Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-16 / 243. szám

1970. október 16, péntek

5. oldal

A Forrás további tervei

Tömöri Pál nyomában

Amikor négy évvel ezelőtt néhányan (Madarász László, Gál Farkas, Gyóni Lajos) összejöttünk, hogy hosszú (kétéves) elnémulás után újra hallassa szavát a Hírős Város irodalma, magunk sem hittük volna, hogy a Forrás viszonylag rövid idő múltán jelentős sikereket mondhat magáénak.

A Kiskunság több mint egyévtizedes múltjára, s a közben megjelent antológiákra (Aranyhomok, , Biztató, Termés) és a Petőfi Népe Új Termés rovatára támaszkodhatott akkor a lelkesen munkához látó szerkesztő bizottság. Ezek készítették elő az utat a továbblépéshez, s természetesen a közben Kecskeméten és a vidéken letelepedett vagy felnövekedett új szerzői gárda.

A dilettantizmus és provincializmus — e két fő veszedelme a vidéki folyóiratoknak — még tovább kísértett, legyőzni teljesen nem sikerült, s a színvonallal sem dicsekedhettünk valami nagyon, bár egyre gyakrabban kezdtek emlegetni (néha dicsérni is) más tájakon, városokban minket.

A kezdeti eredmények

csinálták a kedvet, adták az ötletet ahhoz, hogy felvessük az illetékesek előtt: szeretnénk a negyedéves megjelenésű antológiából kéthavonként megjelenő, országos terjesztésű folyóirattá válni.

Egyesek szemében ez túlságosan merész, és egyáltalán nem realizálható elképzelés volt, többen óva intettek bennünket a lépás megtételétől. Azzal érveljek, hogy sem a szerzői bázis, sem az olvasói tábor nincs meg ehhez. Valljuk be így utólag: nem is túlságosan volt meg. Mégis, az idő a tervet segítőket igazolta. Ezt ma már mindenki tudja, elismeri.

Hogyan sikerült elérni, hogy a Kiskunság utóda, a Forrás, most már teljes joggal és teljes felkészültséggel, beállhat (nyolcadiknak! a magyarországi irodalmi- művészeti folyóiratok sorába?

A szerzői bázisunk tovább erősödött. Itt telepedett le néhány országos folyóiratokból is ismert író, újra megszólaltak a sokáig hallgató helyiek közül is többen és sikerült az innen elszármazott tekintélyes szerzőket — Major Mátét, Schöffer Miklóst (Párizs), Szalay Károlyt és másokat — megnyerni lapunknak. Magunk mellé tudtuk állítani, ügyünknek meg tudtuk nyerni azokat, akik addig is sok szállal kötődtek hozzánk: az időközben elhunyt Veres Pétert, a megyénkhez kötődő Ortutay Gyulát, Szabó Pált és többeket

Szerzőink köre természetesen nem szűkülhet le (és nem is szűkül) az itt élőkre és az innen elszármazottakra. Eddig is megtettük és a jövőben is helyt adunk más alkotóknak is, ha színvonalas, szerkesztési elgondolásunkat segítő művekkel jelentkeznek.

Feladataink közé soroljuk a kulturális eseményekre való gyorsabb reagálást, a színházi, filmművészeti, zenei témákkal való foglalkozást, a rugalmasabb szerkesztést, általában az adott időszak irodalmi, művészeti, kulturális feladataihoz való kapcsolódást. \

Eddigi eredményeink között szokták említeni a mai valóság, a szűkebb haza, az itteni táj szociológiai, szociográfiai bemutatását. Ugyanígy a horizonttágítást, különösen a határokon túli magyar szellemi élettel való foglalkozást.

Ezt a két nagy témakört továbbra is erősíteni akarjuk. Fontos feladatunk még, hogy a folyóirat kritikai rovatát javítsuk és a szépprózáét is. Idáig kevés jó novella jelent meg nálunk, s többször „importra” szorultunk. Nem lesz köny- nyű ezen a helyzeten javítani, de nem mondhatunk le róla. A versekkel már jobban állunk olyan szerzőink révén, mint Raffai Sarolta, Hatvani Dániel, Buda Ferenc, Gál Farkas, Goór Imre, Kiss Benedek.

