Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
1971. február 23, kedd B. oldal JÓL BEVÁLT PÁRTOKTATÁSI FORMA Speciális kollégiumok Nagy a forgalom az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán. Napközben a bentlakásos tanfolyamok hallgatói, délutánonként az „Esti egyetem” különböző évfolyamainak növendékei töltik meg a tantermeket, a könyvtárat és az olvascP szobákat. Valóságos oktatási kombinát ez az épület. Gondolom, akad elég gondja az igazgatóságnak, a tanároknak. Erről magam is sokszor meggyőződhettem, hiszen hetedik éve koptatom az iskola padjait, s legalább látásból ismerem a tanárokat, „diáktársaimat”. Ezért lepődtem meg, amikor olyan hajdani kollégákkal találkoztam, akik a korábbi években sikeresen fejezték be tanulmányaikat, vizsgáztak már a marxizmus mindhárom ágazatából. — Mit kerestek itt ismét — tudakoltam kíváncsian. — Spec. koll. — válaszoltak rejtélyesen mosolyogva. Szabó Lajost, az oktatási igazgatóság vezetőjét kértem meg arra, hogy tájékoztassa lapunk olvasóit — a hivatalos megnevezést használva — speciális kollégiumokról. — Milyen elgondolásokból szervezték, alakították ki ezt az új oktatási formát? A helyi igények szerencsésen találkoztak a központi törekvésekkel. Néhány esztendeje, főként az új gazdasági mechanizmusbevezetését követően a mindennapi gyakorlat mind nagyobb követelményeket támasztott a vezetőkkel szemben. Nyilvánvalóvá vált, hogy egyes munkakörök ellátásához speciális, a legújabb tapasztalatokat elméletileg feldolgozó, összegező ismeretek szükségesek. Az effajta társadalmi igények jelentkezésével egy időben mind több végzett hallgatónk jelezte, hogy szívesen kiegészítené a tanultakat, elmélyedne egy-egy témában. — A tapasztalatok igazolták-e az előzetes várakozásokat? — Nagyjából: igen. Az MSZMP Központi Bizottsága illetékes osztályának támogatásával az elsők között szerveztünk az országban speciális kollégiumokat. 1967 őszén Kecskeméten, etikai, vezetőképző és szociológiai kollégiumot hirdettünk. A következő esztendőben, hála az érdeklődésnek, újra megindíthattuk ezeken a tagozatokon az oktatást, sőt Baján is szervezhettünk egyet: a politikai gazdaságtanban gazdagították ismereteiket az ottani hallgatók. A tavalyi tanévben létrehozott öt kollégium közül különösen az ipargazdasági, a káder- és személyzeti munkával foglalkozó keltett figyelmet. — Idén mi a helyzet? — Az első félévben kilencvennyolcán bővítették ismereteiket az új oktatási forma segítségével. A „vezetőképző” a legnépesebb: 29-en jelentkeztek és járnak többé-kevésbé rendszeresen. Az agrárpolitikai tagozatnak eggyel kevesebb a hallgatósága. Az esztétikai kollégiumot — bevallom — félve hirdettük. Végül is igen jó kollektíva alakult ki. — Tapasztalatból tudom, hogy — mint minden „iskolában” — akadnak, akik (hogyan is mondjam) ritkán találkoznak a tankönyvekkel, a tanárokkal, noha a jelentkezőknek felvételi vizsgák szűrőjén kell átjuniok és a vizsgakötelezettségek is szorítják azokat, akikben kevéssé buzog a tanulási kedv, vagy éppen túlságosan elfoglaltak. Efféle „ösztönzők” hiányában vajon kielégítő-e a tanulmányi fegyelem? — Természetesen minden közösségben akadnak szorgalmasabbak, lelkiismeretesebbek és kevésbé igyekvők. Az összkép megnyugtató. Az oktatók az elméletet mindig a gyakorlattal, a helyi tapasztalatokkal szoros összefüggésben elemzik, mondhatnánk, hogy a gyakorlati vonatkozások dominálnak. Ezért is vonzóak a foglalkozások. A tanárok számára is hasznosak a kollégiumok, hiszen a szemináriumokon olyan emberekkel találkoznak, akik többnyire fontos beosztásban alkalmazzák a tanultakat, akik „első kézből” továbbítják a jelentkező társadalmi problémákat, a megoldásra váró kérdéseket, a tegnapból a holnapba haladó világ új és új örömeit, gondjait. Ezek ismeretében előadásaik életközeliek, az aktuális problémákra koncentráltak. — Szívesen hallanánk néhány példát arról, hogy a hallgatók a gyakorlatban miként alkalmazzák a kollégiumokon szerzett tudásukat. — Baján a tanfolyam végén szakdolgozatot készítettek a növendékek. Azt kértük, hogy munkakörükkel kapcsolatos témát válasz- szanak. A tanulmányok többsége meglepően jól sikerült: vagyis hallgatóink alapos elméleti felkészültséggel, az összefüggések ismeretében elemezték üzemük, termelőszövetkezetük gazdasági helyzetét. Ebből következik, hogy intézkedéseik. döntéseik is átgondoltabbak, céltudatosabbak, mint korábban. A bajai Ihos Sándor, a Finomposztó Vállalat dolgozója „Az eszközgazdálkodás tapasztalatai az indirekt irányítási rendszerben” című kiváló munkájában a „hogyan tovább” módozatait tárgyalja. Dr. Sípos Miklós tanár szerint: „újszerűnek tűnnek a szerző javaslatai a műszaki fejlesztés meggyorsítása teVitaképes filmeket A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem több éve sikeresen működő, és mintegy 500 tagot számláló filmklubjában a napokban összegezték az egyetemisták véleményét a filmművészet időszerű kérdéseiről. Az Összegezésből kitűnt: a többség ma még idegenkedik a tv-filmektől. Arra a kérdésre, hogy vetítsenek-e rendszeresen tv-fil- meket is a programsorozatban, töb mint 80 százalék válaszolt határozott nemmel. A megkérdezett egyetemisták mindegyike vallotta: sokkal több kisfilmet szeretne látni. A véleményekből az is kiderül, hogy műfaji megkötöttség nélkül érdeklődnek a kisfil- mek iránt, s egyaránt szívesen vennék a d okúmén - tumfilmeket. Általában az az igényük, hogy olyan filmalkotásokat tekinthessenek meg, amelyek „vitaképesek” gondolatiságuknál és művészi megfogalmazásuknál fogva alkalmasak tartalmas művészetpoii- tikai vitákra. PRESSZÓ-BAR kintetében”. Hasznos ötleteket tartalmazott a géder- laki Szegő Lajos tanulmánya is. Címe: „Személyi jövedelem és egyéni érdekeltség a mezőgazdasági termelőszövetkezetben.” Kiss Gyula dolgozatát így értékelte a szeminárium vezetője: „Elméleti részének érdeme... a szerző álláspontja: hogy a munka sze- szerinti elosztás törvényével nincs ellentmondásban a munka eredménye szerinti elosztás elvének nyereségérdekeltségen keresztüli érvényesülése.” — Aligha tévedek, ha úgy vélem: többeket a speciális kollégiumon szerzett ismeretek és az itt kapott ösztönzések arra buzdítanak, hogy tudományos stúdiumokkal foglalkozzanak: az adott kérdéseket ne csak a praktikum, hanem az elmélet szintjéről is vizsgálják. A jól végzett munka tudata sikerélményt ad és az okos állásfoglalások tíz- és százezer forintokkal gazdagítják a vállalatot, a gazdaságot. Végezetül a tervek iránt érdeklődöm. t- Tavaly ősszel Kecskeméten szerveztünk öt „fakultást”. Az iparosodó Kiskunhalason olyan sok, esti egyetemet, szakosítót végzett gazdasági szakember dolgozik, hogy erőteljes kívánságukra 1971. januárjában ott is meghirdettünk egy speciális kollégiumot. Ennek keretében a szocialista politikai gazdaságtan néhány fejezetét dolgozzuk fel. Érthető, ha már az első foglalkozás, február 8-án igen aktív volt. i H. N. Engedtessék meg... Ennek a felszólító módú sének címében és refrén- igealaknak a kijelentő jében. „Nem adatik meg módja megengedtetik. Ez ez mindenkinek, csak aki véres, igaz életű” — olvassuk egyik ismert, szép verpedig szenvedő ige.' Magyaros-e a használata? Volt idő, amikor voltak a felelettel: tik, nem készek seben. Illyés Gyula például „a -ta- ezt írja Bartókról: „...föl- -tetik a magyarban feded, mi neked jölfede- használtatik.” Pedig, tett, a jót, a rosszat, az amint látni fogjuk, igenis erényt, a bűnt.” használtatik még ma is, ha nem is nagyon sűrűn. A szenvedő ige a maA szenvedő -tátik, -tetik képzőt nem lehet kiiktatni nyelvünkből. Sok szólásban gyárban belső fejlődéssel ma is él. Legismertebb a alakult ki. A kódexiroda- születik ige a szül igéből, lom korában fordítóink az Ugyanígy: méltóztatik, (így, idegen szövegek kényszere vagy úgy), viseltetünk valaki iránt. Meggyökerezett szóhasználat az engedtessék meg,' bennfoglaltatik adatott napjai megszámláltattak, megkíalatt fejlesztették ki, és a XVI. században már általánosan használták. Ez az igealak a műveltető ige -ik valamiben, nem végződéssel ellátott alakja, meg valakinek, Olvas: cselekvő ige, olvastat (valaki mással): mű- vántatik, sőt a közhírré tévéitető ige, olvastatik (pél- tetik is. dául égy regény): szenvedő igealak. Mivel ismerte, ez már Talán sokan emlékeznek még a „Kéretik az ajtót a népnyelv nem becsukni!” feliratra, amely- és a fordítások nek legjobb magyarítása hatására gyökerezett meg, ez lenne: Kérjük, csukja nem csoda, hogy szinte ki- be az ajtót. Ez a kéretik alakulásától fogva voltak ma már elavult. Hasonlóellenzői. Szinte sohasem képpen a papírpénzeken tartották magyarosnak, és olvasható régi figyelmezte- mire kialakult, már el- tés is: Az államjegyek avultnak bélyegezték, de úgy vélekedtek, hogy veutánzása a törvény szerint bü ntettetik. Először így gyük nyereségnek, mert változtatták meg: A bank- stílushangulat kifejezésére jegyek utánzásáért törnagyon alkalmas. Költőinii, íróink használvényszabta büntetés jár. Ma már egyszerűen csak ták is stílüseszközként. Így ezt olvassuk: A bankjegy- Arany János is élt vele hamisítást a törvény bün(„Adassék a levél Hunyadi Mátyásnak!”). Ady ünnepélyes, ódon hangulat kifejezésére nagyon jól feltett De ne gondoljuk, hogy a meggyökerezett szenvedő alakokon kívül mást nem használta, és szinte állan- lehet használni. A napok- dó stíluselemei közé tar- ban hallottam a tévében, tozik. „Sose lesz másként, így rendeltetett” — mondhogy valamiről utalás tétetett. örültem neki. Néha ta A Duna vallomásában, bátran mondhatunk hason- „Áldassál, emberi Verej- lókat. ték” — írja egy szép verKiss István Látogatás Dénes Zsóf iánál Császártöltésen épül az ÁFÉSZ egyik legérdekesebb cukrászdája. A kétszintes épület mögött, a dóm’ ’- dalban, pincét építenek, itt lesz a bárhelyiség, míg a domb tetején kerthelyiség várja a vendégeket. Az Ady-életrajzokból Ismert írónő, „Zsuka asz- saony” itt él köztünk, Budán, a Szentháromság utcában. Regények, mesmoárkö- tertek, irodalomtörténeti munkák szerzője. Nyolcvanöt éves. Am, ha mosolygós arcát, sima bőrét, kiapadhatatlan jókedélyét néznéd, el nem hinnéd a korát. — Ha az ember szereti a szépet, és belső békét teremt belül magában, nem érzi az évek múlását — mondja kedvesein, mikor erre terelem a szót. — Milyen a napi beosztása? — Nyolc óra tájt > felkelek, megfőzöm a kávémat. Legszívesebben friss lán- gost ennék hozzá, de az nem akad itt. Beérem hát pirított zsemlével. Utána kevés gyümölcs, majd zuhany és munkakezdés. Délig dolgozom. — Jelenleg mit dolgozik? — Még mindig az emlékeimet rendezem. Gazdag levelezésem egy részét készítem elő megjelentetésre. A Csokonairól írt kisregényemen az utolsó simításokat végzem. Sorozatban írom a század jelentős íróival, költőivel való I találkozásaim emlékeit. — Éppen most jelent meg az új könyve, ugye? — Igen. A Szivárvány. Ebben külföldi és magyar írók. művészek arcképét ferí' ':em meg. Írtam benne Freudról, Saljapinról, Juhász Gyulá- Istvámról, Kós Kassákról, ról, Csók Károlyról. — Találkozott velük? — Igen. És hány más hírességgel még, hány kitűnő emberrel! Csak győzném mindet megírni! — Vannak kedvenc írói, költői ? — Erre lehetetlen válaszolni. Olyan sok van, nem tudnám hirtelen felsorolni. Érdekes: egyre több fiatal írót kedvelek. Hogy miért? Rokonszenves a lázadásuk, a türelmetlenségük. — És a festők? — A modernek a kedvenceim. A század nagy franciái. És a nagy elődök, az örök életűek. Például Rembrandt. — Rendszeresen figyel a nagyvilág eseményeire? — Ezt ma akkor is megteszi az ember, ha különösebben nem akarja. Én mostanában sokszor azt szeretném, ha Gauguin módjára Tahitin élhetnék, vagy egy aprócska olasz faluban, hogy teljesen a munkámnak élhetnék végre. — Gyorsan ír, vagy lassan? — Csak olyankor írok igazi örömmel, ha nem bírnám ki éppen akkor írás nélkül. Jó érzés, ha „testmeleg” a belőlem szakadt mondat. Hogy gyorsan, vagy lassan írok-e? Nem egyforma. Nem is tudnám eldönteni. — Sokat járt külföldön, ugye? Az írásaiból ez tűnik ki. — Évekig éltem Párizsban, s ugyancsak évekig Bécsben. Bejártam Ausztriát, Németországot, Olaszországot. Jártam Angliában, Spanyolországban. — Kecskeméten volt már? • — Sajnos, nem. Milyen furcsa, ugye? Itt van Budapest szomszédságában, s valahogy mindig kimaradt. — Pótolni kellene — mondom. — Ha lesz rá idő. — Biztosan nem lepi meg, ha utoljára még Adyról kérdezem. — Róla még mindenki kérdez. Ez talán érthető is, ha a mi kapcsolatunkra gondolok. Sokat írtam már róla. Két könyvem is szól erről. De, hogy valaha is megírjam az Adyval kapcsolatos összes emlékeimet? Nem hiszem. Vannak csodálatos titkok, nagyon személyes vonatkozásúnk, amelyeket az ember örökre megtart magának. — Megenged még egy kérdést? Mi a boldogság és a hosszú élet titka ön szerint? — A boldogság: egyéni képesség. Azt hiszem, vannak az embernek boldog órái, percei, napjai. De boldog élet? Abban nem hiszek. Nem hiszem, hogy olyan van. A hosszú élet titka? Azt hiszem, ez tényleg — titok. Varga Mihály
