Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
9. oldal 1971. február 23, kedd Tanító néni — a párttitkár Teenagerek a határon... — Ma szerda van. Biztosan megtalálja és lesz ideje beszélgetni. Tudomásom szerint ilyenkor nincs órája az iskolában. Délután jön majd be Kalocsára esti egyetemre — tájékoztatott a járási párt- bizottságon Benke Ferenc elvtárs, amikor a Duna- szentbenedeken lakó Czár Margit községi párttitkár felől érdeklődtem tőle. Hogy miért éppen őt választottam riportalanyomnak? Szeptember óta ugyanis a község — Du- naszentbenedek — párttitkárának tisztét tölti be a mindössze 31 éves matematika—fizika szakos tanárnő. A községben összesen négy iskola van. Mire mindegyiket végigjártam, kiderült, hogy a tanárnő — aki egyben az iskola igazgatóhelyettese is — egyikben sem található. Kollégái viszont megmondták, hol a lakása. Ott zárt ajtókra leltem, de újabb támpontot kaptam további keresésemhez: menjek az Üj Hajnal Termelőszövetkezetbe. Ott az- tán az elnök szobájában rá is bukkantam, éppen egy megbeszélés kellős közepén. Mit tehet ilyenkor az ember? Vár és vár. A tsz-iroda udvarán ácsorog- va eszembe jutott, amit Kalocsán mondtak: ma könnyen megtalálhatom, mert nincs órája. Ügy látszik azonban, ilyenkor még több tennivalója van az új párttitkámak. Éppen delet harangozták, amikor elkezdhettük a beszélgetést, ami legfeljebb fél egyig tarthatott. Akkor ebéd, mert egykor indul a busz Kalocsára... Ügy tudom paraszt származású. Jelent-e valami könnyebbséget, hogy most egy kis község pártitkára, tudja-e hasznosítani falusi ismereteit, az ott szerzett tapasztalatokat? — Valóban paraszt származású vagyok. Szakmár egyik szállásán: Felsőereken születtem, s amikor elvégeztem a pedagógiai főiskolát Pécsett, Keserűtelekre mentem tanítani. Onnan Hajósra, majd a múlt év szeptemberében ide, Dunaszentbenedekre kerültem. Nagyon sokat jelent az, hogy ismerem a falut, az ott élő emberek céljait, gondolkodásmódját. Itt a pártszervezetnek harminc tagja van, a többség az Üj Hajnal Tsz tagja — tehát paraszt, földművelő emberek — mondja beszélgetésünk elején Czár Margit a jól fűtött kis szobában, ahol egyedül lakik. A falon Szász Endre egy festménye, s más, kevésbé ismert művészek munkái. A polcon könyvek, szemben a heverővei a televízió tengerzöld képernyője. Arra a kérdésemre, hogy van-e valami gyakorlata, tapasztalata a pártmunkában, a mozgalmi életben, némi töprengésbe kezd, majd a középéé főiskola, illetve az azután következő évek KISZ- munkájárói beszél: — A főiskolán KISZ- csoportvezető voltam. Sokat tanultam, gyakran vitatkoztunk politikáról, ideológiai kérdésekről. Keserűteleken engem választottak KISZ-titkárnak. Azok nagyon szép idők voltak. Elhiszi? A fiúk, lányok térdig érő hóban is eljöttek a szállásokról a mi rendezvényeinkre. — Mióta tagja a pártnak? — Hetedik éve. 1964-ben vettek fel. Ki gondolta volna, hogy egyszer én párttitkár leszek? Az a legnagyobb baj, hogy nincs gyakorlatom. Mert a KISZ-munka egészen más volt. Viszont itt sok segítséget kapok a község, a termelőszövetkezet vezetőitől, sőt tapasztalatcserén is voltam Géderlakon, az ottani községi párttitkárnál, aki régi, gyakorlott pártmunkás. — Maga szei'int ki a jó párttitkár? — Merészség volna, ha most meg akarnám határozni. Őszinte lehetek? Én még mindig és elsősorban matematika—fizika szakos pedagógusnak érzem és tudom magam. Ezenkívü’ képesítés nélküli párttitkár is vagyok — mondja tréfálkozva, de pillanatok alatt komolyra fordítja a szót és arról beszél mi mindent kell még megtanulnia ahhoz, hogy önmagával is valamennyire elégedett legyen. Évek kitartó és céltudatos munkájára van szükség. Ebben ■ — amint említette — eddig sem volt egyedül, s bizonyára a későbbiek során is számíthat a tapasztaltabbak segítségére, tanácsaira. De hogy Dunaszentbenedeken mégis őt választották meg községi párttitkárnak, azt bizonyítja: a tagság alkalmasnak találta és bízik benne. A beszélgetés végén úgy ítéltem meg, hogy ez a bizalom nem alaptalan ... Gál Sándor Kisszállás határában, ahol a vasút az országúttal párhuzamosan halad, ezen a télbe oltott tavaszi napon nagy volt a forgalom. Az úton egymás után robogtak el a teherautók, amelyek éles kürtöléssel követeltek helyet a lassan cammogó, pöfögő vontatóktól. Néha egy-egy parasztszekér is el- nyikorgott a rejtett figyelőállás előtt, amelyből Gi- lich Ferenc határőr szemmel tartotta a környéket. A délutáni napfény már hosszúra nyújtotta az árnyakat, csendesebb lett az út is, s elpöfögött Szeged felé egy tehervonat. A határ elnéptelenedett, s Gi- lich Ferenc határőr üzembe helyezte rádióját. Ki tudja hányszor ismételte meg azt a szöveget, amelynek leadásához most is készült: „Jelentem különösebb esemény nem történt ...” A mikrofon gombján volt a keze, amikor szeme még- egyszer végigpásztázta az utat. Száz méterre tőle két hosszúnadrágos, bakancsos, nylon anorákba öltözött lány lépegetett. Talán ez, vagy éppen az tűnt fel neki, hogy a két lány fáradtan emelgette lábait, s az egyik egy lépéssel hátrább kullogott. Kikapcsolta a készüléket, s mint akinek arra vezet az útja, elindult a lányok felé. Április elején kezdődik a bajnokság Társadalmi munkával hozzák rendbe a fiatalok a kiskőrösi gilmnázium udvarán a kézilabdapályát. De nemcsak a diákok — képünkön az iparitanulóiskola második A. osztálya — segítenek, a ktsz dolgozói tavaly a világítást, az idén lelátókat készítettek kedvenc csapatuknak. Interpellációk I nterpellációk — Kiskunfélegyháza Városi Tanácsának ülésén. Előtte középtávú pénzügyi tervről, költségvetésről tárgyaltak a város gazdái, aztán bejelentéseket hallgattak meg, előterjesztéseket fogadtak el, vitatkoztak, módosítottak. Tehát különböző fajsúlyú napirendekhez szóltak hozzá. Most. az interpellációknál érdekes benyomásom támad. Az előzőleg hallott véleménynyilvánításokkal összehasonlítva úgy érzem, hogy az interpelláció olyan „műfaj” a tanácsi testület tevékenységében, mint nálunk, újságíróknál a glosz- sza. A tanácstag kérdést intéz. felvilágosítást kér, választ várva hívja fel a figyelmet — valamilyen közérdekű m-oblémávaJ. ka.ncsolatban. Ennek tálalása is más, mint az átlag felszólalásoké, vagy a napirendi téma részletére vonatkozó kérdésfeltevésé. Színesebben, érdekesebben, hogy úgy mondjuk, hatást keltőbben adják elő a tanácstagok. Van benne egy kis dramatizálás, egy kis szúrósság, hogy a kérdés még kihegyezettebb legyen. Például. z egyik interpelláló érzékletesen ecseteli milyen zavaró a környék lakóira a gépgyári telep zaja-lármája. Ügy tudja, olyan könnyűipari üzemet fognak azon a részen létesíteni, amely — a gyártás nyersanyagának természetéből kifolyólag — nem éppen Kellemes szaggal árasztja el a közelben lakókat. Nehogy, a zajártalom után. eay második „Illatos út”-tal lepjék meg az ottaniakat — célzott a főváros hírhedt, s végre megszüntetett pontjára a tanácstag. Jó volt a felvetés. Az új üzem bejárására hamarosan sor kerül, s a tanácsülésen elhangzottakat feltétlenül figyelembe kell venndök a bizottság szakembereinek. ásik interpelláló: Tegyen javaslatot a végrehajtó bizottság a DÁV-nak, hogy rendszeresítsen ügyeletes szerelőt. Munkaidő után olyan ügyelet van. hogy felveszik a panaszt, de csak másnap kerül sor a javításra, mert nincs szerelő, aki kimenjen a helyszínre. Megtörtént több ízben, hogy emiatt iram nélkül maradtak körzetükben este éjszak'5 "nás- napig. Legalább esi : * V egyen szolgálatban igyeletes szerelő. A harmadik interpelláló eay OTP-hózra hívja fel a figyelmet, ahol — mivel házkezelő nincs — egészségtelen viszonyok alakultak lei a szemét felgyűlése, az eltakarítás rendezetlensége miatt. w: egyedik interpelláló ’ * úgy érzi, nyitott kapukat dönget, de nem hallgathatja el választói kérését, panaszát. A tanyai postai kézbesítésekről van szó. A kintieknek — sajnos — régóta rossz tapasztalataik vannak erről Nagy késésekkel kapnak meg küldeményeket. S el lehet képzelni. mit jelent például a pénzküldemények kézbesítésének elhúzódása 70—80 éves öregeknél, akik nehezen várják 250—300 forint járadékuk, nyugdíjacskájuk érkezését. Mikor már nem zyőzik a várakozást, kénv- ‘ üenek beutazni kis púnkért a városba, de az \ t öródé,j 591 hanem ■.fid ■ al Is jár. Történt már olyan is. hogy' pénz- killd ’ • vnyt a szomszédnak adott át a kézbesítő; „Ügy — Szervusztok lányok. — Köszöntötte a gyaloglásba izzadt fiatalokat. — Hová mentek? Az idősebb, gesztenyebarna hajú lány kacéran hátravetette a fejét, a határőr szemébe nézett, s úgy válaszolt — Szegedre stoppal. A határőr elfintorította az arcát, már biztos volt benne: a lányok tilosban járnak, hiszen a környékbeliek nem így öltöznek fel, ha utazni indulnak, s a lányok elkínzott arca arról tanúskodott, jó néhány kilométert tettek már meg gyalogosan. — Tanultok? — Igen, Várpalotán a gimnáziumban. — Hogy kerültök ide? — Osztálykiránduláson voltunk Szegeden, s elléptünk a csoporttól. Gilich Ferenc határőr, aki a Ganz-MÁVAG kiskunhalasi kirendeltségénél dolgozott lakatosként bevonulása előtt, e válasz hallatán tisztában volt azzal, hogy a lány nem mond igazat. Gimnzasita volt ő is, s ilyenkor nem szerveznek osztálykirándulást, s a csoporttól lemaradni, ellógni nem lehet következmények nélkül. — Mutassátok az igazolványotokat — szólt a lányokra kissé keményebb hangon. — Nincs nálunk ... — szeppent meg a lány —, de is mennek majd hozzájuk, vigyék át nekik.” Hányán mondták le az újságokat, csak — mert rég megszűntek újságok lenni, mire kézhez kapták azokat a tanyaiak. Tehát nem csak forintokkal mérhető a rossz tanyai kézbesítések miatti kár, hanem a sajtó szerepét tekintve kultúrpolitikai kérdés is. Tudja a tanácstag, hogy nehéz helyzetben van a posta. Kevés a külterületi kézbesítő, nehezen vállalják annyi pénzért, amennyit jelenleg fizetnek nekik. Viszont azt is megfigyelték a tanyaiak. hogy ahol lakodalom van. oda több dísztáviratot is szívesen, gyorsan kézbesítenek. Ez, mondjuk, „érthető”. ry az a stílus nem, aho- ^ gyan egy asszony, közelítésekkel kapcsolatos panaszára ilyen választ kapott az illetékestől: „Szüljön postást.” Tóh István igazán ne vacakoljon, nem tettünk mi semmi rosszat... Szegedre szeretnénk... — Gyertek velem! — Mondta a határőr most már ellentmondást nem tűrő hangon. A közelben levő vasúti őrházhoz kísérte a lányokat, akiknek mái ahhoz sem volt erejük, hogy tiltakozzanak. — Üljetek le... Mind-* járt jön gépkocsi értetek. A két lány lehuppant a pokróccal takart lócára, aztán összebújtak, reszketve a fáradtságtól, a félelemtől. A rádió kapcsolója halkan kattant: „Jelentem ...” Gilich Ferenc határőr befejezte az adást, odafordult a lányokhoz, de azok a kimerültségtől édesdeden aludtak már. A határőr elmosolyodott, a 16 éves K. Éva és B. Aranka disszidá- lási szándéka — úgy látszott — a fáradtságtól elpárolgott ... Gémes Gábor líRESZ-veíéíkedő Orgoványon és Akasztón A megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya, a községi propagandabizottság, a Magyar Autóklub megyei szervezeté, az Állami Biztosító igazgatósága szombaton este Orgo- ványon a művelődési házban elméleti KRESZ-vetél- kedőt rendezett. A versenyen vontatóvezetők, gépkocsivezetők vettek részt. Érdekessé tette a vetélkedőt, hogy a versenyzők csak az utolsó pillanatban tudták meg, hogy a zsűriben helyet foglal Schacl István, a KRESZ szerkesztője is. A versenyen az első helyezést Farkas József ; szerezte meg Vígh Kálmán és Vígh Sándor előtt. Ugyancsak szombaton rendelték meg Akasztón, a Gyöngyvirág étteremben a műsoros KRESZ-vetél- kedőt. A fővárosi művészek műsora után került sor a verseny lebonyolítására. Első helyen Géró Sándor, a 9-es Volán gépkocsivezetője, második helyen Tóth Jánosni háztartásbeli, harmadik helyen pedig Szarnék Sándor, a 9-es Volán gépkocsivezetője végzett.
