Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
Cselekvéssel és példával Andrej Voznyeszenszkij: Uljanov és Lenin Idejöttem, Susenszkojéba. Járom mélycsöndű erdeit, A lángelme — tűnődöm néha — vándorol, embertől emberig. Evek futnak, nevek tűnnek vele. A lángész mindig más-más testé. yA zseni: a nép szelleme. Ha így van ez — Lenin volt Rubljov is, a festő. Cellák szentképein így tűz a fény egy-egy arkangyal-arcrai Es Lermontov is volt Lenin, / Pugacsov is, egy pillanatra. . Keskeny-nyomtávú földünk bámulta szívdobogva, f- a here had halálra vált —* Lenin költözött Uljanovba, csak úgy reccsent a szűk kabátl A dekrétumot — Lenin mondta tollba: Vljánovval tárgyalt a nyomda. fyagyítólencse-homlokát V pontosan a tárgyra szögezve, nmit' a terem gondolt, bűvészként összegezte, és az, mint jólirányzott aforizma, Csapódott a teremre vissza. Merülve sokszor álomízű gondba, arcát nyugtatva öklein, ’ Uljanov elcsigázva mondtat „Nehéz, Lenin!” Segíts, Leniní* fustéllyal nem Lenin járt. vadászgatni erdő-mezőben ; Lenin aközben legendás hősként városokért harcolt. Es arca muzsik-arc volt. amaz fűtetlen termekbe vitte. .JEmez — parasztbundákba és szemekbe, í & komor tömegbe magát bevette, ,mint partizán a rengetegbe. Es abban a hidegben hazát épített, fényben égvei két élettel lobogva. Ne sóhajtsatok: „Hogyha élnél" Ha nem élne — akkor mi volnál Vergődne ez a föld ; fagyok ónszürke bilincsébe verve, 'Es elgyötört múzsám a lágerek fölött ugyan mit énekelne? Hogy szenvedett a gyász óráiban, mikor minden tribün fekete leplet öltött, $ rajta — az ő szívén! — zsarnokian tt nyersvas-nehéz csizma feldübörgőtt! A lampasz belefolyt a csizmaszárba. Mintha vérpatak csordogálna, Es most hogy ünnepeli milyen bilincse-oldottan, ragyogva? Miközben felmutat, adakozó-ünnepien az álmélkodó , marslakókra. Kommunistának lenni azt jelenti, hogy mindenütt és mindig az emberi haladást szolgáljuk, az ember érdekében. Ezt jelentette száz évvel ezelőtt, a Kommunista Kiáltvány megjelenése idején. Ezt jelentette fél évszázada, amikor győzött az első szocialista forradalom. Bármennyit változott azóta a világ, ezt jelenti ma is. A kommunisták forradalmárok. Az is köztudott, hogy az emberek életében ritkán fordul elő. hogy a barikádokon kénytelenek harcolni, sokkal gyakrabban élnek országok, népek olyan állapotban, amelyről elmondhatjuk, hogy „nincs forradalmi helyzet”. Kommunistának lenni tehát azt is jelenti, hogy forradalmár módra viselkedni, nemcsak a történelem kivételes, kritikus pillanataiban, hanem a viszonylag békés mindennapi életben is. Korunkban egyidőben, de különböző helyeken rendkívül sokféle fejlettségi szinten, rendkívül eltérő életviszonyok között tevékenykednek emberi közösségek. Nyilvánvaló, hogy mást jelent a haladást szolgálni Vietnamban és mást Angliában, másként segíthetik elő a haladást a Szovjetunió vagy Magyarország állampolgárai és egészen másként mozdíthatják elő a progressziót Algériában, Indiában vagy Svájcban. Arról aligha kell meggyőzni valakit is, hogy a világ, amely- • ben élünk, ennyi különbözőség ellenére, sehol sem tökéletes, és a haladás cselekvő híveire mindenütt ezernyi tennivaló vár. Ettől a ténytől eltekintve, amin nem tudunk változtatni, azonos helyen és időben, egyforma körülmények között élő emberek is más-más módon képzelik el a haladást. A kommunisták úgy, hogy az nem néhány ember vagy egy kiváltságos csoport, hanem mindig az egész közösség, az egész társadalom érdekeit, jövőbeni fejlődését szolgálja. A kommunisták véleménye az, hogy az emberiség több százezer éves fejlődése során mindinkább tudatosodott, egyre jobban megismerte környezetét, a természetet, s benne önmagát is; az ismeretek birtokában egyre nagyobb hatalomra tett- szert saját élete döntő feltételeinek alakításában. Min?! inkább uralkodik az ember a