Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-15 / 242. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Sikerrel zárult Péter János A ROZS KIVÉTELÉVEL elegendő a vetőmag a nemzetközi tanácskozás Kecskeméten EGY GYÁR — A KONZERVIPARI TALÁLKOZÓ UTÁN New Yorkba utazott Megnyílt as ElVSZ-kösgyűlés ünnepi ülésszaka Péter János külügyminiszter október 14-én New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyű- lés jubileumi ülésén. A magyar külügyminisztert útjára elkísérte dr. Prandler Árpád, a Jogász Szövetség főtitkára és dr. Petrán János, a Külügyminisztérium főelőadója. Az ENSZ-köz- gyűlés jubileumi szakasza mint ismeretes, október 14-én kezdődött és e hónap 24-én, a világszervezet megalakulásának 25. évfordulóján fejeződik be. (MTI) Edvard Hambro, az ENSZ-közgyűlés elnöke, szerdán ünnepélyes keretek között megnyitotta a közgyűlés 25. ülésszakát. Az ünnepi ülésszak jelszava: „Béke, igiazság és haladás.” Triticaléból az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is tovább nőtt a kereslet, eddig 40 vagonnyit értékesítettek. A gabonafélék mellett három fontos növény, a káposztarepce, a szöszös- bükköny és a spenót vetőmagszükségletét elégítik lei az őszi hónapokban. Ezekből a növényekből már bevetették a gazdaságok a tervezett területeket, hiány egyedül káposztarepcéből volt Noha a kalászosok vetőmagigényét már többnyire -kielégítették, a Vetőmagtermeltető- és Ellátó Vállalat raktáron tart 20—30 vagonnyi gabonavetőmagot az esetleges további rendelések teljesítésére. A közgyűlés elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a ma élő nemzedék többsége számára már ismeretlen az a tragédia, amely az ENSZ megalakításáéhoz vezetett. „A mi feladatunk, hogy ez ismeretlen maradjon a mai gyermekek számára is” — mondotta Hambro. (AFP) Napirenden: az oktatásügy negyedik ötéves terve Több mint 10 milliárdot fordítanak bernházásokra A törvényerőre emelt negyedik ötéves terv oktatásügyi célkitűzéseiről tájékoztatták a Művelődésügyi Minisztériumban Szőke Sándort, az MTI munkatársát: A negyedik ötéves terv a kulturális ellátás területén fő célként a megnövekedett igények jobb kielégítését és az intézmények további korszerűsítését jelölte meg. Kiemelt és fontos feladat az óvodai és a gyermekvédelmi hálózat fejlesztése, az általános iskolai, valamint a közép- és szakmunkásiskolái képzés feltételeinek javítása. A kulturális ágazat fejlesztését szolgáló előirányzatból, valamint a lakásépítési alapból — az új lakótelepek járulékos beruházásaként — több mint 10 milliárd forint szolgálja a következő öt évben az oktatást, s ez az összeg csupán a beruházásokra fordított milliárdokat jelenti. A következő öt évben mintegy 60 ezerrel növekszik az óvodás korú gyermekek száma. Jelenleg 100 óvodás korú gyerek közül 53—54 részesülhet óvodai elhelyezésben. Az a feladat, hogy a gyermeklétszám jelentős emelkedése mellett is tartani tudjuk országosan a már elért színvonalat Az általános tár ólai tanulók száma 1975-ig újabb 30—35 ezerrel csökken. így a következő időszakban lehetőség nyílik az oktatónevelő munka színvonalának további javítására: a szakrendszerű oktatás bővítésével, az osztályok átlagos létszámának csökkentésével, a jobb személyi és tárgyi feltételek megteremtésével. A terv célkitűzései között szerepel a gyógypedagógiai munka feltételeinek javítása is: a bentlakásos intézeti elhelyezés érdekében mintegy 1300 új helyet létesítenek. A középfokú képzés korszerűsítése, szerkezeti átalakításának folytatása, valamint a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi segítése érdekében a középiskolák hálózata 350— 400 tanteremmel, 250—270 műhelyteremmel és 14—15 ezer diákotthoni hellyel bővül. A szakmunkástanulóképzés javítását szolgálja újabb 350—400 tanterem, 3500—4000 tanműhelyi munkahely, továbbá 7500— 8000 kollégiumi hely. Lehetővé válik, hogy 1975- ben a középiskolai tanulók egy negyede már diákotthonban lakjék — ez az arány jelenleg 16—17 százalékos. A szakember-szükséglet mind jobb kieiégítésóre a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán valamelyest emelkedik az első éves hallgatók száma. Ugyanakkor szerepel a tervben az egyetemek, főiskolák egy részének korszerűsítése, gép- és műszerellátottságának javítása is. A különböző szintű tanácsok most dolgoznak a tervek részletein, véglegesítik az elképzeléseket. A helyi beruházások minden részletét tartalmazó ötéves tervük végleges programja a következő hónapokban kerül a végrehajtó bizottságok el<^ Jövőre Spanyolországban A szerdai, utolsó munkaülés után ünnepélyes közgyűlésen befejezte tevékenységét a Konzerv- gyártók Nemzetközi Állandó Bizottságának második találkozója. Az eseményen megjelent Madarász László, A bébiételeket — összesen 12 fajtát — a budapesti Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár állítja elő. A készítmények tartalmazzák a szükséges vitaminmennyiséget. A konzerveket olyan üzemben termelik, ahol fertőtlenítőfolyosón haladnak át a munkások, mielőtt elkezdik a műszakot. fokú nemesített. A gabonaterületek közel 50 százalékán vetnek felújított magot, ez majdnem a kétszerese az előírtnak. Őszi árpából egyetlen fajtát, a Lédeci Béta nevűt termesztik megyénkben. Negyvenhét vagonnyi vetőmagot vásároltak fel, ebből a minőségi vizsgálatok után 21 vagon maradt, amely elegendőnek mutatkozik a megrendelések kielégítésére. Rozsból viszont 30 vagon helyett mindössze öt vagonnyi vetőmag állt a vállalat rendelkezésére. Tegnap volt a szabványosítás világnapja, összesen 65 országban — a Nemzetközi Szabványügyi Bizottság tagállamaiban és levelező tagjainál — megemlékeztek az 1946. október 14-én Londonban lezajlott eseményről, amikor 25 nemzet küldöttei létrehozták a világszervezetet, rövidített nevén az ISO-t. Az évfordulóval témájában is egybeesett a Kecskeméten megrendezett II. nemzetközi konzervipari találkozó programja. Szerdán került sor ugyanis a CIPC Szabványok és Rendeletek Bizottságának az ülésére. Vitaindító előadást dr. Te- legdy-Kováts László, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára tartott a nemzetközi szabványosítás konzervipari vonatkozásairól. A magyar professzor fontos tisztséget tölt be: elnöke a TC/34-es szakbizottságnak, amely az alapítása óta eltelt 12 esztendőben több mint negyven szabványtervezetet dolgozott ki a me- eőgazdasági termékekkel és a vizsgálati eljárásokkal kapcsolatban. A szakbizottság a tartósított élelmiszerek szabványosítási munkájából ugyancsak kiveszi részét. Tevékenységük így az egységes követelmények felállítása révén védi a fogyasztókat és könnyebbé teszi a kereskedelmi kapcsolatokat korunkban, amikor a világ szinte egyetlen nagy piaccá válik, tovább fokozódik a nemzetközi árucsere-forgalom. 12 fajta bébiétel Tegnap további két magyar előadás is elhangzott a konzervipari szakembe rek tanácskozásán. Dr. Bal la Ferenc és dr. Kiszel Józsefnél a Konzerv- és Paprikaipari 'Kutató Intézet osztályvezetői a konzervek C-vitaminnal történő dúsításáról, illetve a hazai gyermekételkonzerv gyártásáról, s a készítmények minőségéről szóltak. a megyei tanács vb-elnök- helyettese is. Az összegezés megállapította, hogy a résztvevők újabb lépést tettek a műszaki-tudományos együttműködés útján, közelebb kerültek egymáshoz a különböző országok konzervgyártói, ami feltétele annak, hogy javuljon a világ élelmezési helyzete. Legközelebb jövőre rendeznek hasonló találkozót Spanyolországban. Végvári István nyilatkozata Kicsiben lényegében ugyanezt a következtetést tükrözi Végvári Istvánnak, a Kecskeméti Konzervgyár igazgatójának véleménye is, akit arra kértünk, hogy foglalja össze az eszmecsere vállalati szinten jelentkező hasznát: — Sok ötletet kaptunk az eltelt három nap alatt az újabb technológiai eljárások bevezetésére. Több hozzászólásból kitűnt, hogy a magyar konzervgyártást korszerűnek tartják külföldön. Főleg azt emelték ki, hogy sikerült folyamatossá tennünk a feldolgozási szezonokat. Segítséget kapunk a készülő paradicsom- és gyümölcsport előállító tornyunk üzemeltetéséhez is. Egy francia nagy- vállalat ugyanis meghívta gyárunk képviselőit, hogy tanulmányozzuk a náluk már működő ugyanilyen berendezéseket. H. F. A betakarítás mellett a legfontosabb munkák a mezőgazdaságban az őszi vetések. Ehhez a Vetőmag- termeltető- és Ellátó Vállalat 776 vagonnyi vetőmagot biztosított a közös gazdaságoknak. Mint a vállalatnál elmondták, a rozs kivételével, mindenfajta kalászos vetőmagból ki tudták elégíteni az igényeket. Búzából az idén is Be- zosztáját vetnek a legnagyobb mennyiségben, a vetőmag legnagyobb része első, másod, vagy harmadGabona — 1600 holdon Vetik a Bezosztája búzát a solti Kossuth Tsz-ben. A két 32 soros vetőgép naponta 40 holdon hinti el a magot. XXV. évf. 242. szám 1970. október 15, CSÜTÖRTÖK Arat 90 fillér Öregeinkért... Szociálpolitikai tények, gondok, tervek (4. oldal) Komplex brigádok Kalocsán Az Iszkra Tsz-ben is az időjárással, a gép- és alkatrészhiánnyal küzdenek.^. M. oldal) Pályakezdő pedagógusok (5. oldal) Magazin 16. oldal) A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA