Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-20 / 195. szám
l oldal 1970. augusztus 20, csütflrßifc Pályakezdő pedagógusok Alig van még egy olyan rétege társadalmunknak, amelynek munkáját akkora közérdeklődés kísérné, mint a pedagógusokét. Érthető ez az odafigyelés, hiszen ők irányítják a felnövő új nemzedéket a tudományok alapjainak elsajátításában, ők azok, akik napról napra nem kis türelemmel nevelik, tanítják fiainkat, lányainkat. Most a pályakezdő pedagógusokat köszöntjük. Azokat üdvözöljük, aikík először lépik át jövendő munkahelyük ajtajának küszöbét, akik először állnak ki az osztály elé, s először tapasztalják, érzik azt a fokozott figyelmet, amely a gy'ermekarcokról »ugárzik feléjük. Köszöntjük őket, s bízunk abban, hogy nem okoznak csalódást sem azoknak, akik erre a pályára, erre a hivatásra felkészítették őket, sem a szülőknek, akik legféltettebb kincsüket, a gyermeküket bízzák rájuk, s kíváncsian kérdezik: milyen az új tanító néni? Hisszük azt is, hogy ők maguk sem csalódnak. Ügy illene, hogy ilyenkor, egy köszöntőben kizárólag élethivatásuk, s a következő hónapok, évek, a munka szépségeit részletezzük Erre azonban bizonyára ők maguk sem tartanak igényt és minden valószínűség szerint tudják hogy korántsem lesz minden olyan könnyű, mint ahogy azt az iskolapadban, az egyetemeken elképzelik. De ők nem is ezt várják. Amikor felébredt bennük a hivatásérzet — nem kételkedünk abban, hogy a most katedrára lépő pedagógusok zöme valóban hivatásnak érzi a nevelést — már tudták, hogy ez a pálya, épp úgy mint valamennyi, megpróbáltatásokat is tartogat a számukra. Mert igaz, hogy az állam, a társadalom milliókat költ az iskolákra, hogy korszerű épületekben jó felszerelésekkel, tankönyvekkel, segédeszközökkel, szertárakkal stb. látja el az intézeteket de egyet nem tud megadni, megteremteni: a tanár és a diák közötti jó kapcsolatot. Ezért nekik kell megküzdeniük. Néhány nap múlva kitárulnak az iskolák kapui, özönlenek a gyerekek a frissen festett tantermekbe, új táskákkal, könyvekkel, füzetekkel és új reményekkel, várakozással, szorongással. Az évnyitókon ők is felfedezik majd az új tanító nénit, észreveszik, hogy a nyugdíjba vonult tanár helyett most egy fiatalember oktatja őket a számtanra, a magyarra, vagy a fizikára. Remélik, hogy ő is olyan megértő, emberséges pedagógus lesz, mint elődje. Mi is reméljük, s tudjuk, * hogy a gyerekek nem fognak csalódni, s hogy egykét év múlva is éppen olyan friss várakozással lépnek a mostani új pedagógusok a katedrákra, mint ebben a tanévben. Köszöntjük tehát őket, s azt várjuk tőlük, hogy ha hivatásérzetből választották ezt a pályát a középiskola után, ezzel az érzéssel gyakorolják mindig. G. S. Együtt a család Pákapuszta negyedszázaddal ezelőtt urasági birtok. Még a felszabadulás után is nehéz körülmények között éltek az itteniek. Annyira elmaradott volt a vidék, hogy a mezőgazdaság átszervezése idején sem hitték: valaha csolódik a beszélgetésbe a csinos fiatalasszony. — A juhászatban szintén és most a libafarmon. így szoktuk meg. Tavaly húszezer forintot kerestünk, ötven saját birkánk volt. Ehhez jött a háztáji többi jövedelme. ElégeMikor belépett a szövetkezetbe az Öze házaspár, az idősebb fiú, Lajos követte a szülőket családjával. Lászlóék még egy évig gondolkoztak. 