Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
1971. február 14, vasárnap & oldal Éjjeli menedékhely vagy albérleti dzsungel? Kis ügyfél Utcai frontján nemrégen felújított, jóképű épület a 16-os számú. Természetein nem veheti fel a ver- f nyt a Bocskai utca eleji, Háromemeletes, tetszetős OTP-társasházakkal. Az új és a megújulásra váró régi azonban még sokáig hozzátartozik a megyeszékhely arculatához. S ezért bármennyire öreg, de gondozott, karbantartott a modern, többszintes melletti lakóház — tisztelet a gazdájának —, senki nem sütheti rá az „árnyék” jelzőt. Kerüljünk azonban belülre a 16-os kapun, nyomban kiderül, van itt árnyék bőven... Féríiak előnyben A külsejével gondos gazdára valló házba egy általam ismeretlen valaki jóvoltából jutottam el. Távollétemben ugyanis írásos üzenetet hagyott íróasztalomon: „Ha albérletre van szüksége, próbálkozzon a Bocskai utca 16. szám alatt. Rendkívül érdekes tapasztalatokat szerezhet.” Nos, igaza volt. Kopogtatásra nem kapok választ, a kilincs azonban engedelmeskedik. Belépek, s jó hangos köszönések közben tudakolom: van itthon valaki? Mocorgást ugyan hallok a szobák felől, de a gazda késlekedve kerül elő egy idősebb asszony, özvegy Horváth Istvánná személyében. — Az albérleti szoba érdekelne — ismételem a kissé nagyothalló asszonynak. — Elkésett, lefoglalta már egy házaspár. Különben is, nőket nem szívesen veszek. Azokhoz mindig sok látogató jár! — Hát igen — igyekszem a kedvére szólni —, a férfiak jobbak, azokat nem háborgatja senki .., — Jaj, dehogyisnem! Azokra meg ráakaszkodik mindenféle nő. Bejárnak hozzájuk ide, az udvarba. Sokat muszáj velük emiatt veszekedni. — Ezek szerint több albérlője is van a néninek? — Igen, de nemcsak én vagyok a gazda. A lányo- mék, a fiam ... Itt, ebben a konyhából nyíló kis szobában hárman laknak. A Boldogulás Tsz emberei. De mink adjuk az ágyneműt, tartunk mindent rendben, takarítunk rájuk. így fejenként 260 forintot kapunk utánuk. Mert kell a pénz. A lányomék tavaly hozatták rendbe a házat, sok rá az adósság, és az adó is ezernégyszáz forint ... Közben elfelejtek arról töprengeni, hogy ha le nem foglalják előttem, vajon melyik lakrész jutott volna nekem, mert a bizonyos kisszoba (lehet úgy 2.5x3 méterest három, kétes tisztaságú elvére pillantok . .. Három háromszor egy kettő öt Pedig az igazi meglepetés még csak ezután ér. A néni ugyanis folytatja: — ... A Jóska csak százötvenet fizet, azzal is tartozik három hónap óta. Most meg talán elvitte a rendőrség, mert megint nem jött haza. A másik, a Miska egymaga lakik egy nagyobb szobában. Az kétszázhatvanat fizet. Aztán. .. Folytatódna a felsorolás, de miután meghökkentem, félbeszakítom özvegy Hor- váthnét, kérésemre kelletlenül bár, végigkalauzol az albérleti szobák szomorú során. Szobák? Csak nagy-nagy jóakarattal nevezhetők annak. És csak azért, mert embereknek nyújtanak menedéket. Mert valójában inkább sötét, dohos, meszelést is régen látott kamrasor ez. Egy kivételével parányi ablakos ajtón bukik belsejükbe az ember, s alighanem a hó, a csapadék is. Kövezetük (vagy töredezett betonpadló?) alacsonyabb az udvar szintjénél. A haza nem tért Jóska „lakosztályába” kerülünk először. Az ő, inkább va- coknak beillő fekhelyét még külön tarka függöny szeparálja el az amúgy is gyér világosságtól. Érthető azonban: a függönyön innen nyílik Miska nagyszobája. Pontosabban: most lakat van az ajtón. Az albérlő még nem tért haza a munkából. És lakat őrzi a következő udvari ajtót is; a 200 forintért itt lakó D. Teréz is dolgozik még. A további ajtónál azonban barátságos fiatalember invitál beljebb. Ezt a mintegy kértszer- háromméteres lakrészt színes, áramvonalas autókat ábrázoló plakátok és csinibabák képeslapokból kivágott fotói teszik valamelyest hangulatossá. — Maguk mennyit is fizetnek, Józsika, — kérdi özvegy Horváthné. — Ketten, ötszázat — így a fiú, aki Izsákról került Kecskemétre és cukrászként dolgozik a Dunavidé- ki Vendéglátó Vállalat reszelőgyári konyháján. — Hogy’ bírták itt ki a téli napokat? — kérdem Cina Józseftől. — Kibírtuk valahogy... A magam pénzén vettem ezt az olajkályhát, és így... — feleli fanyar mosollyal. — Ennél jobb albérletet nem talált? — Ezerhétszázat keresek, emellett nemigen válogathat az emher ... — Szülei jártak már itt? — Nem. De nem is dicsekedtem otthon ezzel a lakással. Majdcsak befejezem itt, alig várom, hogy behívjanak katonának! A következő — s egyben a sorzáró — kamraajtónál özvegy Horváthné elégedetlenül megjegyzi: — Itt egy főbérlő lakik, havi tizenkét forintért. Ebből tessék rendben tartani a házat, fizetni az adót! Különben három éve Pesten van fent, a lányánál. Mégsem adja fel a lakást. Pedig... Ebben a pillanatban, honnan. honnan nem, társaságunkhoz szegődik özvegy Horváthné menyecske lánya is, akinek segítségével betekinthettünk a három éve lakatlan főbérletbe. Egy vaságyon, néhány ösz- szecsomagolt holmin kívül vakolattörmelék látható ebben a kamrában. De nem is csoda, az eresz alól látni a tetőt, s a cserepek közötti, esőnek szabad utat adó réseket,.. Évi 38 ezer — Itt is főbérlő lakik — tájékoztat most már Horváthné leánya, amint a kiugró falú, fehérre meszelt, szépen karbantartott udvari házrész mellett elhaladunk. — És itt az udvar végén van még egy szoba... Lehangoló látvány. Nyirkos. sötét helyiség, körülbelül 4,5x5 méteres lehet, padlózatát döngölt földnek nézem. A fiatalasszony azonban betonnak mondja. Az ajtóval szemközt hosz- szában egy ágy, a másik széliében, a fal mellett Mintegy 50 centivel odébb három embert szoros egy-: másmellettiségre ítélő még egy fekhely. — Ez rekamié — bizony- j gatja kérdezés nélkül a fiatalasszony, s a hitelesség kedvéért egyik sarkán felhajtja az ágyneműt. Éjjeli menedékhely nézelődöm szomorúan. Boldogulás Tsz újabb ö. dolgozójának szállása. Fejenként 260 forintért... Távozóban — a megye- székhely sajnos, nem egyedi — albérleti dzsungeléból, gyors számolást végzek: az albérlők szerény fizetségéből származó havi bevétel 3190 forint. Évente meghaladja a 36 ezret. (Kétévenként ismételten visszatérül tehát az a 60 ezer forint, amennyiért az ingatlant 1960-ban megvásárolta mostani tulajdonosa.) S akaratlanul is hozzá gondolom: a tulaj’ gazdálkodásnak ez a módja is abba a fogalomkörbe tartozik, amely így fogalmazódott meg a párt X. kongresszusán : kispolgáriság ... Következtetések és a kiút körvonalai Lesújtó tapasztalatok, amelyek óhatatlanul következtetésekre késztetnek. Az egyik például: az udvarban több mint húsz ember, s egyetlen közös árnyékszék! Pedig maga a tulajdonos mondja: betegsége miatt az egyik albérlő állandó orvosi ellenőrzésre szorul. A másik: Pár méterre, szemközt az albérleti kamrák sorával disznókat tartanak deszkaajtó mögött. Az udvaron szétdobált kukoricacsutkán kívül a röfögés hívja fel erre a figyelmet. Pedig a városközpontban tilos a jószágtartás. . Szó, ami szó, a közegészségügy, s általában az emberi erkölcs szempontjából számos következtetésre és intézkedésre kínál még okot a Bocskai utca 16. számú ház udvara A Boldogulás Tsz nyolc dolgozója, s a többi albérlő érdekében egyaránt. Ami azonban a lényeget, az albérletre szorulók kiszolgáltatottságát illeti; a lakásügyi jogszabályok az egy személyre eső lakásterület hat négyzetméterben való mégszabályozásával, s az albérleti dijak szabályozásával jelentős előrelépést jelent a nagy gond enyhítésében. Az igazi kiutat a kiszolgáltatottságból, az albérleti dzsungelekböl azonban az a bizonyos albérlők háza jelenti majd, amelyről a két héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján az építésügyi és városfejlesztési miniszter tett említést. Tudomásunk van róla, hogy nyugdíjasok, illetve fiatal házasok számára létesítendő úgynevezett garzonházat tervei közé iktatta a városi tanács. Megítélésünk szerint azonban mihamarabb módját kellene találni a kecskeméti albérlők háza létrehozásának is. Perny Irén (Pásztor Zoltán felvétele) Nem gazdaságos...? A külterületi iskolák villamosításáról _ Apu azt üzeni, kér e gy jó „Gernei” regényt!... — Micsodát? ... Milyen ínyt?... — Apukám azt üzeni, ..úgy tessék neki adni egy jó „Gernei” regényt. A tanító bácsi elgondolkodik, majd megkérdezi. — Nem Gárdonyit mondott?. .. A kislány boldogan mosolyog. — De igen. Azt hiszem. A tanterem, ahol a párbeszéd elhangzott, tágas, fehérre meszelt falú helyiség. Három sor kopott iskolapad. A falakon öreg szemléltetőtáblák, képek, feliratok. Csupán egyetlen dolog szokatlan; a mennyezet síkját egyetlen lámpatest sem tagolja. A „Kővágó iskola” csupán három kilométerre esik Solt- vadkerttől, a villany azonban még nem ért el idáig. Vége a tanításnak, már csak a könyvtári kölcsönzés zajlik. Nagy halom könyv hever a tanári asztalon. Egy fiú áll mögötte, kézbeveszi a köteteket és hangosan felolvassa a címet és az írót is. A tanár bácsi jegyzi a kiadott könyveket, és olykor néhány szót ejt egy-egy mű „védelmében”. A gyerekek szótszélled- nek és kettesben maradunk Korponai Istvánnal. Tizenhárom éve oktatja a kővágói nebulókat. Ö kezdi a beszélgetést. Arról ér- delklődik, hogy tudok-e az iskola villamosításának nehézségeiről. Évek óta minden lehetőséget megpróbálnak, de hiába. A tanterem sötét marad az esti órákban, hiszen még petróleumlámpát sem kapná — Nézzen ott ki az ablakon — mondja. — Nézzen csak ... Ott megy a villamosvezeték, a fákon túl. Minden reggel arra esik a tekintetem. Azokban a drótokban magas feszültségű áram szalad. Szükség lenne egy transzformátorra és párszáz méter vezetékre. A szakemberek azonban kiszámították, hogy a villany bevezetése nem gazdaságos. Kevés a fogyasztó — mondják — és az országban még nagyon sok megyénkben közel száz ilyen kis tanyaközpont