Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-18 / 296. szám
WW. december 18, péntek B. oldal Becsvágy és szolgálat pgy tiltakozás készte- tett arra, hogy megírjam ezt a cikket. A község tanácselnöke igyekezett eltéríteni attól a szándékomtól, hogy művelődési házuk életéről szóló riportomban leírjam a helyi szobafestő mester nevét. „Igaz, társadalmi munkában ő mázolta át az épület hét ajtaját és a huszonkét ablakot is... De mérhetetlenül hiú, becsvágyó ember, onnét ered az egész buzgalma. Rögtön megvenne tízet az újságból, bekereteztetné, fennen mutogatná mindenkinek. Hiányzik belőle az a szerénység, ami nélkül nincs új típusú ember.. Nem tagadom, fittyet hánytam az elnök figyelmeztető szavára. Leirtam riportomban a becsvágyó kisiparos nevét, sőt az áldozatkészségét dicsérő szavakkal sem fukarkodtam. Hadd Ismertessem önkényes eljárásom indítékait! Aki ismeri az ország ™ első pesti Nemzeti Színházának történetét, az emlékszik többek között Thuróczy Pál és Rössler János nevére is. Thuróczy — elegánsan ható neve ellenére — holtszegény kétkezi ember volt, mégis két hetet dolgozott feleségével egyetemben a magyar szó hajlékának megteremtésén. Rössler uram pedig szürke lakatos mester létére fölajánlotta; ingyen elkészíti száz zárt szék lakatos munkáit Becsvágy is fűthette őket. De ez a becsvágy nem alantasabb, mint a Nemzeti Múzeumot alapító Széchenyi Ferenc grófé volt. ö sem titokban és névtelenül ajánlotta föl már akkor is nagy vagyont jelentő gyűjteményét, hogy azokból végül is kisarjadjon nemzeti könyvtárunk és az ország legbecsesebb múzeuma. Az alapító gróf példája sokakban ébresztett hasonló becsvágyat és nyomában százak-ezrek szolgálták az áldozatkészség kisebb-nagyobb gesztusaival a magyar művelődés ügyét. Szerencsére, történel^ műnk bővelkedik a társadalom javát szolgáló ilyen kisebb-nagyobb szenzációkban. Hogy az események főszereplői titkon arra gondoltak, ez a cselekedetük hírt szerez majd nekik? Nincs abban semmi kivetnivaló. Még a becsületére oly kényes Petőfi sem hagyott kétséget afelől, hogy bízik az utókor hálájában. Vidéken jártomban olykor ma is látok még emléktáblákat hajdani ipartestületi vagy olvasóköri helyiségek falán. E táblák többnyire névszerint is fölsorolják azokat, akik pénzből, vagy karjuk erejéből a legtöbbet adták ahhoz, hogy a közjót szolgáló intézmény létre jöhessen. Közművelődésünk manapság sem nélkülözi a mecénásokat Művelődési házak, parkok, utak százai készültek el az elmúlt tíz-tizenöt évben is társadalmi munkával. Az árvízkárosultak talpraállítására összegyűlt százmillió forintok pedig arra utalnak — jóllehet a mi viszonyaink között egyénileg senkinek sincs lehetősége arra, hogy olyan hatalmas alapítványt helyezzen a nemzet asztalára, mint annak idején a dúsgazdag Széchenyi Ferenc —, az összefogott, társadalmi méretű segítő akció olyan eredménnyel jár, amihez a hazafiságtól felbuzdult. főrendek egyéni gesztusai nem is mérhetők. I ehet, hogy sokan mit ^ sem törődnek a külső megbecsülés jeleivel. Ám semmivel sem csökken szememben azok segítőkészségének értéke — érdeme, akik büszkék arra, amit tettek, a Thuróczy házaspár több emberöltővel ezelőtti munkáját még ma is számontartjuk. Miért ne tudjunk arról, hogy egy falusi honfitársunk több ezer forintnyi munkát végez azért, hogy a község művelődési háza szép és vonzó legyen? Vannak helységek az országban, ahol rájöttek már, milyen tettre sarkalló erő a lokálpatrióta becsvágy. Tudunk városokról — községekről, ahol a bizonyos mennyiségű munkát elvégző aktivistáknak emlékérmet, oklevelet adnak. A Budapest