Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-06 / 286. szám
A maradisdg ellen küzdő újságírókra emlékezünk „A néphez szólunk” ANNAK AZ ÉVNEK decemberében született Ligeti Sándor Károly, amikor a magyar munkásság először ünnepelte meg május elsőt. A kiskőrösi illetőségű internacionalista most, kedden lenne nyolcvan esztendős. Jelképes véletlen: majd egy időben, egy napon emlékezünk rá és a magyar sajtó napjára. Politikai szerepléséről, irodalmi tevékenységéről viszonylag sokat tudunk. Kevesebb szó esett arról, hogy újságíróként is a jelesek közé tartozott. Az omszki Forradalom hasábjain pontos mondatokban fejtette ki, hogy „Magyarország megkoronázott rablóvezére” miért támadta meg Szerbiát. Ö alapította az első ottani magyar nyelvű forradalmi újságot, 1918. február 10-én. Cikkeiben jól érzékelteti a történelem valódi hajtóerőit, az eseményeket marxista szemszögből elemzi. Foglalás és népkirablás nélküli békét követel. Korán felismeri Lenin korszakos jelentőségét és arra törekszik, hogy minél többen magukévá tegyék a forradalmi eszméket. A FORRADALOM utolsó száma 1918. május 26-án készült el. Az ellenforradalmi csapatok elleni harcra buzdító sorait utolsó üzeneteként tartja nyilván a ke- gyeletes utókor. A kozák túlerő legyűrte a Ligeti parancsnoksága alatt küzdő magyar vörös gárdát. Fogságba került. 1919. június 2-án halálra ítélték, kivégezték. A haladó gondolatok képviselői, a radikális társadalmi változások hirdetői közül megyénkben mások is felismerték a sajtó hatóerejét, tudták, hogy az újság „kollektív agitátor”. DALOTTI NÉMETH ÖDÖN friss szellemű ember lévén, nagyon odafigyelt a nagyvilág eseményeire. Téves megállapításokkal tarkítva, de jó szándékú rokonszenv- vel már 1875-ben írt a „szocializmus lényegéről” a Kecskeméti Lapok hasábjain. Három esztendő elteltével Marx Károlyra hivatkozik — először a megyeszékhelyen. A mai Rákóczi út kinyitásának eszméjét a köztudat Kada nevéhez kapcsolja, Dalotti Németh Ödön már 1873-ban részletesen kifejtette ezt a tervet, a kezdeményezés érdeme a hajdani szerkesztőt illeti. Horváth Ambrus, az első vidéki munkáslapok közé tartozó Kecskeméti Munkás oldalain üzent hadat a sötétségnek, az elmaradottságnak. Ö A MAGYAR ALFÖLD oszlopa. Felelősséggel ír. „Tanuljunk! A munkásságnak tehát erkölcsi kötelessége, hogy tanuljon, megszerezze azokat a szellemi fegyvereket, melyekkel megvívhatja szabadságát... öntudatos és értelmes munkásokkal bearanyozhatjuk az egész emberiség életét. (1912. nov. 17.) Méltán hirdeti szobor emlékét. Hajnal József, Simon István újságírói tevékenységére ma is tisztelettel emlékezünk. A szelid szigorúsággal érvelő Tóth Lászlóról sem hallgathatunk. Ma is kiváltja csodálkozásunkat logikus gondolatmeneteinek kristálytiszta megfogalmazása. Jelentéktelennek látszó apró ügyekben is felfedezte az átfogó törvényszerűségeket. Jól példázza állításunkat a „Vesszen a garabó” című, 1914-ben közzé tett cikke. A maradisúgot, a „minek a” szemléletet gúnyolta ki kivédhetetlen okfejtéssel. Tóth Lászlót js a kecskeméti újságírás nagyjai között tartjuk számon, a felszabadulás után hat héttel polgármesterként is nagy gondot fordított a lakosság tájékoztatására, a helyi újság rendszeres megjelentetésére. MÁR DECEMBER elején Hajdú Ernővel közösen szerkesztette a Kecskeméti Hírlapot. Közleményeik az élet megindulását segítették, megnyugtatták a fasiszta propaganda által megtévesztetteket. Szorgalmazták