Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-25 / 47. szám
ZászféSevonás a Gellérthegyen Szerdán délelőtt a Gellérthegyen ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással levonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját, amely a szovjet hadsereg megalakulásának 53. évfordulója tiszteletére két napon át lengett a hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök emlékműve előtt. Siker — tőzőkanállal Budapesten, a városligeti Gundel étteremben a hét elején megrendezett szakácsversenyen jól szerepelt a kecskeméti Aranyhcmok étterem — Tóth József vehette — négytagú csapata: az induló 26 együttesből az első nyolc között végeztek. Versenymunkájukban a bugaci jelleg volt az uralkodó : ízléses faldekorációjuk bugaci népi eszközöket sorakoztatott fel, s a teríték is a csárda hangulatát idézte. Érdemes a menüt is felsorolni. Az étvágygerjesztőnek szánt cseresznyepálinkát orjaleves, majd bugaci töltött csirke követte paradicsomsalátával. Burgonyával és vegyes salátával körített vörös boros marhapörkölt volt a következő fogás, végül bugaci dagadófánk zárta az ínycsiklandó ételsort. A fogásokhoz vaskúti nagyburgundit és szikrai olasz riz- linget szolgáltak fel. A Hungarservice Kupáért vívott versenyben, nagy és neves éttermek versenyzőinek sorában értek el rangos helyezést a kecskemétiek. Szereplésüket a zsűri svájci elnöke is megdicsérte. J. T. N A P T A B 1971. február 25, csütörtök Névnap: Géza Napkelte: 5 óra 34 perc. Napnyugta: 17 óra 21 perc. Holdkelte: 5 óra 30 perc. Holdnyugta: 16 óra 41 perc. — Február 5-én, Gorkij város megyei kórházában elhunyt Rákosi Mátyás —1 a Magyar Dolgozók Pártjíj Központi Vezetősége vol első titkára — hamvai hazaszállították és a családtagok részvétele mellett elhelyezték a .Farkasréti temető kolumbáriumában. (MTI) — A BÁTYÁI új kultúrotthont az építők márciusban adják át a község lakóinak. A helyi K1SZ- alapszervezet tagjai — mintegy félszázan — klubszobát kapnak, a színház- termet rendezvényeikhez használhatják. — A KECSKEMÉTI Fotóklubban pénteken este 6 órai kezdettel Féjja Sándor budapesti pszichológus Fotoesztétikai élmény címmel tart előadást. Tegnap ülést tartott a Közalkalmazottak Szak- szervezetének Bács-Kiskun megyei Bizottsága. Fülöp Gyula titkár ismertette a megyei bizottság mellett működő munkabizottságok megalakítására vonatkozó irányelveket. Ezután megtárgyalták a megyei tanács vb elé kerülő — a tanácsapparátus 1971. évi bérezési és jutalmazási alapelveinek megállapításával kapcsolatos — javaslatot. Évente 14 ezer svéd sertés Svéd nagy fehér fajtájú A Kecskeméti Katona József Színház műsora Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, elsősorban csütörtökön szórványosan kisebb eső, futó havazás. Az élénk, helyenként erős északi szél csak lassan mérséklődik. Éjszaka a mélyebben fekvő szélvédett helyeken gyenge ködsertés tenyésztésére és hiz- Február 25, csütörtök este 7 óra képződés. A hőmérséklet lalására központi telepet Ábra)hám B“n*tSavoyban alakulásában lényeges válMÉG A HOLDON IS OTT VANNAK SCHNEIDER — „SZEMEI” épít mintegy 60 millió forint költséggel a Hőgyészi Állami Gazdaság ürgevári kerületében. Az agárdirendszerű sertéstelepen 750 kocának gondoskodnak férőhelyről, s 14 000 sertést hizlalnak évente. Világítása és programozott etetési rendszere a legkorszerűbb lesz. Algalakoma Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) proteinkutató csoportjában sajátságos ételkóstolót rendeztek. A Mozik műsora Február 25: KECSKEMET VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VIHAR DÉLEN KECSKEMET ÁRPÁD fél 1 órakor RITA, A VADNYUGAT RÉME háromnegyed 6 és 8 órakor A BOSTONI FOJTOGATÓ Felemelt helyárú! Csak 18 éven felülieknek! tozás nem lesz. Várható legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3— legmagasabb n pal h. mérséklet 5—10 fok között. A Kecskeméti Agrer lógta! Obszervatórium Jelenti; február 23-án a ióz séklet 3,1 (az 50 é a legmagasabb hőmérséklet 51 Cclsius-fok volt. i órák száma 6. 24-én a < ■ órakor mért hőm nusz 0,4, délután 1 óráké. 8,0, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,8 Celsius-.ok. — 150 holdon pritaminpaprikát sí kós- di .