Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-23 / 223. szám

4. oldal 1970. szeptember 23, szerda Mennek a szövők ii. Mindabban, amit a volt törzsgárdatag, Bácstelki István elmondott, nehéz nem fölfedezni a keserűsé­get, a megbántott önérzetet. Ha netán a munkások véka aló rejtenék a véleményü­ket, ha nem közölnék sérel­meiket a műhelycsarnok­ban vagy hazafelé menet gyalog, kerékpáron és bu­szon, ha nem vitatták vol­na meg a gondokat már párttaggyűlésen, akkor is árulkodna a hangulatról valami rosszízű fojtottság. A munkaügyi főosztályon fölfigyeltek a jelenségre, hiszen beszélt a lazuló munkafegyelem, a termelé­kenység visszaesése, köz­belépésre sürgetett az egy­re fokozódó vándorlás. A kilépések ismétlődése leg­alább annyira felhívja a fi- gye’met a közbeavatkozás­ra, mint a betegségeknél a laz. Az orvoslás előtt diag­nózist készítettek, név nél­küli kérdőíveken össze­gyűjtötték a panaszokat és rendszerezték az okokat. Hiányoznak a gépek mellől 1968-ban valamivel több mint ötszázan vettek bú­csút a vállalattól, tavaly már csaknem ezren, vagyis a bajai dolgozóknak a fele. Közülük minden ötödik szövő volt. Jelenleg a lét­számhiány miatt mind a három műszakban 40—50 gép áll — súlyos termelés- kiesést okozva. Januárhoz képest további kilencven- nel csökkent a munkáslét­szám. Miért? Az eltávozó szövők fele családi körülményekre hi­vatkozott. De ez az indok­lás a tapasztalatok alapján inkább valami helyzetmen­tő alibinek tekinthető. Sok­kal inkább a három mű­szak, a viszonylag kevés fi­zetés, a munkakörülmé­nyek, a bejárás vagy a drá­ga albérlet késztetnek tá­vozásra. A munkások há­romnegyed része szeret szőni, csak elenyészően ke­vesen válaszoltak nemmel. A megkérdezettek 13 szá­zaléka azt a feleletet adta: igen, ha jó a gép és a fo­nal. Ez alapvető dolog, és optimizmussal töltheti el azokat, akik küzdenek a túlburjánzó vándorlás meg­fékezéséért. A szövőnők gyakran pa­naszkodnak az alapanyag minőségére, a berendezé­sekre. Általános vélemény, hogy jó fonallal és jó gép­pel öröm szőni, de fordítva kínlódás. A szövőnők nin­csenek kibékülve egyes szerelőkkel, lassúaknak ta­lálják őket és javasolják: nem ártana, ha egy kicsit többet törődnének a gépek­kel és kevesebbet cigaret­táznának. Hosszúnak talál­ják a munkaruha kihordási idejét, étkezőasztalkákat hiányolnak, mivel „a szövő koszos fonalasládáról eszik a csarnokban”. Zsúfolt a fürdő és az öltöző, nagy a zai. Közönyös, „flegma” a művezető, dúrva hangon beszelnek a mesterek. So- kar hivatkoznak az idegek r.aeyfokú megterhelésére és n-hányan a magas norma­követelményekre. És nem kevesen akadnak, akik a tapasztalt munkások meg­becsülését kérik számon. A felhozott érvek már egy új, korszerű szövődé­ben hangzottak el, ahová a régi épületből átköltöztek. Igaz, hogy tervezői baklö­vés csempéket rakatott a falakra, a hang visszaverő­dik, a zaj több deciben»! túllépi a megengedett ha­tárt, amikor a száz szövő­gép elkezd csattogni a csar­nokban. Á jobb pénzért — Nagy az elszívó hatá­suk a város fejlődő üze­meinek — fejtegeti Kiss Gyula, a munkaügyi főosz­tály vezetője. — Az ottani Kiss Gyula, aki küzd a vándorlással — és remény­kedik. két- vagy egyműszakos munkalehetőségekkel, saj­nos, nem tudunk verse­nyezni. Sok munkásunk termelőszövetkezeti segéd­üzemágba megy el dolgoz­ni, mivel a tsz 4—5 forin­tot ráígér az órabérére, ök azok, akik a jobb pénzért hagynak itt bennünket. A partikhoz (gépcsopor­tokhoz) beosztott szerelők miatt nemcsak a szövőnők­nek, hanem a főműveze­tőknek is fáj a fejük: — Nehéz az utánpótlás, folyton cserélődnek, kevés a gyakorlott emberünk, aki ránéz a gépre és már tud­ja, hogy mit kell csinálni. Felvesszük, éppen hogy csak a reszeléshez „egy kis szagot fog”, és elmegy a tsz-be. Volt már olyan: amikor kilépett, papírt kért tőlünk arról, hogy itt sze­relést végzett. — Tavaly az első félév­ben a kereskedelem a rak­tárkészletek csökkentése érdekében visszafogta ren­deléseit, nem volt elég munka, de nekünk a lét­számot konzerválnunk kel­lett a várható fölfutás miatt — magyarázza to­vább Kiss Gyula. — Nem tudtuk kihasználni a kapa­citást, visszaesett a terme­lékenység, megindult a vándorlás, Igaz, viszonylag alacsony szinthez képest, de az^idén a tavalyi hason­ló időszakhoz viszonyítva 121 százalékkal emelkedett a termelékenység. Kisebb munkaigényű cikkeket gyártunk, és valamelyest javult a munkafegyelem is. — A nagyon alacsony bérszínvonalú textiliparon belül eddig is elég meré­szen gazdálkodtunk a bér­rel, a jövőben még többet akarunk adni a jól dolgo­zóknak. Gondolkodunk azon, hogy nagvobb pótlék­kal egy állandó éjszakai műszakot szervezünk az önként jelentkezőkből. Idő­közben két családi házat bérelt a vállalat, ahol leányszállást rendeztünk be a vidékieknek. Énnek elle­nére nem sikerült még megfékezni a vándorlást. Hírás a ,tparadi?"ombólii A leányszállás fele több hónapon át üresen állt. A Finomposztó kénytelen volt átvenni a játékszabályo­kat, a hiányzó kezekre csak úgy tehet szert, ha egy má­sik munkahelyre ráígér. Fi­zették a bérleti díjat, a be­rendezett szobákat fenntar­tották a jelentkezőknek. Közben újabbak váltak le a törzsgárdáról. A vándorlás két éve láncreakciószerűen elkez­dődött, a vállalatoktól is függ, hogy meddig tart. Reklámmal már nem ver­hetik dobra csábító aján­lataikat a verbuváló üze­mek, de csöndben folynak a licitálgatások. S ebben az elátkozott helyzetben mint­ha visszájára fordulnának a dolgok. Nagyon sokan csalódnak az új munkahe­lyen. Rájönnek: a pénz nem minden. Honvágy fog­ja el őket a régi műhely, megszokott brigád után, hiányzanak a haverok, ba­rátok. Visszamenni a ko­rábban elképzelt paradicso­mi környezetből viszont már fölöttébb kínos, hát hívják a volt munkatársa­kat is. És a szövők még men­nek ... Halász Ferenc Háziasszonyból művezető Éppen elnyomtuk ciga­rettánkat, hogy Karácsonyi György telepvezetővel kö­rülnézzünk az egyéves születésnapját nemrég ün­neplő Magyar Pamutnyo­móipari Vállalat kiskunha­lasi gyárában. Ekkor top­pant be Varga Józsefné művezető. Délutános. Míg munkaköpenyét fel­vette, az asztalon levő üze­mi újság legutóbbi számát lapozgattam, melynek egyik cikkében éppen róla, az „első fecskének” szimboli­zált művezetőnő eddigi munkájáról, eredményeiről olvashattam. A cikk „ap­ropóját” nem volt nehéz kitalálni: elsőként Vargá- né jelentkezett a kiskun- halasi gyárba. — Azelőtt, ahogy a kar­totékjaimra írták: háztar­tásbeli voltam — mondta. — Mint a legtöbb háziasszony reggeltől estig mostam, főz­tem, takarítottam és vi­gyáztam apró gyermekeim­re.., A napilapban olvasta a hirdetést: „A Pamutnyo­móipari Vállalat kiskunha­lasi gyára csévélő munká­sokat felvesz.” Néhány nap múlva kiváltotta a munka­könyvét. Felvették. A gép­sorok mellett akkoriban még mindössze tizenketten dolgoztak. Az aranyszívű nagymama pedig átvette a háztartás vezetését... — Két hét múlva felhív­tak bennünket Budapestre. A központunknál két hóna­pos tanfolyamon vettünk részt, s megtanultuk a fo­nál csévelésének csínját- bínját. Nagyon jól éreztem magam. Délelőtt gyakorlati délután pedig elméleti órákra jártunk, este meg a kényelmes