1951-ben aztán ők is szövetkezeti tagok lettek. A három család jól érberendezett lakásban élnek valamennyien. Kovács Lajosék tavasszal, a zárszámadás után 18 ezer forintért új bútort vettek. Lászlóék motorral járnak a városba. A szülők tavaly kiemelkedő* eredményt értek el a lijárható út és villany lesz itt. — Pedig lett, sőt még kultúrház is épült — informál Kovács László, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagja — Annak idején én sem hittem, hogy a tanyavilágban valaha ilyen előrehaladás lesz. Kovács László jóvágású fiatalember, senki sem gondolná róla, hogy juhász volt eddig, most tér át a libatenyésztésre feleségével együtt. A termelőszövetkezetben ugyanis átcsoportosítják az állattenyésztést. A következő években nagymértékben fejlesztik e vidék hagyományos libatenyésztését. — Mindig együtt dolgoztunk eddig is — kapdettek vagyunk, legalább ennyi jövedelemre számítunk az idén is. A szövetkezet 21 éve alakult. Kovács Lászlóné, Papp Anna az alapító elnöknek, Papp Mihálynak a lánya. Nem túlzunk ha azt mondjuk, hogy egy egész szövetkezeti dinasztia jött most össze Kovács Lajosék tanyáján. Lászlóékon kívül házigazdaként itt van az idősebb testvér a feleségével és a szülők. Az édesanya a háború után ismét férjhez ment, így lett özvegy Kovács Istvánnéból, őze Lajos- né. Első férje 1940-ben halt meg. özéné alapító tagnak számít, hiszen férjével alig két hónappal a megalakulás után léptek be a szövetkezetbe. zi magát a közösben, a jövedelem évről évre több és itt a tanyavilágban a háztáji szépen egészíti ki a keresetet Valamennyien állattenyésztők. A szülők a libafarmon dolgoznak, Lajos juhász, a felesége baromfitenyésztő. — A gyerekek is vonzódnak a jószágokhoz — magyarázza Kovács Lajos. — Piroska lányunk a baromfigondozásban segített, 1700 forintot keresett a nyáron. 15 éves fiunk rajpng a lovakért, ezért kocsisnak állt be. Lászlóék 16 éves fia ipari tanuló lesz, de szintén itt marad, a szövetkezeti építőbrigádban akar dolgozni. Ezer szál köti a Kovács dinasztiát a szövetkezethez. Elégedettek. Szépen batenyésztésben, 38 ezer forintot kerestek ketten. Egyelőre gyűjtik a pénzt. Ilyenkor ünnepen összejön a család, beszélgetnek a munkáról, terveikről, Lászlóék hiányoznak az idén, az adriai tengerparton nyaralnak. A termelőszövetkezet ugyanis társasutazást szervezett Jugoszláviába. A közös gazdaságnak saját autóbusza van, amellyel tavasztól őszig járják az országot, A kialakuló új majorközpont mellett már épülnek az új házak. A következő években a meglevők mellett még 30 családi otthon létesül. Lehet, hogy a Kovács dinasztia valamelyik tagja is elha-, tározza, hogy itt épít. Kereskedő Sándor Peres-dűlőtől a Mintha az elnevezés eredetét is a futóhomok lepte volna be ... Mondják,. a dűlő eredetileg Izsákhoz tartozott. De az örökké pusztákra-éhes, telhetetlen Kecskemét városa is szemet vetett rá, s addig nem nyugodott, míg el nem perelte a községtől. Mikor történt? A múlt században? Vagy még korábban? Ne firtassuk ezt most. De azt az* utcát, amely az ágasegyházi tanácsháza előtt húzódik, leágazva a Kecskemét—Izsáki kövesútról, Peres-dűlőnek hívták már akkor is, amikor még egyetlen kunyhó, egyetlen szőlőtőke vagy gyümölcsfa sem virult ezen a vidéken, csak a borókafenyő és a szamár- kóró hajladozott a pusztai szélben, a homokdombok lejtőin. Még a juh- nyájakat is csak ínséges időben hajtották erre legelni.--- Határ'V.ottan emlékszem, ezt a dűlőt, a kö- vesúttól jó kilométernyi hosszan befelé, 1902-ben parcellázta szét és adta el a város. Az én apám is ekkor vett belőle. Jöttek a földönfutó szegényemberek mindenfelől, Zalából, a Tiszántúlról, Abony tájékáról, s itt akartak megtelepedni. Akinek egy kis szerencséje is volt, annak többnyire sikerült. A város a fKl act 25 áuiis. törlesztésre adta, 2—5 holdas parcellánként A telepesek eleinte földkunyhóban laktak. Először a homokdombokról le kellett tarolni a csenevész erdőséget, utána pedig egyen- getésre, ■ kubikolásra volt szükség. Évekig tartó, ínszakajtó munkával. Egy- egy évben a legigyekvőbb családok sem tudtak két- háromszáz ölnél nagyobb területen szőlőt ültetni. S amíg ezek nem kezdtek termést hozni, az emberek messzi uradalmakba jártak el dolgozni, hogy fenntartsák magukat és a családjukat. Nagyon sok ágasegyházi ember annak idején a homokszent- lőrinci uradalomban vállalt napszámos munkát, részesaratást, egyebeket. És házépítésre is csak a megtelepedés után hatnyolc évvel lehetett gondolni. Itt is csak akkor kezdtek el épülni a tanyák. De nem ám, mint a mostani házak! Szoba- konyhás házakat építettek, vertfalból, teteje pedig nádból készült, vagy csak szalmából. És * voltak, akik még eddig sem jutottak el, nem tudták fizetni a kamatokat, s a város visszavonta tőlük a földet. Újból földönfutókká váltak. B SS ■ 9 Mindezeket a Peres-dű lő egyik „őslakosa”, Agár di Imre mondja el. Rajta kívül még él néhánv idős ember, akik jól viszKossuth pedés utáni időkre. Közéjük tartozik Kosa János is. — Apáink azzal a feltétellel vették meg a parcellákat — meséli —, hogy a város nyolc öl széles utat hagy részünkre, s azt agyagborítással járhatóvá teszi. Készült erről szerződés is, ami aztán rejtélyes módon „elveszett” a városnál, Az utat csakugyan kimérték, jó tíz év után el is kezdték agyaggal feltölteni, de csak kis szakaszon csinálták meg, mert akkor jött az első világháború. Holott az út mind fontosabb szerepet töltött be az itt lakók életében. A bortermést a 20-as évek közepéig Kecskemétre, vagy Izsákra kellett vinni eladni. Ám a helyi gyümölcsértékesítésre már csak a felszabadulás után nyílt lehetőség. A kecskeméti gyümölcspiacra pedig este kilenckor el kellett indulni, hogy hajnali háromkor ott legyenek. Sokáig még egy szatócsboltot sem nyitottak az ágasegyházi pusztán. A felszabadulásig nem egészen 30 tanya épült a Peres-dűlőn. És utána? 1952 februárjáig az önálló községi rang elnyeréséig a helyzet alin, vagv egyáltalán nem változott Közben az út annyim tönkrement, hogy 1949— 50 táján szinte már járhatatlanná vált, a feneketlen homokba tengelyig utcáig süllyedtek a szekerek. Különösen a kövesúti leágazástól 300 méternyire levő Selyemhegy tövében. A hatalmas homokbucka szinte ráhajlott az útra, kikerülni is alig lehetett. Mégis, 1952-ben a tanácsházát a Selyemhegy tövében építették fel, azzal a meggondolással, hogy majd ekörül képződik ki a faluközpont. Az itt lakó gazdák addigra az utat agyagborítással úgy-ahogy rendbehozták, De a Peres-dűlő ezután sem akart benépesülni. Noha ekkor már Kossuth- utcának hívták. 