Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
Jékely Zoltán: Mese invokáció Járultatok élénk régi mesék, hozzátok a csodák üzenetét! ígérjétek a hűség diadalát, s hogy minden kín kárpótolja magáit. Lám a banya, lelkünk örömire, a tűzbe jut a mese végire; a szörnyeteg saját zsírjába sül, gonosz zsarnok pusztul dicstelenül, gyilkos bosszú saját hamvába hull, s két árva gyermek egymásra borul. Folyóba fúl a gyáva üldöző, s minden sebet beforraszt az idő! Zeffc Zoltán: Ragyog a tél Elült az ár. S ma itt a téL A sunyi és kegyetlen. Mily lopva szállta meg a dér ezt az ártatlan kertet! Jön az egyszínű kuszaság és elnyelik a vermek a zizegést, a csobogást, a zúgó, tarka csendet Ragyog a tél is, tudom én, villog mint kés a kézben, csikorgó sörét lesz a hó kivert kutyák szívében, föltépi az őzek hasát a zúzmara szilánkja s a dermedt absztrakt ég alatt fáradhatatlan madarak szállnak a messzi nyárba. Pálffy Gusztáv: Bizonyt alas egyensúly IL S zegények voltak Kicsi Balázsék. Nem is tagadták ezt soha, de nem is panaszkodtak. Hiszen, ha jó édesanyja zöldséget Is árult, a mindennapit csak össze- fillérezte. Csak eggyel nem tudta jóllakatni fiacskáját: könyvvel. Mert azt mindig falta volna. Mohó, nagy falatokkal. S hogy egy napon Balázs ágynak esett, nagyon oda lett az édes. — Jaj, kiesi fiam, most mit csináljunk? Kicsi Balázs kicsi beteg hangján biztatta: — Csak menjen, édesanyám, megleszek én magamban is. — S hogy még mondjon valamit, felsóhajtott: Fodor János*-- Csak legalább könyvem volna, hogy olvashatnék. Az anyja nem szóit rá semmit Igazított a párnáján, rátette kezét forró homlokára. De akármilyen melegnek is találta, indulnia kellett A szegény ember ilyenkor csak szeretne otthon maradni, s mivel a kenyér miatt nem lehet, a szívét hagyja ott, az aggódást magával viszi. Hát cipelte Kicsi Balázs édesanyja is. A piacon jöttek-mentek a vásáriók, s mintha megérezték volna, hogy Kicsi Balázs édesanyjának segítség kell, sokan még csak nem is alkudtak. Fogyott a kosárból a zöldpaprika, borsó, bab. Alig forgott néhányat az óra mutatója, már mehetett haza. Lábán a sok álldogálástól az erek kidagadtaik, a háta is nyilamlott a sok hajolástól, de minden fájdalmát felejtette, amikor a pénzt összeszámolta. Nincs baj, hogy is volna baj. Az orvosságért felsúrolja majd a patikát, a doktor meg azt mondta: jó lesz a fizetség akkor is, amikor fölösleg lesz. Csak jók az emberek. Most vesz húst és jó erős levest főz Balázsnak. De egy kis édesség sem ártana, az is jót tesz a betegnek. S ahogy így kigondolta, elindult. Amint lépdelt, egy könyvárust látott meg. Megtorpant. Könyvek. Talán, ha egyet vinne Balázsnak, többet használna az egészségének, mint a cukrászédesség. Figyelő szemmel figyelt már. Látta, hogy az árus előtt néhényan megállnak. Nézik, lapozzák a könyveket. Akadt, aki vett is. Erre mindjárt sajnálkozott is: szegény Balázsnak soha sem volt saját könyve. Csak amit kölcsön kapott, azokat olvashatta, s tanulni is csak kölcsönből tanult. Sebesen lélegzett, mert nagy elhatározás érlelődött a lelkében. Vesz, könyvet vesz! Van egy kis megtakarított pénze, azt rászánja. Rá, mert a betegnek öröm kell. hogy meggyógyuljon. S úgy a szeme sarkából kinézett egy vastag kötetet. Az jó lesz. Jó nagy. Egy hétig is eltöltheti vele az időt Balázs. M egremegett, mert egy diákforma fiatalember