Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-07 / 32. szám
1 oldal 1971. február 7. vasárnap Balotaszállási változások A község belterületén 116 családi házban, há- romszázharmincan laknak. Szinte sorozatban épülnek a villaszerű, ízléses külsejű családi otthonok. Mégis a balotaszállásiak- nak több mint 80 százaléka a szétszórt tanyavilágból jár munkahelyére. A község lakosságának csaknem egyedüli jövedelmi forrása a mezőgazdaság. Az erdő- és az állami gazdaság, a két termelőszövetkezet, a szövetkezeti vállalkozásból alakult vegyes vállalat. — A tanyavilág is változik, nem lehet a régi mértékkel mérni. Az emberek gondolkodása az életkörülményeikkel együtt alakul. Csaknem minden tanyában van motorkerékpár, egyre 'több a gépkocsi. Vagyis nincs messze má már a tanya a faluközponttól, vagy akár Kiskunhalastól sem. Még tíz évvel ezelőtt gyalogosan vagy kerékpáron tették meg a gyakran 8—10 kilométeres utat a munkahelyig, ma már szinte percek alatt érik el úticéljukat — tájékoztat a balo- taszállási határ új jelenségeiről Szundi Béla, a Kossuth Termelőszövetkezet párttitkára. Előtörténet A mostoha adottságú területen, ahol egy-két aranykorona értékű földeken folyik a gazdálkodás igen elismerésre méltó eredmények születtek az Utóbbi években. Az ürge- ríkató homokot megszelídítették, nagy területen születtek nagyüzemi szőlők, gyümölcsösök és erdők. A balotaszállási ho- mókhasznosítás üteme és mértéke szinte egyedülálló a megyében. Erről beszélgetünk Bak- sa Lászlóval, az idén január elsején alakult vegyes vállalat igazgatójával. A vállalkozást a helyi Aranyhomok Termelő- szövetkezet kezdeményezte. Csatlakozott a Kecskeméten székelő Közép-magyarországi Pincegazdaság és a Szövetkezetek Cson- grád megyei Értékesítő Központja. Az igazgató elmondja, hogy 1961 végén a község négy termelőszövetkezete közös vállalkozást hozott létre ezer hold egy aranykoronás homok hasznosítására. Gigászi munka kezdődött. Megmozgattak 650 ezer köbméter földet, 6 ezer vagon lápföldet dolgoztak a talajba. Telepítettek 660 hold szőlőt, 300 hold gyümölcsöst, melynek fele kajszi. Később a négy termelő- szövetkezetből — egyesülésük révén — kettő lett. Az elmúlt év végén a Kossuth Termelőszövetkezet bejelentette kilépését és az Aranyhomoknak új partnerek után kellett néznie. — Így született a vegyes vállalat — fejezi be az előtörténetet az igazgató. — Az alapokmányban lefektetett és meghatározott együttműködés szerint a társulás célja a termelés, a feldolgozás és értékesítés összehangolása. Már az idén mintegy 5 millió forint tiszta nyereségre számítunk. A nagyszabású vállalkozás jelentős segítséget ad a gyenge adottságú Aranyhomok Termelőszövetkezetnek. Biztonság Erről Hamóczi Károly, a közös gazdaság elnöke tud legtöbbet mondani. — Ezzel az összefogással biztonságossá tesszük az értékesítést. Máris épül egy 20 ezer hektoliteres pince, szőlőfeldolgozóval, amely megkönnyíti a termés tárolását. A palackozást is megoldjuk. A gyümölcs átvételét a Csongrád megyei értékesítési központ vállalta, mint a társulás egyik tagja. Király József főagronó- mus a homokhasznosítás egyéb eredményeiről tájékoztat: — Több mint ezer holdon létesítettünk papírfa- ültetvényt. A tervek szerint még legalább ennyit szándékozunk. Burgonya-, paprika-, paradicsomtermesztéssel a gyenge homokokon — természetesen talajjavítás közbeiktatásával — csaknem megtízszereztük az egy holdra jutó termelési értéket az utóbbi évékben. Ezt a gazdasági reform ösztönzőinek köszönhetjük. Néhány mázsa rozs helyett holdanként csaknem 100 mázsa burgonyát termesztettünk. Az idén tovább növeljük a burgonya vetésterületét és a fűszerpaprikán kívül pritaminpaprikával is foglalkozunk. Okok Amikor a Kossuth Ter- melőszövetkeztben megkérdezem, miért léptek ki tavaly ősszel a közös vállalkozásból, a gazdaság vezetői így foglalják össze az okokat: — Nálunk nincs hagyománya a szőlő- és gyümölcstermesztésnek. A tanyavilágnak ezen a részén főként szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozták a múltban is. Ezért adtuk el tulajdonjogunkat az Aranyhomok Termelőszövetkezetnek. Molnár Ferenc agronó- mus, akit úgy is neveznek Balotaszálláson, hogy a nyárfatelepítés szerelmese, örömmel újságolja, hogy teljesen gépesítették az ültetést és a művelés jelentős részét. Az ősszel két hét alatt több mint 200 holdon ültettek papírfát. Még a környező országokból is eljöttek a szakemberek megcsodálni munkájukat. Az elképzelések szerint a termelőszövetkezet összes területének mintegy felén, 2 ezer holdon létesítenek papírfaül- tetvényt, illetve fenyőerdőt. Ezzel Balotaszálláson a megye, mondhatnánk az ország egyik legmostohább homokvidékén teljesen megváltozik a táj. Az itteni emberek szívós akaratereje, élelmessége eddig is közismert volt. Elég ha megjegyezzük, hogy az elmúlt évet a rossz körülmények, a természeti csapások ellenére nyereséggel zárták a termelőszövetkezetek. Az 1971-es esztendő elején pedig újabb korszakalkotó tervek megvalósulására készülnek. Kereskedő Sándor Visszalépni nem szabad Néhány héttel ezelőtt levél érkezett a Könnyűipari Minisztériumból az Alföldi Cipőgyárba. Ebben a miniszterhelyettes köszönetét mondott a vállalatnak, mert komoly eredményeket ért el a lakosság széles rétegei által keresett olcsóbb lábbelik gyártásában, a választék bővítésében, a kínálat javításában. A levél természetesen jólesett a vállalat kollektívájának, ám a kommunisták az öröm szavait azzal toldották meg, hogy: „mindez ne tegyen elbiza- kodottá bennünket, visz- szalépni az idén sem szabad, s ha lehet, még jobban kell dolgozni, mint tavaly”. 2,1 millió pár cipő Először a kecskeméti gyáregység üzemi pártszervezetének vezetősége tárgyalt az 1971. évi termelés problémáiról. Elsősorban a szocialista munkaverseny idei fő célkitűzéseinek megfogalmazását sürgették a vezetőség tagjai. A párt, a szakszervezet, s a gazdasági vezetés gyorsan felmérte a feladatokat és a napokban párt- vezetőségi ülésein vitatta meg a tennivalókat. A megrendelések alapján az idén, 2,1 millió pár cipőt gyártanak (9,8 százalékkal többet, mint 1970- ben). Ebből 610 ezer párat a kec-' -méti, 760 ezer párat a iskunfélegy^-tzi, 730 ezer párat a tatai gyáregységben. A munkaverseny egyik fő követelménye, hogy a többlettermelés 71 százalékát a termelékenység emelésével érjék el. Azzal természetesen a szakszervezet és a vállalat gazdasági vezetése is egyetértett, hogy az intenzívebb munka nem mehet a minőség rovására, ezért a műszakiak feladatává tette a gyártásfejlesztést, s azt, hogy e tekintetben a fizikai munkásokkal ' szorosan működBartókról, a hazafiról Bartók, a hazafi címmel kiállítást rendezett a Hazafias Népfront fővárosi V. kerületi bizottsága. A fotódokumentációs anyagból összeállított bemutató szombattól látható a József Nádor téri székházban. A kiállítás kapcsán elmondták a kerületi népfrontban, hogy Bartók emlékbizottságot alakítottak, s a következő hónapokra sokrétű programot állítottak össze. jenek együtt. Bár az Alföldi Cipőgyár tavaly — a bonyhádin kívül — országos viszonylatban a legkevesebb kereskedelmi és fogyasztói reklamációt kapta, mégis úgy határoztak, hogy a 0,57 százalékos minőségi kifogást további egyötöddel, vagyis 20 százalékkal csökkentik. Ez a törekvés válik tehát a munkaverseny másik fontos pontjává. Gazdagabb választékban A minisztériumból érkezett levél azért is dicsérte a vállalatot, amiért , az árszínvonal tartására törekedett. Nem könnyű ezt elérni 1971-ben, mert az anyagárak és a bér- színvonal növekedését is számításba kell venni. Ugyanakkor fejlődést csak az jelenthet, ha a fogyasztót gazdagabb választékú, divatos áruval látják el. Más választás tehát nem maradt, hogy az általa gyártott cipők ne dráguljanak, mint a munkaverseny egyik leglényegesebb célkitűzésévé azt a termelési mozzanatot tenni, amelynél a termelési költségekből valamit le lehet faragni. Ezt pedig a jobb anyaggazdálkodással lehet elérni. Az anyaghányad csökkentése semmi esetre sem mehet a minőség rovására. A pártvezetőség a műszakiak feladatává tette a takarékosabb technológia ! kidolgozását, sőt azt is, hogy a szabászat dolgozóival együttműködve ültessék át azt a gyakorlatba. A gazdasági vezetés azt a megbízást kapta, hogy a fajlagos anyagráfordítás csökkentésében megfelelő premizálással tegye érdekeltté a dolgozókat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a leszabás után visz- szamaradt anyagot ne kezeljék hulladékként, s ügyeljenek arra, hogy az a tárolásnál ne menjen tőnkre, mert különböző fazonú cipők gyártásánál még felhasználható. Ezzel azonban még nem teljes a felkészülés, hiszen a termelés folyamatáról hosszabb távon és egyre magasabb színvonalon kell gondoskodni. Az Alföldi Cipőgyár azoknak a dolgozóknak, akik legalább 5 éve valamelyik gyáregységében dolgoznak — egy kormányrendelet alapján — 8 hónapos tanfolyamra való részvételt tesz k.'-e- tővé. Ennek elvégzése után szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Az idén 30 munkást iskoláznak be a három gyáregységből. A vezetés színvonala A vezetés színvonalának emelése ugyan már nem a szocialista brigádok vállalásai közé tartozik, de ez elengedhetetlen feltétele a vállalat sikeres gazdálkodásának — hangsúlyozza a pártvezetőség határozata. A gyár közép- és felsőszintű vezetőinek továbbképzése megoldott, ugyanis részt vesznek az országos vezetőképző tanfolyamon. Most döntés született arról, hogy márciusban a termelést közvetlenül irányító vezetők továbbképzésére a vállalaton belül indítanak tanfolyamot. Ezzel megvetik az alapját annak, hogy a hatásköröket átrendezzék, s ily módon a döntések ott szülessenek, ahol a végrehajtás történik. A munkaverseny idei célkitűzéseiről először a kecskeméti gyáregység (ahol a vállalat központja is működik) pártszervezetében esett szó. Ennek a pártszervezetnek azonban koordináló szerepe van, illetve segítséget nyújt a másik két gyáregység pártszervezetének, természetesen anélkül, hogy önállóságukat sértené. Ilyen alapon ajánlja részükre az idei munkaverseny-terve- zet megvitatását és saját gyáregységük viszonyaira való alkalmazását. Mindez a szakszervezeti bizottság, a KlSZ-szerve- zet és a szocialista brigádok részére nagy segítség, hiszen körvonalazták azokat a fö feladatokat, amelyek döntő mértékben hozzájárulnak az idei gazdasági év sikereihez. A gyáregységek, üzemrészek, szocialista brigádok a tervezet megvitatása alapján mélyrehatóbban kidolgozhatják terveiket, munka- verseny-vállalásaikat. Nagy Ottó Fiatalok vagyunk! Derűs bizonytalanság Most, hogy készülőben van az ifjúsági törvény — megfigyelhették —, alig múlik el rendezvény, tanácskozás, ahol, ha nem is fő napirendként, ne foglalkoznának a fiatalság helyzetével. Egy rokonszenves vonás bimbózását is tapasztalhatjuk: elhangzik mind többször — és felnőttek szájából! — efféle ki- j^Átés is: „A sok beszéd, mérlegelés, feltérképezés niellett jó lesz már icipici, de konkrét, egyszerű tettekhez is hozzálátni. Mondjuk ilyen kérdésben: legyenek olcsó, szeszmentes szórakozóhelyek, még a régóta nem emlegetett tánciskolát is ideszámítanám nagyobb számban, mint eddig.” Szóval egészségesen „zajlik” az ifjúság-témakomp- lexum. Széttekintve és többfelé fülelve azonban az Is feltűnik az embernek, hogy egyszer-másszor bizonytalankodnak annak megítélésében, — ki is hát a fiatal? Jó, van valami támpont — mozgalmi vonalról, hogy KISZ-korú, meg „a harminc éven aluliak” ... De aztán — persze helyesen —, más színezettel beszélnek a már családos, a termelésben rész vevő, katona viselt fiatalokról. Amúgy felnőtt aspektusból, hogy okos dolgokat, tehát, mint vezetésbe bevonás. közéleti szereplés — az ő révükön érvényesítsünk — „fiatalok a gátra!” jelszóval. Meg, hogy mivel közelebb vannak suttyókhoz, eladólányokhoz, — velük jobban politizálhatnánk az ifjúságért. Igaz és bölcs álláspont. De mikor irodalmi, képzőművészeti kritikákban ilyen kitételekkel találkozunk lépten-nyomon, miszerint „Szattyán Csaba — jóllehet versei a tinédzserek sajátos világlátásától nyerik izzásukat, — már nem tartozik a fiatal költőnemzedékhez; 28 éves múlt..” — újfent ingatagság ver bennünk tanyát. Hát akkor megint hol vagyunk? Ki a fiatal ebben a világban? A 28 esztendős költő, zeneszerző, piktor most már kiesik az ifjúsági törvény istápoló kegyeiből? Hiszen még a vaskalapos kalendárium-szemlélet szerint is mindig fiatal számba ment az átlag-világban egy 28 éves ember. Pont az irodalom, művészet birodalmában ilyen kegyetlen a megítélés? Az olvasó, még a vájt fülű is, legyint erre: „Kritikusi hákli!” Máskor meg annak tanúi lehetünk, hogy — amikor mondjuk egy tömegszervezeti ülésen valamelyik harcos ifjú így fogalmaz: „Miért nincs több fiatal a vezetőségben? Csupa 40 év körülit számolhatunk ösz- sze...” — olyankor rendszerint felpattan a 40 esztendős, és... Majdhogy nem ily szókra fakad felindulásában: „Öreg ám a nagyapád, de nem mi! Felvesszük mi még veletek, taknyosokkal a versenyt! Bármiben ... Még, hogy mi öregek!” E hevenyészetten előkapkodott példázatok roppant pozitív közérzetet termelnek ki az ember fiában, — hogy már ilyen szakszerű legyek. Mindannyian fiatalnak tartjuk, s érezzük magunkat, s ez a fontos. És hogy elősegítsem ennek a közérzetnek egész társadalmunkat beborító virágzását, buzdításul emlékeztetek egy öt éve napvilágot látott, vitathatatlanul tekintélyes dokumentumra. Annak idején gáláns döntést hozott az Egészségügyi Világszervezet. E szerint: 45 éves koráig minden embert fiatalnak kell nevezni. 45—60 év között középkorú, 60—75 évében idős, 75—90 esztendős korában pedig aggastyán az ember. A népszámlálások értékelésénél ezentúl világszerte ezeket a meghatározásokat használják. Természetesen, tudjuk, más kritériumok alapján állította fel ezeket a kategóriákat az Egészségügyi Világszervezet, s megint más szempontok érvényesülnek öreg-fiatal megítélésénél, ha társadalmi viszonylatok, szociográfiai „megcélozások” szerint adunk „korosztályozást”. De miért ne élnénk a szempontok egymásba-játszásából adódó félig komoly, félig játékos képzelődés lehetőségeivel? Gondoljunk csak arra, milyen szükségszerűen módosulnak majd a fiatalság, öregség korhatárai, minél jobban kitolódik az emberi életkor-átlag határa. Amit feltételnül nyomon követ — a szocialista társadalmi rendszerek kiterjedésével elsősorban együttjáró egészségesebb, értelmesebb élet. Amikor nemcsak az élet, hanem az ifjúkor is meghosszabbodik. Ügy, hogy már ma is, nálunk is — amögött a fé- lig-meddig készakart bizonytalanság mögött, amely- lyel például a negyvenesek legszívesebben magukon túl, tehát arra az ötödik x felé érzik a fiatalság korhatárát —, már ez az életérzés munkál. S ha a „protokoll” szerint még a könnyebb „ügyintézés” érdekében is elfogadjuk, hogy vannak „KISZ-korú” vagy egy kis ráadással „30 éven aluli” fiatalok, — életkedvünk, tettrekészségünk az Egészségügyi Világszervezettel egyetértőén mondja: 45 éves korig minden embert fiatalnak kell nevezni. Gaudeamus! Tóth István
