Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-27 / 227. szám

HÉTFŐ: Szociáldemokrata visszaesés, kommunista tér­nyerés a svéd választásokon.- FAO-konferencia Budapesten. KEDD: Giri indiai elnök Moszkvában. Halasztás az arab csúcson. SZERDA: Szovjet diplomáciai lépések a jordániai vál­ság rendezésére. Timár Mátyás római tárgyalásai. CSÜTÖRTÖK: Sikeresen földet ért a Luna—16 vissza­térő egysége. Az Egyesült Államok visszautasítja az új nyolcpontos vietnami javaslatokat. PÉNTEK: Titokzatos körülmények között eltűnik majd felbukkan az ammani katonai kormány feje. Az NSZK gazdaságügyi miniszterének megbeszélései Moszkvában. SZOMBAT: Folytatódnak a kambodzsai harcok. így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Nixon a zongoránál Őszintén remélem, hogy amikor ezeket a sorokat az olvasó kézbeveszi — Jordániában hallgatnak a fegyverek. A remény nem megalapozatlan, hiszen Ni­meri szudáni elnök köz­vetítésével a hét végére létrejött a tűzszüneti meg­állapodás Husszein jordá­niai király és Arafat, a palesztin gerillák vezetője között. A kommentátort legfeljebb az készteti fo­kozottabb óvatosságra, hogy két hét leforgása alatt kilenc „tüzet szün­tess!” eflhívás hangzott el de a testvérgyilkos hábo­rú mégis tízezeres nagy­ságrendben követelt áldo­zatokat. Okot ad a fenntartások­ra az információk gyako­ri ellentmondásossága is, az olvasó visszatérő ref­rénként találkozott a meg­állapítással: Jordániában áttekinthetelen a helyzet. (A Luna—16 nagyszerű automatikáinak jóvoltából ezen a héten valószínűleg pontosabb adatokat nyer­tünk a Hold túlsó oldalá­nak talajáról, mint a va­lamivel közelebbi Am- manban történt egyik-má­sik eseményről. Nem szól­va a miniszterelnöki kri­miről, a katonai kormány fejének, Daud tábornok­nak titokzatos eltűnésé­ről ...) A fegyvemyugvásra kü­lönösen nagy szükség van, hiszen a jordániai kórhá­zak kifogytak a gyógy­szerekből, s a fővárosban hat napon keresztül szü­netelt a víz- és villany­szolgáltatás. De túl az alapvető életfeltételek biz­tosításán, a fegyverek el­hallgatása kedvezőbb ke­reteket nyújthat az arab­közi ellentétek feloldásá­hoz, a jordániai királyi udvar és a palesztin el­lenállók viszonyának a közel-keletj krízis általá­nos enyhítéséhez, az ag­resszió következményeinek mielőbbi felszámolásához. A hallatlan mértékben kiéleződött jordániai fe­szültség csökkenése min­denekelőtt annak a követ­kezetes diplomáciai tevé­kenységnek volt köszönhe­tő, amelyet a Szovjetunió, valamint ezzel összhang­ban Kairó és más haladó arab rendszerek kifejtet­tek Az arab csúcsértekez­let formálisan ugyan nem ült össze, de az EAK fő­városában szinte megsza­kítás nélkül tartottak a csúcsszínvonalú tanácsko­zások. Különösen az egyip­tomi—szudáni—líbiai hár­mas volt tevékeny, amely józan mérsékletet ajánlott a szembenálló feleknek, s éllépett a szélsőségek el­len. (Az arab közvetítők izerint a katonai kormány menesztése, legalábbis a j ordán hadsereg legreak- ciósabb elemeinek vissza­szorítása, első lépés lehet­ne a kibontakozás irá­nyába. A jordániai helyzet leg­fontosabb tényezője ter­mészetesen az volt, hogy ki lehessen zárni minden külső beavatkozást — ilyen intervenció elsősor­ban az Egyesült Államok oldaláról fenyegetett. Washingtonban különböző változatokat dolgoztak ki: szabályos helyi háborútól a „korlátozottabb” válto­zatig: az ammani repülő­tér megszállásáig. Izrael részéről is sűrűn hang­zottak el a nyilatkozatok, miszerint Tel Aviv nem lehet „érdektelen” a Jor­dániában történtekkel kap­csolatban. Széltében-hosz- szaban beszéltek a Da­maszkusz által cáfolt állí­tólagos szíriai betörésről — a hét végére azután el­hallgattak ezek a híresz­telések. Az amerikai beavatko­zás veszélye, ha nem is múlt el teljesen, csök­kenni látszik. Ennek több tényezője van: a legfonto­sabb, hogy a szovjet kor­mány figyelmeztette Wa­shingtont bárminő