Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-06 / 286. szám
1970. December 6, vasárnap B. oldal Társadalmi erővel a hajlékokért Kibontakozóban egy új típusú lakásszövetkezeti mozgalom Ahol lakásínség van, ott az ember különösen odafigyel minden olyan lehetőségre, kezdeményezésre, amely az arra rászorulókat nem túl nagy anyagi befektetéssel juttatja saját hajlékhoz. Az építtetőt közvetlenül Is bevonni a kivitelezésbe, — ez a törekvés már sikerrel érvényesült a KISZ- és a népfrontakcióban történő lakásépítkezéseknél is. A Kecskeméten és a megye több városában — Baján, Kalocsán — most szerveződő lakásszövetkezeti mozgalomnak ezek az építési formák az „ősei”. Azaz: a bevált módszerek továbbfejlesztéséről van szó. Nemcsak olyanképpen, hogy a szervezés a MÉSZÖV „égisze” alatt folyik, de főképpen a tagsági érdekek fokozottabb érvényesítése a cél. Az eddigi, „állami pályás” szövetkezeti lakásépítés az építtetők beleszólására nemigen adott módot. (Csak egyetlen példa: a kecskeméti szalagház sze- métledobói olyan méretűre „sikerültek”, hogy terjedelmük mérséklése, ha az érdekeltek kellő időben ész- revételezik, jó néhány lakás méretének használt volna.) Kecskeméten a Műkerttel szembeni Méheslapos nevű városrész ad helyet a most és a jövőben felépülő lakásszövetkezeti kétszintes házaknak. Egy-egy kétszobás lakás „bekerülési” költsége 187 ezer forint. Mivel az összég nagyobb hányadát az OTP hitelezi, készpénzelőlegként 28 tóér forintot kell befizetni. A telek- és a közművesítési hozzájárulás tízezer forint, ebből kétezer az „induláskor” fizetendő be, a többi két év alatt törlesztendő. □ □ □ □ Az első menetben Kecskeméten 180 kétszobás lakás épül. Az építkezést az idén kezdték, és a lakások jövőre kerülnek átadásra. Ennek megfelelően a kivitelezésnek is két fő szakasza van; az elsőben az ÉM Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat házgyári blokkokból összeszereli az épületet és a helyszínre szállítja az ajtókat, ablakokat. Ez történt meg az idén. Ezt követően a házakat a lakásszövetkezet műszakilag átveszi, s kezdetét veszi a kivitelezés befejező szakasza. S itt az építtető tagság lehetőségei igen széles körűek. A befejező részt jogukban áll akár állami vállalattal, akár kisipari szövetkezettel, akár önálló kisiparossal elvégeztetni. És jogukban áll az is, hogy saját maguk végezzék el. Ez utóbbi fogalomba beletartozik az is, hogy azok a vállalatok, amelyek dolgozói az építtetők, a legváltozatosabb módon nyújthatnak segítséget, akár a javító-karbantartó részleg, akár a fuvareszközök, vagy más gépi berendezések útján. Felhasználhatók az elfekvő, vagy a bontásból származó anyagok is. Nem kevésbé hasznosnak ígérkezik a műszaki szakemberek bevonása. Arról nem is szólva, hogy a vállalatok között nem egy akad, amely építkező dolgozóinak pénzbeli támogatást is ad; eddig 60 építkező részesült összesen egymillió 270 ezer forintos támogatásban. ( □ □ □ □ S itt rejlik a mozgalom másik jelentős újszerűsége: ez a szövetkezés képesnek látszik arra, hogy a társadalom legkülönbözőbb erőforrásait összegezze és hatványozza meg lakásra szoruló tagjainak megsegítésére. Sikerrel egyesíti a korszérű és a hagyományos építési technológiát, vagyis mind a kettő szerephez jut. Az említett tagsági lehetőségek természetesen tetszés szerint kombinálhatok, csupán arra kell tekintettel lenni, hogy egy épület egy egységet képez, s így a külső munkálatoknak is egységesnek kell lenniük. Nyilvánvalóan nem lehet lakásonként