Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
KÁDÁR JÁNOS VITAZÁRÓ BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) jobb lelkiismeretünk szerint szolgálni akarjuk, akiknek nevében pártunk gyakran szól, állást foglal és nyilatkozik, ügy kell tekintenünk ezt, mint munkásosztályunk, dolgozó népünk, társadalmunk minőén pozitív erejének igényét, mint pártunk kötelező feladatát. Ez az egységes állásfoglalás egyben új lehetőség is számunkra, hogy az eddiginél még következetesebben és még jobban végezzük azt, amit a pártnak el kell végeznie. Szeretnék röviden érinteni néhány, a vitában szóba került konkrét kérdést. Felmerült a vitában a termelőszövetkezeti parasztságunk mai helyzete, az idei esztendő nehézségei. Itt nemcsak az árvíz sújtotta termelőszövetkezetekre gondolok. Ismeretes, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a növénytermelésben komoly kiesések voltak, és azokban a tsz-ek- ben, ahol a jövedelem fő forrása a növénytermesztés, érezhető jövedelemkiesés is jelentkezett. A mezőgazdaság a jó terv, a gondos emberi munka, a szükséges anyagi eszközök biztosításán túl jelenleg, és azt hiszem, még igen sokáig, jelentős mértékben függ a természeti viszonyoktól, többek között — az időjárástól. Különösképpen vonatkozik ez a növénytermesztésre és közvetve az álla!.tenyésztésre is. Paraszttestvéreink hozzászokhattak, hogy a mező- gazdaságban vannak jó és rossz évek. Ki gondolt volna arra az idén nyolc hónapon keresztül, hogy a tizedik hónapban azért. Kezdünk sírni, hogy miért fiém esik már az eső. Ennyire szeszélyes volt az időjárás. És ez mindig így is lesz. Ezen mi emberi erővel egyelőre még nem tudunk változtatni. Egyébként az idei országos átlagtermés kenyérgabonából — 12 mázsa' körül van. Ezt még nemrégen országos rekordként ünnepeltük. De közben fejlődött mezőgazdaságunk, volt egy jó évünk, majd egy még jobb, a múlt esztendő pedig tényleg nagyszerű volt ilyen szempontból, és most, hogy visz- szapottyantunk egy fokkal, az öt vagy hat évvel ezelőtt rekordként ünnepelt országos átlageredményt elkeseredetten vesszük tudomásul. Hadd jegyezzem meg, hibát követnének el azok a termelőszövetkezeti tagok, akik most az átmeneti nehézségek miatti kesergé- sükben vezetőségcserével próbálnák megoldani a kérdést. Ha vezetőik rendesen, becsületesen dolgoznak, tartsák is meg őket és dolgozzanak velük tovább. Ami pedig a nehézségeket és azok leküzdését illeti; először is a mi, szocialista alapokra helyezett mezőgazdaságunk életerős, nehézségeket is elviselni képes népgazdasági ágazattá változott. Már nem egy szárazságnál, árvíznél megállapítottuk, hogy ha nem lenne a mezőgazdaságban kollektív erő, és hozzáteszem, a munkásállam ere- , je, akkor mindezeknek I szörnyű következményei líttek volna., így pedig átvészeljük e közbejött nehézségeket. öntudatában, magabiztosságában a parasztság is más, mint volt akár tíz esztendővel ezelőtt. A kongresszus is hallotta, hogy az árvíz által legerősebben sújtott keleti megyékben abogy a víz le; ment, s az emberek valamelyest magukhoz tértek, az esedékes mezőgazdasági munkákat teljes mértékben, a terveknek megfelelően, sőt azokat túlteljesítve elvégezték. Minden bajnak ez a legfőbb és a legjobb orvossága, minden ezzel kezdődik. A parasztság öntudatában — merem mondani. I hogy már kollektív és szo- | cialista tudatában — is nagyot fejlődött. Ezt