fele­lőtlen akicó kiszámíthatat­lan következményeire. Moszkva arra is felhívta az Egyesült Államokat: használja fel az Izraelre gyakorolt befolyását min­den esetleges provokáció kiküszöbölésére. Közben az arab országok többsé­ge is határozottan állást foglalt az amerikai fenye­getéssel szemben, magá­ban az Egyesült Államok­ban pedig heves belső til­takozás bontakozott ki, s ez nem mellékes a novem­ber 3-án esedékes félidős választások előtt. A közel- keleti kaland a szövetsé­geseket sem lelkesítette Washington felett „lidérc­nyomásként” jelenhetett meg egy újabb „Kambod­zsa” rémképe... Így azután a hét dere­kán Nixon megjelent a Columbia Country club kétezerszemélyes díszfo­gadásán, s ott leült a zon­gorához, hogy eljátsszon egy viaam ameruw. _ dalt. A sajtótudósítók zonyos visszavonuláskt értékelték ezt a „művés. eseményt”. Némj iróniává, hozzáfűzhetnénk: akkoi lett volna igazi zenei cse mege, ha az elnök zongo rázni tudja a különbsége a hivatalos amerikai nyi latkozatok, s a hátsó gon dolatok között... A kissé „Jordánia-köz pontos” héten azért sok más lényeges esemény p történt. Moszkva vendég­könyvébe Giri indiai el­nök, az afgán király, a Singapore-i miniszterelnök és Schiller nyugatnémet gazdaságügyi miniszter ne­ve került: nem csökken a diplomáciai csúcsforgalom. Svédországban a kommu­nista párt a „mérleg nyel­veként” 17 mandátummal vonulhat be az új egy­kamarás parlamentbe. Folytatódtak a heves har­cok Délkelet-Ázsiában — a héten különösképpen a kambodzsai csatatereken. Ám Párizsban az ameri­kaiak — immár Bruce, az új delegáció vezető, visz- szautasította a DIFK ész­szerű és reális nyolcpon­tos javaslatát. A magyar külpolitika sem tétlenkedett: FAO- tanácskozás Budapesten; magyar—olasz eszmecsere Rómában; a magyar—szov­jet diplomáciai kapcsola­tok felújításának méltatá­sa a negyedszázados év­fordulón — s az indiai el­nök várható látogatása, ennek a sornak folytató­dását jelzi... OLOF PALME SZAVAZ Vasárnap tartották Svédor­szágban a választásokat, melynek eredményeként a kommunisták előretörtek. Képünkön: Palme minisz­terelnök leadja a szava­zatát. lyesen összegező kiad­vány így veti fel tár­sadalmunknak az iskolá­val szemben támasztott követelését: Mi legyen hát a korszerűséggel? Az, hogy fogadjuk el korszerűnek a tantervet, és a tankönyve­ket és azok alapján dolgoz­zunk, mégpedig minél kor­szerűbben, és ez a korsze­rűség a módszerre vonat­kozzék.” A modern didak­tikában jelentős helyet ka­pott a programozott okta­tás. melynek az a lényege, hogy a tanuló viszonylag önállóan, egyéni ütemezés­ben haladhat előre az is­meretek elsajátításában és menet közben rendszeres visszacsatolást kaphat, va­gyis tájékozódhat tanulásá­nak eredményességéről. A programozott oktatás a ta­nulók aktivitását, öntevé­kenységét és önállóságát nagymértékben fejleszti. Helyesen álapítja meg a kongresszus elé terjesztett vitaanyag: „ ... a didaktika a tanítás tudományából a tanulás vezérlésének tudo­mányává válik, amiben nagy szerepet játszanak a kibernetika tanulságai, a programozás, a modern technikai eszközök fel- használása stb.” Iskolarendszerünk fejlődése Ma már a korszerű álta­lános műveltség és magas szintű szaktudás megszer­zése nemcsak egy vé­kony társadalmi réteg igé­nye, hanem a széles tö­megek természetes törek­vése. Iskolarendszerünk fejlődése nehezen tudja ezeket a felfokozott igé­nyeket kielégíteni. Hiszen a közép- és felsőfokú okta­tás, amely egykor azzal a célzattal alakult ki, hogy arisztrokratikus nevelést nyújtson egy viszonylag szűk társadalmi rétegnek, ma már széles tömegek oktatását látja el. Ahogyan többszörösére emelkedett az iskolai oktatásban részt ve­vő gyermekek, fiatalok szá­ma, ennek megfelelően gya­rapodott a nevelők munká­ja, létszáma is. 1938-ban a népiskolákban és a pol­gári iskolákban összesen 26 017 nevelő működött, az 1969—70. tanévben pedig már az általános iskolák­ban 62 834 pedagógus ne­velte az ifjúságot. A kö­zépiskolai tanárok száma ugyanebben az időszakban csaknem négyszeresére emelkedett. A mi társadal­munk az oktatásügyben is évszázados mulasztásokat pótolt, de a viszonylag gyors fejlődés gondjainkat is növeli. Köznevelési rendszerünk továbbfejlesztésének egyik legnagyobb gondja éppen az, miképpen lehet az új pedagógiai elemeket meg­honosítani az iskolákban. A társadalom elvárja az oktatási intézményektől, hogy korszerű ismeretekkel és készségekkel felvértez­ve bocsássák ki a növen­dékeket az életbe. Ezt a követelményt a kong­resszusi témabizottság így szövegezte meg: „Nap­jaink tanulói alkotóképes emberek lesznek még a tu­dományos-technikai forra­dalom kiteljesedése idejé­ben, a következő ezredfor­duló táján: általános mű­veltségüket és szakképzett­ségüket ezért úgy kell meg­alapozni, hogy a tudomány és technika fejlődéséhez, valamint a társadalmi vi­szonyok egyéb változásai­hoz gyorsan tudjanak iga­zodni és önképzésre, ön­művelésre, a termelés nagy összefüggéseinek áttekinté­sére képes emberek kerül­jenek ki az iskolákból.” Közben maga a peda­gógia tudománya is állan­dóan fejlődik, hatással van rá a biológia, pszichológia és szociológia ismeretrend­szerének gyarapodása. Az iskolai nevelő-oktató munka hatékonysága nagy­mértékben függ a jövendő pedagógusok kiválasztásá­tól, képzésétől és azoktól a módszerektől, ahogyan az okleveles pedagógusok to­vábbképzése folyik hiva­tásuk gyakorlásának egész idejére kiterjedően. A kongresszusi jelentés erre vonatkozólag kifejti, hogy a pedagógusnak politi­kai, szakmai és neveléstu­dományi szempontból fo­lyamatosain és rendszeresen képeznie kell magát. A me­gyei művelődésügyi osztály kiadványában pedig ezt olvashatjuk: „öt-hat évvel az oklevél megszerzése után már arról beszélünk, hogy korszerűtlen a neve­lők felkészültsége. Ez nagy baj és érthetetlen, mert 40 évig kell tanítani, öt-hat évenként nem járhatnak nevelőink újból egyetemre, főiskolára.” * Ilyen gondokkal, a peda­gógiai munka minden lé­nyeges, időszerű kérdésé­vel foglalkozik a témabi­zottságok jelentései alapján a kongresszus. Bízunk ab­ban, hogy a pedagógusok­nak ez a jól kimunkált parlamentje mélyrehatóan elemzi majd nevelés­ügyünk mai valóságát, se­gíti az iskolareform-tör­vény végrehajtását, növeli egész társadalmunk érdek­lődését az ifjúság nevelése iránt és megmutatja köz- oktatásügyünk fejlődésé­nek távlatait. Dr. Krajnyák Nándor á q ^r7AT'o7^rT'R/atN Emilio Colombo olasz miniszterelnök hivatalában fo­gadta az Itáliában tartózkodó Tímár Mátyást, a mun­kás-paraszt forradalmi kormány miniszterelnök-helyet­tesét. AZ INDIAI ELNÖK A SZOVJETUNIÓBAN Hivatalos _ látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott - . - államelnök. A magas rangú vendéget meg­érkezésékor Klicsev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa >—..mii, éttese és Kurbanov üzbég miniszterelnök köszöntötte a taskenti repülőtéren. Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanacsa elnökének meghívására V. V. Giri, az Indiai Köztársaság elnöke és felesége október 4—7. között hivatalos látogatást tesz Magyarországon. KADHAFI ÉS ATASSZl KAIRÓBAN Az arab országok vezetőinek csúcsértekezletére Kairó­ba érkező Kadhafi líbiai (balról) és Atasszi szíriai el­nök, akiket Anvar Szád at (középen), az Egyesült Arab Köztársaság alelnöke fogadott. A csúcsértekezleten a jordániai helyzetet vitatták meg. A FELSZABADÍTÓ HADSEREG KATONÁI Hat esztendővel ezelőtt kezdődött meg az afrikai Mozambik népének fegyveres harca a portugál gyarma­tosítók ellen. Hat év alatt Frelimo-partizánok és a felszabadító hadsereg katonái a több mint 700 ezer négyzetkilométer kiterjedésű ország jelentős részét fel­szabadították. Képünkön: Frelimo-partizánok a Tete- tartomány egyik őrUllásáife

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents