a járási pártbizottságon Böd- pusztának emlegetik, a négy éve egy huzamban ott dolgozó pedagógus pedig hangsúlyozza, hogy két d- vel kell írni; Bödd-puszta. Kinek van igaza? Nem firtatom, hiszen autentikus választ csupán a kalocsai érseki levéltárban találnék. A puszta valamikor ugyanis az érseki uradalom része volt. Inkább azt kutatom, miképpen él és dolgozik a pusztán lakó 48 ember, mit fognak fel a változó időből a felcseperedő gyerekek. Százhúszéves épület — Régészek jártak itt nemrégiben a Nemzeti Múzeumból. Azt a sírt keresték, amelyből arany leleteket őriznek már régen a múzeumban, de annak idején a csontvázakat — két férfi és egy nő — a földben hagyták. Hát ezek után kutattak, de nem találták őket. Előkerült viszont innen, az iskola mellől néhány tégla, rajtuk a gyártási évszám: 1850. Nem járok tehát messze az igazságtól, ha azt mondom, bogy ez az épület legalább 120 esztendeje áll itt — mondja Kelemen Béla tanító, miután kiosztotta a feladatokat az évszázados, füsttől fekete gerendák alatt suttogó gyerekeknek: négy osztálynak. A tizennyolc szempár még egy pillantást vet ránk, hogy tényleg kimegyünk-e, aztán — már csak az ablakon benézve látom — ki-ki könyvére, füzetére hajol. A tanítói lakásban farkasordító hideg. Nagykabátban ülünk le beszélgetni. Kelemen Béla egyedül lakik itt, s a lakás a magányos férfi minden jellemzőjét „fölmutatja”. Az olajkályha morgása, s a beszélgetés, a téma izgalma hamarosan ledobatja velünk a nagykabátot. — A négy osztályban tizennyolc gyerek tanul: az elsőben öt, a másodikban négy, a harmadikban hét, a negyedikben pedig kettő. Az öt elsős közül egy már negyedszer kísérli meg az első osztályt. Sajnos gyógypedagógiai alany, de ide tették. Az iskola félévi tanulmányi átlaga egyébként hármas volt, ami érthető, ha ismerj üli a gyerekek otthoni körülményeit — tájékoztat Kelemen Béla. S az otthoni körülményeken elsősorban azt kell érteni, hogy egy szoba, konyha. Másmilyen lakás nincs Böd-pusztán. Ezeket még az uradalom építtette, amikor cselédeket telepített a földre. Most egy családban átlagosan 6—10 személy él, erős kivétel az ennél kevesebb. A szülők közül több analfabéta, vagy olyan, aki éppen csak a nevét tudja leírni, de azon túl nem terjed az íráskészsége, s persze olvasási tudománya sem. Ezek a szülök — érthetően — nem tudnak segíteni a tanulásban, a leckekészítésben megakadt gyerekekm/P€ißir nek. Még akkor sem, ha a szándék megvolna bennük. De ahol egy szobában mondjuk nyolcán vannak, nem a gyereké a főszerep. Az ő neve: hallgass. Legtöbb örül, ha belül van a falakon. — Első pillanatra különös ellentmondásnak látszik, hogy majdnem minden családban van televízió. A műsort végignézik, akkor is, ha éjfélig tart. Ezt a „szomjúságot” azonban mégsem nevezhetjük egyértelműen a tudás, a tájékozódás iránti igénynek, inkább a könnyű, vizuális szórakozáson van a hangsúly. Végignézik a gyerekek is a tévét, s másnap elalszanak a padban, amikor megüti őket a tanterem melege. Patajon elakadt a ppnz — Milyen az iskola felszereltsége: szemléltető eszközök, televízió stb.? — Közepesnek mondha- (tó. Ami a legszükségesebb, azzal rendelkezünk. Televíziót az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kalocsai szakaszmérnökségétől kaptunk. Rendszeresen nézzük az Iskolatelevízió adásait Van egy kis kézikönyvtárunk ötven kötettel. Havonta egy-két könyv a „forgalom”. Terveztük két évvel ezelőtt, hogy tanyai klubot hozunk létre, ahol a felnőttek esténként, ünnepnapon kulturáltabb körülmények között szórakozhatnának. Ez a tervünk sajnos elúszott. Kaptunk ugyan a járási tanácstól