Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-14 / 38. szám

í. oldal 1971. február 14, vasárnap Befejeződtek a magyarjugoszláv tárgya ások Tímár Mátyásnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyet­tesének meghívására feb­ruár 10. és 13. között ha­zánkban tartózkodott Alek- szandar Grlicskov, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehaj­tó Tanács elnökhelyettese. Társaságában volt Nagy Ferenc, a Szövetségi Vég­rehajtó Tanács tagja az Alekszandar Drljacsa jugo­szláv külkereskedelmi mi­niszterhelyettes. A vendé­gek Tímár Mátyással és Vályi Péter pénzügyminisz­terrel, a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság magyar tagozatá­nak elnökével megbeszélé­sekét folytattak a két or­szágot , érintő gazdasági kérdésekről. Alekszandar Drlicskovot fogadta Apró Antal, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se és Nyers Rezső, az MSZMP Központi 'Bizott­ságának titkára, a Politikai Bizottság, tagjai. Tito egyiptomi látogatása Tito jugoszláv elnök va­sárnap kezdi meg Nasszer elnök halálát követő első hivatalos látogatását az Egyesült Arab Köztársaság­ban. Az egyhetes látogatás középpontjában a közel- keleti helyzet legújabb fej­leményeinek megvitatása áll. teret szentelnek a két or­szág közötti kétoldalú kap­csolatoknak is, elsősorban a gazdasági együttműködés kérdéseinek. Jugoszláv részről meg kívánják vitat­ni az el nem kötelezettségi politika helyzetét is a vi­lágban. A dé’-víefeiami nép fegyveres erőinek köszöntése Tíz esztendővel ezelőtt, 1961. február 15-én egye­sültek a dél-vietnami nép fegyveres erői, hogy közös ■parancsnokság alatt harcoljanak az amerikai támo-‘ gatást élvező saigoni bábrendszer ellen. A dél-vietna­mi nép fegyveres küzdelme már 1959 derekán meg­indult, a Diem-rendszer elleni általános népfelkelés­ben minden tartomány és község megszervezte ön­védelmi osztagát. Amikor az egyesült népi hadsereg 1961-ben felvette a küzdelmet velük szemben, csupán a saigoni kormány hadserege harcolt, de a harc irá­nyítását az amerikaiak végezték és ők adták a fegy­vereket is. Négy év hősi küzdelmeiben a népi hadsereg térdre kényszerítette a saigoni zsoldosokat. Ekkor, 1965. márciusában, Da Nangnál partra szálltak a „bőrnyakúak”, az amerikai tengerészgyalogosok, aki­ket az évek folyamán több mint félmillió amerikai katona követett. A dél-vietnami népi hadsereg erejét azonban nem törte meg az amerikaiak és zsoldosaik számbeli és technikai túlereje, szembeállították vele a sz^bads*" ért harcoló nép elszántságátés súlyos vereségeket mér­tek a betolakodókra. Az. amerikai fél a tárgyalóasz­talhoz kényszerült, s bár mindent elkövet a politi­kai rendezés megakadályozására, sorsát nem kerülheti el. Még akkor sem, ha a háború „vietnamizálásának” hangoztatása mellett, az agressziót kiterjesztette ma már egész Indokínára. A dél-vietnami nép ideiglenes forradalmi kormánya vezetésével, a DNFF és a dél-vietnami felszabadító hadsereg zászlaja alatt, Indokína többi szabadságszere­tő népével karöltve, a szocialista országok és a világ haladó erői támogatásával ki fogja űzni hazája terü­letéről az agresszorokat. A dél-vietnami nép fegyveres erőinek 10. születésnapján a magyar nép teljes együtt­érzéséről biztosítja és köszönti a harcosokat, és kí­vánja, hogy küzdelmüket mielőbb teljes siker koro- názza. Harcok a tűzszünet után is Belgrádban hangsúlyoz­zák, hogy Tito és Szadat a legnagyobb figyelmet azok­nak az erőfeszítéseknek szentelik, amelyek célja, hogy meggyorsítsák a tár­gyalásokat