változó kőporozást vagy ablakfestést alkalmazni. A lakások belső kiképzése azonban az építtetők igényén, ízlésén, fantáziáján és anyagi lehetőségein múlik, még arra is mód van, hogy a közfalak helyét megváltoztassák. □ □ □ □ A lakások egyenként 60 négyzetméter alapterüle- tűek, s az udvaron — megtakarításból — családonként fáskamra is készül, olyan méretben, hogy garázs céljára is használható. A tervek egyébként nem örök időkre szólnak, hanem olyan megállapodás született, hogy ötévenként. felülvizsgálják azokat, s a fejlődő igényeiének megfelelően módosításokat eszközölnek. Az építtetők négyötödrésze 30 évesnél fiatalabb, vagyis nemrég alapítottak családot, kiskeresetűek, s számukra ez a 'lakásépítési forma látszik a legcélszerűbbnek. S zömmel vállalati dolgozók: munkások. Az épülő Műkertváros ilyenformán Kecskemét új munkásnegyede lesz. Mert a lakásszövetkezeti mozgalom kiteljesedése elé reménykedve tekinthetünk. Egyelőre ez — a szűkös anyagellátottság és az ipari kapacitás miatt — nem jelenthet többet, mint azt, hogy Kecskeméten jövőre és az azt követő évek mindegyikében 200 lakás alapját rakják le. Vagyis minden évben indul építkezés, amely a rákövetkező esztendőben „érik” beköltözhető lakásokká. A bajai lakásszövetkezet 60, a kalocsai 40 lakás évenkénti tető alá hozását tervezi — ezek nem „félkész-akciósak”, hanem teljesen vállalati, illetve KTSZ-kivite- lezésben készülők. Mindenképpen indokolt volna a mozgalom szélesítése, elsősorban a megye városaiban, de a városiasodó nagyközségekben is. Mert az érdeklődés máris jelentős, s mind több gondot okoz a jelentkezők „besorolása”. Az OTP kezdeményezését dicséri ugyanakkor, hogy a következő 200 kecskeméti építtető részére előtakarékossági számlát nyitott, s az induló összeget erre befizethetik. A negyedik ötéves tervben a megye 20 ezer új lakásra számíthat. Ebből 2500 lakásszövetkezeti társulással látszik felépíthe- tőnek... A mozgalom ennél nagyobb hányadot érdemel. H. D. S ha meg is hökkennek a kedves Olvasók, amikor lapunkban ezt olvashatták egy kép alatt: „Tök az adu — Első tv-játéka ez a novelláiból figszló, Kovács Ká-hetségként megismert fiatal írónak, Sipkay Barnának. A képen Avar István, Csákányi Láyemre méltó te-,roly és Szemes Mari.” — hamar felocsúdtak, s legyintettek: „Biztosan valami absztrakt szöveg; a Petőfi Népe se akar elmaradni a kortól.” A tárgyilagosak esetleg így vélekedtek: „Pontos fogalmazás; a képből se vehető ki semmi.” Az olyan újságírói bakit is csak a helyszínen észlelik, mint amilyet egyik — fővárosból idecsöppent, s azóta tovatűnt — gyakornokunk követett el. A mélykúti Űj Élet Tsz-ben büszkén mutogatták meg neki a 20 ezer rajnai libával „benépesített” víziszárnyas telepet. Erre ő megírja, hogy e ludakat — pecsenyekacsaként értékesítik. — Mert hát ugye madár — madár. Persze, elég szoros kooperációban — sőt túlsúly- lyal a maga javára — állítja elp testvérüzemünk, a nyomda is a sajtóhibákat. Néha dőzsölve. Mikor „A béke és barátság száguldó riporterei”, azaz a béke csillagtúra szovjet, román, bolgár résztvevői nálunk jártak, a szikrai gazdaságban is megfordultak. Űt márkás bort, azaz ötféle jó magyar itókát vizsgáltak meg, s ezt a tényt így látták viszont a lapban az olvasók: „A fiatal szikrai gazdaság ö t- márkás boráról megjegyezték,..” Törhették a fejüket a vendégek, amikor a róluk szóló cikkben arról értesültek, hogy német pénzért, márkáért forgalmazott bort kóstoltak — a forint hazájában. Azon meg kivált meglepődtek, amikor