Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-16 / 243. szám
t oldal 1970, október 16, péntek Zsugorodó libamájak Régi lexikonokban, földrajzi monográfiákban Félegyháza neve mellé odarajzolták a libát is. A lúd- tartás, -hizlalás összekapcsolódott a város nevével. Már a felszabadulás előtt 18 libavágóhidat tartottak nyilván Kiskunfélegyházán. A liba által kölcsönzött hírnevet a város valójában mostoha természeti adottságainak köszönhette. A dolgos, törekvő félegyháziak érdeklődése olyan állattartó ágazat felé fordult, ahol főképpen a szakértelem kamatozik. Helyben nem termett elég kukorica — felvásárolták a Bácskából. A vízben szegény vidék a szárnyas nevelésének sem kedvezett túlságosan, így a sovány libát is jórészt más vidékekről szerezték be. Félegyháza a hizlalásra specializálta magát. 1960—61-ig, a mezőgazdaság átszervezéséig a helyi fmsz — az áfész elődje — évente mintegy százezer hízott libát vásárolt fel zömmel a városból, s kisrészt a körzetbe tartozó hét községből. Az átszervezés után átmenetileg csökkent a hizlalókedv, a tartási lehetőségek is összeszűkültek, így 1963-ban a mélypontra jutottak — összesen 35 ezer hízott liba került átvételre. Az ezer bajjal küszködő közös gazdaságok ekkor még nem is gondolhattak a sajátos tájkultúra átmentésére; kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, semhogy a nagy kockázattal járó libahizlalásra rendezkedjenek be. Mégis, főleg az fmsz kedvezményes akcióinak köszönhetően, az átmeneti ájulásból fellélegzett a libaprogram; másrészt a rajnai ludaknak a hazaiakkal való keresztezése folytán fellendült a tojástermelés is. 1967-ben már 110 ezer libát értékesítettek — nagyobb részt a háztáji kis udvarok. A hizlalás fékjei Ám a következő év már az újabb hullámvölgy közeledtét jelezte. A gazdasági reform intézkedései jegyében a kukorica mázsán- kénti felvásárlási ára 80 forinttal növekedett, s ez a szabadpiaci árakra is visszahatott. A hizlalás ráfordításai tetemesen növekedtek, s így 1968-ban már csak 60 ezer kövér lúd került átadásra. És tavaly bekövetkezett az újabb „érvágás”: a hizlalók megadóztatása. Helyenként az adót visszamenőleg 1968-ra is kivetették, aminek méltányossága erősen megkérdőjelezhető. Mindezek következtében az 1964-ben száznyolcvan taggal létrehozott tömőtársulás is válságos helyzetbe jutott. 1967-ig a létszám évente gyarapodott. De 1968- ban negyvenketten, 1969- ben húszán léptek ki a társulásból. A gondokat a társulás közös beszerző- és értékesítő akciói sem enyhítették. Hozzájárult a hanyatláshoz a fokozódó urbanizáló- dás is; a városkörnyéki legelők mind nagyobb ütemben kerültek felparcellázásra és beépítésre. Másrészt a hizlalódinasztiákban felnövekedett fiatalok is egyre kevesebben vállalják a fáradságos, időt rabló, s egyáltalán nem higiénikus körülmények között végezhető tevékenységet. A helyzeten a házi tömőgépek széles körű elterjedése sem változtat sokat. Az okok azonban döntően közgazdasági eredetűek: mind kevésbé kifizetődő a libahizlalás. Különösen az adóztatás érinti érzékenyen a hizlalókat. Figyelembe véve, hogy a hatvan évüket betöltött kisiparosoknak adózniuk nem kel) — ez az engedmény a libahizlalókra vonatkozik. Márpedig többségük az idősebb korosztályhoz tartozik. Tavaly az áfész már csak 40 ezer libát tudott felvásárolni. Deviza és adó Tudvalevő, hogy a Közös Piac országai a kívülálló országok mezőgazdasági termékeivel szemben magas