fejlesztéséért kiemelkedő eredménnyel munkálkodó tervezőknek, művészeknek a főváros tanácsa évről évre aranyérmet és pénzjutalmat ad át. És erről a sajtó, rádió, tv is hírt ad. A társadalmi munkások becsvágyát szolgálják az ilyen gesztusok? Azt is. Korunkban, amikor a feltörő emberi becsvágy ezer kiélési formára lel, s e kiélési fonnák gyakran öncélúak, vagy éppen károsak, csak tisztelhetem azt a becsvágyat, amelyik az ország, a község vagy akárcsak egy tanyai iskola föl- virágoztatásához kapcsolódik. Nem kételkedem azonban, hogy karrieristák, a hírnév vágyának megszállottjai is odacsapódnak egy- egy jó ügyhöz. Ez a veszély azonban minden közösségi akcióra leselkedik. Van község, ahol ut- ' cát neveztek el egy olyan tanítóról, aki egész életében szeretettel és nagyon eredményesen tanít- gatta a falu gyermekeit? Tavaly egy álló hétig kutattam ilyen falu után. Legalább tucatnyi helységben jártam, ahol legendák öveznek egy-egy rég holt pedagógust. Némelyik helyen a tanácstitkár vagy a tsz-elnök kivitt az utcára, és ilyesféléket mondott: ..Akit itt lát, az mind az öreg rektor úr türelméből, szeretetéből kapta az írástól vasást; a boltost ő tanította számolni; az újságot itt úgy lapozza a nép, ahogy ő mutatta; ő volt itt a szellem napvilága ..De utcát azért nem neveztek el róla. Az iskola falán sem hirdeti tábla az ilyen nagy- szívű pedagógusok nevét... az ember szomjazza az elismerést Mi másért írja a költő a vers alá a nevét és mi másért látja az olvasó e gondolatsor végén, hogy írta; Bajor Nagy Ernő DUNAVECSEI JEGYZET Könyvtár a művelődés központjában pedig Egy község kulturális életének feltérképezéséhez nem elég pár óra. A művelődési ház programja, plakátjai arrój tudósítanak, hogy esténként sok fiatal találhat alkalmat a szórakozásra, tanulásra. A munkába siető emberek arca nem árulkodik arról, mit olvasnak, milyen filmeket néznek, milyen előadásokat hallgatnak. A községi könyvtárban első pillanatra látható, hogy mennyire kelendő Dunavecsén a „szellemi kenyér”. Elárulják ezt a polcokon sorakozó könyvek, folyóiratok, az olvasók kartonjai, a látogatók és mindenekelőtt ezt bizonyítja a könyvtárosok szaktudása, emberismerete, szervezőkészsége. A három helyiségből álló könyvtár és 16 ezer kötete 1969 júliusáig a járási könyvtár funkcióját töltötte be. Ha szerepköre módosult is, jelentősége nem csökkent. A könyvtárfejlesztésre előirányzott évi 35 ezer forint egészséges alapot teremtett. Tizenhat- ezer kötet a nagyközségé maradt. Az erőteljes fejlődés következtében ma már szűknek bizonyulnak a helyiségek. Alig marad szabad tér arra, hogy az intézmény látogatói kedvükre böngészhessenek. Ez a kisebb gond, mivel a kölcsönzött könyveket végül Is otthon olvassák el. A rendszeresen járó ötvenféle folyóirat és a napilap nem kölcsönözhető. Elengedhe- I tetlen követelmény lenne I tehát, hogy nyugodt, kulturált körülmények között ezeket is forgathassák az emberek. Erre a jelenlegi körülményei között nincs hely. Tudják ezt a tanács vezetői. A végrehajtó bizottság már jóváhagyólag megtárgyalta a bővítési javaslatot. Külön teremben helyezik el eszerint a gyermekkönyvtár részlegét és az olvasószobát. Az ismeretterjesztés és a könyvtár szoros együttműködésének a közművelődési tevékenység hatásának ki- szélesítésében rendkívül fontos szerepe van. Egy könyv elolvasása előadás meghallgatására ösztönözhet, egy-egy téma ismertetése felkeltheti az igényt az alaposabb tájékozódást segítő könyvek tanulmányozására. Dunavecsén jól alkalmazzák az olvasásra buzdítás, a fejlettebb igények felkeltése érdekében, a TIT-előadásokat. A községben évente közel százat tartanak. Ezek szervezése a könyvtár igazgatójának feladata, aki egyben a TIT területi titkára is. Az olvasótábor összetételét, az olvasó rétegek érdeklődését jól ismeri munkája révén. Az előadásokat a művelődési házban tartják, .