Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-17 / 14. szám
tSTt. január 17, vasárnap Nehéz évek után... A pályatársak szerették. — Egyenes jellemű, becsületes, megbízható kolléga volt Sanyi bácsi. Jó elnök. Nehéz időket élt át. /■ • • • Kiss Sándor, a kecskeméti Űj Tavasz Termelő- szövetkezetben dolgozott — Rossz riportalany vagyok — mondja. Nem szeretek sokat beszelni. Meg aztán napokig lehetne sorolni a történteket. Inkább a gondokra emlékszem, az örökké felbukkanó új feladatokra. Nem nagyon értem rá örülni, mindig közbejött valami bosszúság. Se kenyér, se pénz — Apám föld nélküli szegény ember volt, kilenc gyerekkel Mindig a más keze-lábaként dolgoztunk. Talán ezért is értettem meg az embereket itt, az Üj Tavaszban, s maradtam elnök ilyen hosszú ideig A háború után kerültem Kecskemétre Bunzlau Ferenc szőlősgazdához. Negyvenkilencben a gazda elment külföldre. Itt hagyott 10 hold szőlőt, 3 hold zöldségest. Utána nemsokára kijött hozzánk egy elvtárs, azt mondta: „Sanyi bácsi, itt most már ez a maguké. Tsz lesz.” Kérdeztem, mi az, mert bizony nem tudtam. Aztán összejöttünk. Csupa addig nincstelen parasztember, frissen juttatott földekkel A Rózsa Tszcs-hez tartoztunk. Kezdetben nem volt se könyvelő. se brigádvezető, se kenyér, se pénz, se 16, se gép — az égadta világon semmi. Utóbb aztán kaptunk hat lovat, pár tehenet, sertéseket. Mindig újabb gondok így gazdálkodtunk öt évig Akkoriban már brigádvezető voltam. Különváltunk a Rózsától, felvettük az Új Tavasz nevet. Engem elküldték Zsámbék- r* elnökképzőre. 1955-ben hazajöttem, s megválasztottak elnöknek. Sosem volt könnyű ez a munka, de az akkori időkben volt a legnehezebb. Főkönyvelőt már kaptunk, de az agro- nómus is én voltam, meg a brigádvezető is. Aztán lassan kialakultak a dolgok, de közbejött az ellen- forradalom. Voltak, akik fel akarták oszlatni a tsz-t, vittek volna mindent, amit láttak. Hát összesen egy lószerszámmal lettünk szegényebbek, a többi megmaradt. A termelőszövetkezet is. A hatvanas években az átszervezés időszakában megnőtt a létszám, lettünk vagy háromszázan. Üjabb gondok, feladatok jöttek. Szőlőt telepítettünk. Az ültetvények a régi kis- parcellák helyére kerültek. Aki művelte addig mind csak arra törekedett, hogy mennél többet hozzon ki belőle. Elhasználódták a földek, kipusztultak a tőkék. Ami erre a területre került, annak azóta is gyengébb a termése. A pihent földekre telepített szőlők viszont jól adnak. Nem könnyű pálya ez. Az ember állandóan azon gondolkozik, hogyan lehetne több pénzt előteremteni. A fejlődés meg amúgy is hozza magával a nehézségeket. Amikor megvoltak- a lovak traktor kellett, amikor megvettük a traktorokat, újabb erő- és munkagépek váltak szükségessé. A termelőszövetkezetekben ha adott a munkaerő, ha megvannak a gépek, és sikerült a munkákat időben elvégezni. akkor még mindig jöhet aszály, ellepheti a földéket a belvíz, kifagyhat a vetés, elverheti a termést a jég. Persze, az ember úgy van, ha úrrá tud lenni a nehézségeken, akkor örüL Közős akarattal Nálunk az átlagéletkor 60 év. Olyan megoldásokat kellett keresnünk, ami jövedelmező, amihez kevés ember szükséges, vagy pedig szívesen vállalják a fiatalok is. Mert bizony a város közelsége nagy hátrány számunkra. A fiatalok inkább az iparban dolgoznak. Több, mint húsz éve élek itt. Ismerem az emberek gondját-baját. Értem is őket Talán ezért sikerült mindent megbeszélni, elfogadtatni a javaslatokat. Először a vezetőséggel tárgyaltam meg mindent, aztán a tagsággal — így alakult ki a közös akarat. így lettek borkiméréseink, autószervizünk, lakatosműhelyünk. A földjeink nem a legjobbak, mégis mindig sikerült jól gazdálkodnunk. Nehéz lenne csak pihenni Gyorsan múltak az évek, nem nagyon számolgattam. Ha nagy ritkán nem volt gondom, nem is éreztem magam jól. Az ember megszokta a munkát, nehéz lemondani róla. Kell valami elfoglaltság. Mióta itt vagyok, sokat változtak az emberek. Régebben úgy volt, hogy a parasztember megfogta a munka végét, dolgozott állandóan, mindent a földbe áldozott, magára nem nagyon költött. Pénzén újabb és újabb földeket vett a már meglevő mellé. Amikor létrejött a közös gazdaság, azt hitték, a csáki szalmája, széthordták volna. Most már védik. Ha meglátják, hogy valaki valamit el akar vinni, mondják ám: „Te öreg, ezt ne csináld!” Nyugdíjba megyeik. Bizony, furcsa lesz. Évekig nem voltam szabadságon i sem, most meg itt ez a ; semmittevés. Azt hiszem — ha egészségem engedi — kertészkedni fogok, és jószágokat nevelek. Valamikor nagyon szerettem horgászni, de sokáig nem volt rá időm. Ezután lesz. Majd megyünk a feleségemmel — ő is nyugdíjas. Van négy unokám, adnak elfoglaltságot Igen, megleszek valahogy. • * • A munkatársai?, a tsz tagsága kisebb összejövetelen, meleg, derűs légkörben búcsúztatta Kiss Sándort. Huszonegy év hosszú idő. Különösen akkor, ha ebbő! tizenötöt elnökként tölt el valaki Jó munkáját elismeri a tsz kollektívája, az ismerősök, pályatársak is. De nemcsak ők. 1967-ben Pesten, az Országház kupolacsarnokában Losonc:» Pál elvtárs kezéből vette át a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Dénes Éva pogácsát is letesz mellé az asztalra, mert eszébe jut, hogy az első megözvegyülését is így kezdte ünnepelni a traktoros. Azután a cigányokért üzent A ze- tor kint püfögött, ő meg húzatta magának. hogy gombház, sej... És mindenkit vendégül látott, aki aznap betért. Nem igaz, hogy úrnak születni kell — gondolja a csapos. Míg az üres üvegekkel visszaballag a pulthoz, azon töpreng, hogy most üzenien a cigányokért, vagv csak a következő liternél?' — Bor. pogácsával? — vonja fel szemöldökét az idősebbik traktoros, amint visszazöttyent a helyére. — Már meyint? A kérdés rosszul esik Goreczki Péternek. Ítélkezésnek érzi — Senkinek semmi köze hozzá! — mondja és vil- lámlik a szeme. — Nincs i.s — vonul visz sza gyorsan a társa. Emlékszik rá, hogy Goreczki Péter kidobott már néhány embert ebből a kocsmából Nincs kedve magát kidobatni. — No! — emeli poharát békülékenyen Goreczki Péter. Azután rágja a pogácsát, egyiket a másik után. ízét nem érzi, s azt sem, hogy jóUakott-e vagy csak éhét ütötte el. Nem lát, nem hall. Pedig észrevenné, ha szétnézne, hogy kezdenek gyülekezni a szesztestvérek. És azt is látná, hogy a leghátsó asztalnál bent ül a zenekar, bár a bőgő még a falhoz van támasztva, és a hegedűk is az asztalon fekszenek Amikor körme az üres tányéron koppon. ismét koccintásra emeli a poharát. Fenékig issza. Azután körülményesen piszkálgatni kezdi a fogát, majd a nyelvével tologatja a gyufaszálat szájának egyik -mgletéből a másikba. A csapos elérkezeti né' látja az idői. hogy meg siettesse a dolgokat. Áz ötödik üveg bort kérés nélkül állítja az asztalra. Egy lapos pillantással jelt ad a zenészeknek. Goreczki Péter úgy tesz, mintha nem haUaná, hogy a zenekar játszani kezd. De mikor a prímás átcsap arra a múltkori nótára, kirúgja maga alól a széket. Vérbe borult szemmel nézi, hogy kit üssön le. A zenészek leengedik a vonót, visszahátrálnak a sarokba. Az öreg az asztalra bámul Másik szesztestvére cigaretta után kotorászik. A csapos faarccal mosogat. A szesztestvérek meghunyászkodva hallgatnak. Ettől-e vagy attól hogy senki se akarja lecsillapítani, Goreczki Péter mintha megzavarodnék: kézbe veszi a poharát, bfe- lenéz, beleiszik, s a maradékot kiloccsintja a padlóra. A poharat szájával lefelé állítja vissza az asz- ■’ra- ' ’ '' megy ki a kocsmá- hogy senkinek sem köszön. — Az elméje — mondja Huszonhat anyuka két kislánya E lőször Nánai András hartai tanácselnök mondja el a megindító történetet: — Frőlich Salamon öngyilkos lett, még a tavaly nyáron. Tsz-ben dolgozott, bérelszámoló volt. Felesége már hat évvel korábban meghalt, egészen váratlanul. Az ember, a tette elkövetése előtti hetekben elég gyakran ivott... És két kislány maradt utána. Árván. A hetvenötév körüli beteges nagymama nyakába szakadt nevelésük gondja. De a sütőipari üzem egyik szocialista brigádja vállalta az anyuka szerepét... B ejegyzés a brigádnaplóban: „A Dobó Katica brigád tagjai nagy sajnálattal és együttérzéssel figyelik Frőlich Ibolya 11 éves és Frőlich Ildikó 8 éves kislányok sorsát, akik édesanyjukat már 1965- ben elveszítették. Édesapjuk ez év júliusában tragikus körülmények között elhunyt. Így teljes árvákká váltak. Ezért brigádunk tagjai arra az elhatározásra jutottak, hogy a két kislányt patronálni fogjuk és anyagilag támogatjuk.” — Akkor november 7-én a Gocsán néni elhozott bennünket az iskolából és kaptunk csizmát és a mami kapott tésztát... És akkor megköszöntünk és hazamentünk. Ibolya kevésbé beszédes. — Eljövünk ide gyakran, mert szeretjük a néniket... Természetesen szeretik az üzem készítményeit, az almás és a túrós rétest, meg a képviselőfánkot is. Hiszen gyerekek, még ha árvák is. É rtékes József né üzemvezető. Talpig kedélyes, temperamentumos asz- szony. Újdonsült hartai lakos, két éve került ide, amikor a Kalocsai Sütőipari Vállalat megalakította itteni részlegét. De már olyan otthonossággal forgolódik asszonytársai között, mintha évtizedek óta itt élne... — Igen, brigádunk mindegyik tagja asszony, s egyúttal anya is. Anyai módon. anyai szeretettel gondoskodnak a kis árvákról Hogy miként jutottunk el a patronálásukhoz? Én bizony már nem tudom megmondani, kitől indult el a kezdeményezés. Megkérdezét kerek hamvas arc, világba csodálkozó tiszta tekintetek: ragaszkodás mindahhoz, ami szép, becsületes, emberséges Papa, mama.. Számukra ez már csak álombéli fogalom, mely lassanként elmerül az apró örömökkel és riadalmakkal teU gyermeki világban; felhő az égen, látni véljük, de ha közelébe érünk, szétfoszlik köddé, hangtalan foszlány - nyá. Látjuk a felhőket, beszélhetünk js hozzájuk, de tudjuk, soha nem válaszolnak. heti az aszonyoktól, de ők sem tudják. Azt hiszem, mindannyiunktól... Én magam a szocialista brigád megalakítását szorgalmaztam, mivel már Kalocsán is eléggé kivettem belőle a részem. Ibolya és Ildikó árván maradtak. A nagyobbik még emlékszik az édesanyjára, a kisebbik már nem. Hiszen akkor még alig múlt kétéves Édesapjukra mindketten emlékeznek. Puha, selymes hangján ezt mondja a csöppnyi Ildikó: Schméhl Henrikné csoportvezető hangjában alig érezhető remegéssel fűzi hozzá: — A két kislány, amikor először elhívtuk ide őket, nagyon elsírta magát Azóta is gyakran és szívesen eljárnak. Érzik, hogy mindegyik asszony külön-külön is egy-egy anyuka, s ezért nagyon hálásak. Amilyevalaki és meszel a homloka előtt. — Az ital az oka — vélekedik az öreg. — Az már a múlté, fater — mutatja a csapos a lefordított poharat. — Felhagyott a piával. — Késő a köpönyeg. — Az öreg