van, melynek alig kéttucatnyi házába csak százezer forintos ráfordítások árán lehetne fényt juttatni. Nem gazdaságos... A tanítótól megtudom, hogy amikor elkészült a szak- szövetkezet közeli sertéshizlaldája, azt gyorsan rákötötték a hálózatra. Az „rentábilis” ráfordítás volt. A százötven—kétszáz környékbeli gyerek és felnőtt részére esti művelődési lehetőséget nyújtó iskola nem az. Legalábbis a fontossági sorrendben nem az elsők között szerepel. Részközgyűlést, termelési tanácskozást csak évente néhány alkalommal rendeznek az iskolában. Hogy a vezetőség ilyenkor csak az első padok résztvevőit látja a petróleumlámpa sárgás fényében és a hátul- sók a homályba vesznek — ez csak alkalmi „kényelmetlenség” — Miért nem próbálkoznak áramfejlesztővel? — kérdezem. Másutt is ezzel oldják meg a világítást. —Van egy aggregátorunk. Illetve volt. A televíziós készüléket táplálta. A vadkerti Rákóczi Szak- szövetkezettől kaptuk. Működött is egy évig. Magyarországon ugyanis jelenleg nem gyártanak kis teljesítményű áramfejlesztő gépet. Csak a Bizományi Áruházban vásárolhatók ilyen készülékek, de azok is régi, legtöbbször kiselejtezés után felújított darabok. A Kővágó iskoláé is ilyen volt, hol működött, hol meg nem. Sok esetben az iskola-televíziót — a tanyasi iskolák legfontosabb szemléltető eszközét — csak a gyerekek nézték, mert a tanító bácsi ezalatt az udvaron pöfögő készülékkel bajlódott és javítgatta a hibás automataszabályzót. De reménykednek. Korponai István a Petőfi Népe decemberi számát mutatja: Az egyik cikkben az áll, hogy Kalocsán olyan áramátalakító előállításával foglalkoznak, mely megoldaná a problémákat. A Videotonnak is lesz talán akkumulátorral működtethető televíziós készüléke. Leveleznek a Transzformátor Gyárral is. Onnan azt az ígéretet kapták, hogy a gyár fiataljai társadalmi munkában felállítanak egy telepet. Ka ez sikerrel jár, akkor már csak huszonkét pózna és nyolcvanezer forint kellene... A Rákóczi Szakszövetkezet, a tanács és a Kunfehértói Állami Gazdaság érdekeltek az ügyben. A tárgyalások folynak — a kővágóiak reménykedne'-:. Talán... A külterületi népművelés gondjairól tervezett beszélgetésünk így kanyarodott el a „témától”. De engedtem a csábításnak, mert megyénk és az ország csaknem valamennyi tanyasi iskolájának nevelőit foglalkoztatja: miként lehetne fényt gyújtani a tantermekben. Az áramszolgáltató vállalat álláspontja érthető Nehéz százezreket költeni néhány ház, néhány család téli estéinek elektromos fényű megvilágítására, — meggondolandó dolog. Különösen, hogy általános folyamat a külterületi fiatalok elvándorlása a falvakba és a városokba. Így ezek a beruházások hosz- szabb távon nem kihasználhatók. De van más járható út is. A kisebb áramfejlesztő készülékek, az akkumulátorral működtethető televíziók típusainak kidolgozása és gyártása égető szükségletet elégítene ki. És, ami az új mechanizmu: szemléletének is megfelel — gazdaságosan. Ez a vállalati haszon megmutatkozna az eladó*- készülékek mennyiségébe De ugyancsak mérhető m dón jelentkezne — társadalmi méretekben — ta nyasi gyermekek műve' • Régének növekedésében is Akik néhány év méh - már nem „Gernei” kön vét kérnék szüleik számá ra az iskolában ... Pavlovits Miklós
