Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-04 / 284. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN M E G Y E I BIZ O T T S Á G Á N A K NAPILAPJA XXV. évf. 284. szám 1918. december 4, FENTEK Ára: 90 fillér A parlament ülésszakára készül az országgyűlési képviselők megyei csoportja Hazaérkezett a magyar küldöttség Berlinből Az országgyűlés év vé­gén esedékes ülésszakára való készülődés jegyében tanácskozott tegnap Kecs­keméten az országgyűlési képviselők Bács-Kiskun megyei csoportja. Képviselőtársait, s az ülé­sen részt vevő dr. Romány Pált, a megyei pártbizott­ság első titkárát, dr. Kőrös Gáspárt, a megyei tanács vb elnökhelyettesét és Farkas Józsefet, a Hazafi­as Népfront megyei bizott­ságának titkárát Iván Ist­vánná a képviselő csoport vezetője köszöntötte. In­dítványra ezután egy per­ces néma felállással tiszte­legtek a nemrégiben el­hunyt Szabó Pál Kossuth- díjas író, megyénk ország- gyűlési képviselője emlé­kének. Az érdemi munka meg­kezdése előtt Iván István­ná bemutatta a képviselő csoport tagjainak dr. Ro­mány Pál elvtársat. Me­gyei pártbizottságunk első titkára viszont személy szerint ismerkedett a me­gye parlamenti küldöttei­vel, akiknek elmondta: Bács-Kiskun megye gazda­sági, kulturális eredmé­nyei alapján név szerint mindannyiukat ismerte már. Ezt követően Iván elv­társnő tájékoztatta az ülés részvevőit az országgyűlés következő ülésszakának eddigi előkészületeiről, a többi között az állandó bi­zottságok elnökeinek és a képvisélőcsoportck veze­tőinek parlamenti tanács­kozásáról. Ismertette egy­idejűleg az országgyűlés állandó bizottságai tanács­kozásának időrendjét is. Az ülés további részé­ben — mintegy kapcsolód­va az országgyűlési kép­viselők által már kézhez vett, jövő évi költségveté­si javaslathoz — dr. Kő­rös Gáspár a megye 1971. évi költségvetési terveze­tével ismertette meg a képviselőcsoport tagjait. Majd válaszolt a tervezet­tel kapcsolatban feltett kérdésekre. A napirendi témával összefüggésben élénk, sok­oldalú vita bontakozott ki, melyben részt vett Mán- dics Mihály, Fekete Pálné, Kelemen Sándor, dr. Mol­nár Frigyes, dr. Ortutay Gyula, idős Oláh Pál, Báli Ferenc, Molnár István és Pesír István. Megyénk országgyűlési képviselőinek ülése dr. Kő­rös Gáspár vitaösszefogla­lójával ért véget. Csütörtökön délelőtt Ber­linből hazaérkezett Buda­pestre a magyar küldött­ség, amely részt vett a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testü­letének ülésén. A résztve­vők négy okmányt írtak alá: 1. az európai bizton­ság; 2. Indokína; 3. a kö­zel-keleti helyzet és a 4. az afrikai független országok ellen elkövetett provokáci­ók ügyében. (Az európai biztonság kérdéseiről kia­dott nyilatkozatot lapunk 3. oldalán közöljük.) A küldöttséget Kádár Já­nos, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára vezette. A delegá­ció tagjai voltak: Fock Je­nő, a Minisztertanács el­nöke, Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai és Pé­ter János külügyminiszter. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Biszíku Béla, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Pullai Árpád, a Központi Bizotfr-j ság titkára, dr. Ajtai Mik­lós, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Benkei And­rás belügyminiszter, Gye- nes András külügyminisz- terhelyettes, Mészáros Ká­roly közlekedés- és posta- ügyi miniszterhelyettes, Garai Róbert, a Központi Bizottság külügyi osztályá­nak helyettes vezetője. Jelen volt a fogadtatás­nál dr. Herbert Plaschke, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) HATÁROZAT A TANÄCSOK TERVEZÖMUNKÁJARÓÉ JAVULT A RUHÄZAT MINŐSÉGE, JÖL MŰKÖDIK A MINŐSÉGVÉDELMI RENDSZER A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli; a Minisz­tertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta a Török Köztársaság külügyminisz­terének hivatalos magyar­országi látogatásáról elő­Kisgépek az építőknek A lakásépítési program megvalósítása kiemelt he­lyen szerepel a soron következő öt év feladatai kö­zött. Ennek megfelelően különös hangsúly esik az építőanyag-ellátás növelésére és az építkezések üte­mét gyorsító berendezések termelésére is. Kalocsán, az Építőgépgyártó Vállalat helyi üzemében — mint képünkön is látható — kisgépeket készítenek a szak­iparnak. A PC—202-es típusú parkettacsiszolóból például összesen 450-et szállítanak a megrendelők­nek. Gonda Imre, az „Új Ütem” nevű szocialista bri­gád tagja a csomagolásra váró utolsó tétel darab­jainak végső szereléseit végzi. (Pászor Zoltán felvétele) l sndosMUÉ a latosság téli ellátásáról Újdonság a háziasszonyoknak A Mezőgazdasági Termé­keket Értékesítő Központ — közismert nevén a MÉK — kecskeméti telepe árubefo­gadási képessége alapján az országban a második legnagyobb. Csaknem négy­száz fizikai munkás dolgo­zik itt. Szabadtéri tároló kapacitása 500 vagon, té­liesített raktáraiban 300 vagonnyi árut képes elhe­lyezni. A telepen november vé­gére befejeződött a gyü­mölcs átvétele, jelenleg a gyökérfélék, és gumósok felvásárlása, tárolásra tör­ténő előkészítése folyik. Emellett a legnagyobb munkát az almafajták kül­földi piacra való csomago­lása jelenti. Szállítanak az NSZK-nak, Angliának, Finnországnak, szocialista piacra , pedig a Szovjet­uniónak. A Lakosság téli ellátásá­nak biztosítása érdekében háromszáz vagon burgo­nyát, 55 vagon fejes és kelkáposztát, 20 vagon zöldséget, 20 vagon hagy­mát és 290 vagon almát vásároltak fel. Újdonság a jó minőségű, úgynevezett „háziasszony ízű” savanyí­tott uborka és paprikaféle, fél- és ■ negyedkilogrammos csomagolásban. Ezenkívül a hordós savanyúság is megfelelő mennyiségben és minőségben áll rendelke­zésre. A lakosság igényei­nek megfelelően, az al­mát már ez évben is kilós csomagolásban hozzák for­galomba. A MÉK 1971 január 1- től kezdve megkezdi az üzemi konyhák félkész ter­mékekkel, koptatott bur­gonyával, tisztított, szele­telt zöldségfélékkel való ellátását. A telep az éves forgal­mi — felvásárlási, értéke­sítési, export — tervét a kedvezőtlen időjárás okoz­ta rossz terméseredmények ellenére túlteljesítette. A rendelkezésre álló árukész- | lettel árszabályozó szere- I püket be tudják tölteni, a piaci árak a legtöbb cikk­nél nem lesznek maga­sabbak, mint az elmúlt év. ben voltak. A napokban kezdődött meg a karácsonyfák átvé­tele, telepre való beszállí­tása. Ez évben 30 ezer fo­lyóméternyi fenyőfát ren­deltek. A méretarányok a tavalyinál kedvezőbbek lesznek, több kisebb, a modern lakások igényeinek megfelelő fát hoznak for­galomba. Az értékesítést előreláthatólag a jövő hét végén kezdik meg a bol­tok. D. É. Rossz az egyenleg: hétszázmillió hiányzik a ,,mérlegről” előzetes Mérleget készít a megye mezőgazdasága. A század időjárásában legváltozéko- nyabb, termelési költségei­ben legdrágább gazdasági évét regisztrálja. Az álla­mi gazdaságokon kívül 181 termelőszövetkezet, 70 szak- szövetkezet, valamint 8 me­zőgazdasági közös vállalko­zás pénz- és számviteli szakemberei dolgoznak a számadatok összesítésén. A kedvezőtlen természe­ti körülmények mellett, még fokozottabb mérték­ben fejlesztették, belterje- sítették termelésüket a nagyüzemi gazdaságok. A már munkában levő leltá­rozó bizottságoknak — 800 brigád összesíti, egyezteti az álló- és forgóeszközöket — 6,5 milliárd forint érté­kű közös vagyont kell számba venni, félmilliárd- dal többet a tavalyinál. A gazdasági eredmények összesítésekor, elemzésekor nem mindenütt egyezik az egyenleg. A növénytermelő üzemágak bevétele nem fe­dezi a ráfordított költsége­ket. Általában mennyiségi és minőségi veszteséget oko­zott — főleg a kertészetek­ben — a rendszertelen csa­padékeloszlás, a napfény­hiány. Tetézte ezt a korai fagyok nagymérvű kártéte­le a zöldségesekben, ösz- szességében több mint 700 millió forint értékű termés- kieséssel számolnak a tsz-ek. a mérleg kiegyen­lítésére sokat tett az állat- tenyésztés. a nagy állattar­tó gazdaságok jövedelem- forrásának nagy részét az állat- és állati termékek értékesítése adta. Az idén bebizonyosodott, hogy a jól megválasztott mellék- és főüzemágak összehangolá­sával „kivédhető” a leg- I rosszabb évjárat is. Azok­ban a termelőszövetkezeti | gazdaságokban, ahol az ál­lattenyésztésre alapoztak, most is jól zárják az évet. Várhatóan 26 termelőszö­vetkezet lesz mérleghiányos és 16-nál szanálási eljá­rást kell indítani. A vizs­gálat lebonyolítására meg­alakultak a bizottságok, s még a záró közgyűlés előtt elkészül a szanálási jegy­zőkönyv. Kevesebb lesz a feloszt­ható összeg is a megelőző évinél. A részesedést az alapképzés terhére csökken­tik, ugyanis 1970-ben a tartalék nagy részét fel kellett használni a gazda­ságoknak. terjesztett jelentést. A mindkét ország számára hasznos tanácskozásokról adott beszámolót a kor­mány jóváhagyólag tudo­másul vette. A Minisztertanács meg­tárgyalta és elfogadta az Osztrák Köztársasággal folytatott gazdasági ve­gyesbizottsági tárgyalások­ról szóló jelentést. A kor­mány úgy értékelte, hogy a tárgyalások eredménye­képpen aláírt jegyzőkönyv további ösztönzést ad a két ország közötti kereskedel­mi forgalom és kooperá­ciós tevékenység kedvező fejlődéséhez. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány hatá­rozatot hozott a tanácsok tervező munkájáról. Az új, átfogó szabályozás a taná­csokat felhatalmazza, hogy a népgazdasági terv elő­írásai és az ágazati irány­elvek figyelembevételével, gazdasági programjukat saját hatáskörükben dol­gozzák ki és hagyják jó­vá. A tanácsok a negyedik ötéves terv időszakára már területi fejlesztési tervet készítenek a saját és a te­rületükön működő vállala­toknak, szövetkezeteknek és intézményeknek — a te- I, rületfejlesztéssel összefüg­gő — célkitűzései össze­hangolására. Ezzel kibővül a tanácsok koordináló te­vékenysége. A fővárosi és a megyei tanácsoknál terv- gazdasági bizottságokat hívnak életre, melyek a végrehajtó bizottságok ja­vaslattevő és véleményező szervei lesznek. A tanácsi szervek beruházásainak pénzügyi forrása a tanácsi fejlesztési alap. Ennek megalapozása so­rán a célcsoportba tartozó beruházások teljes — a célcsoportos beruházások közé sorolt szövetkezeti lakások esetében a bankhi­tel összegével csökkentett — költségelőirányzatának megfelelő állami hozzájá­rulást biztosítanak. IFolytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents