Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-21 / 17. szám
N A P T .4 B 1971. január 21, csütörtök Névnap. Ágnes Napkeltei 7 óra perc Napnyugta: 16 óra 27 perc Holdkelte? 2 óra 11 perc Holdnyugta: 10 óra 57 perc Harc a jéggel * A Duna alsó szakaszán szerdán négy jégtörő hajó rohamozta a Baja és Mohács között megállt mintegy 12 kilométer hosszú jégpáncélt. Több méter vastag jeget kell feltörni, így csak nagyon lassan haladnak előre. Két najó megkezdte a Sió torkolatánál kialakult mintegy 5 kilométeres jégpáncél megbontását is. A számítások szerint e hét végére széttördelik a bajai és a Sió torkolati jégmezőt. Ezzel, átmenetileg megtisztítják a Dunát. A kiskunhalasi gyógyfürdőt ötletesen téliesítettét. A fürdő egyik nagymedencéje fölé vasvázas szerkezetű, műanyagboíitá- sú épületet emeltek. A hatalmas „búra” alatt az öltözőkön kívül presszó is helyet kapott. — A DUNA FOTOKLUB amatőr filmklubjának bemutatóját rendezik meg a bajai József Attila Művelődési Központban január 22-én, pénteken 19 órakor. — A Budapesti MÁV Szimfonikusok hangversenyeznek Forrai Miklós vezényletével a Kecskeméti Katona József Színházban január 25-én, este 7 órakor. Közreműködnek a Magyar Állami Operaház művészei és a Budapesti Kórus.^ [ — NÉPDALVETÉLKEDÖT rendezett a kecske1 méti iparitanulóiskola kollégiumának KlSZ-alap- szervezete. A vetélkedőn tizennégy versenyző és egy énektrió indult. Első helyezést Hornyák János elsőéves csőhálózat-szerelő ért el, oklevéllel és két hétre szóló üdülőjeggyel jutalmazták' produkcióját. — Korszerűsítik a fűtést a lakiteleki kultúrházban. Az új beruházással az épület minden szempontból megfelel a kiterjedt tanya- világgal rendelkező község igényeinek. — A nikotin, alkohol és koffein hatása szervezetünkre — címmel tart előadást január 26-án, délután 17 órakor a kecskeméti Művelődési Központban dr. Bognár Iván a Megyei Kórház orvosa. Szőíőmetszés — hóban Megelevenedtek a móri szőlődombok: a tavaszi munkák hírnökeként a vidék legnagyobb szőlőtermelő gazdaságában, a Móri Állami Gazdaságban metszik a szőlőt. Naponta 60—70 munkás szorgoskodik a hóval borított földeken. A szőlő „ébredéséig” összesen 890 holdon végeznek ezzel a munkával. Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 21, csütörtök este 7 óra ADASHIBA Arany-bérlet Akozik műsora Január 21: KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FEHÉR ROBBANTÁS KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SZERELEM Ülést tartott a KISZ megyei végrehajtó bizottsága A KISZ Bács-Kiskun megyei Végrehajtó Bizottsága tegnap tartotta meg idei első ülését. Az írásos jelentés alapján az ifjúsági szövetség megyei vezetői megvitatták az 'Ifjú Gárda egységeinek munkáját, s a gárdisták idei tennivalóit. Ezt követően az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Bács megyei kirendeltsége múlt évi tevékenységének tapasztalatairól, s az utazások szervezésével kapcsolatos ez évi feladatokról tárgyalt a végrehajtó bizottság. Jelentés az utakról Otven pere rolt a maximális késés a buszközlekedésben Nagyüzem a Kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola jégpályáján. (Pásztor Zoltán felvétele) Szerda reggel kellemetlen meglepetés fogadta a munkába indulókat: a járdákat és az úttestet jégpáncél borította. A nyugat felől beáramló enyhe légtömegek által megolvasztott hó a hajnali órákban megfagyott és korcsolyapáA holnapi lapunk tartalmából: Tapaszlalalcserén a tsz* szak emberek Nyugat-Európában jártak, mit láttak ... ♦ 4LUPIGMENT Üzempróba előtt Kecskemét új vegyipari gyára * A Farris 1070-6. Dolgozni a közért lókedvvel... Közéleti asszonysors fülöpházi példával lyává változtatta az uta- licit Végi Gábortól, a KPM Közúti Igazgatóságának hóügyeletesétől kapott tájékoztatás szerint a hajnali és kora reggeli órákban a síkos utak a megye egész területén megnehezítették a közlekedést. A főútvonalakon 25 sószóró gépkocsi dolgozott, míg a mellékutakon 19 úgynevezett ra- jonos teherautóról terítették a homokot a különösen veszélyes szakaszokra, elsősorban a kanyarokban, és a vasúti átjárókon. A legutolsó jelentés szerint a nappali felmelegedés megolvasztotta az utakon a jégburkot. Ennek ellenére mindenfelé dolgoznak a szórój árművek, mert hä az éjszakai órákban fagypont 1 alá száll a hőmérséklet, akkor ismét kritikusra fordulhat a helyzet. A Közúti Igazgatóság egyébként felhatalmazást kapott, hogy szükség esetén a Volántól bérelhet teherautókat a munkához. A 9-es számú Volán Vállalat szolgálattevője Varga Bálint elmondta, hogy a csúszós utak dacára az autóbusz-közlekedésben nem volt kimaradás. A reggeli órákban a távolsági és a megyénkben közlekedő járatok is általában fél órát késtek. A leghosszabb késéssel — 50 perc — a Kalocsa—Kecskemét és a Bácsalmás—Kecskemét járat érkezett meg a megyeszékhelyre. P. M. Iskolát építenek A szabadszállási központi iskola tizennégy tantermében ezer gyermek tanul. A községi tanács vezetői elhatározták, hogy az idén megkezdik egy nyolctantermes iskola építését. A kijelölt terület tereprendezése megkezdődött. A 4,5 milliós beruházást a lakosság társadalmi összefogása segíti: egyre többen jelentkeznek, két munkanap bérét ajánlják fel az iskola építéséhez. — Kontrasztok Indiában címmel dr. Mester József orvos diavetítéssel kísért útiélmény-beszámolót tárt a kecskeméti Művelődési Központ fotoklubjában, január 22-én este hat órakor. Ipartörténeti skanzen Az ózdi népművelési intézmények honismereti körének kezdeményezésére — a kohászati üzemek vezetőinek segítségével — ipar- történeti skanzent nyitottak a béketelepi 102. számú Gábor Áron Ipari Szakmunkásképző Intézet parkjában. Itt helyezték el a kohászat kiselejtezett, de a gyár történetében fontos szerepet betöltő műem- lékjellegű gépeit. A kohászat korszerűsítése során az idén megkezdték a durva- hengermű 60 éve működő trió-lemezsorának bontását, hogy helyébe felépit- sék az új, folyamatos acélöntőművet. A bontás alatt levő üzemben már kijelölték azokat a berendezéseket, amelyek tavasszal a skanzenbe kerülne'" — A Megyei Népművelési Tanácsadó január 23- án, szombaton délelőtt Kecskeméten, a Városi Művelődési Központ (Rákóczi út 3. i. em.) klubhelyiségében az ünnepélyes házasságkötések, szervezési és rendezési problémáiról tart tapasztalatcserével egybekötött tanácskozást. Új egészségház Orvosi rendelő, szolgálati lakás és csecsemő-tanácsadó építését tervezi a Szalkszentmártoni Községi Tanács. A mintegy 600 ezer forintért épülő intézménynyel egy fedél alatt kapnak elhelyezést a jelenleg rossz körülmények között dolgozó OTP-fiók munkatársai is. Farsang előtt Megkezdődtek az előkészületek a hatodik alkalommal megrendezendő hajdúsági farsangra, a tájegység hagyományos rendezvényére. A program szerint nemzetközi szakácsparádét, cukrászati és hidegkonyhai bemutatót rendeznek. A, farsang első napján a debreceni Aranybikában Móricz Zsigmond egykori szobája előtt emléktáblát lepleznek le. A város ez alkalomra kijlföldi vendégeket is fogad: Ausztriából, Bulgáriából, a Német Demokratikus Köztársaságból és Romániából érkeznek csoportoka február 4-e és 15-é között megrendezendő hajdúsági farsangra. Változás a tv csütörtöki műsorában 21.20 Ember, jog, társadalom. 22.00 Tv-híradó 2. kiadás A műsor többi része változatlan. Szabó Pál-emlékest A „Magyar Pantheon” című előadássorozat keretében Szabó Pál Kossuth- díjas íróra, Bács-Kiskun megye volt országgyűlési képviselőjére emlékeztek szerdán este Kecskeméten, a városi művelődési központban. Méltatták az ívó életművét, közéleti tevékenységét. Műveiből fővárosi művészek adtak elő részleteket, majd bemutatták az egyik legemlékezetesebb művéből készült „Talpalatnyi föld” című filmet. ítélet A jugoszláviai, líraguje- váci kerületi bíróság halált és súlyos testi sértést okozó közlekedés-veszé- lyeztetési bűntett elkövetése miatt 1 évi szigorított