a válság békés rendezésére. Tito lényegében ezeket a nézeteket fejtette ki azok­ban az üzeneteiben is, amelyeket a múlt hét vé­gén a négy nagyhatalom vezetőihez eljuttatott. A Szovjetunióval az elmúlt 8 napban három magas- szintű eszmecserére volt lehetősége Jugoszláviának, BEJRÜT Ammánban pénteken a késő éjszakai órákig foly­tatódott a lövöldözés, amelybe utóbb nehéztüzér­ség is bekapcsolódott. Ez a ■f^leméfty‘'’ mái*' azután kö­vetkezett be, hogy á két fél möghjrd'ette a tűzszünetet. Husszein kormánya és a gerillák Ugyanis este-azon­és a hadszíntérré vált töb­bi kerületből. A Palesztinái Népi Fel- szabadítási Front egyik közleménye szerint a Ham- lan-körriyéki harcokban négy polgári személy éle­tét vesztette és hatan meg­sebesül telet A gerillák el- lentámádást intéztek a Hamlan-domb ellen és nagy mennyiségű fegyvert, többek között 106 millimé­teres ágyukat záskmányol- tak a jordán hadseregtől. A kairói EAK—jugoszláv megbeszéléseken jelentős nali tűzszünetet rendeltek el. Közölték, hogy a had­sereg egységeit kivonják a Hamlan-domb 'térségéből 69 millió szirá'koló 1969-ben mintegy 60 millió ember sztrájkolt a kapitalista világban, min­denekelőtt Észak-Ameri- kában, Nyugat-Európában és Japánban. Ez a szám 1965-ben még csak 26 mil­lió volt. Nyikolaj Kuznye- covnak a Pravda szomba­ti számában megjelent cikkéből kitűnik, ‘hogy az elmúlt év első 10, hónap­jában — az előzetes ada­tok szerint — több mint 63 millió dolgozó szüntet­te be a munkát a nyugati világ országaiban. fi megye íeilliése a baraadik ötéves tervidőszakban (Folytatás az 1. oldalról) 9z országos átlagot meg­haladóan — 18 százalék­kal emelkedett. A növénytermelés ága­zatai közül említésre mél­tó a szőlő- és gyümölcs­termesztés, . amely jelentő­sen növekedett az új te­lepítések termőrefordulása következtében. Ezt igazol­ja, hogy 1970-ben a ked­vezőtlen időjárás ellenére is szőlőből 80, almából 21, körtéből 45, kajsziból 25 és őszibarackból 196 szá­zalékkal több termett, mint 1965-ben. A szántóföldi növény- termesztésben egyre in­kább előtérbe került az a szemlélet, hogy a nem ki­fizetődő kultúrákat jöve­delmezőbbekre cseréljék át. Így például a rozsterü­let nagymértékben csök­kent. ezzel szemben tért hódított a takarmánybúza és a triticale termesztése A növenytermelésben a fejlettebb agrotechnikai módszerek alkalmazása következtében — kedve­zőbbek a terméseredmé­nyek és csökkent a ter­mésingadozás. Búzából az 1966—1970. évek átlagában 71 százalékkal több ter­mett, mint a második öt­éves terv éveiben. A kukorica terrriéshoza mát kedvezően befolyásol­ta a nagy termőképesség" hibrid fajták elterjedése A kukorica évenkénti át­lagtermése 26 százalékkal növekedett. A zöldségfélék közül a fűszerpaprika, paradicsom és vörösnaayma termésát­laga 50—.75 százalékkal lett magasabb. Az állattenyésztés a harmadik ötéves tervidő­szak alatt nem tartott lé­pést a mezőgazdaság álta­lános fejlődésével. 1968— 69-ben a vártnál lényege­sen gyorsabb ütemben csökkent a háztáji gazda­ságok szarvasmarha- és sertésállománya, amit a közös állattenyésztés nem tudott ellensúlyozni. 1970- ben e téren kedvező vál­tozások történtek. ÉLETSZÍNVONAL,, KERESKEDELEM A tervidőszakban a munkások és alkalmazot­tak reáljövedelme és reál­bére a tervezettet megha­ladó mértékben piőtt. A parasztság reáljövedelme valamivel gyorsabban emelkedett, mint a mun­kásoké és alkalmazottaké. A Magyar Nemzeti Bank lakosság részére történő készpénzkifizetése öt év alatt 65 százalékkal növe­kedett. A dolgozók több­letjövedelmük egy részét megtakarították, s így az OTP-betétállomány , ''meg­kétszereződött. 1970-ben a kiskereske­delmi fdrgalom 64 száza­lékkal volt több, mint 1965-ben.. Leggyorsabban a vegyes iparcikkek — ezen belül a tartós fogyasztási cikkek — forgalma emel­kedett. Az egy lakosra ju­tó kiskereskedelmi forga­lom egyébként' a harma­dik ötévc-s terv időszaka alatt 7027 forintról 11 ezer 515 forintra növekedett. Az áruellátást jelentős mértékben javította', hogy 1969 máscd'k felétől je­lentősen emelték a kiske­reskedelem készletállomá­nyát, amely 1970 végén 209 millió forinttal volt több, mint a tervidőszak elején. A szocialista kis­kereskedelmi háíózat 1970. december 31-én 1773 bolt­egységet és 714 vendéglátó egységet tartottak üzem­ben. Ezek felszerelési színvonala is jelentősen javult. Míg 1965-ben a boltok 15 százaléka, 1969- ben már 17 százaléka ren­delkezett pénztárgéppel. A záz boltra jutó elektromos hűtőszekrények és hűtő­kamrák száma 17-ről 32- re gyarapodott. KÖZLEKEDÉS, KOMMPNÄLIS ELLÁTÁS A megyében 1969 végén '207 kilométer hosszú köz- • úthálózat volt, . amelynek közel 92 százaléka már. pormentes burkolatú. Az utak egynegyede a főút­hálózathoz tartozik, 60 százaléka pedig összekötő­út. A harmadik ötéves terv első négy évében az országos közutak korsze­rűsítésére és felújítására a megyében 178 millió fo­rintot fordítottak. 1970-ben több mint 30 millió utast szállítottak az autóközlekedési vállalat autpbuszai, 32 százalékkal többet, mint 1965-ben. Az utasok több mint fele a helyi közlekedést vette igénybe. A tervidőszak elején csak Baján volt vezetékes gáz. Azóta Kecskeméten, Kiskunmajsán és Szánkon bevezették a földgázt, s így több mint nyolcszoro­sára növekedett a megye területén (a propán-bután- gázt is figyelembe véve) a gázfogyasztás. A községekben épült törpevízművek és a víz­vezeték-hálózat fejlődése lényegesen javította a la­kosság jó minőségű ivó­vízzel való ellátását. Az 1970 végéig kiépített 1079 kilométer vízvezetékrend­szer közel kétszerese az öt évvel előbbinek. EGÉSZSÉGÜGY A lakosság egészségügyi ellátásában is lényeges ja­vulás következett be. A megyében 1970 végén 801 .orvos működött — 23szá- |zalékkal több. mint öt év­Egységfront a tábornokok ellen Négy görög ellenállási szervezet képviselői meg­állapodást kötöttek arról, hogy egységfrontot alkot­va folytatják harcukat az athéni tábornoki rezsim ellen' — jelentették be Párizsban pénteken a gö­rög ellenállási mozgalom­hoz közelálló források. Az egységfrontban 'részt vesz a Mikisz Theodora- kisz vezette Hazafias Front, a Demokratikus Vé­delmi Mozgalom, továbbá két királypárti szervezet. Az Andreasz Papandreu vezette Pánhellén Felsza­badítás! Mozgalom viszont megtagadta az együttmű­ködést az új egységfront tagjaival. Robbanások a főváros szívében Szombatra virradóra megint öt robbantásos merényletet hajtottak vég­re az észak-írországi fővá­ros, Belfast szívében. A pokolgépek hajnali fél há­romtól kezdve, néhány másodpercés időkülönb» séggel robbantak. Az eltelt héten a geril­laharccá terebélyesedett zavargások tizenegy halá­los áldozatot szedtek. Szépen bemutatkozott Jósé Alberto Medrano tábornok, a salvadori nem­zeti gárda egykori főpa­rancsnoka, akit a közel­múltban neveztek ki San Franciscó-i főkonzulnak, dühében pisztolyt rántott, és lelőtt egy titkosrendőrt, aki személyazonosságának igazolására szólította fel. A tábornokot azonnal le­tartóztatták. Az első Egy kambodzsai tábor­nok és tizennégy katonája életét