hétezer forintot erre a célra, de a pénz nem jutott el hozzánk: elakadt Duna- patajon. Az ottani művelődési ház rátette a kezét, mondván, hogy nekik is kell a pénz — s erre már csak legyint Kelemen tanító úr, hiszen, mint említette: két évvel ezelőtt történt mindez. — Mi lesz azzal, aki itt elvégzi a négy általánost? — teszem fel a kérdést és válaszképpen Kelemen Béla a következőket mondja: — Bejárnak Patajra, a felső tagozatba: gyalog, buszon, kerékpárral, stoppal, lovaskocsival. Mikor, hogyan sikerül. Buszbérletet csak egy-két szülő vesz, a többi rábízza gyermekét a leleményre, a szerencsére, a véletlenre. A tanulás, a művelődés itt még mindig huszadrangú kérdés. Csák akkor költenek ilyesmire, ha „marad” pénz. Gyakorlatilag azonban soha nem marad. A dunapa- taji Űj Élet Termelőszövetkezet, amelyhez a puszta lakói tartoznak, ahol dolgoznak, tudomásom szerint több, mint tízmilliós mérleghiánnyal zárta a múlt évet. Januárban például. a sertésgondozók közül többen csak 300 forintot kerestek... Többszörös a’ adály Ezzel az utolsó mondatával Kelemen Béla „lelőtte” azt a kérdésemet, hogy miért nem segít a termelő- szövetkezet tagjainak tágasabb, modernebb és egészségesebb lakások építésében? Miért nem törvény- szerű, hogy Böd-pusztán is maradjon pénz a művelődésre, kultúrára? A járási tanács művelődési osztályán kertelés nélkül fogalmazza meg a tényeket Molnár Ferenc osztályvezető: — Böd-pusztán száz évvel ezelőtt megállt az idő és azóta is áll. Höben egyetért vele a népművelési felügyelő, a tanfelügyelő, a gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő is. Pénz hiányában az osztály nem tehet semmit. A bödi iskolát nem lehet körzetesíteni. Két oka van- a művelődésügyi minisztei rendelete szerint külterületi iskolát csak akkor kör- zetesíthetnek, ha a tanulók száma tíz alatt van. A rendelet megfogalmazója aligha gondolt a „mellék- körülményekre”. Akadálya lenne a körzetesítésnek az is, hogy a pusztai gyerekeket nem tudnák hová vinni. Dunapatajon ugyanis már többszörösen túlzsúfolt a kollégium. Mi lesz tehát a Böd- pusztán lakó-élő emberekkel, s elsősorban a gyerekekkel? Csodákat senki sem vár, lejárt a varázslatok ideje. Nincsenek magukra hagyva sem a Böd-pusztai emberek, sem pedig a dunapatajiak. De ahhoz, hogy a puszta gyerekeiből a holnap értelmesen élő felnőttéi legyenek, mégis elsősorban az ott élőknek kell jobban és többet dolgozniuk. Mindenekelőtt a deficites termelőszövetkezetet szükséges megerősíteni, jól működő,erős közös gazdasággá stabilizálni. Ennek az erőnek a hatósugara mindenképpen kihat majd a pusztára, benyúl a kicsi lakásokba, s bizonyára a fejekbe is. Ebben a megerősítésben sincsenek egyedül a bödiek. A puszta tavaszba nyíló földjei felett még ott lebegnek a kérdőjelek, s ezeket csakis a kitartóan szorgalmas, értelmes munkával, a hétköznapok céltudatos és józan kihasználásával lehet eloszlatni. Gál Sándor NOTESZLAPOK Megtelt a jegyzetfüzet. Mielőtt a többi mellé raktároznám, még egyszer végiglapozom. És milyen sok emlék ébred ilyenkor az emberben! Néhány hónapra visszamenően a megye életének jelesebb eseményei; szívet melengető és bosszúságot kiváltó tapasztalatok; nagyszerű emberekkel való találkozások; örömökről és gondokról szóló vallomások... De lám, itt is, ott is, egy-egy kipipálatlan „T” betű az oldaljegyzetben. Pedig ez a betű témát, mondanivalót jelent. Mégis a jegyzetben szorult, megíratlan maracu Hadd mentsek közülük legalább néhány „morzsát” a notesz nyugovóra helyezése előtt. Hátha gondolatokat, lelkiismeretet ébresztenek. Munkásbecsület nagy erő — Mindig óriási