Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-10 / 289. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! vermfltpe A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KÍSKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXV. évf. 289. szám Árut 90 fillér 1970. december 10, csütörtök Zöldségtermesztési tanácskozás Kecskeméten Az idei rendkívüli időjá­rás a zöldségtermesztésben is nagy károkat okozott. Ehhez járultak egyéb gon­dok, többek között a kézi és gépi munkaerőhiány. E témáról rendeztek teg­nap országos tanácskozást Kecskeméten, a Zöldségter­mesztési Kutató Intézetben. (Régi nevén: Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet.) A megbeszé­lésen részt vettek a kutató- intézetek, konzervgyárak vezetői, a tsz területi szö­vetségek, valamint néhány mezőgazdasági nagyüzem képviselői. Jelen volt dr. Tompa Béla, a MÉM ker­tészeti osztályvezetője, Ko­vács László, a Konzervipari Tröszt vezérigazgatója. Ko­pácsi Ernő, az AGRO- TRÖSZT vezérigazgatója, dr. Török Szilveszter, a Konzerv- és Paprikaipari Kutató Intézet igazgatója. Dr. Mészöly Gyula igaz­gató bevezető előadásában ismertette az ország zöld­ségtermesztésének általá­nos helyzetét. — Ebben az évben 215 ezer katasztrális holdon akartak zöldségfélét ter­meszteni, az ismert okok miatt azonban 11 ezer hold­dal kevesebb volt a vetés- terület az üzemekben. így a tervezett 1 millió 830 ezer tonna helyett másfél millió tonnányi termést takarítot­tak be. Az áruhiány érezte­ti hatását a feldolgozóipar­ban is — hangoztatta az in­tézet igazgatója. A későbbiekben elmond­ta, hogy a kritikus zöldség­ellátási gondok miatt a konzerviparban mintegy 700 millió értékű termelési kiesés lesz. Ez mennyiség­ben kifejezve 90 ezer ton­nával kevesebb a tervezett­nél. Nehéz a helyzet a paradi­csomtermesztésben is. Az elmúlt évben, valamint az idei esztendőben kedvezőt­lenül alakultak a hozamok. A tenyészidő közepéig mindkét évben gazdag ter­més ígérkezett, amely au­gusztusban és szeptember­ben 50—60 százalékban el­pusztult a fitoftora nevű gombabetegség hatására, A növényvédelemhez hi­ányzott a szakismeret, ke­vés volt a kézi- és gépi munkaerő. Dr. Szilágyi Tibor, a Kecskeméti Agrometeoroló­giai Kutató Intézet igazga­tója az idei rendkívüli idő­járási jelenségeket elemez­te. s ennek kapcsán a nö­vényvédelem jobb megszer­vezésének fontosságát hang­súlyozta. A vitában sok szó esett arról, hogy a továbbiakban csak akkor lehet javulásra számítani, hogyha gépek­kel látják el a mezőgazda- sági üzemeket. K. S. Szabad idd Fafszon (4. oldal) Csókol: Renate (4. oldal) Gazdaság­politika (5—6. oldal) (7. oldal) Napireüden a tanácsi munka korszerűsítése (8. oldal) Éjjel-nappal dolgozik a ..Franki” elnevezésű len­gyel gép a kecskeméti művelődési központ alapozá­sánál. no, egyenként tízméteres vasbetoncölöpön áll majd a várva-várt épület, a kultúra új hajléka. Befej ezéshez a lti #^1 VSI79 VI fi Kielégítőek a téU tartaUkok Tájékoztató a mezőgazdasági munkákról Dr. Soós Gábor, a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese szerdán tájékoztatta az új­ságírókat az őszj mezőgaz­dasági munkák helyzeté­ről és a jövő évi felada­tokról. Elmondotta, hogy a Ter­més betakarítása lényegé­ben befejeződött, bár a kukorica mintegy 15—20 ezer holdon még letörésre, behordásra vár. A betakarítás gyorsmér­lege ismét a közös gazdál­kodás nagy előnyeit bizo­nyítja. A természeti csapá­soktól terhes 1970-es esz­tendőben megtermett az ország kenyere, s az árvíz okozta károk ellenére a téli abraktakarmnáy-ellá- tás is biztosítva van. Az abraktakarmány sza­badforgalmát továbbra is fenntartják, ehhez azon­ban az értékesítő válla­latoknak az eddiginél is jobban befolyásolniuk keli a piacot. Amíg Dunántúlon igen jó a takarmányellátás, az Al­föld egyes megyéiben az árvíz okozta kiesések miatt gyengébb volt a termés. Elejét kell venni tehát an­nak, hogy egyes gazdasá­gok spekulációra használ­ják fel ezt a kiegyenlítet­len piaci helyzetet. Az őszi fagyok, illetve az októberi szárazság miatt a szőlő- és a cukorrépater­més kisebb volt a vártnál, paprikából és paradicsom­ból is kevesebb termett, mint amennyire számítot­tak. A külkereskedelem azonban gondoskodik ar­ról, hogy a boltokban a gyengébb termés ellenére is legyen elegendő cukor. A téli ellátás burgonyából, gyökérfélókből, káposztá­ból, vöröshagymából, al­mából is jónak ígérkezik, a készletek elérik, sőt túlhaladják a tavalyit. Dr. Soós Gábor elmon­dotta, hogy az őszi mun­kák nagy részén is túljutot­tak. Az őszi vetések befe­jeződtek, s fokozott gondot kell fordítani a vetések védelmére, Áz őszi mélyszántás az idén jobban előrehaladt, mint tavaly. November 30- ig a mélyszántás 69,5 szá­zalékával végeztek, azóta az arány becslések szerint 82 százalékra emelkedett, s körülbelül 700—800 ezer hold szántása van még hátra. Ha a rendelkezésre álló traktoroknak csupán felét és csak egy műszak­ban használják fel, akkor is mód van arra, hogy 7— 8 napon belül az ország egész területén befejezzék az őszi mélyszántást. A gépesítés fokozatosan javul, az 1970-re tervezett tízezer traktorból novem­ber 20-ig 8500-at kaptak meg a gazdaságok, s az év végéig előreláthatólag mind a tízezer megérkezik. A gazdaságok saját mun­kájukat könnyítik, ha gé­peiket a téli szabad idő­ben alaposan átvizsgálják, kijavítják. Már most mér­jék fel jövő évi alkatrész­igényüket is, mert alkat­részre csak akkor számít­hatnak, ha azt kellő idő­ben megrendelik. A rövidesen megkezdődő zárszámadásokról szólva a miniszter első helyettese elmondotta, hogy előzetes adatok szerint a termelő- szövetkezetek eredményei — bár elmaradnak az 1969. évi rekordtól — ál­talában jók. Becslések szerint az 1970-es év nyereség szempontjából az elmúlt tíz esztendő három leg­sikeresebb éve közé so­rolható. Meglehetősen nagy azon­ban a differenciálódás. Amíg a szövetkezetek egy részének az átlagosnál jó­val nagyobb a nyeresége, mások veszteségesek. Az állam is segítséget nyújt ahhoz, hogy a veszteséges szövetkezetek további fej­lődésében se legyen na­gyobb törés. Javuló ellátás textilárukból Karácsonyra: pakisztáni szőnyeg, maxikahát Ünnepek közeledtével, év vége táján a kereskedelem nemcsak fokozottan készül a növekvő forgalomra, ha­nem rövid visszapillantást, számvetést is végez. Hason­ló szándékkal kerestük fel a napokban dr. Zsótér Mi­hályt, a Dél-magyarországi Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályveze­tőjét. — Bács-Kiskun megye kiskereskedelmi egységeit első számú vevőpartnereink között tartjuk számon — kezdte a tájékoztatást a fő­osztályvezető. — Ennek megfelelően, szektorra való tekintet nélkül igyekeztünk az ki­áruellátásl igényeiket év során maximálisan elégíteni.­A múlt évihez képest, összehasonlíthatatlanul jobb volt az ellátás méteráruból, lakástextil-, valamint felső- konfekció-termékekből. Si­került egyúttal azt a célt is elérni, hogy mind az ala­csonyabb jövedelmű, mind pedig az igényesebb vásár­lók megtalálják az általuk keresett árukat. Az idén már zökkenő­mentes volt az olyan áru­cikkek forgalma is, mint például a függöny, szőnyeg, vagy a szintetikus és mű­száltakarók, terlyster-szö- vetek, bélés- és ruhasely­Téli munka a gyümölcsösben A Hcsszúiiegyi Állami Gazdaság érsekcsanádi törpe almásában Csordás János, Gerebity István és Gerebity László DT—75-ös traktorral a fasorok közét mű­trágya®» és szántja. (Pásztor Zoltán felvételi mek, stb. A korábbinál gaz­dagabb kínálatról ejthetünk szót a téli ílanellruhák, a műszőrme bundák, szőrme-* diszitéses télikabátok, kosz­tümök, csipikeblúzok, olcsó kártoltgyapjú-szoknyák, la-- minált kabátok, kamaszöl-- tönyök, pantallók tekinteté* ben is. — Milyenek a vevők ka* rácsonyi kilátásai; hogyan készültek fel az ajándéko­zás fő idényére? — M éteró ru-választéku nkj jelentős mennyiségű im* ponttermékkel bővült. Sző-* vetöltönyők, divatos n« kabátszövetek, kosztüm­nek és ruhának egyaránt alkalmas terlyster-áruk so­kasága várja a vevőket. As fejlődő lakáskultúrával kap-: csoiatos igényeket a hazai termékek mellett számos szovjet, jugoszláv, sőt pa-í kisztáni és egyiptomi ereded tű szőnyeg is hivatott kJ-* elégíteni. Mint új cikk em-* üthető meg az idén méter-* áruként is forgalomba ho-j zott — női divatbundák ké-* szítésére alkalmas — több^ féle színű műszőrme. Ami a konfekcióárukaTf illeti, a kínálat gazdagságát híven tükrözi, hogy például férfikabátokat 30, női kabá­tokat 65, bakfis- és leány-- kafelöltőket 75; női szövet­ruhát több mint 60, bak­fis- és leányka-szövetruhát pedig 110 féle változatban^ s ráadásul többféle szín- és anyagösszetételben kínál-' nak a szakboltok. A nőd kabátok és ruhák mintegy 30—40 százaléka már a légi újabb divatirányzatnak megfelelő — midi, maxi —' hosszal készült. Űj cikknek számít még a műirbabun- da, mindkét nem és vala­mennyi korosztály számára megfelelő fazonban és mé* rétben, iX,

Next

/
Thumbnails
Contents