Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-20 / 195. szám
1970. an gusztus 20, csütörtök 8. oldal ' Űj ház a Tisza partján A homok nyeli a vizet. A tiszakécskei Öregszőlőkben mégsem győzte pár hónappal ezelőtt. A dühöngő elemmé változott szelíd Tisza fe'rdruzzadt az általában oly magasnak tűnő partig, sőt, jócskán azon túlra is.i Ellepte a strandsétányt, és kúszott, kúszott, egyre magasabbra, maga alá borítva a parti hétvégi házakat, szőlőültetvényeket. S a pusztítás, amit itt tett, benne van abban a mintegy 37—38 millió forintnyi kárban, melyet a kecskeméti járás az árvíztől elszenvedett. • E lég tisztességesen ballag felfelé a víz. nem fél, Bodriné? — kérdezte tőlem akkoriban a tanácselnök. Nem félek, mondtam. Csak este, amikor itt, a tanya tövében épített védőgáton meggyújtották a lámpákat, akkor gondoltam rá: talán csak nem dől ránk ez a kunyhó. Mert a víz átszivárgóit a gáton, behúzódott hozzánk. — De igazából nem féltem. Tetszik tudni, bár csak 36 éves vagyok, olyan sok nehezet megértem mári Anyámat, apámat nem ismertem, csak úgy, kallódva nevelődtem fel. Iskolám is csak négy van. Küszködés, küszködés, mindig ez volt a sorom. Férjhez mentem — rosszul sikerült. És januárban az a borzasztó szerencsétlenség a második urammal, két kislányom édesapjával. Facsonkolást vállalt szegény, száz forintért és hét méter magasról lezuhant. Nem tudtak rajta segíteni az orvosok... — Hogy ebbe a présházba engedett, a Szabadság Tsz segített rajtunk. Előtte albérletben laktunk. A szerencsétlenség után mégis elhagytam a tsz-t. Kellett olyan helyet keresnem, ahol kéthetenként fizetnek. Hajnali háromkor keltem, hogy a hatórai munkakezdéskor Nagykőrösön lehessek. Oda jártam, a ládagyárba. Most itthon vagyok, az ÁFÉSZ- nél. Szintén ládát szegezek. Mutaüa a körmömön ez a kék folt is. Azt mondták, itt többet fizetnek. Olyan havi 1200—1300 forintra számítok. Munka után még el tudok menni házakhoz. Takarítást, vállaltam. Így megvan a mindennapira való. A napokban, mire hazajöttek kislányaim a pesti üdülésből, még két egyforma ruhát is bírtam nekik venni. Sok mindent kaptak a távfűtő elvtársaktól is. Még mesekönyveket is, most mindig azokat bújják. Jó, hogy szeretnek olvasni, meg hogy olyan jó tanulók. — Csak tetszik tudni, az a ház, az az új ház... Nem is bírom elhinni. Mondtam is az elvtársaknak, hogy itt nagy baj lesz, hogy most igazából félek, mert éltemen át se bírom ezt a házat kitisztázni az én 1200 forintomból. Hiszen egyik napról a másikra élünk. Csak tűzrevalónk van egy-két évre. Azt még a múlt évben kereste az uram ... De Miskó elvtárs, a községi tanácselnök elmagyarázta, hogy a pesti munkás elvtársak segíteni akarnak rajtunk. Később itt járt az igazgató elvtárs is onnan, a fűtő művektől, és ő is biztatott: Majd meglátja, minden jóra fordul, Bodriné. Még le is fényképezkedtek itt, a kunyhó előtt... * zeszfőzde-dűlő — egyelőre ez a terület neve, melyen néhány éven belül Tisza- kécske új lakónegyede bontakozik ki. Frissen felállított, ideiglenes jellegű villanypóznák mentén üde zöld kukoricással övezett tisztásra jut el az ember. Tisztásra? Szorgalmas munka színhelyére. Itt épül az új ház, a Fővárosi Távfűtő Művek dolgozóinak ajándéka. Hogyan kezdődött? A tikkasztó hőségben serénykedő férfiak — úgy tűnik — idegenkednek a nyilatkozástól. „Ott, az a szaktárs elmondja .. „Miért én? Látja, ott, azt a vidám barnanadrágost? Majd ő!” — irányítgatták szinte kézről kézre a krónikást, míg Viczián Pál, a Távfűtő Művek beruházási műszaki ellenőre, e helyen az építkezés vezetőjeként meg nem szánt. — Tulajdonképpen a Minden iskolának tévét akcióval kezdődött. Mert mi a kerekdombi külső iskolát leptük meg. Persze, a barátságunk