Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-02 / 231. szám

1970. október 2. péntek S. oldal „Az idő a tanyák ellen dolgozik...46 A tüskösi iskolában st7^Th tel Ékszeres láda a madaras! roxolán temetőben Ügy mondták, hogy Im- rehegy előtt, a kovácsmű­helynél forduljak balra és kövessem a földutat, az elvisz odáig. El is vitt, bár több alkalommal találé­konyságomra voltam utal­va A magas kukorica- táblák között kanyargó út nem különbözik hason­másaitól; elágazásai és mellékútjai vannak. Ab­ban viszont különbözik, hogy se tábla, se ember útba nem igazít, merre is találhatnám a tüskösi is­kolát. így hát csak a ká­tyúk és a sárnyomok tá­jékoztattak. * A tanyasi iskola — le­gyen az a legeldugottabb helyen is — szinte köte­lező jelleggel, mindenütt narancssárga. A tüskösi is az. Az udvaron is megszo­kott kép; gazdasági rész, illemhely és harangláb — haranggal. Még az egyház építtette hajdanán, s föl is szerelte igényei szerint. Az oltárt a katedra mö­götti faajtó takarja, még freskók is borítják a rej­tett bolthajtást. A fűtést azonban megnehezíti ez a holt tér^ mert a meleg el­illan a deszkák között, és nem győzik szénnel pa­kolni a kályhát télidőben. * A tavalyi, országos lel­kesedés ide is elhatott. ,,Televíziót minden iskolá­nak”. A .Tokodj Üveggyár egy szép, nagyképernyős készüléket ajándékozott a tüskösieknek. A gondos gyáriak antennát szereltek a tetőre, jól megerősítet­ték, hogy a szél el ne so­dorja. A környékbeli ta­nyasiak hálatelten köszön­ték meg. Sütöttek-főztek az ünnepélyes átadásra, magyaros vendégszeretet­ben részesítették a gyár képviselőit. A jól sikerült mulatság után eltávoztak. A gyerekek azóta is né­zik a készüléket, ott áll a tanterem sarkában. A készüléket nézik, nem a műsort. Villany nincsen, nem is nézhetnek mást. • A környékbeli tanyasiak nagy elégedetten járnak- kelnek. Szavukat hallat­ták és követelésük telje­sült. Arról volt szó ugyan­is, hogy ez évben megszű­nik a tüskösi iskola felső tagozata. Kecelen hétközi otthon nyílik, és a gyere­kek majd ott kerülnek el­helyezésre. Nosza, a szülők fölkeresték az egyik ta­nultabb embert és bead­ványt fogalmaztattak ve­le. Követelik a tanyai is­kola további működteté­sét, mert ők nem adják kollégiumba a csemetéket! Amikor a követelés si­kere kétségesnek látszott, dacból legtöbbjük az im- rehegyi iskolába íratta gyerekét — bár az jó messze van —, és nem- a keceli diákotthonba. De a hétközi otthon létszáma betelt és az jmrehegyi osz­tályok sem voltak képe­sek felvenni a felesleget, s így célszerűnek látszott a tüskösi felső tagozat visszaállítása. Jelenleg 35 gyerek tanul itt — a szü­lők osztatlan örömére. * Az órákról nem igen hiányoznak a tanulók, pe­dig néhányuk 8—10 kilo­métert is megtesz napon­ta az iskoláig és haza. A legrosszabb a hosszú eső­zések időszaka, amikor sárba fúlnak az utak. A tél már kedvesebb. A szü­lők szánba fogják a lova­kat és összeszedik az egy irányból jövő kiscsizmá- sokat. Annak idején ők is így jártak, s nem is egy van, akit már Pozsgai Ti- borné tanított Lánykori nevén Ősz Klára. Diplo­májának kelte jubileumi: 1945. * 1949 óta tanít itt az is­kolában. 