-> így ők is „érdekeitek” a sikerben. A látogatók egyi- ke-másika a rendezvény után ottmarad. Megtekint1 meghallgatja az intézmény más programjait is. A pedagógusok, a TIT-előaa - elsősorban így kapcsolódnak a község kulturális életébe. Végkövetkeztetésként megállapíthatjuk, hogy Dunavecsén a művelődési tevékenység összehangolása, az együttműködés elmélyítése sok olyan lehetőséget rejt magában, amelyeknek a kiaknázása minden bizonnyal biztató eredményekhez vezet. Csató Károly Bartókról — gyermekeknek Halálának negyedszázados évfordulójára „Az én zeneszerzőm” sorozatban, a gyerekek számára — akikhez a mester annyi darabja szól —, jelent meg Gál Zsuzsa Bartók Béláról írott életrajza a Zeneműkiadó gondozásában. A kis könyv fogalmazásmód jában és színes rajzaival is a 9—12 évesek igényeihez igazodik. Bartók művészete, sokoldalú tevékenysége, egyénisége, a muzsikáló és a zenét kedvelő gyermekek számára közérthető és tanulságos formában elevenedik meg a számos képpel színesített fejezetekben. A könyv elején rövid címfelsorolás magyarázza meg a nélkülözhetetlen, nehezebb fogalmakat A hátsó borító pedig 15 perces hanglemezmellékletet tartalmaz. Ezeken a Cantata Profana, Bartók által elmondott szövege hallható, valamint három tétel a 44 hegedűduóból, részletek a Magyar Képekből (Este a székelyeknél és a Medvetánc.) A közkedvelt Éjszaka zenéje és a két egynemű kar a nagy zeneszerző munkásságának a gyermekek által is leginkább felfogható, legszebb részelt szólaltatják meg. Csak elismerés illetheti a kiadót a sorozat köteteinek igényes kiállításáért. Az eddigi Bach, Händel, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert életrajzok megfeleltek céljuknak, és ugyanez áll Gál Zsuzsa nagy pedagógiai hozzáértéssel megírt munkájára is. Reméljük, hogy a következő kötetek is (Liszt és Kodály művészetéről) hasonló színvonallal jelentkeznek. P. M. A családi ünnepek leiTefcésérel... Kiskunhalason, a Gőzön István Művelődési Központban szombaton délelőtt a megyei népművelési tanácsadó munkatársai az ünnepélyes házasságkötések szervezéséről és rendezéséről tapasztalatcserével egybekötött tanácsadást tartanak. Megvitatják a családi ünnepekkel kapcsolatos legújabb párt- és kormányhatározatokból adódó feladatokat. 9. Megfigyeltem, hogy a vásárlók egy része nem fizetett, vagy ha fizetett is, nem kapta meg a csomagot, ezeknél nyilván csak a rendelést vette fel, és majd házhoz szállítja a portékát az automata. S ahogyan én eddig megismertem, aligha kell fél napokat várni rá. A kibemo-automata nemcsak gyors és sokoldalú, hanem precíz is. Saját bőrömön tapasztaltam. Golyós- teálat néztem ki magamnak egy írószerbolt kirakatában. Bementem, találtam egy üres kört, beléptem, közöltem,. hogy mi kell, és három darab tízörést csúsztattam be a nyíláson. Legalábbis így hittem. Szemüveg nélkül nem látok egészen jól kis tárgyakat. Mindenesetre a másik oldalon nem a golyóstoll jelent meg a rekeszben, hanem egy magyar tízfilléres. — Bocsánat — mondja a doboz a falon —, szíveskedjék Kopra úr e számomra ismeretlen érmét egy tízörésre kicserélni ... Köszönöm. Egy öreg lovaglóülésben ül a pádon, a parkban. Pufók arcú, majdnem teljesen kopasz, lógó sárgás bajú- sza van. Bekapott egy kanárit, csak a szárnyai maradtak kínt. Dán Tarasz Bulyba. Előtte sakktábla, szemben vele egy fehér-fekete foltos foxíkölyök. Sajnálom, hogy Odensében maradt a fényképezőgépem, remek felvételt készíthetnék. A szemlélőnek ugyanis az első pillanatban az a határozott benyomása, hogy ez a négylábú koma az öregúr eűeníeie. Olyan elmélyüt- ten bámulja ő Is a táblát. Rövid idő alatt aztán kiderül, hogy a kutya nem sakkozik, csak kibicel, a sárgabajúszú bácsi mozgatja a világos bábukat is, a sötéteket is. Minden lépés előtt hosszan töpreng, aztán a tett lépést feljegyzi a noteszébe. Talán valami feladványt igyekszik megoldani, vagy játszmát elemez, fogalmam sincs, gyengén művelem ezt a sportot, nem is érdekel különösebben. Csak hogy agyonüssem az Időt, azért horgonyoztam le ebben a kis parkban, azért figyelem a partit. A tata felnéz a tábláról, rám mosolyog, gyors mozdulattal elhessenti a foxit a pádról, és barátságosan int, hogy üljek a kutya helyére. Leülök. Az öregúr mond valamit, sajnálkozva tárom szét a karom, és közlöm németül, hogy nem értem a dán nyelvet. — Szóval ön külföldi — vált át németre ő is. — Annál jobb, úgyis rég nem játszottam nemzetközi mérkőzést. Ha nem veszi tolakodásnak, melyik ország a hazája? — Magyar vagyok, Budapestről. — Jártam ott Vagy harminc éve. Szép várt», gyönyörű nők, kitűnő sakkozók. — Versenyzőnek tetszik lenni? — Voltam. Nemzetközi mester. — Akkor ne tessék haragudni, én feladom az el sem kezdett játszmát, és a következőket is. Kocajátékos vagyok, éppen csak hogy ismerem a lépéseket. Csak kínlódnánk mindketten, ön azért, hogy ne adjon susztermattot, én azért, hogy ne kapják. — Ha nem, hát nem — nyugszik bele bánatosan az öregúr. — Sajnos, a helybeliek közül 9em ül le már velem senki, pedig vezécelőnyt adok. — Ez a nagyság átka. — Ugyan, van itt valaki, illetve valami, aki, vagy ami nekem adhatna fórt, akkor is győzne. — Nem értem. Mi ae, hogy valaki, vagy vaiarru? — Feltételezem, hogy az Omnisap automatáival már kapcsolatba került? — Amióta itt vagyok, léptem-nyomon beléjük botlom. Mást sem teszek, csak akarva-akaratlanul ezeknek a csodálatos automatáknak a szolgálatait veszem igénybe. Az öregúr biccent. — Ez a helyes kifejezés. Akarva-akaratlanul, Tudniillik a főautomatának a kapacitása szinte kimeríthetetlen. És úgy van szerkesztve, hogy állandóan keresnie kell magának újabb meg újabb elfoglaltságot, hogy kihasználhassa energiáit, képességeit. Nos, Aarlesben nincs megfelelő ember-ellenfelem, de a ki- bemo-automatával nem szívesen játszom, még döntetlent se tudtam vele szemben egyetlen alkalommal sem elérni. Pedig tízperces partinál öt perc előnyt ad. Nyomasztó ez a fölény. Ezért inkább magammal sakkozom, régi versenypartijaimat játsszom le újra, elemzem őket. Ezt ő rossznéven veszi, azt szeretné, ha vele mérkőznék. Rossznéven veszi?! Szeretné?! Egy gép?! — Hát igen, a kifejezések nem egészen pontosak, de lényegileg mégiscsak arról van szó... ön meddig marad nálunk? — Egy óra múlva indul a hajóm. — Hát akkor üdvözlöm a pesti nőket és Barcza nagymestert. Talán ő még emlékszik rám. Szerencsés utat kívánok. Füttyent a foxinak. elmennek. Mégiscsak dilis a papa. A nevét sem árulta el. Hát most mit mondjak a pesti nőknek és Barcza nagymesternek, ki üdvözli őket? Órámra nézek, felállók, hónom alá kanom a táská mat, ideje, hogy Mbattyogjak a hajóállomásra. Mir a park végében Járok, amikor nekem ront *gy négyéves forma kisfiú, maid ledönt a lábamról, A -r - élne* érkezésem, hogy néhány keresetlen szóval kioktassam, magyarul persze, nehogy kárt tegyek Mm- bőző érzelemvfiágában, már tovább ts szatadL De kősóén egy papi rgalacsá irt nyom a kezembe. (Folytatmkj.
