Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-22 / 299. szám
Wit. december «, kedd Megjelent a „Forrás” u] szama Borítólapján Berki Viola tfatfdjzaivCi ismét ízléses kiállításban jelent meg megyei folyóiratunk, a „Forrás”, új, hatodik száma. A prózai művek szerzői között Kunszabó Ferenc, Csoóri Sándor, Zám Tibor, Balogh Ödön és Hatvani Dániel neve szerepel, akik a folyóirat jellegének megfelelően szociológiai indíttatású írásokkal jelentkeznek. A nemrég elhunyt Fábry Zoltánra több levelének közreadásával Kovács Győző emlékezik. Ismét nagy választékban olvashatunk verseket a „Forrás” lapjain. Weöres Sándor „A jegyespár és a farkas” című hosszabb költeménye mellett Kiss Benedek, Fodor András, Goór Imre, Bartalis János és Horváth Imre költészetének új darabjaiból válogattak a szerkesztők. A november—decembert szám szovjet jellegére utal — Rab Zsuzsa fordításában — néhány mai költő alkotása, és ugyancsak ezt a szerkesztési szándékot erősíti Major Máté a „Dvizsenyije” művészcsoportról, Benkő Ákos a Junoszty folyóiratról, Szekér Endre, Margócsy József, \ Simon Zoárd szovjet szerzők munkáiról írott kritikája is. A „Horizont” rovat ismételten tág szellemi határokra nyit ablakot. E. Fehér Pál a monarchiáról folytatott kölni beszélgetése, Szalay Károly Bulga- kovot méltató írása vagy Radó Gyula találkozása Sosztákoviccsal az érdekesebbek a színvonalas írások közük A jegyzetek között a népdal sokakat érintő sorsáról, és a kecskeméti Ko- dály-szemináriumrói olvashatunk. Megható nekrológot közöl a lap Szabó Pálról és a Szemle rovata is az apró, de lényeges észrevételek, megjegyzések és recenziók sorát adja közre. Az oldalakat már megszokott módon díszítő grafikákat Nagy Imre, Szentirmai Zoltán, Borsos Miklós és Szappanos István készítették. P. M. Pályadíjas krónikások A ZIM két történetm Kiskőrösi diáklány a nyertesek között zata. Ezt témájánál fogva, s mert későn is érkezett, nem díjazhatták. Ám igen értékes munka, ezért az SZMT kulturális munka- bizottsága 2000 forint kiemelt különjutalrnat ad a szerzőnek. R. M. A zsűri elbírálta t gyei krónika pályázatra beküldött műveket. Tizenegy krónika érkezett az SZMT központi könyvtára és a Kecskeméti Városi Művelődési Központ pályázatára. A krónikákat kiváló szakemberek véleményezték, s a zsűri tagjai is alaposan áttanulmányozták valamennyit. A 3000 forintos első díjat nem adták ki, a két 2000 forintos második díj közül is csak az egyiket, viszont mindkét 1500 forintos harmadik díjat odaítélték. A szerzők nevei a döntés után felbontott jeligés borítékokból derültek ki. Megosztva kapta az egy második díjat Joós "Ferenc, a ZIM kecskeméti gyáregysége egész fejlődését átfogó krónikája, és Kolozsi Gyula üzemi dolgozó, a kádgyár felszabadulás utáni életét, fejlődését tükröző krónikája. A két harmadik díj nyertesei: dr. Farkas József rendőr főhadnagy, aki a kecskeméti tsz-ek krónikáját, és Ku- tyifa Ilona, a kiskőrösi gimnázium 3. osztályos tanulója, aki a Kiskőrösi Vegyes Ktsz történetét írta meg. Ezer-ezer forint jutalomra érdemesítették Fekete Dezső bácsalmási könyvtárigazgatónak megyénk szakszervezeti könyvtárainak fejlődéséről, valamint Vízin Gergely csikériai tanácselnök a helybeli Üj Kalász Tsz-ről írt krónikáját Molnár József, bács- a]f-“fcsi ‘.«nítónjk a helyi Ruházati és Szolgáltató Ktsz történetéről szóló munkáját dicséretben részesítették. Külön említésre .méltó dr Búzis Jánosnak, a kecskeméti dolgozók iskolája igazgatójának A felnőttoktatás 1945—1970-ig Kecskeméten című, tudományos alapossággal megírt dolgoNYELVŐR Sejtette vagy sejttette címet megértművelte tő igék kell tisztában Hogy a hessük, a képzésével lennünk. Nyelvünk műveltetését, vagyis azt, hogy a cselekvést nem magunk végezzük, az -at, -et, -tat, -tét képzőkkel fejezi ki. Az igék nagy részénél pontosan tudhatjuk, hogy mikor melyik képzőt kell használnunk. Az olvas ige műveltető alakja olvastat, a mos igéé mosat, az ég igéé éget Némely igéhez (főként az egytagúakhoz) mindkét változat járulhat, természetesen jelentéskülönbsóggel, A jár ige műveltető alakja egyaránt lehet járat és jártat Az újságot járatjuk, a gyerekeket is rendes ruhában járatjuk, de a kisgyereket jártatjuk (ha járni tanítjuk). A motort is járatjuk, de a szánkat csak jártathatjuk. Különbség van a* tetet (elvégeztet) és a tettet (színlel) ige kö* zött is. A pattog igéhez is mindkét képzőt hozzátehetjük. A kukoricát pattogatjuk (azért beszélünk pattogatott kukoricáról), az ostort pedig pattogtatjuk. A folyik igénél is ez a helyzet. Ha az edényben nem marad meg a folyadék, akkor az folyat, amit pedig elkezdtünk, azt folytatjuk. Érdekes elavult műveltető igét találunk Arany Te- temrehivásában. Mindenki ismeri ezt a szép balladát. „A radványi sötét erdőben” halva talált Bárczy Benő gyilkosát az apa tetemre- hívással akarja megtalálni. A holttest mellé „állata őrzeni négy alabárdost”. Az „állata” ma már kihalt múlt idő, ma így mondanánk: állatott. De ez a képzett szó is elavult, ma ezt mondanánk: állított. Tehát ma már -it képzős igét használunk. A régi ige sokkal árnyaltabb jelentésű volt Hogy a címben levő két szóhoz eljussunk, azt kell tudnunk, hogy a -t végű igékhez a képző melyik változata járul. Ha a -t előtt mássalhangzó van, akkor -at, -et a képző: fest — festet, sejt — sejtet A mély hangrendű igéknél meg lehet különböztetni a cselekvő és műveltető ige tárgyas ragozású múlt idejét: hajtottam — hajtattam, tartottam — tartattam, lebontottam — lebontattam. Ugyanezek az igealakok a magas hangrendű igéknél azonosak. Festettem egyaránt jelentheti azt, hogy én valamit festettem, de azt is, hogy valamit mással festettem (pl. kifestettem a lakást a festővel). Ugyanez a helyzet a sejt igével is. Akár magam sejtettem valamit, akár valaki mással sejtettem valamit, egyaránt a sejtettem igealakot használjuk. Ha írásban nincs is különbség, a kiejtésben van. Akik a zárt „e” hangot ismerik, azok meg tudják különböztetni a két igealakot. Ha mi sejtettünk valamit, akkor a második „e” hangot zártan ejtjük, ha pedig valakivel sejtetünk valamit, akkor nyílt e-t ejtünk. Az ö-ző nyelvjárásban pedig a sejtettem és sejtettem, valamint a föstöttem és ftetettem alakpár áll egymással mellett A címben levő alakpárról tehát megállapíthatjuk, hogy az első egyaránt lehet cselekvő és műveltető alak, nincs szükség, hogy a műveitetés kifejezésére -tat -tét képzőt használjunk. Helyesírásunk ezért nem tartja szükségesnek a második változat használatát Kiss István &p§| Bűn és bűnhődés Négy óra Raszkolnyikov- val. Látjuk őt magát rokonszenves és idegességtől vibráló, feldúlt tekintetét, elkísérjük útjain, érzékelza a raszk-Jnyikoví szerr: lyiséget és életre tudja kt teni. Nem színészi alaki L formálódik a forgatókon, „regénykivonatából” — ! Georgij Taratorkin Raszkolnyikov szerepében. jük mindazt, amit észlel maga körül _ gyilkosságát megelőzően és utána.. K Felfogjuk a motívumokat, melyek tettére ösztönzik, majd érezzük növekvő zavarát lelkiismeretével való birkózásában, és a háló, mely lassan befonja, észrevétlenül bennünket is megejt. Taszít és vonz ez a szerep, pontosan úgy, ahogy Dosztojevszkij megformálta. Eszmei zűrzavara és kiemelkedése környezetéből a korszak orosz valóságának tipikus jelensége. Led Kulidzsanov rendező megtalálta azt az ismeretlen fiatal leningrádi színészt, aki magában hordoz12. — Kollégám a lapnál. Ö csinálja sportot. Neiki kellett volna Odemséből, a nők kézilabda Európa-bajnok- ságáról tudósítást készítenie. Egy héttel az indulás előtt úgy teletömte magát málnafagylalttal, hogy kórházba szállították. Minthogy a szerkesztőségben egyedül én tudom megkülönböztetni a kézilabdáit a gyepholdtól, hát én helyettesítem. Olyan váratlanul jött az egész — fordulok Renatéhez —, pár nap alatt annyi mindent kellett elintéznem, hogy nem tudtam írni neked. R'enate keze az enyémre simul. Forró is, hűvös is, nem értem, hogyan csinálja És könnyű, mint a pehely. — A fő, hogy itt vagy — nyújtja poharamat. — Éljen a málnafagylalt! Koccintunk, iszunk. Folytatom a beszámolómat. — Három nappal ezelőtt érkeztem Odensébe. Lezajlottak a csoportmérkőzések, továbbjutottunk, most pihen a csapat, holnap délután lesz a döntő. Kihasználtam a szüntet, vonatra ültem, aztán Fredericiában hajóra, hogy meglátogassam Renate Lins nevű kolléganőmet. Táviratoztam is. Nem kaptad meg? — Dehogynem. Ezért nem mentem el a családdal nyaralni. És a barátaim is ezért vettek ki mára szabadságot. — Miattam?! — Természetesen. A segítségedre van szükségünk. Nemcsak nekünk, az egész városnak. Érzem, amint homlokomat elönti a verejték. Aligha a két korty gintől, annyira gyenge legény nem vagyok. — Kérem, tisztelettel — fordulok körbe —. nem tudom, miről van szó, de azt hiszem, valami félreértés lehet a dologban. Anyagi erőim meglehetősen korlátozottak; egyelőre még a nemzetközi politika ban sem rendelkezem különösebb súllyal, tekintély lyel. Mit tehetnék én az önök érdekében, mit tehei nék én a városuknak?! — ‘Azt még mi sem tudjuk — szólal meg egy kockás iages, tojásfejű, vontatott beszédű fickó, amint Renate a fülembe súgja, Hans Christian a keresztneve, az ; Omnisapban dolgozik ő is, számítástechnikus. — Nem gazdasági és nem politikai kérdésekről van szó. Rena sokat mesélt az ön leleményességéről, gyors helyzetfelismeréséről. Nekünk csak egy jó ötletre volna szükségünk. Megkönnyebbülten dőlök hátra az abroncson, le is huppannék róla, ha. Nagy Erik nem támaszt meg gyorsan. Visszanyerem egyensúlyom, a lelki után a testit is. Ha csak ötlet kell nekik, az mindjárt más. — Szerény képességeimhez mérten boldogan állok rendelkezés ükre. Minden tekintet most a felé az alacsony, vörösképű, pisze, jó negyvenes férfi felé fordul, aki az alváz- heverőn félig fekszik, félig ül. A fülcimpáját huzigálja. A jelenlevők közül rajta látszik leginkább, hogy ivott, pillátlan szemhéja le-lecsukódik. Bár lehet, hogy ez csak szokása. — Ö Hans Aakjaer — hajol a fülemhez bűbájos informátorom —, elméleti fizikus, akadémiai- levelező tag. Abból, hogy mindnyájan tőle várjuk, hogy exponálja a kérdést, hogy Rena egyedül nála tartotta szükségesnek, hogy a keresztnév mellett a családnevet is közölje, és abból, hogy levelező tag, arra a következtetésre jutok, hogy ez a fickó alighanem a legjelentékenyebb személy ebben a körben. Számomra természetesen csak messze Renate után. — Van önnek valami műszaki képzettsége? — néz valahová a vállam fölé Hans Aakjaer. A busafejű, köpcös emberkéből olyan mély basszusok jöttek ki, mintha operaénekes lenned — Hogyne volna — nyugtatom meg. — Valahányszor elromlik a lakásban a vízcsap, én borozom. Villanybiztosítékot is patkotok, rövidzárlat esetén. — Fenomenális! — brummogja az elméleti fizikus. — Nekem ilyen esetekben mindig szerelőt kell hívnom. Ennek ellenére az látszik célszerűbbnek, ha némiképp leegyszerűsítve és szemléltető példák segítségével ismertetem önnel a helyzetet. ' — Kérem, ahogyan jónak látja. Engem az sem zavar. — Ott kezdem, hogy városunk együtt született az Imnisap üzemmel, amelyet kibernetikus, elektro:kus készülékek, különböző rendeltetésű automaták mártására létesítettek. Ez az iparág hazánkban meglehetősen fejlett színvonalon állt és áll ma is. iFolMaímhi alább is nem a szó klasszikus és színházi értelmében —, hanem I egy tipikusan orosz jellem kel életre a filmvásznon megjelenő nyomorúságos padlásszoba félhomályában. És, mert Georgij Taratorkin alakítása mellé még több, hasonlóképp belülről megformált szereplő is csatlakozik — a vizsgálóbíró, Lu- zsin vagy Szvidrigaljov alakjában — találkozásaik minden pillanatban hitelesen éreztetik a regény hangulatát, a múlt század Oroszországának hihetetlen ellentéteit. Kulidzsanov rendező Dosztojevszkij regénjét dolgozza át képsorokra és nem a történetet filmesíti meg. A „Bűn és bűnhődés” a modern filmtermelésben immár ritka kivételt jelentő puritán alkotás. Meglepő, hogy létrehozói menynyire nem igyekeztek fel- , használni a divatos hatás- keltés jól bevált módszereit, viszont ennek a következetes „konzervativizmusnak” köszönhető egysége is. Sem „filmszerű’.’ jelenetek, sem díszletek, jelmezek, de még ritka kivételtől eltekintve, a fényképezés sem törekszik bravúros megoldásokra, melyek talán szórakoz- tatóbbá tennék a filmet. A látvány — legyen az pé- tervári utcarészlet, vizsgálóbírói szoba, vagy a bérkaszárnyák piszkos és sötét folyósója — egyetlen esetben sem lép ki Dosztojevszkij „köréből”, nem tesz hozzá és nem vesz el abból, ami az író tollából született. És ez így van jól. A regény eddigi megfilmesítésének kísérletei között szép számmal akadtak érzelmes történetek, melyek talán jobban megnyerték a közönség lelkesedését, de az eredeti valóság hiteléből vajmi keveset közölhettek. Sokan vannak, akik hosz- szadalmasnaí, sőt unalmasnak tartják a szerző regényeit és a leíró részek oldalai felett gyorsan át- siklanak. Ezek az emberek a hosszú, kétrészes film finom lélektani jelzéseinek aprólékos képsoraiban sem lelnek talán sok örömek De akit megfogott már agyszer Dosztojevszkij szugss*- tív világa, az nem csalódik, mert azt, és csakis azt lát- ■;*> viszont a vetítővásznon, aylovits Milliós