börtönbüntetésre Ítélte S. Ivkovics jugoszláv állampolgárt, a leszkováci „Jugo- express” vállalat gépkocsivezetőjét. Ivko-vics okozta tavaly július 11-én azt a közlekedési balesetet, amelynek során a nis—belgrádi autóúton életét vesztette Kiss Árpád miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. A tárgyalás során bebizonyosodott, hogy a balesetért egyedül az autóbusz vezetője volt felelős. Várható időjárás csütörtök estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, párás, az esti és reggeli órákban helyenként ködös idő. Többfelé eső, hajnalban egy-két helyen ónos eső. Mérsékelt, napközben megélénkülő keleti, délkeleti, majd délnyugatira forduló szél. Enyhe idő, olvadás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1, plusz 4. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3—8 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 19 én a középhőmérséklet mínusz 4,5 (az 50 éves átlag mínusz 1,2), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 Celsius- fok. Január 20-án reggel 7 órakor mért hőmérséklet 1,1 délután 1 órakor 2,5, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,6 Celsius-fok volt. A csapadék mennyisége 1,6 mm. Növényvédelmi prognózis A hosszantartó hótakaró alatt a mezei pocok jól. telel. A viszonylag sok mezei pocok nagy veszélyt jelent gyümölcsfáinkra, mert a gyökémyak körül a kérget teljesen lerágja és az ilyen fák kipusztulnak. A megye északi részén jelentős mértékű kártételt észleltünk. Különösen nagy a veszély a legelőkkel és lucernákkal szomszédos gyümölcsösökben. A kártétel elhárítása érdekében haladéktalanul át kell vizsgálni a veszélyeztetett gyümölcsösöket. Fertőzés észlelése esetén a fertőzési góc és annak mintegy 30 méteres körzetében a fák gyökérnyakát tegyük szabaddá és a déli, lehetőleg fagymentes órákban a törzseit permetezzük le Thi- odannal. vagy Thionex-szel 1,5—2 kilogrammos adagban holdanként. A védekezés megkezdése után gondoskodni kell a vadállomány megfelelő riasztásáról, hogy a vadpuszt.ulást elkerülhessük. A „Magasiskola" Belgrádban A napokban befejeződött I. Belgrádi Nemzetközi Filmfesztivál mintegy 100 ezer nézője „A lovakat is lelövik” cífnű, Sydney Pollack rendelte amerikai filmet minősítette a filmparádé legsikeresebb alkotásának. A belgrádi fesztiválon az elmúlt két év nemzetközi filmversenyein díjat nyert filmek szerepeltek, közöttük a magyar „Magasiskola” is, amely Cannes-ben kapta meg 1970-ben a zsűri különdíját. Belgrádban Gál István filmje nem került be a közönség által a hat legjobbnak minősített film közé, de sok elismerő bírálatban részesült, s diplomával, a főszereplőt, Bánffy Györgyöt pedig Belgrád arany plakettjével jutalmazták. Több kocsi kisiklott A MÁV Vezérigazgatóságától kapott tájékoztatás szerint kedden a késő esti órákban • a Szár—Tatabánya közötti vonalon egy •jugoszláv tehervagon tengelytörése miatt a teher- szerelvény több kocsija kisiklott, mindkét vágány erősen megrongálódott, s a kisiklott kocsik a villamos felső vezetéket is leszakították. EzérJ; a gyorsvonatok és a távolsági személy- vonatok Székesfehérvár— Komárom felé kerülővel közlekednek, a helyi személyforgalmat autóbusszal bonyolítják le. Személyi sérülés nem történt, a pálya helyreállítása folyamatban van. vETOFi NtHs. A Magyai Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága es a'megyei tanács lapja — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel — Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat — Felelős Kiadó, di ivreze> István isazgaiJ — Szerkesztőség: Kecskemét Várost Tanácsház - Szerkesztőségi telefonközpont: 12-619 1° Szerkesztő b.zottsáa: 11-038 — Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság lét 1/a, Telefon: 11-709 — Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a nely; postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapca: 20,— forint. Bács-Kiskun megye. Nyomda V. Kecskemét. Telefon: n-i85 — Index; 25 06»