tart. Azóta már játszóteret is építettünk a gyerekeknek. Világos, hogy nem tudtunk nyugodni, amikor az árvíz hírét hallottuk. Igazgatónk, Koncz Ferenc telefonált Kécskére: van-e valami bajotok? Van-e segítségre szoruló családotok? Aztán hirtelenjében összegyűjtöttünk százezer forintot. A többi már magától értetődően jött... Lám, közben a beszélgető kedv is feltámadt, mert Halmi István, a budafoki fűtőház lakatosa veszi át a szót: — Nekem Tiszalökön töltött gyerekkorom, illetve egyszer az árvíz miatt félrevert harang jutott eszembe. Talán ezért is kínáltam fel elsőnek: egy hetet szívesen adok a szabadságomból, hogy részt vehessek a házépítésben. Pedig 25 évi házasságom alatt ez az első eset, hogy a feleségem nélkül nyaralok. De ő megérti. A két kis árva miatt... Tekintete közben megtalálja a napszítta, fekete klottköpenyes, soványka Bodrinét és természetes közvetlenséggel kéri: — Egyszer, míg itt vagyok, kihozhatná a kislányokat. Hadd lássák, hogy épül a házuk. Elvégre kicsit én is az apjuk vagyok, és még csak az üzemi újságunkban láttam a fényképüket. Most már patakzik a szó, szinte egymás szavába vágva, többen is magyarázzák; Pázmándi László brigádja kezdte. Csupa fiatalokból álló gárda, ök tíz napot töltöttek itt, és készítették el az alapot... Az a betongyűrű ott, nem kút, hanem a derítő lesz... Nézze csak, ez a tervrajz; két szobaösszkomfort. Most csináljuk az udvari feljáró alapját ... Az igazgatónk is azt mondta: magunkhoz méltónak kell lennie ennek a háznak; Még a cipőtisztító felszerelés se hiányozhat belőle!... Látja azt a markáns arcú embert? Balogh István kazánkezelő. Különben hat gyerek apja. <5 sem sajnálja a szabadságát... Akik minket váltanak a jövő héten, azok szerencsésebbek. Az ő munkájuk már látványosabb lesz; a falakat húzzák!... Hogy Viczián elvtárs miért csak a mellkasát mutogatja a Nap felé? Nagy kanyarin- tás, vágás van a hátán. Hat héttel ezelőtt operálták. Azt mondja, jót tesz neki ez a szanatórium... Az a két fiatalember, akik a villanyvezeték rögtönzésével babrálnak? Nem, ők nem távfűtők, hanem a TITÁSZ emberei, össze van itt hangolva kérem a munka! Talán ez is valami azért, hogy közelebb kerüljön egymáshoz a város és a falu... * F őcsapásával a Felső- Tisza vidékét, Szabolcs megyét sújtotta a hirtelen jött, dühöngő árvíz. A miatta való bánat feledtetésére, a családi otthonok újjáépítésére oda összpontosul az ország figyelme. De lám, kijutott belőle a Tisza- kécske alatti öregszőlőkre is. Nem kétséges: mielőtt beköszönt a zord idő, két kislányával özvegy Bodri Józsefné végképp búcsút mondhat a rogyadozó, öreg présháznak. Perny Irén (95) — Értékelje, ahogy akarja — mondta dühösen Geibel. — Szeretném viszont, ha ebből a kommunista ügynökből végre kiszednénk, hogy ml köze volt a rádióadóhoz? — Nem vallotta még be? — vonta fel kérdőn a szemöldökét Kloss. — Dehogynem. Virágcsokorral jött be és egy írásos vallomással — csapott mérgesen az asztalra Geibel. — Ügy tesz Kloss, mintha nem ismerné őket. Tagadnak. Még azt is letagadják, hogy itt vannak a Gestapó- nál, hogy előttünk állnak. _ Én meg már azt hallottam odaát — mondta Kloss — hogy nemcsak ezt a fogorvost, de az egész csoportot lefülelték. Még sajnáltam is, hogy nem osztozhatom a sikerben. — Sajnos, senki más nem került horogra. Kitűnő védelmi rendszerük van — mondta Geibel, nem is reagálva Kloss csipkelődésére. — S az nem lehet, hogy idő előtt kapták le? — Kedves Kloss — mondta Geibel — talán arra kellett volna várnunk, hogy telefonáljon értünk ez az ügynök? Ne féljen, kipréselünk belőle mindent. Ha itt nem, hát Varsóban. — A véletlent ezúttal Wolfnak hívták, s négy hó- nay ?a nyomon volt. Szerinte német tisztek is jártak FC*t>jákhorí — Nocsak? — kapta fel a fejét Kloss. — Remélem erről többet tud az a Wolf, vagy hogy hívják, mint a fogorvosról? — Nem. És éppen azt szeretném kérni, hogy nézzen körül ebben az ügyben. Hátha valami használható nyomra akadunk. Brunner kopogás nélkül jött be. Kitörő örömmel fogadta Klosst. — Hol rejtőztél, Hans? Már azt hittem, szabadságra mentél., i Kloss a hang irányába fordult, s észrevette a vérző arcú Filipet Brunner mellett. — Kutattam a közeli erdőt — közben Filipre nézett, s annak szemében villanásnyi örömet látott. Kloss most Brunnerhez fordult: — Mondott valamit? — Csak azt, hogy nem tud semmit, pedig — fordult most az orvoshoz, — már arra sem vagyunk kíváncsiak, hogy kicsoda az a bizonyos Janek. Ugyanis a híres J—23-as mindent elmondott a másik szobában. Ha akarja Filipják úr, elő is állíttatom Janeket. Kloss észrevette, hogy az orvos összetört arca kínos mosolyra rándul: — Csak vezesd, csak vezesd — motyogta az orvos, s tekintetét a falra vetette. Brunner dühösen ordított az őrnek: — Elvezetni! * Minden olyan hirtelen történt, hogy Kloss nyugtalankodott. Félt, hogy nem tud odaérni a Brunnerrel megbeszélt találkára. Pedig ezúttal csak Iréna és ők ketten lesznek, afféle búcsúestet tart Brunner, mivel Filipet ő kíséri holnap Varsóba. Kloss gyorsan elrakodott íróasztaláról, kisietett az Abwehr épületéből, leállította az első riksát, s Koba- sova lakására vitette magát. Kifizette a fiút, de nem csengetett be á lakásba, hanem továbbsietett. A negyedik házban Bartek várta egy kis üzlet félhomályában. A függöny mögött négy markos fiú állt, megbízható fegyverekkel. A terv, amit Kloss előadott Barteknek, egyszerű volt. Leitatja Brunnert, elveszi irattárcáját, az abban levő papírokkal és a nyílt paranccsal, ami Filip kiadására utasítja a fogda parancsnokát. Ily módon kétszeresen is lehetetlenné teszik Brunnert, s akkor — ez lesz a feladat legnehezebb része, figyelmeztette Kloss Bartekot — elkapják Brunner sofőrjét is és a kocsival elmennek a börtönbe, kihozzák Filipet. Bartek régi ember volt. Magyarázat nélkül is megértette, hogy mekkora a tét. De Filipért minden kockázatot kész volt vállalni. Kloss elköszönt. Abban maradtak, hogy Bartekék itt várják meg Brunner sofőrjét, s az iratokat. Természetesen Kloss esetleges riasztó jelzését is. (Folytatjuk> Alkotmányozó nemzedékek A CÍMBEN szereplő jelzőt — tudom, — nem a nemzedékhez, inkább a nemzetgyűléshez szokták kapcsolni. Azért került itt mégis a nemzedék mellé, mert a közelmúltban egy, a témába vágó nemzedéki párbeszédnek voltam a tanúja. Egy családnál jártam látogatóban, ahol beszélgetés közben valahogy a választásokra terelődött a szó. Eközben a család egyik ifjú tagja mosolyogva — kicsit lemosolyogva — mesélte, hogy a mama legutóbb valahogy kimaradt a választói névjegyzékből, s emiatt olyan kétségbeesett futkosásba kezdett, hogy az már fantasztikus volt. És mindezt csak azért, hogy bedobhasson egy ládába egy cédulát, a többi milliókhoz hasonlóan. És akkor az édesanya, nem sértődötten, maga is mosolyogva, ezt mondta: „Tudod kisfiam, magam sem értem, de akkor úgy éreztem, elviselhetetlen lenne, ha nem tehetném ugyanazt, mint a többiek.” Alkotmányunk ünnepét megelőző napokban gyakran eszembe jutott ez a kis szóváltás. Tudjuk, hogy van alkotmányunk, de hogy ez milyen sokat jelent, már kevésbé érezzük. Ügy vagyunk vele, mint az egészséggel. Természetes állapot, oda se figyelünk rá, nem is értékeljük eléggé. De ha nincs? De ha nem lenne?! NEMZEDÉKEK élnek itt , együtt, s köztünk olyan milliók, akik sanyarú éveket éltek le jog- fosztottság állapotában — „jogi alapon”, mert nem voltak az alkotmány bástyáin belül. S még közülük is nagyon kevesen gondolnak arra, hogy ennek