ugyané lapszám első oldalán ezt olvasták: péntek. Akkor még tudniillik csütörtök volt. — Háát — a nyomdai korrekció sem mindig márkás. De hogy ne maradjunk el a nyomdától, az elírás furcsaságaiért magunkra is vessünk valamit. Milyen szépen hangzóan mutattunk be — képen is — egy rekamiét, amikor előnyei közül ezt emeltük ki: „A háziasszony félkézzel, köny- nyedén emelheti ülőrészét.” — Riposztként említsük a nyomda emlékezetes teljesítményét, amikor egy moziműsorban a Fagyosszentek című filmet úgy nyomCserepesi képeslapok Tarkaruhás cigányasz- szony, pipázó cigányember üldögél a járdaszegélyen, körülöttük apró, mezítlábas rajkók nyüzsögnek. Ha vonaton vagy autóbuszon melléd telepszenek, arrébb húzódsz. Fekete fürtös, kis suhancok szegődnek utánad, megszólítanak, filléreket, forintot kérnek — mintha észre sem vennéd ő’*°t. tovább mész. Kolompár Miklós; „A putriból szép, padlós lakásba költöztem...” getnek, viselt ruhát kunye- rálnak, rongyszőnyeget ajánlgatnak — becsapod orruk előtt az ajtót. Gépkocsid robog az országúton, s a sárguló búzatáblák és kukoricások között bronz bőrük csillan a napon. Vályogot vernek, a műhely- csarnokban, a gépek mellett sokáig nézed kezük villámgyors mozdulatát, amint dolgoznak. Amikor Királykúti Balázs tanácsi főelőadóval a fentiekről beszélgettem, nyomban — talán elhamarkodottan — rávágtam: paradoxon. Nem az. És a következőket jegyeztem fel; a megyebeli cigány lakosság helyzetét, szociális, kulturális problémáját és a munkavállalá- suka 1969 júliusi ülésén tárgyalta meg a Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ugyanakkor határozat született; az alsóbb államigazgatási szervek kísérjék figyelemmel a cigányok munkavállalását, vagyis azt, hogy hányán állnak határozatlan időre, illetve szerződéses munkaxjszonyban. A Kiskunhalasi Városi Tanács V. B. munkaügyi ta írásba, hogy is fejezzük ki, na... Szóval, hogy a „gy” — betű — elszedé- sével teljesen f é r f i ásító 11 a a — szenteket. Nem mondjuk, frenetikus sikere volt ennek a moziműsornak, mármint a programfüzetnek. Számos helyen féltve őrzött relikviaként mutogatják a megyében — legmeghittebb baráti (barátnői) körben. Igazságtalanok lennénk az egész élettel szemben, ha kihagynánk a felsorolásból — nem a sajtóhibákat, hanem azokat az elszólásokat, amelyeken értekezleteken stb. derülnek (vagy sokszor észre sem veszik azokat), s vajon mi lenne, ha szóról szóra lehoznánk az újságba? Például: „A község vezetői a magúk részér® mindent elkövetnek a napközis óvodák létszámának szaporításáért.” (A huncutok!* osztályának jelentése szerint közel ezer cigány él Halason. Tavaly hatvan- hatan álltak közülük határozatlan időre szóló — állandó — munkaviszonyban. A határozott időre alkalmazottak — tehát szerződésesek — száma harminchat volt. Ilyenkor, ősszel jelentkeznek munkára. Az idén tizenöt férfi és ugyanennyi nő váltotta ki a munkakönyvét. Tavasszal azután kirajzanak a gyárakból, üzemekből. Mennek vályogot verni. Ez a főfoglalkozásuk. Három, négy hónap alatt egy-egy ügyesebb kezű cigány 22—25 ezer forintot is megkeres. A gyárakban az átlagos havi keresetük: 1500—1700 forint, A Fémmunkás Vállalat kiskunhalasi gyárában 16 cigány dolgozik. Dr. Judák Imre, a gyár igazgatója: — Szinte kivétel nélkül, mind fiatalok. Szenet, sa"- lakot hordanak, vasat, gerendákat, tartóállványokat cipelnek, homokot, kavicsot talicskáznak. Szigorú felügyelet mellett elvégzik a rájuk bízott munkát, de ha a munka üteme úgy kívánja, hogy más területre csoportosítsuk őket, azonnal tiltakoznak; „Nekünk nem ez a feladatunk.” Segédmunkások. Óránként nyolc forintért kérgesed ik a tenyerük. — A szakmunkások is átlagosan ennyiért dolgoznak. — És ezt nem kifogásolják? — Dehogynem. A legutóbbi termelési tanácskozáson is éppen erről volt szó. Kevesebb pénzért viszont senki sem, ők sem csinálják. Saját csoportjukban szeretnek dolgozni. A vállalati kollektívában nem érzik jól magukat. Jelenít keznek, felvesszük őket, s munkakönyvükben még jóformán meg sem szárad a tinta, máris tovább állnak. Kolompár Miklós, 20 éves, széles vállú fiatalember. Két hónapja dolgozik a kiskunhalasi gyárban. Tavasztól őszig vályogveréssel 15 ezer forintot keresett. Havi fizetése most 1500 forint. — Összegyűjtöttem a pénzem, s nemrég a Bálvány utcában 29 ezer forintért egyszoba konyhás házat vettem. — Hol lakott azelőtt? — A Toldi utca egyik putrijában. Feleségemmel és a két gyerekkel együtt nemrég költöztünk az új otthonunkba. Maradtak ottVagy; „Sokrétű erőfeszítéssel igyekszünk előmozdítani megyénk szarvasmarha-állományának ‘ növelését.” Meg aztán jegyzőkönyvekben, jelentésekben is akadnak csintalan- ságok: „A bizottság szerencsés összetételű; egyformán tudja mozgatni a szerveket...” Szóval — sajtó (újságíró, nyomdász) és közélet szépen összeműködik abban, hogy a Mózes korában életrekelt sajtóhibák tovább viruljanak, esetleg az idők — a betű, illetve szavak végezetéig. Fejezzük be a rádió klasszikussá vált bakibemondásával: „Kedves hallgatóinki Gom doljanak azokra, akikre pi henni térték.” Tóth István hon elegen: anyám, apám, bátyám, húgom, nővérem, szóval összesen hatan ... — Mit csinál szabad idejében? — Semmit. A kocsmába néha elmegyek. De ott is elunom magam. Verekedn nem szeretek, kártyázni nem tudok, a feleségemmel néha moziba járok. Sokszor hívtak már, de én még egyszer sem mentem el Halasról. Azaz, tíz-tizen- két éves lehettem, amikor apám elvitt a szegedi vásárba. Eltévedtem. Nem megyek én azóta sehova. A putriból szép, padlós lakásba költöztem. Nagyon jól érzem magam ott. Király Ferenc vékony, nyurga fiatalember. — Tizenkét éve a Fémmunkásnál dolgozom. Anyagmozgató vagyok a raktárban. — Mennyi a fizetése? — Kétezernégyszáz. — Mire költi? — Mint sokan mások, én sem éreztem magam jól Cserepesen. Elköltöztem. A földes putri után most a feleségemmel és három gyerekemmel új, szép lakásban, teljesen megváltozott körülmények között élünk. Közel 60 ezer forintba került a lakás, no meg a bútorok, rádió, televízió — és még enni is Király Ferenc; „Néha. kisétálok Cserepesre .. kell. Minden garast meg kell fogni, mert különben elgurul... Két évvel ezelőtt törzs- gárdajelvényt kapott. Megbecsülik, szeretik. A fiatalok pedig sajnálták, amikor 30 éves korában megvált a KlSZ-alapszervezet- től. — Hat évig KISZ-tag voltam. Dolgoztunk, gyűlésekre jártunk, szórakoztunk. Sokszor kirándultunk is. Elmentünk Budapestre, Debrecenbe, Szegedre, Szombathelyre — körülutaztuk az országot. A vállalati röplabdacsapat tagja vagyok, a bajnokságba is beneveztünk. Búcsúzóul még ennyit mondott; — Néha kisétálok Cserepesre. Meglátogatom a barátaimat. Estefelé már úgy kívánkozom vissza, mintha sohasem éltem volna a halasi putrinegyedben. Városszél. Balra; Cserepes. A házak között füst gomolyog, valahol tüzet raktak. Hangokat és a paprikás illatát hozza szél. A putrik k*zé ki feszített köteleken vásznak suhognak Mindenütt sötét csak a sarki kocsmában vibrál a petróleumlámpa fénye. Tárnái László