Üj Élet Termelőszövetkezetben. A hagyt-r.iá__________ _____„„_____ — A mezőgazdasági .... m exikói algából készült, könyvhónap keretében feb- , ' .lö' zöldes színű süteményt az ruár 25-én Kecelen a amerikai, francia és szov- könyvtár, az ÁFÉSZ és a jet élelmezési szakemberek művelődési otthon rendekezdetben gyanakodva mé- zésében mezőgazdasági regették, de aztán meglep- szakkönyvekről tartanak rányt exportálnál - ‘-égve állanították meg, hogy ismertetőt. Ezenkívül elő- csertői Petőfi Tt melc-?> nemcsak tápláló, de igen adás hangzik el a legújabb vetkezetből. At nem palántát ültetnek k hanem magot vetnek szántóföldbe. — Évente 250c tejes ■ ; pí||Ís|Í|||f; 1 ízletes is. (AP) Vérfürdő a kórházban Egy 58 éves genovai, Pasquale Brutto, vérfürdőt rendezett a városi kórházban, mert fiának vakbél- műtété elvette az eszét. Azt növényvédőszerekről, gya- olasz és görög kor í.e '■>: korlati alkalmazásukról. vásárolják. A Beatles-pe Finn ifjúsági vezetők Kecskeméten A KISZ Központi Bizottságának meghívására egy hétig hazánkban tartózkodó finn demokratikus ifjúsági szövetség háromtagú delegációja tapasztalatcsere Holnapi lapunk tartalmából: H falu fiyára öt év alatt kétszeresére növeli termelését a Dunavecsei Vegyesipari Vállalat Tevékenypihenésben Benei Sándor portréja A homok asszonya Beszélgetés a filmről * Úttörőélet * Olvasóinké a szó Kilencszemö kamerák figyeli!« szakadatlanul számtalan mű- bolygóról Földünket. Az amerikai gyártmányú készülékek ob- jektívei I5ad Krcuznachbó! (NSZK) származnak, almi a Schneider család immár három nemzedéken keresztül foglalkozik optikai műszerek gyártásával. A vállalat ma a világ legnagyobb objektívelőállító műve. Haíszáz különböző objektívet gyárt és havi termelése 30 ooo darab körül mozog. A 3—23 lencsés objektíveket fényképezőgépekbe, filmfelvevőkbe és televíziós kamerákba építik be. Az Űrrepülésnél alkalmazott objektíveket Schneider már Időben kikísérletezte és így amikor a NASA, az Amerikai Űrrepülő Hivatal megbízással fordult hozzá, a német vállalat azonnal szállátóképes volt. Lesz női „Frőcsi” is Mintegy 90 millió forintot költ új gépekre, berendezésekre, műhelyek és szociális létesítmények korszerűsítésére 1975-ig a Duna Cipőgyár. A fejlesztést célzó intézkedések várhatóan hozzájárulnál! majd ahhoz, hogy a Duna Cipőgyárban jó minőségben készülhess«! el az idei évre tervezett több mint 4 millió pár cipő. Az üzem új technológiákat vezetett be. Űj termékekkel jelentkezett, s újdonsággal készül az idei tavaszra is. A már népszerű „Fröcsi” gyermek- és a „Dunair” íérficipő mellett tervek szerint kihozzák az idei BNV-re az ugyancsak fröccsöntéses eljárással készülő női cipőt is. „Civilben" szemetes az író A BBC szerdai rádióadásában mutatta be egy 63 éves szemetes színdarabját. John Whiteley szemetesként végzi munkáját, s szabad idejében színdarabjain dolgozik. A BBC szóvivője szerint a társaság nem tudta, hogy Whiteley-nek mi a foglalkozása, „De az anyag nagyon jó volt és reméljük, hogy a szerző folytatja az írást”. A szemetes első elfogadott művéért 150 font honoráriumot kapott. A darab címe: „Edith”, 19.36-ban, a nagy gazdasági válság idején játszódik. Kedden az angol legfelsőbb bíróság elé került a kiáltozva, hogy a rokonok Beatles tagjai között folyó el akarják tenni láb alól a Per. A felperes, Paul 23 éves fiatalembert. Brut- McCartney, a Beatles féltő revolverrel megsebesített oszlatását és üzleti ügyei négy, beteglátogatóban le- csődtömeggondnok kezébe vő hozzátartozót, egy kór- adását kéri a bíróságtól, házi orvost és egy műtőst A Beatles másik három Ezután kirohant a folyosó- tagja: John, George és ra, ahol fia és menye tar- Ringó nem jelentek meg a tózkodott. Agvonlőtte őket tárgyaláson, ügyvédjük ol- 1969-ben már kő el vpi és még mindig szorongat- vasta fel nyilatkozatukat, ahhoz, hogy anyag va a pisztolyt, elmenekült. John Lennon szerint az ellentétek az együttesen beiül már régebben kialakultak, először zenei éren ö és Marrison az „underground” zenét kedv- he, szemben a „pót' s ílust szorgalmazó McCartney- val. Súlyos csapást ’ a Beatles számár. . zseniknek, Brian Epsi rínék halála. A : 'név.ír céljából tegnap délután Kecskemétre érkezett. A finn vendégeket — Juhana L epoluotot, az SDNL elnökhelyettesét, valamint Sakari Pykäläi- nent, az SDNL KB tagját és Anja Lempinent, a DÍVSZ finn képviselőjét — a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságán Terhe Dezső első titkár fogadta. Ezután a laki teleki Szikra Termelőszövetkezetbe látogattak, majd a termelő- szövetkezet ifjúsági klubjában az ott dolgozó fiatalokkal találkoztak. Ma délelőtt a háromtagú delegáció városnéző körútra indul. Megtekintik a most épülő Széchenyivá- rost és a Leninvárost. Ezután a Kecskeméti Konzervgyárba látogatnak el. A finn ifjúsági vezetők ma este visszautaznak Budapestre. T. L. Az ötvenmilliomodik ötvenmilliomodik látogatóját fogadta a világhírű leningrádi múzeum, az Er- mitázs. A szerencsés látogatónak, German Alek- szandrov másodosztályú kapitánynak az Ermitázs igazgatója emlékérmet, reprodukciókat tartalmazó albumot és egy egész évre szóló ingyenes belépőt adott át. (TASZSZ) Arat a karneváli halál A hosszú brazíliai kar- gi Dillingenből az AFP- neváli hét végén, amely nek az a jelentése is, szerdán ért véget, megint amely körülbelül 100 báli aratott a halál. Még nem vendég csodálatos megme- végleges jelentések szerint neküléséről számol be. A szelte Brezíliában 150 ál- dillingeni bálteremben dozatot szedett a karneváli szerdára virradóra hirte- fergatag. Csak Sao Paulo len tűz ütött ki. A rémüállamban 95 ember vesz- let azonban csak néhány tette életét. A halálesetek pillanatig tartott. Koráb- közül 35 közlekedési sze- ban az egyik vendég, aki rencsétlenség miatt kö- gorillának öltözve vett vetkezett be. A sebesültek részt a jelmezbálon, túlsá- száma — mint a Rio de gosan Janeiró-i katonai rendőr- szőrös ség közölte — ezrekre temelegnek érezte kosztümjét és kinyittatta a teraszra vezető hető. A sebesültek között ajtót, amely máskor zárva van Tornáz Soares da Sil- szokott lenni. Ezen az alva, a neves labdarúgó, tón menekültek ki a venakit más néven Zízinho nak ismernek. Jelenleg a niteroi kórházban fekszik, állapota súlyos. Rióban a karnevál kedden érte el tetőpontját, amikor megrendezték a hagyományos „színházi bált”. Hétezren versengtek az 1000 dollárnak megfelelő első jelmezdíiért. A XIX. századbeli épület, a riói városi színház hajnalig rengett a frenetikus tánctól. Sokan nem sajnáltak 500 dollárnak megfelelő összeget sem leszurkolni egy 4 személyes asztalért. A legtöbben azonban inkább az utcán álldogáltak, s nézték az érkező, vagy távozó vendégeket. dégek a életbe. szabadba — az be jusson, bár ahkot n Iliiét éve évi jövede m Írt- millió dollár körül vo!i Nem értettek az üzleti ügyekhez és az áll r. lé' - rehozott társaság, az „Apple”, csak fogyasztotta vagyonukat. Az együttes új igazgatót állított az „Apple” élére, az amerikai Allen Kleint. Ekkor éleződtek ki végleg az el 1 átélek Paul és a többiét I '.ott, McCartney ugyani . é rette volna, ha a' i, egy New York-i ügyvéd volte volna át a társaság ve/ t sét. Számos vita < s veszekedés tbvább élezte í szültséget, ez vezetett végül a perhez. A Bea les Paullal szembenálló t jai szerint alaptalanok az anyagi ügyekben emelt vádak. Egyedül George II í ■ rison most kiadót lemez tői kétmillió dollar hasznot várnak, és K' i sikeresén rendezte az ..Apple ' helyzetét. 25 éve! kapói! egy ipari érte. Mint az Előre című bu- egymillió lejes ] karesti magyar nyelvű na- Mircea Codreanu oat gyr. - pilap beszámol róla, a bu- ra rovására szakvéleményé- karesti területi katonai tör- Vel előnyhöz juttatott egy vényszék a brassói teher- nyugati céget és a cég képautógyár klubjának nagy- viselőjének államtitkot ké- termeben nyilvános tárgya- - adatokat továbbItott. láson mondott ítéletet egy * ipari kémkedés ügyében. A A katonai törvényszék a vádlott egy ismert fémipa- mérnököt 25 évi börtön- ri szakember, doktori disz- büntetésre és az okozott szertációjának befejezése kár megtérítésére ítélte. Az előtt álló mérnök, három Előre híradásában nem kiskorú gyermek apja, aki- említi, hogy rr elyik kapita- Karneváli hírként érke- nek kémtevékenységével a lista ország cégének ügyromán nemzetgazdaságot nőkéről van szó. zett a nyugat-németorszáH5.«H "EPE. A- Magysi Szocialista M^^pán Búcs-Klsrtun ?ér Ha” Telelőn? u-Vos*Tér)KzU a Magyar i osta - Előfizethető a helyi postahlvavür ni! és kézberttőknél. - Előfizetési díj: 20.- Ft Postautalványon, valamint átutalással a KHI. 215-96162 pénzforgalmi Jelzőszámara. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 12-213. Index; io 0Í>a