vesztette, amikor pénteken a fővárostól 105 kilométerrel délre „kom­munista egységekkel” ke­veredtek harcba — közöl­ték hivatalosan Phnom Penhben. Egyébként ő az első tábornok, aki a kam­bodzsai háborúban életét vesztette. jogtalan és értelmetlen provokáció Az Egyesült Államok durva megkülönböztetést alkalmazott a Mongol Nép- köztársaság ellen, amikor megakadályozta ennek az országnak a képviselőjét abban, hogy Washington­ban aláírja a tengerek és óceánok medrének atom­fegyverektől való mentesí­téséről szóló szerződést — állapítja meg az a levél, amelyet M. Dugerszuren, a Mongol Népköztársaság állandó ENSZ-képviselője juttatott el U Thant ENSZ- főtitkárhoz. Az amerikai ENSZ-képviselet ugyanis a mongol ENSZ-megbízott tudomására hozta, hogy az Egyesült Államok hatóságai gyakorlatilag nem engedé­lyezik számára a szerződés aláírását Washingtonban. Az engedély megtagadását semmilyen meggyőző érv­vel nem tudták alátámasz­tani. Dugerszuren levele han­goztatja, hogy az amerikai hatóságoknak nincs joguk arra, hogy megakadályoz­zák a Mongol Népköztár­saságot, a világszervezet egyik szuverén tagját a szerződés aláírásában, füg­getlenül attól, hogy hol kerül sor erre. (MTI) vei korábban. A kórházi ágyak száma 3077, amely 16 százalékkal több, mint 1965-bén volt. Tavaly 308 ezer rendelőintézeti órát tartottal!, ez 42 százalék­kal több, mint a tervidő­szak elején volt. 1970 vé­gén a megye 44 bölcsődé­je 1472' gyermek elhelye­zésére volt alkalmas, ami 18 százalékos növekedés­nek felel meg. Az egészségügy fejlesz­tése — a jelentős ered­mények ellenéire — több vonatkozásban elmaradt az igényektől, amelynek oka elsősorban, hogy az anya­gi erőforrásokat fokozot­tabban a lakásgondok enyhítésére használtuk fel. A tervidőszak idején 16 ezer 400 új lakás épült a megyében amely az 'elő­irányzatot 21 százalékkal haladta meg. A lakáss;-a- porulat azonban a nagy mértékű belvízkárok és szanálás miatt alig haladja meg a 10 ezret. A har­madik ötéves terv idején növekedett a többszobás lakások aránya. Míg 1965- bén az épített lakások 82 százaléka volt kettő-, vagy többszobás, addig 1970-ben ez a szám 89 százalékra smelkedett. OKTATÁS A harmadik ötéves terv idején az oktatás vala­mennyi ' szintjén jelentős fejlődés ment végbe a "negyében. Az óvodákban elhelyezhető gyermekek számát mintegy 12 száza­lékkal sikerült növelni, ám a meglevő, közel 12 ezer hely még mindig ke­vésnek bizonyult. Demográfiai hullám csökkenésének hatására ae elmúlt ot esztendő alatt az általános iskolai tanu­lók száma 6 százalékkal lett kevesebb, mint 1965- ben volt. A 64 ezer álta­lános iskoláson kívül 8300- an középiskolákban és 1600-an a hat főiskolán folytatták tanulmányaikat, az 1970-ben kezdődött tan­évben. Az öt évvel ko­rábbihoz mérten a közép- iskolások száma 18 szá­zalékkal csökkent, a fő­iskolákon tanulóké ugyan­akkor 24 százalékkal nőtt. A harmadik ötéves terv időszakában kezdte meg működését a Bajai Víz­ügyi Főiskola, a Kecske­méti Felsőfokú Gépipari Technikum pedig a leg­utóbbi tanévben Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolává alakult át. Tovább bővült a nép­művelési intézmények há­lózata. A közművelődési könyvtárak gazdag anyag­gal rendelkeznek, az ezer lakosra jutó könyvtári könyvek száma 1700. A tervidőszak első évében ezer lakosonként 60 tele­vízió-előfizetőt tartottak nyilván, s ez a szám 1970 végére megkétszereződött. A megyében üzemelő tv­-szüléket! száma elérte a 79 porpf KSH BÁCS-KISKUN MEGYEI IGAZGATÓSÁGA

Next

/
Thumbnails
Contents