kollégiumban fölytathattuk a tanulást. Amire csak szükségem volt megkaptam Mégis nagyon vártam a hét végét, hogy a családomhoz hazajöhes­sek. Nagyon sokat gondol­tam rájuk: vajon mit esi­A dolgosó nép okos gyülekezetében József Attila sorai jutnak eszembe, miközben lapoz­gatom a kiskunhalasi já­rásban lezajlott vezetőség­választó taggyűlések szürke feljegyzéseit. „S a hozzáér­tő dolgozó nép okos gyüle­kezetében hányni-vetni meg száz bajunk ...” A taggyűlések tanulsá­gainak összegezése nem kis munka, de e nélkül nem sokat érne most a pártappa­rátus tevékenysége. Azt is mondhatnám: ilyenkor vannak elemükben. Habár fáradtak, mindennap késő este térnek haza a falvak­ból, tsz-központokból, köz­ségi pártbizottságokról, mégis öröm érződik sza­vukban, amikor beszámol­nak élményeikről. S hogy a szó el ne röpüljön, az alap­szervezetekből érkezett je­lentéseket is ■ kiegészítve, papírra vetik tapasztalatai­kat. Hegedűs István osz­tályvezető és Kalmár Pál munkatárs a. kalauzom. Utóbbi a taggyűlések kró­nikása, mert ő vezeti a leg­frissebb feljegyzéseket az el­ső — később rendszerezés­re kerülő — észrevételek­ről. Arról faggatom őket, s „vallatom” az írásos anya­gokat is, vajon a Központi Bizottság irányelvei, a Szervezeti Szabályzat mó­dosítására vonatkozó javas­latok tükröződnek-e a tag­gyűlési felszólalásokban. Magyarán mondva: nem volt-e pusztába kiáltott szó az előre nyilvánosságra ho­zott tömör fogalmazású iránymutatás. Elolvasták-e. ébresztett-e gondolatokat, vitáztak-e vele? Egyetértés és vita Nem szólam, hogy a párttagok között az alap­vető kérdésekben, még a mai bonyolult viszonyok között is, megnyilvánul az egyetértés. Több kérdésben — amiben a taoasztalt pártmunkások vitát vár­tak — meglepetésre nem volt vita. Alig három-négy helyen hangzott el például olyan észrevétel, hogy nem értenek egyet a 18 éves korhatártól kezdődő tagfel­vétellel, amit a Központi Bizottság javasol a korábbi 21 éves korhatár helyett. Annál több észrevétel „bás­tyázta körül” a javaslatot, mondván: A párt részéről bizalom ez a fiatalok iránt, és a társadalomban végbe­ment változást is tükrözi. Sok fiatal, valóban, már 21 éves kora előtt alkal­massá válhat a felvételre, például a honvédelmi, s egyetemi és nem utolsó­sorban a termelőmunka közben. De nehogy kam­pány legyen a felvételek­ből. Balotaszálláson ehhez azt fűzték hozzá: még na­gyobb felelősséget kíván ez az ajánlóktól. A KISZ fi­gyelmét is felhívták, ennek megfelelően foglalkozzon a fiatalokkal. Kunfehértón megjegyezték: A tagság fiatalodása ezzel nem oldó­dik meg, ha a pártépítési munkával (úgy látszik le-* hetett ilyen tapasztalat ko­rábban) csak a párttitkár foglalkozik. Minden kom­munista feladata a pártépí­tés. Kunbaján helyeslik a felvételi korhatár leszállí­tását, de az alaposabb elő­készítés szükségességét hangsúlyozzák. A társadalmi egyenlőség problémái Érzékenyen reagálnak a párttagok a társadalmi egyenlőség problémáival összefüggő kérdésekre. Pél­dául a nők helyzetével kap­csolatban, amit az Irányel­vek így fogalmaz meg: „A nők egyenjogúsága hazánk­ban közjogi és politikai ér­telemben biztosított. E jog érvényesülését azonban korlátozza, hogy még nem minden területen adottak az anyagi, a dologi, a szem­léletbeli feltételek.” S mit mondanak a fel­szólalók? — A férfiakkal azonos munkát végző nők eleve alacsonyabb besoro­lást kapnak. — Háttérbe szorulnak a közéletben is az anyasággal járó és egyéb kötelezettségeik, elfoglalt­ságuk miatt. — Az egyen­jogúság akkor valósul meg, ha a társadalom nagyobb terheket tud levenni a nők válláról az elkövetkező években. Feltételes mód­nálnak, hogyan érzik ma- nál csévélósre. Sokféle gukat nélkülem...? problémával fordulnak hoz­Miután a tanfolyamról zá, ugyanis ő a gyár szak­visszajött a gyárba, a cső- szervezeti titkára. Szeretik, magolóegységhez került, megbíznak benne. A művezetőm) az „újonc” Hegedűs Dénesnét a kézikötőgép kezelésére tanítja. Sok adminisztrációs mun­kája volt, de szívesen csi­nálta. Másfél hónapja mű­vezető lett Vargáné. Három műszakban dolgozik. Hat­vanöt asszony villámgyors kezét irányítja, az új dol­gozókat pedig tanítja a for (Opauszky László felvétele) Amikor búcsúzóul meg­kérdezem tőle, hogy az ott­honi tennivaló mellett szo­katlan-e a gyári munka, csak ennyit mondott: — Mintha mindig ezt csinál­tam volna... T. L, ban, de lényegemen maja- nem ugyanazokat fogal­mazták meg tehát a kis- kunmajsai ÁFÉSZ párt- alapszervezeti taggyűlésén, mint ami az Irányelvekben feladatként van kijelölve. A kereskedelmi dolgozók örömmel üdvözlik a 44 órás munkahét kiterjesztésének várható lehetőségeit. Az al­kalmazottak igazságosabb lakáselosztást remélnek az új lakásrendelettől, de az építési program nagyobb ellenőrzését is sürgetik. A szövetkezeti parasztság idősebb generációja fájó türelmetlenséggel veti fel a jelenlegi nyugdíjhelyzetük­ben még meglevő egyenlőt­lenséget. Nehezen viselik az elöregedéssel járó terheket. Rémen, Borotán, Csikérián és másutt egyöntetűen ké­rik: teremtsen lehetőséget a kormány az ipari munká­sokéval azonos szintű me­zőgazdasági nyugdíjak ki­alakulására. Előtérben a közügyek A vezetőségválasztó tag­gyűlések sehol sem váltak afféle panasznappá. Pedig a szabad véleménynyilvá­nítást senki és semmi sem korlátozta. Az egyéni sé­relmek is valahol a cso­portérdekek szintjén, s a népgazdaság érdekeit is fi­gyelembe véve jelentkez­tek. Persze néha nehéz is ezt elválasztani egymástól. Mindenesetre oda kell fi­gyelni rá. Mert az mégsem lehet véletlen, hogy a leg­több tsz-alapszervezeti tag­gyűlésen felmerült a mező- gazdaság gép- és alkatrész ellátásának tűrhetetlen ál­lapota. Hogy mi köze ennek a vezetőségválasztó tag­gyűléshez? Kommunisták vetették fel, mint — külö­nösen a rosszabb adottsá­gú területeken — a na­gyobb jövedelem elérésének legfőbb akadályát. S ez ott, az adott helyen, nem egy­szer a vezetők iránti biza­lom kérdése is, tehát fontos politikai és társadalmi ügy. Ugyanígy vált a bácsszöl- lősi vagy csólyospálosi or­vosellátás megoldatlansága, a jászszentlászlói iparosítás problémája, vagy a csiké- riai tsz-járadékosok hely­zete a taggyűlés témájává. Szó volt természetesen úgynevezett „politikusabb” dolgokról is. Ki lehet ta­pintani például a demokra­tizmus kérdésével összefüg­gő felvetéseket, ha ezt így nem is nevezték nevén. De ahol a kritika, a szaba­dabb véleménynyilvánítás szükségességéről beszéltek, a bővebb tájékoztatást kér­ték számon, a pártegység javításának szükségességét hangoztatták, az idős párt­tagokkal való törődést tet­ték szóvá, vagy a társadal­mi és állami ellenőrzés fo­kozását követelték — ott mindenütt a kommunisták felelőssége, beleszólási joga és kötelessége, a növekvő demokratizmus v»*lt jelen. S ilyen szempontból le­het beszélni máris - • még a választási gyűlések befe­jeződése előtt — a taggyű­lések sikeréről, eredmé­nyességéről. Mert felpezsdí­tette a közéletet, s alkal­mat adott a legőszintébb vélemények kinyilvánításá­ra. Hogy ezekkel is gaz­dagabb és sokrétűbb, még tartalmasabb legyen az MSZMP tizedik kongresz- szusa. F. TÖTH PÁL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents