Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-15 / 191. szám

4. oldal t 1970' augusztus 15, szombat Nem múló lelkesedéssel... Hős város sa Néva partján „JELENTÉS A GANZ VILLAMOSSÁGI MŰ­VEK SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE, BUDAPEST. A BAJAI KÉSZÜLÉKGYÁR SZAK- SZERVEZETI BIZOTTSÁGA A SZOCIALISTA BRI­GÁDOK ELSŐ FÉLÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁT A JUBILEUM TISZTELETÉRE TETT VÁLLALÁSOK ALAPJÁN ÉRTÉKELTE. AZ ELŐKÉSZÍTŐ, A SZE­RELŐ, A KISEGÍTŐ, VALAMINT AZ ALKALMA­ZOTT MUNKATERÜLETEINKEN DOLGOZÓ KOL­LEKTÍVÁK KÖZÖTTI VERSENYBEN A LEGJOBB EREDMÉNYT A KÖVETKEZŐ BRIGÁDOK ÉRTÉK EL: BÉKE, TÜRR ISTVÁN, TYERESKOVA, VASAS, LEONOV, DÉRI MIKSA... A fenti jelentést Bakacsi László, a GANZ Villamos- sági Művek bajai készülék- gyára szakszervezeti bizott­ságának titkára tette elém. Miután elolvastam, hozzá­fűzte: — Ha a központunk ezt a javaslatot elfogadja, akkor az említett szocialista brigádok jutalomban ré­szesülnek. Megérdemelnék, mert pontosan, becsületesen dolgoznak. Szénkarikák k ütőn repülővel A bajai készülékgyárban a titkár említette, pontossá­got elsődleges szempont­nak tekintik. A mozdo­nyok és a vagonok villa­mossági készülékeinek szál­lítási határideje egy órát sem késhet. Ez esetben ugyanis a budapesti, vagy a győri vagongyárak sem tudnának export-kötele­zettségüknek határidőre eleget tenni. Amint mon­dani szokás: ha esik, ha fúj — a készülékeket szállítani kell. Csupán egy példa: Soron- kívüli megrendelést kap­tak ... A szocialista brigá­dok elhatározták, hogy a rendes körülmények között egy hétig tartó munkát két nap alatt elvégzik. Még hozzá sem kezdtek, kide­rült: minden fáradozásuk hiábavaló lenne, ugyanis a készülékhez szükséges szénkarikák hiányoznak. Az jelentette a nagyobb prob­lémát, hogy ilyen alkat­részt csak Japánban gyár­tanak. Ilyen indokkal le­mondhatták volna a meg­rendelést. De nem így tör­tént. Tárgyalás a központ­tal, a külkereskedelemmel, s rövidesen különrepülő in­dult Ferihegyről Japánba. A megrendelésnek pontosan eleget tettek a bajaiak... Brigádvállalások — A brigádok vállalásai tulajdonképpen egy nagy egész mozaikjainak tekint­hetők — mondta a szak- szervezeti titkár. — Ha ezeket a mozaikokat össze­raknánk, a gyár termelési tervét kapnánk meg. Ilyen szempontból nézve a kol­lektívák felajánlásait, el­mondhatom, hogy minden munkacsapatnak — ter­mészetszerűen — más és más a vállalása. És éppen ez teszi változatossá, moz­galmassá, sőt érdekessé a versenyt. A forgácsoló műhelyben dolgozik például a Tóth Kálmán szocialista okle­vélért küzdő brigád. Lét­számuk: 12. A múlt évben még csupán négyüknek volt szakmunkás bizonyítványa. A többiek elhatározták, hogy a gyár szakmai to­vábbképző oktatásán szak­munkás oklevelet szerez­nek. A vizsgát néhány hó­nappal ezelőtt sikeresen letették. A 9 tagú Tyereskova bri­gádban a termelési felada­tok teljesítésén kívül a szakszervezeti oktatáson va­ló hiányzás nélküli részvé­telt tűzték célul. Piroskö- téses brigádnaplójuk hűen tükrözi e vállalás teljesíté­sét, sőt a „Társadalmunk (91) — Ha netán Bartek nem térne vissza éjfél előtt, feltétlenül keltsenek fel — mondta Kloss Flóriánnak és a lánynak. Flórián maga maradt. Szerette volna, ha Bartek már visszaérkezik. Nem szerette ezt a nagy felelősséget. Itt van ez az idegen, aki Janekként mutatkozott be a lánynak, és Bartekot név szerint keresi... Vala­mikor Janek aláírással ő is vett át Filiptől információ­kat, de... Nem, az lehetetlen. A Janek név elég gyakori... És nem is árt vigyázni. Szól is Ankának, hogy az összes fölösleges papírt égesse el. Hátha... Hátha még ma éjjel tovább kell menni. A félig nyitott ajtóban idegen férfi állt meg. Flórián kérdőn nézett rá: — Mit akar? — Parancsnok úr engedélyezze, hogy elmehessek. — Hova akar menni ilyenkor? Majd reggel tovább megy. Fogalma sem volt arról, hogy ki ez az ember, de arról tudott, hogy Bartek megparancsolta; az ide­gent nem szabad elengedni. — Hazafi vagyok én kérem, tisztelettel. De ez az erdész, ez a Rudzsinszki biztosan mondott rám vala­mit, merthogy a sógorom, és rosszban vagyunk néhány éve. Lajác a tisztességes nevem, parancsnok úr, és húst viszek a városba. Azt meg éppenséggel éjszaka kell vinni mostanában. — Elég Lajác úr! Innen reggel előtt senki el nem mehet. Alighogy Lajác kiment, Anka lépett a szobába: — A fiúnak látomásai vannak, parancsnok. Beszélj vele. » — Hol van? — Bizony isten nem tévedek — robbant a szobába a fiú, aki a vak koldus halála után ide menekült. — És nincsenek látomásaim. — De tévedhettél — mondta Anka, időszerű kérdései” című előadásokon hallottakat be is jegyezték. A pártkongresszus tiszteletére Sorolhatnám még az év elején tett munkavállaláso­kat, s a féléves eredménye­ket, hiszen 47 kollektíva — közöttük 7 szocialista bri­gád — kötött szocialista szerződést, azaz a gyár dolgozóinak több mint a fele, tehát ötszázötvenen vesznek részt a versenyben. A hazánk felszabadulá­sának negyedszázados ju­bileuma tiszteletére indított munkaverseny most átala­kult, a brigádok a vállalá­saikat a X. pártkongresszus tiszteletére teljesítik: nem múló lelkesedéssel dolgoz­nak. A brigádnaplókat lapoz­gatva feltűnt, hogy minden vállalás után egy kiegészítő pontot írtak: „A kongresz- szus tiszteletére vállaljuk, hogy a Finomposztó Válla­lat bajai gyára, a bajai ru­haüzem és a Kismotor- és Gépgyár bajai gyára szocia­lista brigádáival a kapcso­latot felvesszük.” Ennek értelmében ha­vonta egy-két alkalommal találkoznak a munkacsapa­tok, megbeszélik a fonto­sabb tennivalókat, problé­mákat, s a közeljövőben fehér asztal mellett ösz- szejövetelt is terveznek. Tárnái László éz Trap tinédzsereknek Fémgombokkal díszí­tett, több ezer trapéz sza­bású kamasznadrágot hoz forgalomba az iskolasze­zonra a Dél-magyarországi Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Válla­lat. A;z új cikket a nagy­kereskedelmi vállalat ter­vei alapján gyártják. V. Emberek és hétköznapok Az eddigiekben úgyszól­ván kizárólag Leningrád történetéről beszéltünk. Ne feledjük azonban, hogy a város története egyben Oroszország történelme- is hogy a szovjet embereken kívül bizonyára senki más nem viselte volna el... Siettünk a Szmolnijba, a Leningrádi Front törzsé­hez ... Lenin városa halá­A Paloták terén Lenin jön szembe velünk. (A transzparens jobb sarkában emberek láthatók.) egy kicsit. Különösen vo­natkozik ez a megállapítás az 1917-es forradalom elő­készítésének, győzelmének időszakára. Nézzünk most közelebbit, vessünk pillan­tást — habár csupán né­hány szó erejéig — a má­sodik világháború iszonya­tos napjaira, amikor a le­ningrádiak élet-halál har­cot vívtak a fasiszta had­erővel. Sokak előtt ismere­tes a 900 napos blokád, s az a hősies küzdelem, amelyből végül is a város, a Szovjetunió került ki győztesen. A blokád idején Zsukov volt a város kato­nai parancsnoka. így ír a leningrádiakról nemrégi­ben megjelent könyvében: „... 1941. szeptember 9-én Hozin altábornaggyal és Fegyunyinszkij vezérőr­naggyal az ostromlott Le- ningrádba repültem... A csapatok és a lakosság hely­zete annyira súlyos volt, — Miről van szó, beszélj már! — szólt türelmetlenül Flórián. — Ez az idegen, ez a civil, egy német főhadnagy. Én láttam, amikor egy öregasszonyt üldözött a csendőr, s ennek rohant neki. Ez volt, esküszöm. Ügy leszidta a csendőrt, hogy az alig állt a lábán. — Tévedhetsz — mondta Flórián, s arra gondolt: Bartek már igazán jöhetne, hogy rendet tegyen. — Nem tévedek — mondta a fiú. — Jól megnéztem most is. Alszik a gazember, mert nem sejti, hogy felismertük. És mégegyszer kérem, higgyetek nekem. Öt méterre álltam tőle, amikor megállította a csendőrt. — Na még csak ez hiányzott nekem — mondta Flórián. — Barteknek is éppen ilyenkor kell rám­ruházni a parancsnokságot. Hogy az a kaporszakál- lú... Elharapta a szót, majd kis idő múlva Ankához: — Hívd be Frankot, és még néhány markos fiút. Elbeszélgetünk vele... — Mi történt? — kérdezte Kloss, amikor a lány megrázta a vállát. — Megjött Bartek? kérdezte, amikor már megértette, hogy hol van, de nyomban el­hallgatott, amint meglátta a fegyvert a lány kezében. A lány utasítására lement a földszinti nagyszobába. Flórián néhány legénnyel már várta. — Bartek még nem jött meg, de szeretnénk önnel beszélgetni — fordult hozzá Flórián. — Ö az, ő az! — kiáltott ismét a fiú. — Ezer közül is megismerném a pofáját. — Iratokat! — Flórián hangja ellentmondást nem tűrő volt. — Bartekre várok, s ennek most elegendőnek kell lenni valamennyiőtök számára — mondta nyugodtan Kloss. — Elvesszük mi, ha nem adod — mondta az egyik marcona partizán, s benyúlt Kloss zsebébe. Először a pisztolyt dobta az asztalra. — Ez az enyém — ugrott a kölyök a fegyverhez. — Hagyd ott — szólt rá Flórián. — Szóval meg­mutatja az iratait, vagy ki kell zsebelnünk? — Bartekre várok — ismételte Hans — s ennél töb­bet nem mondhatok. Nem tiltakozhatott tovább. Iratai Flóriánhoz ke­rültek. s az lassan, szótagolva olvasta a gépírásos naoírt: „Minden német, civil, rendőr és katonai szerv köteles segítséget nyújtani Kloss főhadnagynak aki speciális feladatot teljesít. Aláírás: Rhode ezredes”. (Folytatjuk£ I los veszélyben forgott... Az elcsigázott leningrádiak, akik munkahelyükön, az utcán, vagy a fűtetlen la­kásokban haltak éhen, nem önmagukkal törődtek. Csak városuk védelmére gondol­tak ... Leningrád hőstette legendássá vált... Büszke vagyok rá, hogy abban az időben, amikor az ellenség már egészen megközelítette a várost, rám bízták a Le- ningrádot védő csapatok vezetését..(Zsukov; Em­lékek, gondolatok). Ma is sokan élnek a vá­rosban az akkori hősök kö­zül. Napközben ott talál­koztam velük a Nyevszkij sugárúton, a Dekabristák terén, a Péter-Pál erőd tö­vében, amint éppen stran­doltak a Névában, az üzle­tekben, a villamosokon és a földalatti vasúton. Vise­lik a kitüntetéseket hétköz­nap is, és mindig, minden,- hol. Ma rend, nyugalom és tisztaság van Leningárd- ban. A város kellős köze­pén, a Sándor cár emléké­re, pontosabban az 1812-es honvédő háború győzelme emlékére, hatvan méter ma­gas, hatszáz mázsás mono­litoszlop áll (ez is Montfer- rand alkotása). Aki felnéz rá, szédül, az obeliszk kö­rül autóbuszok özöne — látogatók a hatalmas or­szág, a világ minden tájá­ról. A leningrádi emberek a következő megállónál fel­szálló utasok felváltják. Sokszor egész kis csoport alakul ki a kasszánál, szo­roznak, osztanak, s a fejen­ként három kopek feltétle­nül belekerül a kasszába. Akinek bérlete van, az le­ül és az utasoknak felmu­tatja, egy hét alatt nem láttam embert, a villamo­son, aki „bliccelni” akart. Leningrádban több a taxi, mint Magyarországon összesen — legalább is ilyen érzésem volt, amikor felfedeztem, hogy ott a taxiállomásokon úgy vár­nak az emberek a Volgák­ra — kizárólag Volga ko­csik vannak taxinak beál­lítva —, mint itt az autó­buszra, villamosra. Azzal a különbséggel, hogy ott min­den megállóhoz egy-két percenként jön az autó. Ez is hihetetlenül olcsó; egy kilométer egy kopek (tizen­három fillér magyar pénz­ben). Egy liter benzin any- nyiba kerül, mint egy fél liter ásványvíz, a földalat­tin öt kopejkáért egész nap utazhatsz. Az utcákon — például a Nyevszkij sugár­úton, amely hét kilométer hosszú — ötven, száz mé­terenként automata készü­lékek; vizet, limonádét, kvászt adnak három kope­kért. Körülbelül ugyan­ilyen „távolságra” telefon- fülkék. Egy órával a visszaindu- lás előtt már kint voltunk a leningrádi repülőtére_n. Feleségemmel — mint szá­razföldi emberek — kíván­csian álltunk meg a kifutó­pályákat övező kerítésen kívül és csodálattal néztük a forgalmat: percenként szállnak fel a TU—134-es óriásgépek. Égboltrogyasztó dörejük még el sem csilla­podik, amikor a túlsó olda­lon már landol is egy ér­kező. Kerekei füstölnek, amikor a betonra teszi a pilóta, a szovjet emberek pedig kis csoportokban in­dulnak a repülőtéri kijárat­hoz. amikor egy-egy város­ba induló gépet bemond a hangszóró: Jereván, Tas­kent, Ogyessza, Kijev, Moszkva, Baku, stb. Gye­rekkocsival, horgászbotok­kal, csecsemőkkel, hátizsák­kal, gitárral, harmonikával mennek fel a lépcsőn és eltűnnek az óriásgép gyom­rában. utaznak haza, vagy kirándulni, vagy csak egy rokoni látogatásra „elsza­ladnak” mondjuk Vlagyi­vosztokba. A leningrádiak „nemzeti itala”, a kvasz. pedig kedvesen, előzékenyen magyaráznak a külföldiek­nek. a honfitársaknak, hogy mit, hol lehet megtalálni. . A villamosokon régen nincs, azt hiszem nem is volt kalauz. A három kope­ket minden utas bedobja a kis kasszába és letépi az ellenőrző szelvényt. Akinek nincs apró pénze, az vár, s Az I. Péter alapította vá­rost az egyszerű emberek építették, azok védték meg, azok lakták, s lakják. Azok­nak a millióknak az ottho­na, akiket csodál, tisztel a világ, pedig csak dolgoz­nak, végzik kötelességüket. Pedig „csak’’ emberek. Vége. Gál Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents