Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
3. oldal 1970. augusztus 29. szombat A Kazah SZSZK ünnepe Brezsnyev a nemzetközi kérdésekről Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken beszédet mondott Alma- Atában a Kazah SZSZK és a köztársaság Kommunista Pártja fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi nagygyűlésen. „Az NSZK-val kötött szerződést úgy értékeljük, mint nagyon fontos .eseményt, amely pozitív hatást gyakorol majd nemcsak a két ország kapcsolatainak további fejlődésére, de az egész európai helyzetre, most és a jövőben egyaránt”. — mondotta. A továbbiakban az SZKP főtitkára rámutatott arra, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcsolatainak normalizálása megfelel mindkét ország érdekeinek, a szocialista világrendszer és az elnyomott népek felszabadító mozgalmai érdekeinek, hozzájárul a béke megerősítéséhez. „Á jövőben is a marxizmus— leninizmus elvei alap ján rendíthetetlenül folytatjuk harcunkat a szocialista országok és a nemzetközi kommunista mozgalom összeforrottságáért. Ezt az elvi vonalat követve az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány kész arra, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság közötti állami kapcsolatok | normalizálásán túl a két nép közötti jószomszédság I és barátság helyreállításán j munkálkodjék, a két népnek az imperializmus és a I rekakció ellen kifejtett erő- J feszítései egyesítésére törekedjék”. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta: napjainkban lehe- 1 tőség van a közel-keleti j konfliktus megoldására a 1 realizmus és a felelősség- érzet álláspontjáról kiindulva. „A szovjet kormány, a múlthoz hasonlóan a jövőben is abból indul ki, hogy a közel-keleten az igazságos és tartós béke nem teremthető meg oly módon, hogy megjutalmazza az agresszort elkövetett bűntetteiért. Az ilyen békét csakis az izraeli agresszió következményeinek felszámolásával lehet biztosítani, részben az izraeli csapatok kivonásával az összes megszállt területekről. „E körzet valamennyi állami biztonságának, függetlenségének, nemzeti jogainak garantálása mellett ( | szállunk síkra, beleértve a palesztiniai nép jogainak biztosítását is” — mondotta Brezsnyev. U Thant Belgrádban BELGRAD (MTI) U Thant, az ENSZ főtitkára pénteken délután négynapos hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. U Thant megérkezésekor a sajtó számára adott nyilatkozatában elmondotta, nagy érdeklődéssel tekint a jugoszláv köztársasági elnökkel, a kormányelnökkel és a külügyminiszterrel, valamint a -kormány más tagjaival való találkozás elé. Belgrádban eszmecserét folytát majd a Jugoszláviát és az Egyesült Nemzetek Szervezetét kölcsönösen érdeklő kérdésekről. Közel-keleti Jelentések KAIRO (MTI) Az egyiptomi kormány 24 órán belül immár másodízben hivatalosan tiltakozott az amerikai kormánynál és az ENSZ közel-keleti megfigyelőinél® tűzszüneti megállapodás izraeli részről történő folyamatos megsértése miatt. A tiltakozásról a kairói A1 Ahram pénteki száma számol be. A lap közli Heikal tájékoztatásügyi miniszter cikkét, amely cáfolja azokat a Tel Aviv-j vádakat, hogy Egyiptom nagy- mennyiségű fegyverszállítmányokat kap a Szovjetuniótól. Agnew Kambodzsában Spiro Agnew amerikai alelnök magyar idő szerint péntekre virradóra Dél- Vietnamból Kambodzsába érkezett. A kambodzsai látogatást az amerikai hivatalos szervek biztonsági okokból nem jelentették be előre, így Phnom Penh nem is szerepelt Agnew négy fővárosra tervezett menetrendjében. Sőt, amikor az alelnöki különgép, Air Force 2, felemelkedett a saigoni repülőtérről, az amerikai diplomaták még mindig letagadták a kambodzsai látogatást, és azt állították, hogy Agnew Thaiföldre tart. Phnom Penh-ben megtiltották az újságíróknak, hogy akár egyetlen szót is közöljenek Agnew érkezéséről, a nyugati tudósítókat pedig nem engedték be a repülőtérre, ahol különben szüneteltették a polgári gépek forgalmát. Agnew kambodzsai látogatását Washington a Lón Nol-rezsim iránti szolidaritás és támogatás erőteljes kinyilvánításának szánta. Agnew alelnök — a rövid kambodzsai „közjátékot” követően — pénteken Thaiföld fővárosába, Bangkokba érkezett. Megbeszélései a thaiföldi vezetőkkel szombaton kezdődnek. Megfigyelők várakozása szerint ezek témája főképpen a 12 000 thaiföldi katona Dél-Vietnamból történő esetleges kivonása, valamint a Thaiföldön állomásozó amerikai haderők létszámcsökkentése lesz. Heikal figyelmezteti Izrael vezető köreit, hogy a közel-keleti válságot csakis a megszállt területek visszaadásával lehet rendezni. „Tel Aviv azonban bizonyára nem fogja kivonni csapatait és minden tőle telhetőt megtesz, hogy elszabotálja a Jarring ENSZ-megbízott közvetítésével folyó tárgyalásokat. Erre utal az a vád is, amely szerint Egyiptom új rakétaállásokat épít a csatorna mentén.” AMMAN (MTI) A Palesztinái nemzeti tanács csütörtöki megnyitó ülése után késő éjszakába nyúló tanácskozáson folytatta munkáját. Az A1 Fatah című ammani lap közlése szerint a késő esti ülésen „a palesztinaiak ügyének legújabb fejleményeit” vitatta meg. Két témakörnek szenteltek különös figyelmet: a Rogers- javaslatok elutasításának, valamint az ellenállási mozgalom és a jordániai tömegek kapcsolatának — írja a lap. Az Al Fatah beszámol arról is. hogy a Jordán völgyének középső részén, a Holt-tengertől 16 kilométerre északra gerilla- egységek nagyszabású ütközetet vívtak az izraeli erőkkel. Az összecsapás csütörtökön éjszaka kezdődött és még a péntek reggeli órákbah is tartott TEL AVIV (AP) Izraeli repülőgépek pénteken délelőtt a „gerillaakciók megtorlására” hivatkozva 20 percen át támadták a Holt-tengertől északra fekvő jordániai településeket. * Tekoah, izraeli ENSZ- nagykövet vasárnap részt vesz az izraeli kormány szokásos heti ülésén, ■ s még azon a napon visszatér New Yorkba. Ügy tudják, hogy az izraeli kormány Tekoah és Jarring közvetítésével kérdéseket óhajt feltenni Egyiptomnak és Jordániának Izrael jövendő „biztonságos és elismert” határaira, valamint a hajózás szabadságára vonatkozóan. Izraeli állítólag azt is meg akarja tudakolni az arab felektől, hogy milyen megállapodást volnának hajlandók kötni a békéről a . zsidó állammal. Heikal egyiptomi tájékoztatásügyi miniszter a közelmúltban kijelentette: Egyiptomnak egyelőre nincs szándékában békeszerződést kötni Izraellel. (Az EAK a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtásáról tárgyal Jarring közvetítésével. (Szerk. megj.) • WASHINGTON (MTI) Washington és a New York-i ENSZ-főhadiszállás diplomáciai köreiben általános meglepetést keltett és meglehetősen hűvös fogadtatásra talált a a, Fehér Házból sugalmazott elgondolás, az érdekelt hatalmak hozzájárulása esetén egy szovjet—amerikai békefenntartó erő létrehozásával lehetne garantálni egy közel-keleti békerendezést. Európa nyert vele A VILÁGLAPOK változatlanul vezető helyen és sokoldalú kommentárokban foglalkoznak a szovjet—nyugatnémet szerződéssel, és a Varsói Szerződés moszkvai csúcsértekezletével. Gyorsan követte egymást a két esemény. Augusztus 12-én írta alá Moszkvában ' az okmányt Alekszej Koszigin és Willy Brandt, s nyolc napra rá, augusztus 20-án együtt ült ugyancsak Moszkvában a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé: a hét szocialista ország pártjainak első titkárai, miniszterelnökei és külügyminiszterei. Gyorsan őröltek a diplomácia és a nemzetközi politika malmai, s e gyorsaság azt jelzi, hogy rendkívül jelentős kérdésről van szó: békepolitikánk nagyon jelentős állomásáról. A Varsói Szerződés csúcstalálkozójának fő témája a szovjet—nyugatnémet szerződés volt. Megállapították, hogy ez a szerződés „fontos lépés a feszültség enyhítésének és az európai helyzet normalizálásának útján”. A MOSZKVÁBAN aláírt szerződés nem egyszerűen és nem elsősorban két ország megállapodása (bár természetesen ilyen vonatkozásai is vannak), hanem európai méretű, európai jelentőségű lépés. Mert hiszen mit tekinthetünk az európai biztonság, a földrész politikai szilárdsága és békéje feltételének? Azt, hogy egyetlen ország se követelje más területeit, tartsa tiszteletben más ország határait, a vitás kérdéseket csak' ‘"targyálásók útj án oldják meg, s végül létesüljenek szoros gazdasági, tudományos-technikai és kulturális kapcsolatok a különböző társadalmi rendszerű országok között. A szovjet—nyugatnémet szerződésben ezeknek a követelményeknek fontos elemei találhatók. A Német Szövetségi Köztársaság elismerte a második világháború után kialakult határokat és nem támaszt területi igényeket másokkal szemben. Nagy jelentősége van ennek, hiszen a háború befejezése óta elsősorban az tartotta bizonytalanságban Európát, hogy a nyugatnémet re- vansisták meg akarták változtatni (és a Brandt- kormány ellenzéke ma is erre törekszik) a háború utáni helyzetet. A szovjet Korrupció és feketepiac a dél-vielnaaii feálíiaisereÉen PHNOM PENH (MTI) A kambodzsai és a délvietnami katonai rendőrség vizsgálatot indított a Kambodzsában tartózkodó délvietnami csapatok körében »uralkodó korrupció miatt — írja az AFP tudósítója tájékozott forrásra hivatkozva. A vizsgálat elsősorban Meak Leungot, a délvietnamiak Phnom Fentitől délkeletre fekvő fő utánpótlási támaszpontját érinti. Ügy tudják, hogy délvietnamiak ezen a támaszponton virágzó feketepiacot teremtettek, ahol fegyvereket és katonai felszerelést árulnak. A kambodzsaiaknak „M—16” típusú amerikai puskákat adnak el. amely iránt a rosszul felszerelt kambodzsai hadseregben nagy a kereslet. A kambodzsaiak azonban, akik azért mennek Meak Leungba, hogy ott az említett típusú puskákat megvásárolják, gyakran üres kézzel térnek vissza onnan. Arról panaszkodnak, hogy a dél-vietnamiak erőszakkal vették vissza tőlük azokat a puskákat, amelyeket feketepiaci áron adtak el nekik. Ugyanakkor vizsgálat folyik két kambodzsai katonai rendőr halála ügyében is, akiket meggyilkoltak, miközben nyomozást folytattak Meak Leungban. Az egyiket géppisztollyal lőtték le, a másikat egyes szemtanúk szerint egy katonai jármű gázolta el, Marokkói választások Pénteken hét év óta először tartottak parlamenti választásokat Marokkóban. A leendő új parlament 240 mandátumából 90-ért versengtek a jelöltek. A másik 150 mandátum birtokosát ellenjelölt nélkül már a múlt héten kijelölték a községi tanácsok, s az úgynevezett szakmai szervezetek. Ezek a király politikájának feltétel nélküli támogatói. A további 90 parlamenti mandátumért harcoló jelöltek között nincs senki, aki Hasszán király ellenzéke közé tartozna. A választások végső eredményét előreláthatólag vasárnap hozzák nyilvánosságra, Apácakereskedelem áldással Tovább gyűrűzik az a botrány, amely néhány nappal ezelőtt tört ki az angol Sunday Times apácakereskedelmet leleplező cikke nyomán. A vatikáni rádió egy adásában elismerte, hogy „a Keralából Európába importált noviciák ügye kellemetlenségeket és visszaéléseket szült”. Hozzáfűzte azonban, hogy „az egyházi hatóságok már jó ideje vizsgálják az ügyet, de annak hordereje és jellemzői nem egyeznek meg a lapok közléseivel”. Ugyanakkor az indiai Statesman csütörtöki száma Cyriac Puthenpura keralai püspökkel készített interjút közöl. „A noviciák úgy élnek, mint a hercegnők” — jelentette ki az indiai püspök, aki 1964. óta 500 lányt küldött Európába különböző zárdáiba. A püspök elmondta, hogy a lányokat azért indította útnak, hogy „istennek tetsző életet folytassanak”. A lányok után járó pénzt az általa vezetett intézmény bankjába utalják át táviratilag Az eddig felvett összeget illetően 300—400 000 rúpiáról, azaz 40—50 I ezer dollárról beszélt. Puthenpura atya tevékenységéré — saját elmondása! szerint — VI. Pál pápa is áldását adta. (AP. Caputo) — nyugatnémet szerződésben a két fél lemond az erőszak alkalmazásáról, s ennek — mint erre már céloztunk — nagy elvi jelentősége van. Egy tőkés és egy szocialista ország közös okmányában kifejezésre juttatja azt a meggyőződést, hogy a nemzetközi politikában a tárgyalások módszerének kell uralkodnia. JOGGAL jelenthették tehát ki a Varsói Szerződés moszkvai csúcsértekezletén, hogy ez a szerződés hozzájárul ,gz európai országok, a Kelet és a Nyugat kapcsolatainak fejlődéséhez. Tovább javította az európai légkört. Nem véletlenül szóltak a Varsói Szerződés tagállamainak vezetői, éi& szól nagyon sok keleti és nyugati kommentár is hangsúlyozottan Európáról a cikkünkben foglalt két esemény kapcsán. Sanda nyugati kommentátorok — a szovjet—nyugatnémet szerződésről szólva — azt kérdezik, hogy vajon ki mit kapott ettől az egyezménytől, ki nyert rajta? Bátran válaszolhatunk erre a kérdésre: elsősorban Európa nyert vele, s ha arra gondolunk, amit a szerződés tartalmáról írtunk, ehhez nem is fér kétség. Nem tagadjuk, hogy a háború utáni helyzet elismertetése a szocialista politika negyedszázados célja, kétségtelen azonban, hogy a nyugatnémet kormánynak is nagy érdemei vannak az egyezmény létrejöttében, hogy az augusztus 12-én aláírt okmány a szovjet és a nyugatnémet diplomácia közös erőfeszítéseinek gyümölcse. HA AZT mondjuk valamire, hogy állomás, ebben az is benne foglaltatik, hogy a vonat jött, megállt, s megy tovább. Folyamatnak vagyunk tanúi, olyan munkának, amely Európa biztonságáért, az összeurópai értekezletért, a földrész országai békés egymás mellett éléséért folyik. Természetes, hogy a moszkvai okmány aláírásával nem zárult le ez a folyamat, hogy várjuk a lengyel—nyugatnémet, majd a csehszlovák—nyugatnémet tanácskozásokat, és a megegyezést, s a szocialista világ változatlanul ragaszkodik ahho*; hogy az NDK-t minden ország ismerje el nemzetközi jogi érvénnyel. Most — az NDK államhatárainak elismerésével — ebben az irányban is történt egy lépés. A NYUGATNÉMET kormány és a szocialista országok közötti tanácskozási folyamattal párhuzamosan érlelődik az összeurópai értekezlet. Ahogy a két esemény (az augusztus 12-i és az augusztus 20-i) összefüggött, ugyanúgy összefügg e két folyamat is. Az európai értekezletért folyó munka általánosabb, átfogóbb, nincs alárendelve az NSZK-val kapcsolatos diplomáciai fejleményeknek, de minden részletközeledés közelebb hozza az összeurópai-konferencia létrejöttét. A Varsói Szerződés csúcstalálkozójának résztvevői elhatározták, hogy mindent megtesznek a konferencia mielőbbi összehívására. Augusztus 12. és augusztus 20. új lendületet adott az európai politikai életnek.