Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
Tű r J 7 V, Vlagyimir Oszinyin: Megfelezem az életem Te rám bíztad az életedet. Bocsáss meg, ha mégis kevés olykor figyelmem — csak talán mert az élet sosem egész. Szeretlek. És megfelezem veled egész életemet, mint a fronton valamikor a harapásnyi kenyeret. Nyírfácska Egy kislány áll az erdő szélén. Ezüst az erdő, s végtelen. — Nyírfácska, mondd, miért van sötét folt fehér testeden...? Gróf I6zsef: Csend Falomb susog Madár dalol Levél repül Ag zizeg Fúrcsa nesz Nincs rettegés Csak türelem Csak türelem Hangulat A csönd ölel szólít valami szólít valaki egész közel Félek nem élek messzenéztem egyszer messzementem egyszer kísérnek színek Halkan szólít meg se hallom mégis hallom a csönd ölel Fordította: Antalfy István John Galsworthy hazánkban A népek közötti megértés elősegítésére az angol Dawson Scott javaslatára az első világháború után szervezték meg a PEN klubot, azaz a költők, esszéisták és a prózaírók nemzetközi tömörülését Első elnökévé a már akkor világhírű angol John Gals- worthyt választották. Megbízatását komolyan vette és sokat fáradozott az eltérő gondolkodásmódú alkotók ellentéteinek enyhítésén. Céljai érdekében vállalta az utazások fáradalmait. Budapesten kétszer járt e tisztségében. 1926-ban üdvözölték először hívei hazánk fővárosában, majd nem sokkal halála előtt, 1932 májusában. A PEN itt tartotta X. kongresszusát A Nyugat bibliofil külőn- számmal köszöntötte a hazánkat megtisztelő íróvendégeket: Thomas Mannt, Andersen Nexőt, Karel Ca- peket, Stefan Zweiget, André Gide-et és J. Gals- worthyt. A Forsyte Saga szerzője költőként is a kiválóak közé tartozik. A magyar irodalmi folyóirat ajánlotta Bury Hill című versét Hatalmas regényfolyamának első része a The Man of Property, magyarul A vagyon ura címmel, 1932- ben jelent meg, 26 évvel az első angol kiadás után. A teljes Forsyte Saga. 1943-ban. A felszabadulás után is kiadták. Méltán: az angol realista regény csúcsteljesítménye. Babits így jellemezte a művet annak idején: „Egy ■■•iléd története több nemzedéken keresztül, a va, -érző komoly, konok és magúkblztos öregektől ■ fiatalokig, akik nemzedékről nemzedékre évre növekvő nyugtalansággal figyelik, hot,' ■ ■ ninc.s rendjén, hogy inog alattuk a föld, : . ilöt. k a világ.” A televíziós feldolgozás révén százezrek figyeltek fel a Nobel-díjns író remekére, s remélhetően közülük sokan el is olvassák az angol nagyburzsoá család szerfölött tanulságos históriáját. H. N. Gazdasági fejlődés, kultúra, életszínvonal A modem társadalom viszonyai között vissza-visszatérő téma az egyéniség, a humánum féltése a gazdasági fejlődéstől és kísérőjelenségeitől, a kultúra anyagi részének a szellemi fölé növekedésétől, az ember technikai kiszolgáltatottságától, a jólét „embertelenítő” hatásától stb. Ha a kérdést ilyen általános szinten közelítjük meg, hasonló ellentmondásokat mutathatnánk ki a gazdasági fejletlenség és az ember viszonyában is. Rámutathatnánk a gazdasági elmaradottság embertelen következményeire, az éhezésre, a betegségek terjedésére, a nagyarányú gyermek- és csecsemőhalandóságra, a rövid átlagéletkorra, végül arra, hogy az emberek százmilliói alig vagy egyáltalán nem juthatnak a kultúra fejlettebb anyagi és szellemi kincseihez. KULTÚRA ÉS CIVILIZÁCIÓ Nyilvánvaló tehát, ha vannak is ellentmondásos jelenségek a gazdasági fejlődés és az ember viszonylatában. nem állíthatjuk, hogy ez a kettő általánosan szemben áll egymással, és ugyanígy nem állíthatjuk egymással szembe a gazdasági fejlődés kísérőjelenségeinek szintjén pl. a kultúrát és a civilizációt, a jólétet, a szellemi fejlődést, a technikát és a humánumot stb. A kérdéssel azonban ezúttal nem filozófiai szinten kívánunk foglalkozni. Tények, számok is igazolják: a gazdasági fejlődés — ha nem is olyan ütemben és nem is olyan probléma- mentesen mint szeretnénk — mai társadalmunk egyik alapvető jellegzetessége. Ennék a jelenségnek is sok összetevője van, de világos, hogy a gazdaságirányításban bekövetkezett változás sok lefojtott energiát, alkotó kezdeményezést szabadított fel, éspedig a gazdaság- fejlődés objektív szükségleteinek megfelelően. Az utóbbi évek gazdasági fejlődése tehát nem „csupán” az életszint emelkedésében, a társadalom általános jólétének fokozódásában fejeződik ki. hanem emellett az emberi alkotó- és kezdeményező képességek, energiák bizonyos felszabadulásában is. Ha az embert egyik leginkább lényeges vonásában, alkotó minőségében tekintjük, akkor világos, hogy olyan gazdasági fejlődés, amely az embert alkotásra, teremtésre serkenti, tehát éppen egyik leglényegesebb tulajdonságának kibontakozására ad lehetőséget, aligha lehet emberellenes. Ez a megállapítás talán elvontan hangzik. Azokat a félelmeket, amelyek részben társadalmunk egyes jelenségeinek eltúlzott értékeléséből, méginkább ezeknek a jelenségeknek divatos, nyugati filozófusok aggályainak „áthallásán” alapuló magyarázatából fakadnak, korántsem ilyen elvontan fogalmazzák meg. Mindannyian ismerjük pl. a „fridzsiderszocializmus’’ (amihez most már a gépkocsi és nyaraló is társul) elítélő hangsúlyát, amely mögött éppen az a felfogás húzódik meg, hogy a jólét növekedése kispolgári életeszmény melegágya, hogy valamiféle szocialista „fogyasztói társadalom” alakul ki. A SZOCIALIZMUS ÉS A JÖLÉT Ezeknek a nézetéknek a kialakulása is sok tényei zővel függ össze. Csak egyre szeretnénk rámutatni. Ma a stabilizálódott szocialista társadalom viszonyai között (a stabilizálódás természetesen nem jelent megmerevedést. hanem éppen alapot a további fejlődésre) sok tényezőnek más jelentősége és hangsúlya van, mint a szocialista társadalom építésének „hőskorában”. Az akkori társadalomépités, forradalmi átalakulás sok tekintetben más képességeket, más tudást és más eszközöket követelt, s bármennyire is egyebek között saját nemzedékünknek is ifjúságélménye volt ez az idő, mai viszonyainknak akkori értékeink, felfogásunk, cselekvésmódunk alapján való nosztalgikus megítélése félrevezető lehet Miért említjük ezt? Azért, mert a szocializmus és a jólét bizonyos értelmű szembeállításában érezhető ez a nosztalgia. A polgári jóléttel szemben a dolgozó osztályok jólétének megteremtésére törekedtünk, és ma, midőn közelebb állunk a dolgozó osztályok jólétéhez, a jólét fogalmát hajlamosak vagyunk a polgári léttel azonosítani. A szocialista társadalom célja minél több, egyre több, végül is minden ember számára egyre fokozódó jólét biztosítása, aminek természetes előfeltétele a gazdasági fejlődés (s tegyük hozzá, a gazdasági fejlődésnek előfeltétele a dolgozók életszintjének emelkedése, életmódjának további kulturá- lódása — anyagi értelemben is stb.). Az ellenvetés azonban készen áll: a gazdasági fejlődést követő élet- szintemelkedés differenciálóan hat a társadalomban, tehát egyes rétegek életszintje magasabbá válik, másoké kevésbé növekszik vagy éppen stagnál, ily módon a társadalomban meglevő különbségek fokozódnak, sőt bizonyos értelemben újratermelődhetnek. Az ÉLETMŰD ÁTALAKÍTÁSA A probléma kétségtelenül valóságos. Egyrészt azonban a szocialista társadalom — s ez a klasszikusok írásából is általánosan ismert, amelyet a bekövetkezett fejlődés csak megerősít — még nem az egyenlők társadalma. A munkavégzés igenis differenciál, és h- azt kívánjuk, hogy az egész társs^om jóléte emel kedjen, ajkkor a differenciálódásnak valószínűleg még nagyobb lehetőséget kell adni. Természetesen a munka alapján való differenciálódásnak. Ez kétirányú tudatos politikát követel meg. Egyrészt a mai viszonyok között meglevő lehetőségek nemegyszer „mono- poljellegű” kihasználásából fakadó nagyfokú jövedelememelkedés ésszerű korlátozását, pl. adópolitikával, másrészt a munkavégzéstől független, de jövedelem- csökkenést eredményező tényezők közömbösítését hatásos szociálpolitikával. Az MSZMP X. kongresszusának vitái és határozata alapján — úgy tűnik —, ezek a törekvések határozottakká is válnak. Ezzel együtt sem szabad azonban elfelejteni, hogy társadalmunk gazdasági, történelmi, regionális stb. sajátosságai és adottságai folytán a gazdasági fejlődés követkeményeképpen kibontakozó fejlettebb életszint társadalmunk különböző rétegei számára még mást és mást jelent. Az imént említett (itt azonban nem részletezhető) sajátosságok különbözőképpen befolyásolják az elérhető életszintet, az életszint életmódban való megjelenését, másrészt pedig azokat az emberi törekvéseket is, amelyekben a fejlettebb életszint mint követendő, vagy elérendő minta jelentkezik. Hangsúlyozzuk, az ilyen különbségek csak részben gyökereznek anyagi adottságokban (még kevésbé csali a jövedelmek differenciáiban). Olyan történeti- tileg konzerválódott életmódi sajátosságokkal, életmintákkal is találkozhatunk, amelyek hosszas tudatformáló, nevelő munkát, és persze időnkint a gazdaságosság elvének átmeneti felfüggesztését is megkövetelhetnek. Ha pl. valamilyen szolgáltatás igénybevételéhez egyszerűen még nem szoktak hozzá az emberek, jóllehet életszintük emelkedésével, életmódjuk kedvezőbb alakulásával járnak, akkor ilyen szolgáltatást esetleg a gazdaságosság sérelmével is fenn kell tartani, ahogyan — természetesen igen nagy körültekintéssel — átmenetileg kedvezményben részesíthetünk bizonyos fogyasztást éppen az életmód alakítása, begyökeresedett szokások megváltoztatása érdekében. Az elmondottakkal szorosan összefügg a „fogyasztói társadalom” már említett problémája is. Azon túl, hogy a kifejezés, fogalom eleve helytelennek tűnik, mert a termelés és a fogyasztás még a polgári társadalmakban sem választható el egymástól, és a szokásos érv a „fogyasztásra orientáltság” a termelésre orientáltsággal szemben még ott sem állja meg a helyét, a túlságosan is felszínes elemzések sokszor itt is tévútra vezetnek. A szocialista társadalom fogyasztási jelenségeinek egészen más tényezői vannak. AZ IGÉNYEK ÉS A TERMELÉS Mint ismeretes; á szocialista társadalmak — kevés kivétellel — elmaradott gazdasági viszonyokkal jellemezhető országokban fejlődtek ki. Itt éppen a sokszor igen nagy áldozatokkal megteremtett — és hangsúlyozzuk, még nem is optimális — gazdasági fejlődés, ha használni kívánjuk a fogalmat, az igen erős termelésre orientáltság vezetett oda, hogy az elemi élet- szükségletek általános fogyasztásáról egyáltalán beszélhessünk. A „fogyasztói társadalom” lidércjelen- ségeivel érvelni pl, a gazdaságirányítási rendszer ellen, egyenesen azt jelenti, hogy a széles rétegek emberibb, jobb élete ellen, a humánum sokrétű kiteljesedése ellen érvelnénk. Közvetlenül is, de közvetve is, hiszen az igények növekedése és differenciálódása a termelés növekedésének és differenciálódásának is egyik tényezője. Dr. Kulcsár Kálmán VÁMOS ZOLTÁN megyénk legfiatalabb képzőművészei közül való, ezért kiállításokon és a sajtóban keveset szerepel, a nyilvánosság keveset tud róla. Ma, amikor a grafika és festészet olykor annyira egybeolvad, hogy egy-egy művészt, magától értetődően, mindkét ágban alkotóként emlegetnek, akkor Vámos Zoltánt — bár fest is — inkább grafikusként tartom számon. Ezt az indokolja, hogy annyira a rajz embere, hogy a foltok szerepét, a tónusok viszonyát, a játékosan futó, vagy vaskosan akadozó vonal jelentésének rendeli alá. Munkáiban a jellemző erő az elsődleges érték, mely széles területen mozog a groteszktől a szelle- mesen-humorosan keresztül a drámain-expresszív mondandóig. — Ami a legnagyobb erénye Vámos Zoltánnak: a világról alkotott véleményét igényes eszközökkel, közérthető módon mondja el. Mindez ahhoz hell, hogy a múltat alaposan ismervén felfedezze saját erényeit s azzal gazdagodván folyvást teljesedjék. ■ Goór Imre