természeten, annál inkább felszabadulhat a szegénység, betegség, különféle emberhez méltatlan nyűgök és korlátok béklyója alól, s annál inkább élhet emberhez méltó módon. Minél kevésbé nehéz, fárasztó és terhes a munka, annál inkább felszabadul az ember, cselekedetei alkotássá, öröm forrásává válhatnak számára. A kommunisták előtt egy ilyen társadalom megteremtésének a képe lebeg, és mindenkori tevékenységükben ennek megvalósulásáért kell fáradoztok. A ml korunkban minden eddiginél nyilvánvalóbb, hogy az emberiség rendelkezik azokkal az eszközökkel. amelyek földünk megszaporodott lakosságát is mentesíthetik a szűkölködéstől és boldoggá tehetik. Ez sok nemzedék munkájával, a tudományos-technikai forradalom eredményei révén vált lehetővé. De látjuk azt is, hogy a tudomány és a technika vívmányait nemcsak jóra, hanem rosszra is, nemcsak _ az emberért, hanem az ember ellen is felhasználhatják. Manapság világosabb, mint bármikor, hogy döntően az Embertől, az emberek egymásközti viszonyainak elrendezésétől, vagyis; a társadalmi, hatalmi rendszertől függ, hogy a technika vívmányai áldást, vagy átkot hoznak-e népekre, nemzetekre, egyénekre. Éppen azért, mert ilyen roppant erők kerülték az ember birtokába, ma fontosabb, mint valaha, hogy minél többen legyenek azok. akik tudományos alapossággal és elfogulatlansággal keresik a békés és szabad emberi együttélés törvényeit, lehetőségeit, a különböző társadalmi mozgások okait és irányát. A kommunisták nem vágyálomként képzelődnek a jövő boldog embereinek társadalmáról, hanem olyan világnézetük van, a marxizmus—leninizmus, amely a társadalomviszonyok emberibb, korszerűbb, tudományosabb módszereit is segít felfedezni, s gyakorlati cselekvést ír elő. A kommunisták úgy akarják megváltoztatni az emberek egymásközti viszonyait, hogy azokból gyökeresen kiirtsák az embertelenség forrásait, vagyis a kizsákmányolást, elnyomást, háborút, szegénységet, tudatlanságot. Gyökeres változás, vagyis forradalmi változás szükséges annak 'a tőkés gépezetnek a széttöréséhez, amelyik saját léte érdekében tartotta fenn, termelte újra a kizsákmányolást és a háborút. A kommunista forradalmárokat az különböztette meg mindig is más — anarchista, utópista — forradalmároktól, hogy ezt a gyökeres változást a valósággal szigorúan számolva, olyan módon és olyan ütemben tartották és tartják megvalósíthatónak, ahogyan annak feltételei megérettek, A kommunisták azonban tudják azt is, hogy önmagától nem lesz jobb a világ. Segíteniük kell ennek az egész emberiséget boldoggá tenni képes technikának humánus célú kifejlesztését, tudják, hogy fok- ról-fokra is munkálkodniuk kell a népeik és országok közti békés viszonyok megteremtésén, és nem szabad abbahagyni az erőfeszítéseket a tömegek felvilágosításáért, hogy ráébredjenek valóságos érdekei lire és felismerjék, merre vezet az út egy jobb világhoz. Világos gondolkodást, kitartást, állhatatos türelmet követel mindez. De nem követel puritán lemondást, nincs ebben semmi emberfeletti. Ellenkezőleg, kommunistának lenni nagyon is józan, emberséges és emberi magatartás. Egyszerűen abból a felismerésből fakad, hogy az egyes ember nem élhet békében és boldogságban, amíg körülötte háború, elnyomás és boldogtalanság uralkodik milliók között. Nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom és bosz- szújüktől kell rettegnie. Nem szüntetheti meg a kizsákmányolást a kizsákmányoltak osztálya, csak ha minden kizsákmányolást megszüntet Mit jelent kommunistának lenni egy olyan országban, ahol már megdöntötték a tőke uralmát — mint ahogyan megtettük ezt nálunk is, Magyarországon? Jelenti; tettekkel szolgálni a közösséget, cselekvéssel és példával is rávezetni az embereket arra, hogy ki keli nőnünk az embert nyomorító és megalázó örökségből, az egymást maró, egymás rovására boldogulni akaró emberek életformájából. Sok nemzedéken át vezet az út a tőkés rendszer megdöntése után is a szocializmusig és kommunizmusig. A kommunista forradalmárnak az a dolga, hogy a helyzetet felmérve, a maga közösségével szót értve megtegye a következő lépést előre ezen az úton, tegyen meg annyit, ameny- nyit lehet Az eszme, a párt. az ügy nem követel a kommunistától lehetetlent. A kommunisták emberek, aki néha elfáradnak, néha hibáznak, s ettől még kommunisták maradnak. De ta- nulmok kell hibáikból és sosem rendelhetik alá egyéni érdekeiknek a közösség érdekeit. És sohasem tehetik meg, hogy útjába álljanak a haladásnak, a dol- V-gozó tömegek jobb sorsát előmozdító intézkedéseknek. Sohasem feledkezhetnek meg arról, hogy amit teszünk az nem öncél, hanem az emberért van. Vannak pillanatok, amikor kommunistának lenni nehéz De végső soron, hosszú távon — így jó élni. A tiszta lelkiismeret egyéni boldogságot ad és teljes összhangban van a közösség javával. Patkó Imre-K' ’ edveg utasaink, kérjük, kapcsolják be a biztonsági öveket és a felszállás idején ne dohányozzanak... Szotnikov Viktor Ivano- vics, a gép parancsnoka és a személyzet üdvözli önöket az AEROFLOT TU—104-es menetrendszerinti járatán. A kapitány Benköváriné Mészáros Mariann; itt negyedszázada tarló volt Es a gép óriási zajjal, zúgással felemelkedik. S ma is, mint tíz egynéhány éve mindennap, kora reggel útnak indul Moszkvából Budapestre. Moszkvában ma esett, köd szitált. Pesten napsütés, derült idő fogadta az utasokat. — Ez mindennapi probléma. Egyszer itt van jó idő. másszor ott. Nem lehet probléma — mondja a kapitány. Kevés beszédű, barátságos mosolyú. A repülőkről és a tengerészekről azt mondják, a szárazföldön nem érzik otthon magukat. Szotnikov is örül, hogy a gépben beszélgetünk. Ez az ő birodalma. Műszerek, órák, mérőberendezések. i égóta jár Budapestre? 1958 óta, mióta megindult a menetrendszerinti járat a szovjet és a magyar főváros között. Én hoztam az első gépek egyikét. Azóta nagyon sokszor jöttem Budapestre. Szeretem ezt a kedves várost, s mindig öröm, ahogy meglátom a térképszerűen kirajzolódó tájat, a Dunát,- R‘ a házakat, a repülőteret. Kicsit úgy jövök, mintha második hazámba jönnék. Pedig repülök másfelé is Prágába, Brüsszelbe, Berlinbe, Oslóba, Bukarestbe, Isztambulba, Távol-Keletre... Azt hiszem, nincs olyan ember, akinek ne tetszene Budapest. — Hány kilométert repült már? — 5 milliót. — Mióta? — 1949-ben Szaratovba repültem először, mint kapitány, s tizennégy éve járok külföldre. Megtudom, hogy a Lenin-centenáriumra magas kitüntetést kapott, mert hiba, baleset nélkül vezette ezt az 5 millió kilométert. S már korábban elnyerte a kiváló pilóta kitüntetést. G épén sok neves személyiséget hozott, vitt Moszkvába és Budapestre — minisztereket és államfőket színészeket, művészeket delegációkat és a családját. Feleségét, aki orosz irodalomtanár, 10 éves kislányát s 14 éves fiát. — Sokat van távol a családjától; — Majdnem mindennap velük vagyok. Csak akkor nem, ha távol-keleti útra megyek. Vagy ha a rossz idő miatt sokat késik, vagy nem tud leszállni Moszkvában a gép. — Napjaink különös ak tualitása a repülőgép-eltérítés. Nemregiben egy szovjet gépet is... — Felháborító. Közönséges rablás — szakít félbe szenvedélyesen. Aztán derűsebb témákra térünk. — Mit csinál szabad idejében? — Horgászom, vagy autózom a fiammal. Szeretek filmezni és olvasni. — Van a családban más repülő is? — Csak én. A bátyám és a két nővérem bányamérnök. S a fiam is inkább tengerész szeretne lenni. A gép tankol. S hozzák már a csomagokat is. Alig egyórás tartózkodás után indul a gép vissza. Moszkvába. Beszállnak az ■ utasok. E s újra felhangzik Larisza Deniszlova a szép szőke stewardess hangja: — Kedves utasaink... Sztonikov Viktor Ivano- vics, a gép parancsnoka é: a személyzet üdvözli önö J&et.., _ Kádár Márta