1965 óta lakja az épület 2 szoba-konyhás lakását, azt megelőzően egy három kilométerre le­vő tanyában élt és járt ide naponta. A járási vezetők véleménye szerint az egyik legügyesebb külterületi pe­dagógus. Míg rá várok, a könyveket nézegetem szo­bájukban. „A kultúra vi­lága” vaskos kötetei. „A világirodalom remekei”, „Értelmező szótár” soro­zata, Bronte, Selye János, Németh László. A köny­vek tág érdeklődésről ta­núskodnak. ' Az egyik kis asztalon újságok: Népsza­badság, Képes Üjság, Film, Színház, Muzsika. Pedig csaknem öt kilométerre vagyunk a köves úttól, de ha beüt a rossz idő, ez a távolság többszörösé­re nő. • Gyors mozgású, élénk beszédű asszony. Az idő­ről mesél, mellyel szünte­lenül versenyben állnak a tanítás órái. A tantermet, melyben egyszerre négy osztály tanul, egy petró­leumlámpa világítja meg csupán. Tavasszal és kora­ősszel még futja a negy­venöt perces órákra a kin­ti világosság, de az év legnagyob részében meg­kurtítja az időt a sötét. Egy óra alatt két osztály- lyal is kell foglalkozni. A másik kettő ezalatt fel­adatát végzi. Számonkérés — új anyag elsajátítása — összefoglalás, mindez dió­héjban, óránként kétszer. De érthető és világos is legyen, hogy behatoljon a kis „külterületiek” kopo­nyáiba. Akik számára mo­zi, televízió ritka élmény... Lehetetlennek látszó vál­lalkozás. • „— Az a baj — mond­ja —, hogy a tehetsége­sebb gyerekeket a szülők a faluba adják, az osztott iskolába. Na. nem a gye­rekek számára baj, hanem inkább nekem, mert itt­hon a kevésbé jó felfo­gásúd maradnak, és ve­lük persze több a gond, De azért csak-csak hala­dunk. Pedig nehéz szem­léltető eszközök nélkül a kurta tanórákba szorítani az anyagot. Hogyan tanít­sak fizikát például áram nélkül?... Milyen kísér­leteket végezhetnék zseb­teleppel? ... Ez csak ..kré­tafizika”. Vagy itt van a testnevelés... összes fel­szerelésünk egy pár rossz magasugró állvány. Évek óta kérem, hogy legalább egy szőnyeget adjanak, amit télen leteríthetünk a tantermi tornához. Azt mondják: úgy is megszű­nik az iskola. Lassan húsz éve szűnik.. * Közügyekben való leve­lezésének egy témája van: a minimális kultúra meg­teremtése. Hallotta; a Vi­deoton gyár telepes tele­víziós gyárt. írt nekik, de azt válaszolták, hogy egye­lőre csak terv. A tokodi­akkal is tartja a kapcso­latot. Ha az imrehegyi községi tanács a 2 kilo­méterre húzódó vezeték­ről leágazást létesítene az iskoláig, azok beszerelnék a szükségeseket. A tanács azonban inkább aggregá­tort ígér. Nem ad, de ígér. Immár évek óta. * „— Mert mégis a végét járja ez a tanyai oktatás. Már csak 2—3 gyerek irat­kozik be az elsőbe, a fia­talok mind itthagyják a tanyát. Be a faluba, el a városokba, mindenki el­megy. Mi is építünk Ke­celen, legalább öregsé­günkre legyen hol lak­nunk. A fiam Csepelen dolgozik — technikus — lányom gimnáziumba jár. Nyilván egyikük sem ma­rad velünk...” Pozsgai Tibomé gondol­kozik, majd folytatja. „— De nem bántam meg ezt a húsz évet itt... csak hát az idő a tanyák ellen dolgozik. Háztartási gépek, villany, komfort nélküli húsz év kifáraszt­ja az embert... és az energiája is egyre csökken a korral...” • A tüskösi iskola udva­rát — mint annyi tanya­si iskoláét — hatalmas nyárfák szegélyezik. Vi­rágoskert nem díszíti. A nyárfák szétágazó, önző gyökerei elszívják a talaj nedveit. Gyerekek tódul­nak ki a tanteremből, zsi- valygásuk felveri az őszi csendet. Kerékpárra kap­nak és nekivágnak a bak­hátas földutaknak. Vajon meddig ismétlődik még ez a jelenet?... Pavlovits Miklós A megyei tanács az idén százezer, majd újabb öt­venezer forintot adott a ba­jai múzeumnak a madarasi szarmata temető és telep feltárásának folytatásához. Kőhegyi Mihály régész, a múzeum tudományos mun­katársa örömmel újságolta, hogy ez az eddigi legna­gyobb segítség, amelyet az országosan is jelentős fel- táró-leletmentő munkához kaptak. Miután kiderült, hogy a szarmaták harmadik nép­csoportjának, a roxolánok- nak Európában legnagyobb sírmezője húzódik itt, vagy­is az ismert 72 halmon kí­vül és azok között a lapos sírok tömege rejtőzik, a múzeum elhatározta: telje­sen „kivallatják’’ a hatal­mas lelőhelyet. A munka anyagi és egyéb okok miatt évekig lassan haladt, de a problémák végül megol­dódtak. A kiváló régész így ösz- szegezte a megyei támo­gatás eredményét; 1963 óta megközelítőleg 500 sírt tár­tak fel, s ebből az utóbbi fél év alatt, áprilistól szep­tember végéig több mint száz sír leleteit mentették meg, vitték a múzeumba. Már 50 ezer négyzetmé­ter területen kutatták át a föld mélyét, de a sírmezőt — jellemző a munka mére­teire — még mindig nem lehet pontosan behatárolni. Elérték ugyan a déli és a délnyugati szélek egy-egy szakaszát, északon a Kí­gyós patak a biztos határ, viszont a keleti oldal még teljesen nyitott. Üjabb érdekes leletek kerültek felszínre; a bo­rostyángyöngyök, fibulák, fegyverek, római pénzek tömegét ásták ki az idén is. A különböző színű és nagyságú borostyán­gyöngyszemekből már több tízezer gyűlt össze. A te­mető értékes egyedi tár­gyakkal is megörvendez­tette a feltárókat. Az 1700 éves koporsószállító fake­retek, a „szentmihály lo­vai után egy kis ékszeres láda lett a lelet-„sztár”. Ezt női sírban találták. A ládikó rekonstruálható ma­radványai között mészsze- rű fehér por (talán szépí­tőszer?) , továbbá római pénzérmék és ruhakapcso­lótűk voltak. Korábban alig akadtak fegyverekre; most egymásután több lándzsás sír is feltárult. A férfi sírok a lándzsákon kí­vül egyebek között három­élű nyílhegyet, újabb tűz- csiholó vasat és öt dió­nagyságú kovakövet rejte­gettek. Egyedülálló tárgy­nak számít egy öntött — úgynevezett áttört —bronz csengő. A múzeális kincsek mind a feltáró Bajai Türr Ist­ván Múzeum tulajdonába kerülnek. Restaurálják, rendszerezik, feldolgozzák, s folyamatosan bemutatják azokat, a csontvázmarad­ványok viszont a Szegedi József Attila Tudomány- egyetem Embertani Intéze­tébe „utaznak”, ahol alapos tudományos vizsgálatnak vetik alá őket. Mivel van pénz, az idén addig folytatják a feltárást, míg az idő engedi, noha már eddig jóval több sírt feltártak, mint az előző évek bármelyikében, a ré­gész reméli, hogy az októ­beri múzeumi hónapot még újabb eredményekkel ün­nepelhetik. Rapi Miklós TEASZÜRET GRÜZIÁBAN Különleges gépekkel szüretelik a teát a grúziai ingirszki szovhozban. (121.) — Nyugalom, Edit és foglalkozz csak tovább a munkáddal. Hermann barátom ad nekem öt percet, hogy nyugodtan beszélhessünk Természetesen nyu­godtan — mondta Kloss nyomatékkai, s intett Brun- neraak, hogy távolítsa el az embereit. — Brunner vo­nakodott, de Kloss határozott volt; — Vannak témák Hermann, amelyeket jobb négy- szemközt elintézni. Egyébként ha te is akarod, beszél­gessünk a fiúk előtt. Mert beszélgetni fogunk, ezt el­hiheted. öt perc múlva ha akarod, visszahívhatod a fiúkat, de kérlek, hagyd már, hogy leüljenek odakint, mert még elfárad a lábuk az örökös vigyázzállásban. Kloss fölényes volt és kioktató hangnemben beszélt. Brunner megérezte, hogy Kloss kezében nagy aduk vannak, intett hát a legényeknek, hogy kotródjanak ki. Amikor eltűnt a két fickó, Brunner mégegyszer meg­próbált erélyes hangot megütni; — Lausch kisasszony, önt letartóztatom a bolsevista ügynökökkel való együttműködés vádjával. — Ez hazugság, aljas hazugság — ugrott fel Edit, de Kloss ismét leintette. — Értem, Brunner — szólalt meg isimét Kloss. — Ti most letartóztatjátok Lausch kisasszonyt egy sze- menszedett vád alapján, aztán útközben majd szökni próbál, s ti lelövitek, mint a kutyát. Régi módszer jó módszer. Az állítólagos partizán is szökni próbál, vagy már próbált is, tehát őt is a másvilágra külditék. De a papír megmarad, s az fedezi Brunner Sturmführert, miszerint Edit Lausch áruló volt. — Elég — mondta rendreutasítóan Brunner. — Dehogy elég, Hermann. Még el kell mondanom, hogy Edit az a tojás, amit fel akarsz törni, hiába óv­talak tőle. És Edit robbanni fog a kezedben. Mert té­vedsz, ha azt hiszed, hogy Edit Lauschal sírba teheted ar.nak a gyilkosságnak is a történetét, ami 1941-ben történt, amelynek az áldozata a német városparancs­nok felesége és kétéves kislánya volt. A gyilkos ne­vét mások is tudják, Hermann! És azt is tudjuk mi ketten, igaz, jó öreg Hermann, hogy van még ember ebben a városban, akinek a háború ötödik esztende­jében is telik ötmárkás szivarokra. No, persze nem a zsoldjából, mégcsak nem is az otthoni birtokocska jö­vedelméből. Valami egészen másból, egészen máshon- nét. — ö volt, biztosan ő volt — kiáltott fel hisztériku­san Edit. — Kérlek, Edit — nyugtatta Kloss —, ne avatkozz a felnőttek dolgába. Igaz, Brunner? Mire Kloss visszafordult, Brunner kezében már fegyver volt. Hans nem lepődött meg. Sőt, mosolyog­ni is képes volt. Ügy tett, mint aki észre sem vette, hogy a pisztoly csöve pontosan a halántékára van irányítva. — No, ülj le szépen Hermann, beszéljük csak meg ezt az ügyet. Mert azt ugye nem gondolod, hogy olyan ostoba vagyok, hogy minden dokumentumot itt tar­tok, ahová te gondosan célzol e pillanatban? Nem, öregem, ennyire az Abwehr sem ostoba. Edit Lauschon kívül volt még egy tanú erre a gyilkosságra, aki őrkö­dött a háznál. S az az ember ma itt él a városban ... Ez természetesen mese volt. Kloss tudta, hogy elég átlátszó mese, de azt is tudta, hogy Brunnernak sem ideje, sem lehetősége ellenőrizni, amit mondott az őrről. Azt akarta először is elérni, hogy Brunner tegye már el a pisztolyt. Ezért tovább beszélt, rendít­hetetlen nyugalommal. — Edit és az őr vallomása egy borítékban van két nap óta. S nem itt, Brunner! A boríték bármelyi­künk váratlan halála esetén egy magas rangú SD tiszt kezébe kerül, aki kellően fogja értékelni az in­formációkat S hogy lásd, mennyire körültekintőek vagyunk, az Edit elleni gyilkossági kísérlet két szem­tanúja is írásban adta le a vallomását. Mert nagyon nagy ostobaságot követtél el Hermann, amikor riadó alatt mentél el Editék lakásához. Elég sokáig voltál ott, ahhoz, hogy nyomot hagyj. Ráadásul rosszul vá­lasztottad meg az embereidet is, akikkel összetapos- tattad az eset után a környéket. Túl rosszul, mert az egyikről van néhány kellemetlen adat az Abwehr archívumában, s ezt előkerestük. — Gondolom, most már érted, hogy miért kell sürgősen táskába csúsztatnod azt a vasdarabot? — ihtett Kloss a pisztolyra. Brunner villámgyorsan eltette a fegyvert és lát­hatóan összetört ez alatt a néhány perc alatt. Reme­gett a keze, amikor elfogadta Klosstól a cigrettát, s könyörgő hangon szólalt meg: — Hans, barátok voltunk mindig. Nem teheted, nem tehetitek azt velem, hogy feladtok. Az régen volt, ostoba ballépés, de azóta tiszta minden lépé­sem. (Vége következikJ Hű—

Next

/
Thumbnails
Contents