A hagyományok ápolása, a múlt értékeinek feltárása, közkinccsé tétele ezután is feladatunk marad. A Katona- és Kodály-életmű, a Petőfi-kutatás, s a közelmúlt értékes alkotó embereinek (Tóth László, Hajnal József, Nagy Cirok László, Szabó Kálmán) bemutatása, értékelése mind olyan feladat, amely hosszú évekre munkát ad kutatóinknak. A Forrás nem mondhat le arról a szerepéről, hogy ezt a munkát a publikáció lehetőségével is segítse. Mint ahogy eddig is tette.

A folyóirat szerepe nem merülhet ki az irodalmi és művészeti kérdésekkel való foglalkozásban. A „tudomány” szó is olvasható címlapunkon. A jövőben az eddiginél nagyobb teret adunk a tudományos írásoknak. Elsősorban tudománypolitikai publicisztikára, tudományos esszékre gondolunk. De a különböző tudományos és kutató-kísérleti intézeteink tevékenységéről is hírt adunk. Riportokkal és interjúkkal betekintést nyúltunk tudósaink „műhelyeibe”.

A művelődési irányelvek határozzák meg alapvetően a feladatainkat. És természetesen a minket körülvevő élet alakulása, s az az igény, hogv alakítsuk, formáljuk a változó életet, segítsük a fejlődést, a szocializmus eszméinek teljes valóra váltását.

A folyóirat szerkesztőbizottsága a köréje tömörülő aktív munkatársakkal, valamint a párt és a tanács vezetőinek jóindulatú támogatása biztosíték arra, hogy a fentieket maradéktalanul megvalósítsuk.

Természetesen mindez csakis akkor sikerülhet, ha az olvasók érdeklődése fokozódik, ha egyre többen megszeretik a folyóiratot.

A® a tény, hogy a kezdeti ezer példányból már háromezernél tartunk — s még ennél is merészebb terveink vannak a terjesztéssel kancsolatban — derűlátásunkat még tovább erősíti.

Varga Mihály

Milyen jó az ország távoli tájait járva földiekkel, ismerősökkel találkozni. Megható érzés, ha szülőföldünk történetével találjuk szembe magunkat messzi városok utcáin barangolva. ,;Tomori büszke vezér, mért hagytad el érseki széked ...” — skandálom magamban Kisfaludy sorait, miután a fölfedezés első örömein túljutva elolvastam Putnokon a Szkala u. 8. számú ház falán a következő szövegű emléktáblát: TÖMÖRI PÁL fővezér, ki a mohácsi csatában, 1526-ban hősi halált halt, ifjúkorában gyakran jártkelt Putnokon és ez útvonalon sétálgatott. Emlékül Albert Istvántól 1930.

Mi köze van Tomorinak Putnokhoz? — ez a kérdés

vezetett el Egerszeginé tanárnőhöz, aki évek óta kutatja e felvidéki jellegű Sajó-völgyi kisváros történetét, s aki — micsoda véletlen — éppen a Tömöri utcában lakik.

— Talán csak legenda az egész — mondja mosolyogva a tanárnő, majd így folytatja: — Gulácsy Irén Fekete vőlegények című regényében elbeszéli, hogy Tömöri kétszer próbált megnősülni. Első menyasszonya azonban meghalt, másodszor Putnoki Sárikát szerette volna elvenni, aki idevaló nemesi kisasszony volt. Hozzá járva sokszor megfordult itt. A lakodalmi tűzugráskor azonban Sárika ruhája tüzet fogott, s a lány megégett

Honnan vette mindezt Gulácsy Irén? A múlt század nyolcvanas éveiben jelent meg egy putnoki református lelkész helytörténeti munkájában ez az adat. A szálaik további követése a kalocsai helytörténészek feladata lenne (ők talán hitelesebb forrást tudnak megnevezni már most is).

Winkler Pál A kalocsai és bácsi érsekség című munkájában egyebek között ezt írja Tomoriról: „ ... a sors csapásaiban, melyek ezidöben érték isten útmutatását látva 1520- ban Szent Ferenc rendjébe lépett és az illoki zárdába vonult vissza..Nem tudom ki az az Albert István, aki a táblát készíttette, mindenesetre köszönöm neki a kalocsaiak nevében is a márványba vésett „legendát”. Szívemben pedig máris Kalocsa testvérvárosává fogadom a palócföldi Putnokot — Tömöri jogán.