védővámokat alkalmaznak. Ez alól szinte az egyetlen kivétel a hízott liba, valamint terméke: a máj és a toll. A libamájért kilónként 11—15 dollárt kapunk. Méghozzá szabad devizában, azaz nem vagyunk kényszerítve meghatározott áruféleségek behozatalára. A piac felvevőképessége korlátlan, főleg Franciaországban. Korlátlan, még akkor is, ha az utóbbi években Izrael mind erőteljesebben exportál, de a baráti országok közül is felfigyelt a libamáj-keresletre Bulgária és Jugoszlávia. Ebből logikusan az következni, hogy a hizlald fél-kéthónapos — időszakra összpontosul. Ha egy főre számítjuk a hizlalást, akkor az — napi 8 órát véve alapul — elméletileg csak- ! resszusára való készülődés nem egész éves munkát napjaiban a politikai és igényelne. Ez esetben nagyKOXGBESSZUSRA KÉSZÜLVE A szocialista közgondolkozásról A PARTUNK X. kongjából 5 forintos, tehát igen alacsony órabérátlag jön ki. És nincs társadalombiztosítás, ám van kockázat, méghozzá nem is kicsi. Látva a veszélyeket, a hatóságok az idén már mérsékelték az adókivetéseket: a gazdasági fejlődés elemzése közben gyakran esik szó belső feljődósünkről, népünk gondolat- és érzésvilágának változásairól, gazdagodásáról is. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy mind az eredmények, mind a tennivalók megíté. jövedelem szempontjából a lésében a bátor, bizakodó, bruttó árnak nem a 30, ha- felelőssegteljes^ _ hang, a nem a 20 százalékát vették i szocializmust építő, s szóalapúi. Mint a fentiekből J cialista módon gondolkodó kitűnik, még ez az arány i ember hangja. is magasabb a valóságosnál. Továbbá az idén már csak annak kell adóznia, aki 300-nál több liba meg- hizlalására vállalkozik. De ez a határ Is alacsonyan van megszabva. A tiszta haszon arányának fokozására pillanatnyilag csak egy mód mutatkozik: a máj átlagsúlyának növelése. Ez a tavalyi Városon és falun szinte napról napra nő azoknak a száma, akik jó közösségekben élnek, méltóan és nagy felelősséggel képviselik közösségüket. Gyarapszik azok száma, akik a kisebb közösség ügyes-bajos dolgait intézvén, éretté váltak a nagyobb közösség, nagyobb felelősségének hordozására is. Akik 30-ról az idei első félévben j már a hazát, s a népet lát- 32 dekára növekedett. A második félévben további súlynövekedés várható. De a libahizlalók azt is jól tudják: e téren a legkevésbé sem lehet csodát művelni. összegészében tehát gondok vannak a hizlalás ösztönzőivel. Az áfész az idén sem számít 40 ezernél több hízott liba átvételére. A helyzet akkor is nyugtalanító, ha éveken át ez a szint marad. De abban sem lehetünk biztosak, hogy nem száll alább. A libamájak, bár egyenként nem, de összességükben zsugorodnak. Pedig a tét nem kicsi: hét-nyolc millió forintnak megfelelő szabad deviza forog veszélyben. Hatvani Dániel jak maguk előtt, amikor cselekszenek, tetteiket a kitágult látóhatár nagyobb követelményeihez szabják. JÖ- DOLOG, hogy ez így van, de az már kevésbé volna jó, ha az eddigi eredményekkel megelégednénk. Pártunk különösen jól látja, hogy a jö^ő nagy feladatainak végrehajtása megköveteli az emberek tudatának még hathatósabb formálását, a szocialista közgondolkodás ki- teljesítését. A X. kongresszus irányelveiben jelentős hangsúllyal szerepel a követelmény: „a szocializmus teljes felépítésének egyik fő feltétele a magas eszmei és erkölcsi színvonalú szocialista közgondolkodás, a szocialista embertípus kialakítása. Az önző kispolgári