1961-ig nem is épült itt három-négy új háznál több, viszont a régieket sorra-rendre felújították, megnagyobbították, kőporozták. A nádtetőket felváltotta a cserép, vagy a pala. A fordulópont az utca életében kilenc évvel ezelőtt következett be: ekkor vezették el ide a villanyt. A rákövetkező évben a tanácsházáig, 400 méter hosszan, szilárd burkolattal látták el az utcát. A posta itt vásárolt székházat, s 1967-ben korszerű .állatorvosi, szolgálati lakás épült. Hívjuk segítségül a statisztikát: az 196ü-as nép- számláláskor a Kossuth- utca 33 b’-'knri laktak. Rá 10 évvel később az 53 lakóház lakóinak száma: 123. Az épületek száma tehát nagyobb mértékben növekedett, mint a lakóké. Ennek oka: a fiatal házasok közül is sokan itt telepedtek meg. Mint például Varga Já- nosék, átellenben a Selyemheggyel. A ház három éven át épült, 1965- től 1968-ig. Ráköltöttek 130 ezer forintot. Plusz az új, komfortos bútorok. A férj munkaügyi előadó az ÁFÉSZ-nél, a feleség elárusító a kisáruházban. Hajdan aki itt megtelepedett, csakis szőlősgazdaként létezhetett. Ma a legkülönbözőbb foglalkozású emberek — szakszövetkezeti tagok, bejáró ipari munkások, traktorosok, tanácsi tisztviselők, szolgáltatásban alkalmazottak, pedagógusok — laknak egymás mellett, közelebbi-távolabbi, szomszédságban egy újdonsült falusi utcában. A telkek jókorák, 350—500 négyszögöl közöttiek, valamennyit beültették szőlővel, gyümölcsfákkal. E ■ ■ n Az első világháború előtt épült házacskák közül kettő ha megvan. Akadnak porták, ahol a jó félévszázados gyarapodás stációi sorra nyomon követhetők. Ilyen a Kosa Jánoséké is: hátul, szinte melléképületként található a rozzant nádtetős tanya, az utca- frontra épült később a módosabb ház, amelyet három évvel ezelőtt, 140 ezer forintos költséggel, háromszobásra modernizáltak. A látvány így fogalmazódik meg számomra: kastély a tanyaudvaron. Jóljárt Ferenc községi tanácselnökkel felbaktatunk a 30 méternyi magas ’Selyemhegy tetejére. Hogy ezt megtehessük, kissé a bozótos irányába kell beljebb kerülnünk; az utcára már meredek sárga fal tekint; a hegy egy részét az utóbbi években elhordták, telket tölteni, maltert keverni, vakolni. Legutóbb, magasabb kívánalmaknak is eleget téve, hatóságilag kellett megtiltani a hegy további elhordását. Innen fentről kitárulkozik a homoki panoráma. Izsák felől elővillannak a szelíd lejtésű buckák, s a Kossuth utca, kőporos- palatetős házaival mintha a lábunk előtt nyúlna el. Jelenkori falusi utcakép, mondom szinte csak magamnak, tudva azt is, hogy még nem teljes a komfort, a községi vízmű megépítését 1975-re tervezik. Ebben az utcában építik fel a tejszeparátort is. Milyen lesz a jövő utcaképe? Egy pár év — és a nádtetős tanyaházikók végképp kikopnak a Kossuth-utcából. Beépülnek a foghíjak, lugassá nőnek a venyigék, az elmaradhatatlan mellék- épület rangjára tesz szert a garázs, s talán végigépítik egyszer a köves- utat is. És azután ... Csak any- nyit tudhatunk, hogy egészen soha nem lesz kész az utca; a mind többre törő ember folyton talál éoítenivalót. Hatvani Dániel