Fehér Zoltán

Megyei sikerek az országos honismereti konferencián

A honismereti kutatók október 12—13. között megrendezett budapesti konferenciáján hirdették id a honismereti mozgalom tízéves történetére kiírt pályázat eredméhyét. Dr. Molnár János művelődés- ügyi miniszterhelyettes adta át az első díjat Kuczi Károly kalocsai es a második díjat Mándics Mihály, csávolyj helytörténeti kutatóknak. Ugyancsak a konferencián a helytörténeti mozgalomban kifejtett munkásságáért Gerin- czy György, a Hazafias Népfront megyei titkárságának munkatársa és Kuczi Károly, a megyei helytörténeti bizottság titkára a Szocialista Kultúráért Ér- 1 demérmet kapták.

Az újjávarázsolt Barbakán

Pécsett, a Dóm tér mellett, a belváros szívében feltárták és helyreállították a középkori eredetű kaputornyot, a Barbakánt. A XV. században épült műemlék és a hozzátartozó várkert páratlan hangulatú történelmi és természeti szépséget nyújt a látogatóknak. Képünkön: Az újjávarázsolt Barbakán.

(MTI fotó: Bajkor József felvétele. — KS)

7.

Az ezredes röviden ismertette a tényállást:

— Május 8-án reggel gyakorlat kezdődött a Bakonyban. A lövészezredet, a feltételezett ellenség leküzdésében, a násfai tüzérezred III. osztályának három ütege támogatta. A harmadik üteg fél kilenckor tüzet nyitott a 7-es számú szerpentin megadott pontjára. Itt ugyanis — a gyakorlat terve szerint — „ellenséges” harckocsik bukkantak fel. Ekkor, a kijelölt céltól ötszáz méterre, két éles lövedék csapódott be a Vadgalamb nevű turistaházba, melynek egy része megsemmisült. Beke őrnagy, aki ebben az időpontban a ház teraszán ült, sérülést szenvedett, emberéletben azonban nem esett kár. Feladatuk: megállapítani, hogy tragikus véletlenről, vagy ellenséges akcióról van szó. A felelősségrevonás, természetesen, az első esetben sem maradhat el. Én. anélkül, hogy elébe akarnék vágni az elvtársak beszámolójának, megmondhatom: a véletlennek nem adok túl nagy esélyt. A szó most Beke őrnagyé...

Beke ismertette a turistaházban és a Pápán beszerzett adatokat., majd leszögezte:

— Valaki úgy intézte, hogy a diákok fél kilenckor a turistaházban legyenek. A véletlen nem az. hogy éppen ott lettek volna, ellenkezőleg, az, hogy nem voltak ott. Ez valóban véletlen. A többi szándékos, kitervelt provokáció.

— Ezt — mondta Paál főhadnagy — tökéletesen alátámasztja, hogy a két lövedék, amely a harmadik üteg első lövésének csövéből repült ki, nemcsak éles-, hanem speciálisan preparált lövedék is voHi Egyiket,

a helyszínen felkutatott repeszek alapján, műszaki pontossággal sikerült rekonstruálnunk. Formára, nagyjából talán súlyra is megegyezett a gyakorlatokon használt vaktöltetekkel, s miután sikerült közéjük csempészni, a löveg kezelőszemélyzete márcsak a sietség, az izgalom miatt sem vehette észre a különbséget ,..

Ébert százados közbeszólt:

— Tegyük- fel, hogy valaki még a laktanya lőszer- raktárában gondosan átvizsgálja a gyakorlatra szánt vaktölteteket. Minden ládát felnyit, és minden vaklövedéket külön kézbe vesz. Akkor sem veszi észre, hogy az egyikben ólom van? Ne egy sorkatonára gondolj, hanem egy tapasztalt tisztre! .

— De, feltétlenül! Súlykülönbség egészen biztosan volt. Ilyen vizsgálatot azonban nyilván nem tartottak.