életszemlélettel, magatartással szemben erősítenünk kell azt a meggyőződést, hogy az egyén csak a társadalommal együtt boldogulhat”. Az irányelveknek ez a bekezdése tehát világosan megjelöli a tennivalókat, de arra is rámutat, hogy akadnak még szép számmal olyanok, akik kilógnak a sorból, akik nem a közös úton keresik a boldogulást. Ezek az emberek vagy nem értik, miről van szó nálunk, vagy nem is nagyon akarják megérteni. Talán úgy vélik, nekik úgy jobb, ha a maguk útját járják, és az egyéni boldogulásban lelik meg életük célját és értelmét. Ezek az emberek hangoztatják leghangosabban, hogy valamit valamiért De még ezt az alkut sem állják. Ök a semmiért akarják a valamit. minden lehetséges ösztönzést megkapjanak. Ám a mostani adóztatás serkentőnek nem nevezhető. Vegyünk egy példát: 2000 hízott ii- bának — 35 dekás átlagos májhozamot számítva — a májtermése 7 mázsa. Ez az országnak 420 ezer forintnak megfelelő szabad devizát jelent. Ugyanakkor a hizlaló ezért 50 ezer forint adót tartozik fizetni. A helyzetét látva, így vetődik fel a kérdés: népgazdaságunk számára melyik ér többet? A válasz nem lehet kétséges. Félő ugyanis, hogy egy-két év múlva úgy a devizáról, mint az adóról le kell mondanunk: egyre kevesebben vállalkoznak hizlalásra. Jobb volna az adóról lemondani, a devizatermelés érdekében. Kezdődik a halászat Hétfőn, október 19-én a bajai Űj Élet Halászati Tsz harkakötönyi halgazdaságában megkezdik a 250 holdas halastó őszi lehalászását. Előreláthatóan 800 mázsa kétnyaras pontyivadék és 100 mázsa egynyaras ponty- és amúríva- dék kerül a halászok hálójába. Cukorrépahegyek Haszon — tévhit nélkül El kell még oszlatnunk azt a tévhitet is, miszerint a hizlalók horribilis haszonra tesznek szert. A meg, mintegy 100 ezer forint bevételhez jut. De ez csalóka adat. Ha ugyanis figyelembe vesszük a so- korlátlan külföldi értékes:- I vány liba és a takarmány tési lehetőségből még ko- árát, azt kell megállapíta- rántsem következik az elő- j nunk, hogy a ráfordítás 85 állítok átlagon felüli jőve- : százalékos. A hizlalónak te- delme. A félegyházi áfész hát mindössze 15 ezer főközponti irodájában Hu- | rint tiszta haszon üti a nyadi Imre igazgatósági el- j markát. Félezer lúd meg- ! nőkkel és Bánki István fel- hizlalásához egy közepes vásárlási osztályvezetővel létszámú család összehan- számitásokba merülünk. S golt munkájára van szük- Csakhamar kiderül: aki : ség, minthogy a tevékeny- ozjaiiU.. ütsaái. liBit hizlal 1 séfi egy rövidebb — másVAN SAJNOS jó néhány olyan ember is; aki megérti miről van szó, külsőleg nagyon is közösségi embernek mutatja és szavakban is annak vallja magát. De megszállta a gyűjtögetés, a harácsolás ördöge és szenvedélyében nem hogy segítene másokon, inkább mindent magának próbál megszerezni. Sok szó esett már a fri- dzsider szocializmusról. Vagyis arról a jelenségről, hogy gyarapodásuk növekvő lehetőségei jónéhány ember figyelmét elterelték a közösen vállalt feladatokról, s mindinkább a szerzésre, az egyéni gyarapításra irányították azt. Nem az itt a baj, hogy valaki fridzsidert, gépkocsit, vagy víkendházat akar, hiszen ezek mind azért vannak, hgy az ember életét kellemesebbé, jobbá tegyék. Bár már ott tartanánk, hogy mindezek megszerzése minél több dolgozó embernek sikerüljön. A baj ott kezdődik, amikor a gyűjtés, a harácsolás, az anyagiasság szenvedélye kezdi elnyomni a társadalommal szemben vállalt kötelesség- és felelősségérzetet. Amikor a közösen megálmodott cél szép látomását kezdik elhomályosítani az egyéni kis célok csalfa képei. Amikor a magánérdek szembefordítja az embert a közösség érdekeivel, az önzéstől megszállott ember a társadalmi tulajdont dézsmálva, vagy összeköttetések, kapcsolatok útján sem restell jogtalan anyagi előnyökhöz jutni. Az anyagiasság, a harácsolás, a jogtalan előnyök hajszolása, az önzésből fakad. Márpedig az önzés közösségi életünk egyik legnagyobb ellensége. Az önző embertől hogyan lehetne közös erőfeszítéseket várni, hiszen mindent magának akar, és mindenáron akarja. Sajnos, sok egyébként jól dolgozó, a szocializmust magáénak valló embert is hatalmába kerített ez a szenvedély. Márpedig a vele kötött alku kizárja az őszinteséget. S ez a kettősség pedig bevallott, vagy be nem vallott cinizmust takar és cinizmust szül. Mit szóljon az áldozatosan helytálló, dolgozó többség, ha azt látja, hogy jobban boldogul, aki külön utakon jár? Könnyen felvetődik a közösségért élő emberekben is a kérdés: Érdemes így élni? Vajon nem az jár jobban, nem annak van igaza, alti a „kaparj kurta, neked is lesz” elve alapján éli világát, a szocializmust építő társadalomban is ? MEGLEHET, hogy az önző, harácsoló ember pillanatnyilag jobban jár, mint az, aki a közös boldogulás útját választotta, de pillanatnyi boldogulása könnyen múló, csak látszat. Az ilyen fajta boldogulás ugyanis ellenkezik céljainkkal, politikánkkal. Márpedig ennek a politikának éppen az a sajátossága, hogy megtudja különböztetni a jót a rossztól. És van ereje hozzá, hogy érvényt szerezzen a jónak. Kékesdi Gyula Ékszíj — kétféle áron A dunaegyházi Haladás és az apo-tncri Duna Tsz naponta 20—30 vagon cukorrépát szállít az Ercsi Cukorgyár apostagi átvevő telepére. A napokban levelet kaptunk Papp Ferenctől, a ho- mokmégyi Aranykalász Termelőszövetkezet elnökétől. A következőket írta: A mezőgazdaság gépesítésének növekedésével arányosan emelkedik a gépalkatrész-felhasználás. Nem kívánok a rendkívül rossz ellátással foglalkozni, most csak az ékszíjgondjainkról szólnék. FAUN-adapterünk ugyanis sokkal jobb étvággyal fogyasztja az 1700X20-as ékszíjakat, mint a silózandó anyagot. 1970. szeptember 3-án Kecskeméten az AGRO- KER-nél darabonként 61,60 forintért vásároltunk e fontos alkatrészből. Ugyanezt az ékszíjat szeptember 21- én a kalocsai KERAVILL- szaküzletben 354 forintért vettük. Ha egy ékszíjért ennyit kérnek, akkor lassan odaérünk, hogy egy jó közepes tehén évi tejtermelésének bevétele nem fedezi a silózás költségeit sem, vagyis a leves többe kerül, mint a hús. Eddig a levél. Amellett, hogy teljes egészében egyetértünk a termelőszövetkezet elnökének észrevételeivel, néhány magyarázó mondatra is szükség van, hogy a nagy árdifferencia érthetőbbé váljék. Egyes alkatrészeket a mezőgazdasági üzemek nagykereskedelmi áron kapnak az AGROKER-nél. Ezek a cikkek kikerülve a kiskereskedelmi üzletekbe, vagy nem mezőgazdasági üzemhez továbbadva, több száz százalékos forgalmi adóval, azonkívül árréssel terhelve jóval drágábbak. Így van ez az említett ékszíj esetében is. Azt is gyakran szóvá teszik, hogy jó lenne egy alkatrészlerakat Kalocsán vagy valamelyik közeli városban. Ez esetben nem kellene minden alkatrészért messzire utazni. Ehhez azonban az anyagi erők összpontosítására, esetleg termelőszövetkezetközi összefogásra van szükség. Viszont ennek is feltétele, hogy mindig legyen utánpótlás alkatrészből. K. S.