az újjáépítés megkezdését. Korábban mind a ketten megismerkedtek a Horthy-rendszer elnyomó szerveivel, mind a ketten a gyanúsak listáján szerepeltek. Tóth Lászlót börtönbe vetették, s a Hajdú Ernő által szerkesztett Kecskeméti Ellenőrt a németek 1944 májusában „végleg” betiltották, a történelmi változások alig fél év elteltével a lomtárba süllyesztették a szerkesztőt megbélyegző elmarasztaló döntést. Decemberben ott látjuk Hajdú Ernőt társaival a rögtönzött szerkesztőségi szobában, a kommunista párt helyiségében működő rádiónál a híreket hallgatva, és látjuk, amint a hiányzó elektromos áramot „helyettesítve” kézzel hajtja a nyomógépek lendkerekeit. Azokban a hősi napokban pótolták a távirati irodát is, maguk gyűjtvén össze a híranyagot, olykor segítettek a szedőknek, gépmestereknek, de ők voltak esetenként a terjesztők is. Hatalmas hentesszatyrokat kértek kölcsön és ebből osztogatták, árulták a demokratikus sajtó első példányait. A VÖRÖS ÚJSÁG megjelenésének 52. évfordulóján büszkén gondolunk azokra az elődökre, újságírókra, akik életükkel példázták: a sajtó a felvilágosodás, a haladás szövetségeseként töltheti be hivatását Heltai Nándor Szeder Katalin r Gál Farkas: Megáll a csillag felettem Az árnyékom nem azonos velem bár jön utánam a porban, a füvön a kövezeten. Nem azonos a múlt sem a jelennel a jövőnek él az ember. S ha meg akarjátok tudni ki vagyok ne azt nézzétek honnan jövök eddig mi voltam nincs beszédes múlt mögöttem dolgoztam szótlan, összeszorított fogakkal. Csak sziszegni voltam képes magam hűsíteni soha nem járultam az ábránd állóvizéhez. Minden napom és minden órám eddig a véremet kérte s nem az örömtől, de erőm fogytán feküdtem a szerelem szőnyegére. Már mint kisgyerek voltam a kínoktól átvert, vérző Sebestyén úgy takart be anyám mindig, hogy ez az utolsó estém. Ma is látom magam, mint kisgyereket akit mindenki szán de senki se szeret. Aki elkóborol, s az éjszaka ölébe bújva a félelem hulla-merev testét érinti meg az ujja s kivirágzik a homlokán a rémület jéghideg gyöngykoszorúja. Es ha a felnőtt emlékezni akar a gondolat mutatójú mindig itt áll meg rezegve s nem azért mondja, mintha magát szánná, vagy keseregne. Tudja, hogy a próbák súlya alatt kristályosodik a lélek kemény lesz és karcolni fogja sima lapját az idő üvegének. Ha tudni akarjátok ezután hogy ki vagyok, mi lettem ne az árnyékomat nézzétek, hanem, hogy megáll a csillag felettem. Azt nézzétek, hogy ma vagy holnap felnyúlok érte és sistergő testét oda teszem a házatok küszöbére. FUGA Futottam a sugárút veszett forgatagában, táskák, cipők, kabátok közt egy arcot se láttam végignézni se mertem habos selyemruhámon, féltem, eszembejutna, hogy hánynom kéne, hánynom Ki pfincélját vagy három napig le sem vetette, az 'érzi, mintha minden tagjából vér csepegne, s fohászkodni, mint rongyos, kit Isten fagya megvesz, lötyögő pantallómhoz elnyűtt pulóveremhez. Weintrager Adolf; Anyaság Messze messze messsze útra kerekedett három jó királyfi három hószín lován. Első talpig vasban második ezüstben harmadik mezítlen mennek mendegélnek hogyha meg nem haltak. « GeSléri Andor Endre: ÜJGXX1CXXX2* Hűvösvölgyi níszutasek A modern magyar novella klasszikus mesterének, Gelléri Andor Endrének Hűvösvölgyi nászutasok címen jelentette meg válogatott elbeszéléseit a Szép- irodalmi Könyvkiadó. A megjelentetést, a novellák újrakiadását csak helyeselhetjük, mert még mindig nem eléggé ismeri a nagyközönség Gellérit és novellaművészetét. Ö is azok közé tartozott, akik a XX. századi magyar prózába új hangot hoztak: az objektív elbeszélő hangot líraival oldották fel, a látomást össze tudták olvasztani a valósággal. Kosztolányi találó jellemzését idézhetjük: „tündéri realizmussal” írta Gelléri novelláit. Illés Endre bravúros mutatványnak érezte Gellériét, aki hidat vert ég és föld között. Lehajol a világ dolgaihoz, közel hozza azokat, s egyben kitágítja határait, a végtelennel köti össze. Élete tragikus: a Mikes Lajos által felfedezett, sokat nélkülöző munkásíró mint munkaszolgálatos került 1944-ben Mauthausenbe, majd Günskirchenbe, ahol tífuszban halt meg. Műveiben az óbudai kisemberek, bővérű mészárosok, nincstelen külvárosiak, lázongó munkanélküliek szerepelnek. Hősei nem igazi „hősök”, nem öntudatos munkások, nem hibátlan emberek, hanem az élet kis örömeit élvező vagy azoktól megfosztott városi kisemberek. De ezek a szegényemberek mégis találnak maguknak valami szépet az életben, egy jó alkalmi munkát, egy szép szerelmet, egy meghitt pillanatot. Ez a tündéri fény vibrál ezekben a novellákban is: Urai hangon tud szólni a legkomorabb percekben is. „Tündéri hóhullás volt, gyémántog idő” — kezdi Gelléri A vén Panna tükre című novelláját. De a lírai hangú indítás után azonnal jelzi az író a főszereplő magányát, keserű sorsát. A vén Panna kézimunkáiból éldegél, örökös rettegésben, hátha nem kap újabb munkát a boltosnőtől. S fél a hidegtől is, rossz a cipője, a kendője. Ebben a kilátástalan hangulatban, borzongató hidegben a szemben lakó kovács tüze ott vibrál vén Panna tükrében, s hirtelen mintha átmelegítené a fagyos szobát, mintha vidámságot lopna a magányos, idős nő szívébe. A kovács özvegy ember, s így üzen talán Pannának. De hirtelen az álmok, tervezgetések a tükröben villogó fénnyel együtt eltűnnek. Feketeség önti el a szobát, reménytelenség és hideg veszi körül az öregasszonyt. Gelléri így ver hidat ég és föld között, így mutatja be reálisan a nincstelen, az alkalmi munkából élő, magányos embert. De kilátástalan pillanatait is feloldja, egy kis reményt lop szereplői szívébe. S mindig érezzük az író szegények iránti rokonszenvét. Nézzük meg, milyen hősöket, milyen emberi sorsokat, milyen magatartásformákat állít elénk Gelléri néhány novellájában? Pettersen István magányosan lázadva szeretne elzárkózni a tőle idegen társadalomtól a kis grundon kunyhót építve magának (Ház a telepen). Máskor egy munkanélküli sorsát villantja elénk, amint a rettenetesen nehéz kasszát cipelik fel az emeletre. A munka erőfeszítését, a közös küzdés emberi alkatot formáló hatását is érzékelteti az apró örömök mellett (A szállítóknál). A pénztelen ágyra- járók a Hűvösvölgybe jutnak el villamossal, míg a gazdagok nászúira a tengerpartra utaznak. A „prolinász” ábrázolása is valamiféle „lázadás”. (Hűvösvölgyi nászutasok). Első személyben elmondott, vallomás- szerű helyzetképe, a munkanélküli szomorú-játékos- lázadó sorsa Gellérié is egyben (Egy fillér.) Végül hadd utaljunk Gelléri Andor Endre és Kecskemét kapcsolatára: 1933-ban Gellért első novelláskötetét, a Szomjas inasokat itt nyomták Kecskeméten, a Nyugat kiadásában, a Részvény nyomdában, melvnek Tóth László volt az igazgatója. Így támogatta Tóth László és a kecskeméti nyomda a modern magyar irodalom számos jelentős alkotóját Németh Lászlótól Kassákig és Gelléri Andor Endréig. Szekér Endre