— Köszönöm — mondta Ébert százados.

Paál főhadnagy folytatta:

— A legfontosabb, hogy a két éleslövedék magjának ferde talpa volt. Az ilyen lövedék nem a műszerrel meghatározott célpontot találja .el, hanem a talp hajlásszögének megfelelően eltér tőle. A harmadik üteg első lövege tehát pontosan célzott, a célzókészülék nem romlott el, az ágyúval a szerpentin megadott pontjára tüzeltek. A két lövedék mégis a turistaházba csapódott be. Azoknak, akik az ellenséges akciót megszervezték, ehhez ismerniük kellett a gyakorlat tervét, úgy látszik nem őrzik elég szigorúan. Egyáltalán nem képtelenség feltételezni, hogy illetéktelen személy hozzá jutott. Az azonban, hogy a gyakorlat előtt átvizsgálnák a lőszeres ládákat, valószínűtlen ...

— Nos, — mondta Ébert százados — ezúttal éppen ez történt! A dolog úgy áll, hogy a parancsnok, Zalay alezredes már mecésette a körmét. Tavaly, előző állomáshelyén előfordult esv véletlen lőszercsere. Szerencsére. akkor csak kézifegyverekbe való vaktöltények közé keveredett — máig se tudni, hogyan? — éíestöltény. Zalav elvtárs most rendkívül óvatosságot tanúsított. Személyesen vizsgálta át a gyakorlatra szánt lőszeres ládákat, külön-külön minden eeves darab vaktött°t°t. Mint^-t nolitikní h°l-"-ettosánek ie- lenlétében! A lőszeres ládákat szemük láttára rakták

föl a teherautókra, s a menetoszlop már mozgott, amikor ők is kocsiba ültek. Ekkor a helyzet a következőképpen alakult: Zalay alezredes gépkocsija az oszlop élén haladt, a politikai helyettes. Tárnok őrnagy személykocsija pedig az oszlop legvégén. Miért fontos ezt leszögezni? Azért, mert az oszlop megállás nélkül haladt a gyakorlat színhelyéig. Egyenletes, állandó sebességgel. A ládát tehát, amelyben a két éles lövedék volt, útközben sem tehették fel a teherautóra. Hogy került akkor a gyakorlat színhelyére? Tény, hogy végül is ott volt a harmadik üteg 24 lőszeresládája között, a nagy bükkfa alatt, ahová a gépkocsiról lerakták őket. Mivel több lőszeres kocsi is volt a menetben, szükséges megjegyezni, hogy a szóban- forgó 24 ládát arról a teherautóról rakták le, amely hátulról számítva a harmadik volt az oszlopban, tehát egy élelmiszeres kocsi és Tábor őrnagy kocsija követte csupán. Mint mondottam, ő zárta az oszlopot.

— Ez elég rejtélyes — mondta Kertész ezredes. — Azt mondja, hogy egyszer sem álltak meg...

— Gyakorlatilag ez valóban így volt.

•— Ugyan! És a gyakorlat talán nem felelt meg az elméletnek?...

— Megértem a gúnyt, ezredes elvtárs, az oszlop egyszer, egy vasúti sorompónál valóban megállt útközben. Ennek azonban az ügy szempontjából tényleg nincs gyakorlati jelentősége. Az történt ugyanis, hogy Tábor őrnagy szinte a megállás pillanatában kiszállt a GAZ-ból, s mivel a lőszeres kocsi vége csak méterekre volt tőle, másodperceken belül ott volt. E néhány másodperc alatt pedig gyakorlatilag is, elméletileg is képtelenség egy ládát fölcsempészni, egy másikat pedig eltávolítani a kocsiról. Azt, aki ezt végrehajtotta, az élelmiszeres kocsi reflektorának fényénél feltétlen észrevették volna. A várakozási idő alatt maga az alezredes is az oszlop végéig sétált, és a továbbiakban éppen a jelzett lőszeres kocsinál beszélgetett Tábor őrnaggyal. Mindketten azt állítják, hogy így történt. Tábor őrnagy csak akkor ült vissza a GAZ-ba, amikor az oszlop már újra mozgásban volt, kocsija csak azután indult el...

(Folytatjuk}