az országnak majdnem — vagy több, mint ezer éven át nem is volt alkotmánya. De hogy is gondolnánk arra, hisz hajdanvolt uraink állandóan az ezeréves alkotmányra hivatkoztak. Pedig ez a sokat emlegetett „ezeréves” alkotmány tulajdonképpen nem is létezett, illetve csak a kizsákmányolást és elnyomást rögzítő, történetileg alakult törvények és jogszokások összességét hazudták annak. Magyarországon írott, egyetlen okmányba foglalt alkotmány 1919-ig nem jött létre. A kommunistáknak kellett az állam kor- mányrúdját megragadni, a Magyar Tanácsköztársaságnak kellett győzedelmeskedni ahhoz, hogy az első alkotmánytörvény megszülessen. Első alkotmányából egy negyedszázadra még ki lehetett forgatni népünket, de a világ első szocialista állama visszaadta szabadságunkat s mi élni tudtunk ezzel a szabadsággal. Huszonegy évvel ezelőtt, amikor az országgyűlés ünnepi ülésén megszavazták a Magyar Népköztársaság Alkotmányát, államunk alaptörvényében szentesültek mindazok az eredmények, amelyeket népünk a felszabadulást követő években nehéz harcok árán elért. Alkotmányunkban nem csak az elért eredmények kaptak törvényes megfogalmazást. Népköztársaságunk alaptörvénye szabad utat nyitott a szocialista fejlődés előtt. Természetes ez, hisz másodízben iz a munkásosztály és pártja adott ennek a hazának és népének alkotmányt. Az az osztály és párt, amelynek vezetése mellett — a negyedszázad alatt kiépült politikai és társadalmi szervek alkalmassá növekedtek ahhoz, hogy az élet új jelenségeit folyamatosan elemezve, jól kormányozzák országunkat. A PART, ame-lyik az alkotmány kivívásában is az élharcos szerepét vállalta, most kongresszusára készül. A párt kongresszusait hazánkban már régen nem tekintik az emberek a párttagok bel- ügyének. A szocializmus építésének programja nemzeti üggyé vált, egyebek közt azáltal is, hogy a párt népfrontos politikát folytat, olyan politikát, amely a testvéri dolgozó osztályok és rétegek, egész népünk vágyait, céljait fejezi ki. Ezért fordulunk párttagok és pártonkívüliek egyaránt érdeklődéssel a közelgő kongresszus felé, ezért kísérjük figyelemmel annak irányelveit. Társadalmi fejlődésünk elemzése, az államélet, a szocialista demokrácia fejlődésével kapcsolatban kifejtett gondolatok, a szocialista építőmunka, társadalmunk világnézeti, kulturális helyzetének értékelése, az életszínvonal fejlesztésével, a szociális kérdések megoldásával kapcsolatos tervek, egytől egyig joggal számíthatnak egész népünk érdeklődésére. Olyan témák ezek, amelyeknek megismerése, tanulmányozása minden magyar állampolgár személyes érdeke. Az idén emlékeztünk meg felszabadulásunk negyedszázados jubileumáról, a már-már sírba zuhant nemzet felemelkedésének első napjairól. Nagy költőnk, Illyés Gyula azokban az időkben egy megrázó versben elmélkedett múltról és jövőről. Ebben a versében írta le azt a gondolatot, hogy nem volt elég sem a hűség, sem a szívósság, mitől egybeáll egy-egy ország s nemzet is lesz a nemzedék. A romokba omlott ország azóta egy- beállt, s alkotmánya alapjain — nem frázis ez • — szilárdabb, mint ezer éve bármikor. A nemzetté szerveződött nemzedékek hűségének és szívósságának eredménye ez. NEMZEDÉKEK élnek itt együtt, alkotmányozó nemzedékek. Kevesen még azok közül is, akik több mint félévszázada az első alkotmányt adták ennek a hazának, felnőtt milliók, akik a mai alkotmányt hozták, s ifjú nemzedékek, amelyeknek alkotmányos keretek között élni már olyan természetes állapot, hogy nem is gondolnak rá. S mégis, ők is alkotmányozó nemzedékek, mert alkotmányunk jövőnknek is alaptörvénye. A jövő már az ő hűségükön és szívósságukon múlik, ám mindkettőt tőlünk kell tanulniuk. Ez a mi nagy-na» felelősségünk és rangunk. J. R.