élmény hazalátogatni! Hiszen évenként, félévenként is annyi minden megváltozik, fejlődik idehaza! — vallotta nemrégiben az NDK-ban dolgozó egyik megyebeli fiatalember. Néhány mondattal később így folytatta: — Vannak dolgok azonban, amelyeket itthon ezelőtt egészen természetesnek vettem, most meg olyan furcsa ... Például üzememben a műszak kezdése előtti kártyalyukasztás. Az NDK-ban nincs ilyen, mégsem késik el senki. A pontosság, s a nagyon fegyelmezett munka hozzátartozik a munkásbecsülethez. Ezt pedig nem helyettesítheti semmilyen lyukasztóóra! Az más!... Mielőtt beszélgetésünk lényegére tereltem volna a szót, bosszús kedve láttán megkérdeztem az iroda munkatársától: — Miért ilyen komor, csalt nincs valami baj? — Baj? Bár nevezhetném annak is ... Egy kis nézetkülönbségem volt az egyik kolleganővel. Tíz órakor ért be és felháborodottan újságolta: „Borzasztó, hogy mit művelnek ezek az orvosok az SZTK-ban! Nyolckor kellene kezdeniük, de még kilenckor is feketéznek. Én még szinte önkéntelenül megjegyeztem az asztalom mellől: „És vajon maguk még tíz órakor is mit csinálnak naponta? Kávéfőzés, kávémérés és trafikálás ... Még azt sem hagyják dolgozni, aki akarna!” Kedves kolle- ginám először meg volt rő- könyödve, éppen, hogy fel nem falt a tekintetével, aztán csak ennyi jött elő belőle: „Az más!...” Újságolvasó félóra A városi tanácsülés szünetében voltam akaratlan fültanúja két tanácstag beszélgetésének. Azt mondja az egyik: — ... azóta már két hónap is eltelt, de még nem válaszolt az osztály. Mit várhat akkor egy szürke honpolgár?! — Bizony előfordul... — így a másik. — Én meg a napokban azt is megtanultam, hogy nemcsak az aktatologatás, s hosszadalmas ügyintézés teszi a bürokráciát. Az egyik megyei hivatalban volt elintézni valóm. Akihez tartozott az ügy, benn ült az irodájában. A saját szememmel láttam, amikor benyitottak hozzá, hogy valami színes képeslapot olvas. De a nyugalmára vigyázó kislány kijelentette: „El van foglalva a kartárs.” Több mint félórát ücsörögtem az előszobájában, mire bejutottam hozzá!’” —y —n Elnéptelenedő iskolák Évente tizenöt-húsz család költözik Orgoványra, a környező tanyákról. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 10 év folyamán mintegy 200:—220 család hagyta el tanyáját, épített korszerű otthont a községben. Elnéptelenedtek az iskolák is, négy évvel ezelőtt a községi tanács a Sallai iskolát számolta fel, a közeljövőben ez a sors vár a Déli iskolára is. 11. Pisciottat Polacco távozása után nyolc nappal a hírhedt palermói Ucciardone börtönbe szállították át. Pisciotta még örült is és naivul azt hitte, felviirad végre bosszújának napja. Bíróság elé állhat Palermó- ban, azt viszont nem tudta, hogy viterbói cellaszomszédjának elutasított ajánlata az utolsó lehetőség volt életének megmentésére. Azt sem tudta, hogy a hírhedt és oly sok tragédiát megért Ucciardone Don Calo ellenőrzése alatt áll. Nemcsak a börtönőrök. de az igazgató is a maffia parancsára cselekszik ... Az Ucciardone a szicíliai maffia egyeteme volt, és Luciano nagy hatalma sem tudta megakadályozni, hogy a hagyományos maffia elleni harcában jelentős tromfnak számító Pisciotta elkerülje az oly sok maffia-leszámolás néma színhelyét, az Ucciardonet. Don Calo diadalmaskodott. A kellemetlen fecsegő „taknyos”, aki akaratán kívül a hivatalos ölsz uralko- öókörök és a maffia megegyezése alapján vált unokafivére gyilkosává, végre a villalbai maffia dón hálójába került. Ide, az ordasok tanyájára vágyott Viterbó- ból, a monteleorei hegyek nem is oly rég még legendás hírű alkirálya. „Testvérei”, között lehetett végre... de a fekete bárány, aki Viterbóban megszegte az omertat, mégsem érte meg a palermói tárgyalás napját. Hiába tett rendkívüli óvintézkedéseket, hiába készítette maga magának a kávét, negyvennyolc órával első vizsgálóbírói kihallgatása előtt szokása szerint megfőzte reggeli kávéját, amelybe egy kiskanálnyi vi- tamin-koneentrátumot is tett. Ezt a gyógyszert tüdő- bántalmai miatt még a viterbói börtönorvos írta fel számára. Pisciotta szokása szerint felhörpintette az italt és két perc múltán a börtöncella rücskös kövére rogyott. De volt még annyi ereje, hogy a priccse melletti polcig vonszolja magát és egy bögre olívaolajat igyon. Azt hitte, az olaj kihónyatja gyomrából a mérget. A sztrichnin azonban erősebb volt. A következő pillanatban pokoli kínok között rántotta a kőre az ideggörcs. Artikulátlan üvöltése betöltötte az Ucciardone falait, ám maradék erejével fetrengve, bukdácsolva levergődött még a betegszobáig, ahol pontosan annak kezébe került ápolásra, aki gyógyszerébe a mérget belekeverte. Pisciotta haláltusája fél óráig tartott. Száját őrjítő kínjaiban cafatokra tépte csattogó fogaival. „Bivalytermészete volt” — jegyezte meg a méregkeverő börtönorvos, amikor Pisciottat végül is egy iszonyatos utolsó üvöltéssel megszakasztotta a merevgörcs. Sorsát a maffia parancsára gyilkoló orvos sem kerülte el. Még aznap este, ahogyan a börtönből, szolgálata lejártával távozott, az Ucciardone mögötti sikátorban eldördülő tompa lövés némította el örökre... S hogy semmilyen módon se kerülhessen sor Palemióban a Giuliano-ügy bírósági tárgyalására, néhány nappal Pisciotta halála után a palermói rendőrkapitányságon, hivatali szobájában, kávéja aá fogyasztása után, váratlanul a gyomrához kapott Verdiani rendőrkapitány, az oly sok veszélyes titok tudója is. Mire a kórházba értek vele, már halott volt. Fleurot felügyelő palermói vizsgálódásainak végére ért. A kör bezárult és mintha a párkák nyisszantották volna el, tíz esztendővel ezelőtt az Ucciardone- ban megszakadt az utolsó nyom fonala is. A palermói ügyészség a „tettes ismeretlen” felirattal irattárba rakta a Pisciotta-ügyet. Giuliano Don Calo, Pisciotta és a többi kisebb-nagyobb rendű és rangú bandita és maffiafőnök az idők során meghalt. Casetti szerint Genco Russo mussomeli malomtulajdonos feltehetően a maffia jelenlegi feje, ám ő ártatlan a kábítószer-csempészésben vagy legalábbis semmit sem lehet reá bizonyítani. Fleurot, akár csak egy történelmi értekezés precíz szerzője, minden valamirevaló személyről, akinek 1943 óta fellelhető köze volt a maffiához, kartotékrendszert állított össze és a kis. kemény kártyalapokra időrendben írta rá az összes megtalált adatot. Ezeket az adatokat rádiótávírón közölte az Interpol központjával, főnökével. Marc főfelügyelővel. Fleurot, ahogyan Marétól látta, a kartonokkal passzianszót próbált játszani. Az íróasztalon maga elé terítette a lapokat és akárcsak valami főrangú hölgy a kártyákat, százféle variációban próbálta egymás alá, fölé, mellé rakosgatni a kartonokat, remélve azt, hogy így hátha kijön valami összefüggés. Érdekes módon azon kapta magát, hogy szeme egyre gyakrabban akadt meg Bartolomeo Matranga nevén. Matrangaról azonban Casetti felügyelő sem tudott bővebb felvilágosítást adni. Mindössze annyi hivatalos adat maradt meg a bűnügyi archívumban, ami azt igazolta, hogy 1949-ben. majd 51-ben több maffiagyilkosság gyanúja miatt nyomozott utána a rendőrség, ám elérni nem tudta, nyoma veszett. „Feltehetően külföldre távozott” — ezt írták annak idején az ügyében eljáró hatóságok Matránga aktájára. (FolytatjukJ