legyint. Kinyitja az ajtót, kinéz. — Gombház, sej... — üvölt az ott maradt traktoros. A zenészek belevágnak a nótába. A csapos folytatja a mosogatást, de le merné fogadni, hogy Goreczki Pétert nem hagyja nyugton az öklében maradt ütés. Megfordul a csapos fejében, hogy telefonálhatna a járási őrsre. Elhes- sinti az ötletet: nem az ő asztala. És lehet, hogy nem is rendőrökre, hanem tűzoltókra lesz szükség. — Gombház, sej... — a rászeg traktoros már vagy tizedjére üvölti a refrént. \ prímás fülig érő szájjal serénykedik körülötte. Száz forintost táncoltat a vonója hegyén. — Valami rosszra készül. — Az öreg segélykérőén néz a csaposra. — Mért nem megy utána? — Eltűnt A csapos ingadozik. Szokásától eltérően hatszor is körülfordítja a poharat a vízsugárban, mire felülkerekedik a kíváncsisága. — A padlásról — mutat a feje fölé — utána leshetne. Az öreg jó két óra múlva került elő, porosán, pókhálósán, de a kíváncsiaknak csal? annyit mondott, hogy minden rendbe jött: a fiatal traktoros nemcsak a feleségét hozta vissza, hanem az anyósát is rávette, hogy hagyja ott a tanyát és lakjék náluk. E szerencsés fordulatra senki sem számított. A faluban csak később tudták meg, hogy Goreczki Péter radikálisan, de leleményesen oldotta meg családi problémáit. Eldózerolta az anyósa taázáfc. nék csak a gyerekek tudnak lenni... A magukra maradt gyerekek. A brigádnaplóban — egyebek között — található olyan bejegyzés is, ami szerint az úgynevezett „nagykocka” — népszerűbb nevén - lebbencstészta — készítéséért igazgatói dicséretben részesültek. De ezt a terméket már nem gyártják, most a cérnametélt van. soron. Húszon hatan vannak a brigádban. Legutóbb vállalást tettek, hogy társadalmi munkában segítik a jelenleginél korszerűbb szociális létesítmények megépítését És a kislányok?..! — Megvesszük részükre az iskolai szereket. És támogatjuk őket, felnőtt korukig. Amíg kenyér nem lesz a kezükben... Hozzánk tartoznak, vigyázunk rájuk. É rdeklődöm a félévi bizonyítványról Az Ildikóé 4,4-es volt, az Ibolyáé 3,2-es. — Miből kell javítanod? — Énekből, testnevelésből, oroszból, földrajzból — Mondjatok valamit arról is, hogyan telt a téli Vakáció... — Szánkózni voltunk, hógolyóztunk — kezdi Ildikó. — Egyik nap fogtam egy hógolyót, s amikor azlboly nem vette észre, beledugtam a kabátjába. Hátra, a nyakába. — Meg akartam verni, de elszaladt — teszi hozzá Ibolya, a nagyobbak bölcsességével. — Ügyesebb voltam! — büszkélkedik a kisebbik. Majd így folytatja: — Az is élményes volt, amikor a töltés oldalában szánkóztunk. Ott volt az Értékes Attila, meglökött és jót bukfenceztem. Máskor meg az Iboly csúszott le a szánkóról, amíg én rajta maradtam ... így telnek a két hartai kislány mindennapjai. Tanulnak, játszanak, mint a többi gyerek ... Árvák, de nincsenek egyedül. Vigyáz rájuk a brigád — a huszonhat anyuka. (... Már elkészült a riport, amikor a tanácselnök megküldte címünkre a hartai Lenin Tsz Híradóját Ebben, egyebek között, ezt olvashatjuk: „Frőlich Salamon volt SZTK-ügyinté- zőnk árváinak havi 200— 200 forint szociális segélyt szavazott meg a vezetőség.”) Hatvani Dániel Vendégek a Forrásnál Szomszédos megyénk irodalmi folyóirata, a Tisza- táj képviselőit látta vendégül a napokban a Forrás szerkesztősége. Dr. Havasi Zoltán kandidátus főszerkesztő és Annus József belső munkatárs egy napot töltöttek a kecskemétiek meghívására a megyeszékhelyen. Részt vettek a Forrás szerkesztő bizottságának értekezletén és baráti beszélgetéseken cserélték ki véleményüket az aktuális irodalmi kérdé- Mtafl,