pontosan abba a könyvbe lapozott. Már a zsebébe is nyúlt. Jaj, még elviszi. Pedig jó könyv lehet, ha már ilyen komoly fiatalember is akarja. Ni, már a tenyerén is a pénz. Jaj, mindjárt megszakad a szíve. Majdnem rákiáltott, hogy eredj onnan, ne bántsd, az a •Tíz eszteudeje balt meg a kedvelt kecskeméti munkás-író. Balázs könyve. Ele jő! ven, az kms a väCÄ vonapflfcf s a diák lehetettemül tovább megy. Túláradó örömmel csoszogott a kis asztalkához, 8 még köszönni is elfelejtett, csak a könyvre mutatott, a kérdezte; — Ez hogy? Az árus legyintett. — Nem magának való az, néni. — Nem is nekem kell, a fiamnak. Nem ismeri? Kicsi Balázsnak hívják. Nagyon okos gyerek. Na, de mondja hamar, hogy adja, mert sietős az utam. Az árus felhúzta a vállát, 6 közömbösen mondta az árat — Jaj — szaladt ki H*- esi Balázs anyja száján a nagyon — De értékes. Nem is adnám el, ha nem volnék megszorulva. Újonnan nem is lehet megfizetni. A diák megint közeledett. Kicsi Balázs anyja agyában éppen csak átsuhasnt a fájás lehellete, hogy* már nemcsak kötője, de ünneplő kendője sem lesz, s már nyújtotta is a pénzt. Felkapta a könyvet, s vitte, hogy örömet vihessen. A kapunál azért csak szétnyitotta. Milyen sűrű sorok. Lesz, lesz mit olvasni Balázsnak. A könyvet horpadt melléhez szorította, s fényben ragyogó arccal nyitott a fiára. — Mit hoztam, Balázs? Balázs felemelkedett, éppen úgy, éppen olyan boldogan, ahogyan az anyja várta, kapott a könyv után. — Könyv! — ujjongott s úgy mozdult, mint egészségesen. Az anyjából meg csattant a dicsekvés: — Könyv bizony. És a tied. egészen a tied. Vettem, neked vettem. S a kezébe csúsztatta Balázsnak, fölösen, ügyelve, hogy még ebben .a gyönyörűséges pillanatban baja ne eshetik. Reszketett az izgalomtól, hogy mi lesz még akkor, ha majd Balázs beletekint Akkor teljesedik igazán örömmé az öröm. Balázs kis is nyitotta, úgy a közepe táján, » iá nyomban döbbenten felkiáltott: — De édesanyám! Anyja arcára rászállt a rettegés, a félelein fekete felhője, s ijedten kérdezte: — Nem jó, vagy már olvastad, kicsi fiam? S megint várt, esetten, szomorúan, verten. Milyen gonosz is az élet a szegénynek még azt sem engedi, hogy örömet szerezzen. Balázs pedig a könyvből az anyjára, az anyjáról a könyvbe nézett, aztán nagyot nyelt és mosolygós kedvességgel örvendezett: — Csuda jó könyv, édesanyám, drága is lehetett Nagyon szépen köszönöm. Pedig kukkot sem értett belőle, mert a könyv idegen nyelven volt nyomtatva. De hát honnan tudhatja ezt egy olyan szegény asszony, aki még magyarul sem tud írni és olvasni? S hogy a fia meg is csókolta, az ijedtsége elmúlt, boldogan ült az ágyra és kérte: — Hangosan olvasd, kicsi fiam. És Balázs olvasott. Csodálatosan szép történeteket a jó édesanyákról. *4 szeretet kihwve szörnyűködés: drága. Olsvai Imre A következő népzenei találkozó előkészítésére a napokban a megyeszékhelyen tartózkodott Olsvai Imre, a Magyar Tudományos Akadémia a Népzenekutató Csoportjának munkatársa. Elfogadta meghívásunkat: egy fekete mellett beszélgessünk utazásairól, kutatásairól. A magy arabok között — Tíz emlékezetes hónapot töltötem néhány esztendeje Afrikában. Sokfelé jártam, de erre gondolok máig a legszívesebben. Őszintén szólva húzódoztam az úttól. Elsősorban a magyar folklórral foglalkozom, sok munka várt rám itthon is. Kollégáim biztatására, Kodály tanár úr tanácsára („menjen csak, nézze meg a magyarabok között, hogy miként is állunk a kétbővítéses szecun- dos skálával”) nekivágtam. — A téma részletes taglalása szakfolyóiratokra tartozik, de a magyarabok lapunk olvasóit is érdeklik. Hol élnek? — Az Egyesült Arab Köztársaság és Szudán területén, a nubíai sivatag forróságában. Már több hónapot töltöttem a kairói tudományos intézetekben, de egyedül nem mertem nekivágni as ezer kilométeres útnak. Szerencsénkre sikerült egy kisebb tudományos expedícióhoz csatlakoznunk. Többes számot használok, mert elkísért kolléganőm, Borsai Ilona, aki a kopt keresztények között gyűjtött. Meghívtak minket egy esküvőre is. Olyan keményen, sűrűn sütött a hold, mint a romantikus operettekben. Élesen elváltak az árnyékok. A falu népe kitódult a házak elé. Számunkra szokatlan zenére két csoportban táncoltak a homokban. Sokaság övezte a fehér ruhában örvendező, ünneplő vőlegényt. Az asz- szonyok illő távolságban, kőhajításnyira hajladoztak. Afrikai esküvő A térség közepén jókora kosár szomorkodott. Törtük a fejünket, mi célt szolgál? Rövidesen megoldódott a rejtély. Kezdődött a meny asszony tánc. Természetesen a boldog ara nélkül. Az ifjú hölgy, ősi szokás szerint valamelyik szoba tenyérnyi ablakából leste titkon jövendőbelijét, s hogy miként telik a kosár a rokonok, a vendégek ajándékaival. A csöndes éjszakában mind messzebbre halla'szott a különös melódia, a dob- és a furulyaszó fúrcsa keveréke, az ütemes taps, a kiáltozás. — Tudomásom szerint a magyarabok a mohácsi csata után fogolyként Kis- ázsiába, majd Észak-Afrika rabszolgapiacaira hurcolt őseink és a ben- szülött arabok leszármazottai. — így van. Számukat öt- ven-hatvanezerre becsülik. Büszkék a Duna mentén élő rokonaikra. Arra gondoltunk, hogy körükben — mint élő múzeumban — tanulmányozhatjuk nyelvünk. zenénk, középkori, modern európai hatásoktól mentes állapotát; a beszéd egu-egy fordulatában, a dallamvilágban megőrizték a hajdanvolt viszonyokat. Csalódtunk. Érdemes lenne a „sivatag mélyén”, zártabb közösségben élő ma- gyarabokat is fölkeresni. Nekünk erre nem volt időnk és nem is ez volt a feladatunk. — Kecskemét n bármerre megyünk, jól ismerősként üdvözHk. Dunántúli lévén, miként került kapcsolatban a Jhíröa várossal”? — Lajta László növendékeként ás — mondhatom így? — munkatársaként 1952-ben vetődtem először Kecskemétre és Kalocsára. A vidéki éttermi «gánymuzsikát tanulmányoztuk, mert kíváncsiak voltunk, hogy játékstílusuk, dallamkincsük mennyiben különbözik a falusi zenészektől. A megyeszékhelyen jó néhányszor megfordultam azóta, két népzenei találkozón is részt vettem. Legutóbb a Óvónőképző Intézetben és a Berkes Ferenc Kollégiumban tartottam előadást. — A kecskeméti tanács vezetői, a zenei, néprajzi szakemberek igen hálásak a folklórtalálkozók rendezéséhez nyújtott önzetlen, színvonalas segítségért. Jól tudják, hogy fontos tudományos feladatoktól vették el idejét. Befejezésül megkértük, hogy tájékoztassa lapunkat jelenlegi munkájáról. Tervei — A Népzene Tára VÍI. kötetének szerkesztésével foglalkozom. Hamarosan befejezem az 50—60 íves (mintegy 900 oldalas) mű sajtó alá rendezését. Témája: a páva dallamok tá- gabb családja, más szóval az ötfokú, ereszkedő, kvint- váltó, egy dallammagból épülő, zenei típusok bemutatása, elemzése. A páva- dallam ezeknek legjellemzőbb, sűrített képlete. H. N.