bizonyítja például, hogy az árvíz sújtotta szövetkezeteknek mintegy kétezer termelőszövetkezet nyújtott közvetlen segítséget, tehetsége szerint, összesen 140 millió forint értékben. Azt hiszem, hogy aki ismeri — itt írók is vannak, akik azt mondják, hogy ismerik — az emberi, különösen a paraszti lelket, az kellően tudja értékelni, hogy ez mit jelent öntudat tekintetében. Mindez bizonyítja, hogy a munkásosztály helyesen dönt és határoz, amikor számít a paraszti testvérosztályra, azzal szövetkezik és együtt halad a szocializmus építésének útján. Vannak talán, akiknek kétségeik voltak, hogy helyes volt-e a IX. kongresz- szus állásfoglalása, amely szerint a parasztság jövedelmi viszonyait, a munkásosztály, a parasztság, népünk egyesült erejével országosan és átlagban a munkásosztály szintjére felemeltük. Ez — elvtársak — történelmi lépés volt. Ebből semmit se szabad sajnálnia egyetlen munkásembernek .sem, ellenkezőleg, büszkének kell rá lenni. Ennek gyümölcseit a jövőben minden komoly feladatunk megoldásánál élvezni fogjuk. Ami pedig az idei év nehézségeit illeti; a munkás- osztály sohasem hagyta még cserben a parasztságot. Mellette áll most is állama, pártja, kormánya, sokat bíráltuk az építőipart, és azt hiszem, még sokáig fogjuk is bírálni. Mégis, ha az ember, akár csak a tv-híradó- ban megnézte az árvíz sújtotta vidéket, a víz levonulása után. és most, az azóta felépült szép és korszerű, emberhez méltó házsorokat, bizonyítva látja, hogy amit a párt, a kormány, munkásosztályunk mondott és ígért a bajbajutottaknak, azt teljesítette — mégpedig igen rövid idő alatt. A Központi Bizottság, a kormány megtette a megfelelő intézkedéseket a termelőszövetkezeti parasztságot pedig felhívta, hogy mozgósítsa saját erejét, de ami a saját erejéből nem megy, ott érzi és érezni fogja a segítséget. Egyetlen egy termelőszövetkezetet sem engedünk tönkremenni, mert most nehézségeik vannak. (Nagy taps.) Nagyon sok felszólaló foglalkozott a nők társadalmi helyzetével. Valóban eleven, égető kérdéseket vetettek fel, így például azt, hogy a nőknek még mindig nehéz vezető posztra jutniok, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét még nem sikerült mindenütt érvényesíteni; hogy gondcjk vannak a bölcsődei, az óvodai helyekkel. Ez mind igaz, és jő, hogy itt a kongresszuson is szóba került. A Központi Bizottságnak _ mint ahogy a beszámolóban is említettük — van elvi döntése, a Minisztertanácsnak vannak átfogó határozatai mindezekben a kérdésekben. Teljes megvalósulásukhoz évekig kell következetesen dolgoznunk, mert itt nem olyan dolgokról van szó, amelyeket egy hét alatt, egy határozattal meg lehet oldani. A társadalmi igazságosság olyan nagy kérdéséről van szó, amelyet ezredévek alatt nem tudtak megoldani Érthető hát, ha a szocializmusnak is kell erre egy kis idő. De javulni fog a helyzet, aminek vannak már jelei is. Hadd említsem például a nők helyzetét és szerepét a közéletben. A párt- határozat óta nem telt el sok idő és nem volt olyan sok esemény, ahol az e tekintetben bekövetkezett változást le lehetett volna mérni. Egy esemény azonban biztosan volt, mégpedig a pártban — ez pedig általában példaként szokott szolgálni. A kongresz- szusi előkészületek során a Központi Bizottság határozatának politikai és morális ereje következtében a pártvezetőségek újjá- választásakor az elvtársnők száma a korábbihoz képest 33 százalékkal, tehát egyharmaddal növekedett. A mintegy 140 ezer tisztségből 34 ezret — ez mintegy 27—28 százalék — most elvtársnő tölt be. Ha ezt a példát valóban követjük, s minden más területen és minden más vonatkozásban így fogunk a nőkre vonatkozó központi bizottsági és kormány- határozatok végrehajtásá- I hoz, akkor évről évre érezhetően jobban megoldódnak a nők társadalmi kérdései. Vannak azonban olyan kérdések, amelyeket még központi bizottsági vagy kormányhatározattal, sőt még kongresszusi határozattal sem lehet megoldani. Nem lehet például határozattal előírni azt, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek. De amikor mindenütt, itt a kongresz- szusi vitában is. a felszólalók megállapítják, hogy a termelésben részt vevő aktív munkaerő 41 százaléka nő — s azonkívül minden ember tudja, hogy még ezen kívül mi vár az aktív keresőknek erre a 41 százalékára a háztartásban, a nevelésben —, akkor azt kell mondanunk, hogy bár határozatot hozni nem tudunk. de aki kommunistának vagy egyáltalán felvilágosult embernek tartja magát, az tisztelje a dolgozó nőt! (Nagy taps.) Nagyon örülök, hogy itt, a kongresszusom, nagy ipari vállalatok felelős férfivezetői is komolyan beszéltek erről a kérdésről, hiszen nemcsak a központi szervek kezében vannak eszközök és lehetőségek, de helyben is. És, ha nem egy 23 tagú kormány, vagy egy száztagú Központi Bizottság, hanem 10 és 100 ezer felelős vezető fog mindezzel komolyan foglalkozni. akkor helyben megtalálják a ki nem használt lehetőségeket, tartalékokat, eszközöket, a helyzet javítására. Ez viszont, elvtársak — már párthatározat, nem úgy, mint az íllemkérdés, amit egyébként a magam részéről szintén javasolnék komolyan venni. (Nagy taps.) E kérdésnél maradva, szeretnék még néhány szót szólni az anyák tiszteleté- j ről. A IX. kongresszuson , elvi döntés sietett a 1 gyermekgondozási segély. bevezetéséről. Ez meg is történt. Sok más is kell még, bölcsőde, óvoda és egyéb is, hogy valóra válhasson az a szándék, ami ezt a tényleg eredeti és úgy látszik sikerült elgondolást, a gyermekgondozási segélyt megfelelőképpen kiegészíti. Szeretném itt is hangsúlyozni mély meggyőződésemet, hogy a család gyarapodásához, a gyermekek neveléséhez anyagi eszközök kellenek. Mi materialisták, jól tudjuk, hogy csak sóhajból megélni, gyereket nevelni, nagyon nehéz. De merem állítani elvtársak, változtatnunk kell egy jelenleg eléggé elterjedt — bál- nem uralkodó — szemléletmódon is. Ha ki-ki saját lelkiismerete szerint latolgatja, hogy tv-t vesz inkább, vagy kocsit, mintsem hogy gyerekük legyen, az ő dolga. Itt kötelező törvények nincsenek. De ha ez odáig fajul, hogy megszólják az állapotos anyát, mert nem saját jólétével törődik, akkor ezzel nekünk, kommunistáknak szembe kell szállnunk. Aki a társadalom normális törvényei, az emberi természet nemes vonásai szerint él, azt nem lehet csúfolni, mi ezt nem tűrhetjük. (Nagy taps.) Van persze női hiúság is, van aki arra gondol, ha szül, már nem lesz olyan karcsú. (Derültség.) Ez lehet, de szebb lesz emberi és általános értelemben. (Nagy taps.) Aki szeret számolgatni, az számoljon, ha kell és ha ráér. De azért az, hogy gyermek legyen, vagy sem, az nem lehet csak számítgatás kérdése. Hogy mibe kerül a zokni, a gyerekkocsi a pelenka, ezzel mindig számolni kell, de a jövő generáció léte nem lehet csak számítási kérdés. Sokféle igény vetődött fel a vitában — így a textilmunkások, a pedagógusom és mások fizetésének emelése és egyéb problémák. Az igényeket sokféleképpen lehet kezelni. Hadd említsem példaként a közellátást. Bizonyára emlékeznek az elvtársak, hogy olyan években, amikor egész évben igencsak gyenge volt a közellátás, nevezetesebb alkalmakra — felszabadulási ünnep, pártkongresszus, karácsony — megjavították azt. (Derültség.) Ahogy tapasztalhatják — letértünk erről az útról. Nem állítjuk, hogy egész évben príma az ellátás, de azt legalább már megoldottuk, hogy nemzeti ünnepen, kongresszuson sem jobb. mint máskor. (Élénk derültség, nagy taps.) Azt viszont merem állítani, hogy most az átlagszínvonal van olyan, mint régen a nagy ünneoeken volt. (Élénk derültség, nagy taps.) Megjegyzem, ne felejtsük el, hogy az említett helytelen eyakor- lat ideién más fejlődési periódusban voltunk. Hosszan sorolhatnám az igényeket. Azt, hogy hol kellene még beruházás, fizetésemelés, méghozzá minél gyorsabban annál, job! De azt hiszem, helyes az a gyakorlat, hogy a pártkongresszus nem az üzletek feltöltésánek, nem a beruházások kiosztásának. és nem a fizetésemeléseknek a napja. Az anyagi igények elégítésóvel akkor pártkongresszusnak foglalkoznia, amikor annak általános politikai, társa, dalmi oka, jelentősége van. Ha az életszínvonal normálig és rendszeres javításáról van szó — például egyes rétegek fizetésének emeléséről —*, szükségtelen, hogy abban pártkongresszus határozzon. Négy év múlt el a IX. kongresszus óta. Nem akarom felsorolni mindazokat az életszínvonal-javító intézkedéseket, amelyeket e négy év alatt bevezettünk. Nem kellett tehát várni a X. kongresszusig, sok kérdést megoldott közben a Központi Bizottság, a kormány, vállalataink, és ez volt a helyes, az egészséges, ez az életszínvonal fejlesztésének normális útja. Mindebből az is következik, hogy ha itt, a kongresszuson, nincs is döntés, nem kell e kérdésekben a XI. kongresszusig várni, mert a Központi Bizottság és a kormány soha egy percig sem várakozott. mindig megadta azt, amit meg lehetett cs meg kellett adni. Elvtársak! Szóltunk a beszámolóban az idei évről. Ismertettük a harmadik ötéves terv teljesítésének várható eredményeit. De akinek akár csak a legkisebb háztartáshoz is köze van, nagyon jói tudja, hogy egy gazdasági évet le kell zárni. Emlékezzenek csak arra, hogy a tavaszi árvíz idején az ország vezetésének mi mindent kellett tennie, milyen gyorsan kellett intézkednie, hogy a termelést, az ellátást, a normális éleit feltételeit biztosítsa, s elmondhatjuk, sikerrel ég mindvégig biztosította is. Még ahol a víz ömlött, még ott ís meleg ételt ettek este az emberek. (Hosszantartó taps.) Több felszólaló foglalkozott a közerkölcs gyűjtőcím alatt említhető kérdésekkel. A beszámolóban is megfelelő hangsúllyal esett szó az öntudat és az érdekeltség viszonyáról. Mind a kettőre szükség van. A szocializmus építése megköveteli a szocialista tudatosság erősítését, az önzetlenség és áldozat- készség szellemét, sőt a lelkesedés szellemét, és azt, hogy anyagilag is ugyanabban az irányban hasson az ösztönzés. És amennyiben ez közerkölcsi kérdés, az az álláspontunk, hogy a szocializmust még egy ember is nehezen építi másodállásban de egy nép másodállásban nem tudja felépíteni, csak a főállásban. (Derültség, nagy taps.) Szerencsére így is van, így is építjük. A csepeli pártértekezleten az egyik felszólaló a munkaerkölcsről szólva azt mondta: kényszer volt egykor a munka, vagyis a kapitalista rendszerben, majd dicsőség, most meg egyesek számára szívesség. (Derültség.) A szocializmust azonban Szívességből nem építheti senkii. Társadalmunkban a munka minden jog alapja. A szocializmus a munka társadalma, amelyben a munkaképes embernek dolgoznia kell, hogy jogai legyenek. (TapS.) így tartja ezt a szocializmus minden tudatos híve( minden tisztességes ember }s. A munka nálunk becsület dolga is kell, hogy légyen. És há netán akadnának olyanok, akik ezt nem fogadják el, ahogyan osztályok számára volt kényszer a munka, most majd egyes emberek számára lesz az. Tiszteit Kongresszus! Kedves elvtársnőik! Kedves elvtársak! A beszámoló nem tudta felsorolni a pártmunka minden területét. A párt szempontjából minden pártmuinka — a legkülönbözőbb törne gszervezetek ben, állami és társadalmi szervekben végzett tevékenység — egyformán, megkülönböztetés nélkül fontos. (Taps.) Értjük ezt a nem kommunistákra gondolva is. Aki társadalmilag hasznos munkát végez, dolgozzék bármilyen területen, annak munkáját tiszteljük, becsüljük, elismerjük. Szeretnék szólni még a kommunista vezetőkhöz, az alapszervezeti vezetőkhöz csakúgy, mint a területi pártbi zot tságok vezetői hez. Voltam az idén a VIII. kerületben látogatóban. A pártbizottság üléstermében, ahol beszélgettünk, volt a falon egy Lenin-portré. Az idő telt- múlt, és utána -mondtam az élvtársalcnak: még valami kell arra a falra; egy óra. Nálunk, a Központi Bizottságban Lenin arcképe és egy óra van * falon. Ez sok mindent kifejez. Ha ránézünk, Lenin és az óra együtt megmondják, hogy mit. s milyen irány- ban, milyen szellemben és mikor kell tenni. Az óra meg külön még azt is mondja: az idő halad, siessünk mi is, amennyire tőlünk telik. Itt a kongresszuson öröm volt hallgatni, hogy a felszólaló elvtársak majdnem mindegyike — és aki külön nem is fogalmazta meg, benne volt a felszólalása értelmében — hangoztatta, ők maguk és a kollektívájuk, amelyet képviseltek, készek a X. kongresszus határozatainak megvalósításáért dolgozni. Munkásaktól, parasztoktól, értelmiségiektől, a társadalom minden rétegétől naponta százával érkeztek a kongresszushoz üdvözlő táviratok, levelek. E levelekben teljesített munka- felajánlásokról értesítettek bennünket, és ugyancsak majd mindegyikben szó volt arról, hogy készek a párt X. kongresszusa határozatainak megvalósításáért dolgozni. Ez is a bizalom megnyilvánulása és kifejezése a becsületes munkásmentalitásnak: nemcsak azt kell mondani, hogy igen. hanem meg is kell csinálni azt, ami soron van és elvégzendő. Elvtársak! A kbngresz- szus vitája igazolta, hogy azonos módon gondolkodunk az összes fő kérdésben, és ez a legfontosabb a további munkánkhoz. Kérem az elvtársakat, hogy fogadják el válaszomat és bízzák meg az újonnan megválasztandó Központi Bizottságot, hogy hasznosítsa a felszólaló elvtársak tanácsait, azt az erőt, szemléleti egységet, azt & munka- és harckészséget, valódi marxista—leninista gondolkozást, kommunista öntudatot, internacionalizmust, amely pártunk X. kongresszusát jellemezte. Meg vagyok győződve, hogy a Központi Bizottság mindezt hasznosítani is fogja közös ügyünk javára. Köszönöm figyelmüket. (A kongresszus résztvevőd felállnak; hosszantartó nagy taps.) kikeli unnak idején társadalmi
