Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA HÉTFŐ: Szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások Moszkvában. Osztrák javaslat az európai biztonsági konferencia napirendjére. KEDD: Amerikai—spanyol támaszpont-megállapodás; növekvő feszültség Madridban. SZERDA: Colombo kormányalakítási kísérletei Olaszországban. CSÜTÖRTÖK: NDK-nyilatkozat a potsdami szerződés évfordulóján. Kairó diplomáciai offenzívája, arabközi nézeteltérések. PÉNTEK: Üjabb véres összetűzések Észak-Irországban. A SALT-megbeszélések 28. ülése Bécsben. SZOMBAT: Harcok az indokínai csatatereken. így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Prolongált szállodafoglalás Tizenöt héttel ezelőtt, vagy nyolcszáz tudósítókollégámmal együtt magam is ott szorongtam a bécsi Hofburgban, a szovjet—amerikai atom tárgyalások sajtóközpontjában. Az ünnepélyes megnyitó, s az első nyilatkozatok elhangzása után hamar szétszéledtünk; a SALT, a nukleáris leszerelési megbeszélések a marathoni műfajba tartoznak. A párbeszédet ráadásul kölcsönösen elhatározott titoktartás övezi, a buzgó bécsi rendőrök különleges brigádja még a nagykövetségi paloták alatti csatornákat is átfésülte, nem helyezett-e valaki kíváncsi lehallgató készülékeket a kanálisokba... A jelek szerint sem a tényleges, sem a diplomáciai csatornákon át nem kerültek a nyilvánosság elé valóban megbízható, részletes értesülések. Egy formálisnak tűnő, de mégis jelentősnek ítélhető részlet azonban kézenfekvő. A párbeszéd máris hosszabbra nyúlt, mint eredetileg tervezték. Ügy a szovjet, mint az amerikai küldöttség először két hónapra foglalta le bécsi szállásait, később azonban további két hónapra prolongálták a szobafoglalásokat. Az osztrák lapok remény tkeltőnek tartják a párbeszédnek ezt az elhúzódását. A hét péntekjén ült össze huszonnyolcadszor a két delegáció, s a kétórás összejövetel tekintélyes részét kötetlen beszélgetésre és tájékozódásra használták fel. Egyes bécsi sajtóorgánumok ugyanakkor kissé el is ga- loppírozták magukat, mert már arról írtak, hogy Nixon villámlátogatást tesz Bécsben, SALT-ügyekben. A látogatásra vonatkozólag hitelt érdemlő értesülésről nem lehet beszélni, a jelek szerint öntevékeny „szenzáció" volt. A józan kommentátorok természetesen mértéktartók, s megismétlik a hosz- szas tárgyalásokkal kapcsolatban kialakult véleményüket. Az eszmecsere folyamatossága azt mutatja, hogy van igény a szót- értésre, de az akárcsak részlet-egyezményekben is, nem kis nehézségeket kell leküzdeni. A világ mindenképpen megelégedéssel veszi tudomásul, hogy amikor ezekben a napokban a hirosimai atombomba-támadás 25. évfordulójára emlékezühk, a két szuper- nagyhatalom párbeszéde nem szakadt meg atomügyekben. Egy másik időszerű megbeszélés-sorozatról sem igen szivároghatnak ki részletek; a Szovjetunió és az NSZK megegyezése szerint Moszkvában bizalmas tanácskozások folynak. Egyelőre nincs tehát helye a találgatásoknak, pontosabban a nyugatnémet jobboldali lapok felelőtlen kombináció-özöne a légkör mérgezését, a helyzet rontását szolgálja. (A szovjet fővárosban rekordszámban vonultak fel a nyugatnémet különtudósítók és szándékaik korántsem mondhatók egyformának ... Már a tárgyalási start előtt tanúi lehettünk annak, hogy különböző okmányok közlésével műként próbáltak valóságos jobboldali rohamot intézni a Brandt-kor- mány ellen: fokozták a nyomást a bonni kabinetre, nehogy elismerje a . realitásoknak akár elemeit is.) A kormányhoz közelálló nyugatnémet lapok ennek kapcsán a hivatalos Bonn nem elég erős tárgyalási pozíciójáról szólnak, megfeledkezve róla, hogy abban saját felemás politikájuk, tétovázásuk, az ultrákkal szembeni elnézésük is ludas. Annyit a részletek ismerete nélkül is tudunk, hogy a Szovjetunió elismeri az európai realitásokat, s következetesen munkálkodik kontinensünk biztonságáért. A siker és a közeledés kulcsa olyan értelemben tehát az NSZK kezében van, hogy mennyire akar és tud átlépni a korábbi CDU —CSU-kurzus állásfoglalásainak korlátain. Ez nyilván nem könnyű, és szovjet részről nem hiányzik a türelem. A moszkvai tény- hírek bizottságok alakításáról, a külügyminiszterek tervezettnél hosszabb és rendkívüli összejöveteledről, a rövid „gondolkodási szünetekről” jelezhetik: az élénk diplomáciai tevékenység folytatódik. A moszkvai „szállodafoglalások” időtartamáról nincs hír, a világközvéleménynek — éppen az ügy érdekében — átmenetileg tudomásul kell vennie az információ szűkét. S a moszkvai tárgyalásokra is rímel egy negyed- százados évforduló. Hiába, 1945 olyan történelmi jelentőségű esztendő volt, hogy huszonöt évvel később van miről megemlékeznünk. Az NDK, a másik német állam kormány- nyilatkozata a potsdami szerződést idézte fel. Azóta sok minden történt, de Potsdam szelleme változatlanul érvényben van: ma mindenekelőtt a két német állam nemzetközi jogilag rendezett békés egymás mellett élését, demokratikus rendjét jelenti. (Ez az NDK-ban megvalósult, az NSZK belső állapotai azonban — potsdami értelemben is — sok kívánnivalót hagynak maguk után.) Egy szovjet—nyugatnémet egyezmény, s Bonn elhatárolódása az NSZK reakciós, revansista erőitől, a jelen körülmények között bizonyíthatná a Brandt-kabinet szándékát, hogy hozzákezd a korábbi kormányok mulasztásainak helyrehozásához. Az előrelépés Moszkvában, amint erre nemrég Walter Ulbricht célzott, kedvezően érintené a két német állam tanácskozásainak esetleges folytatódását, s nyilván nem lenne hatás nélkül a lengyel—NSZK párbeszédre sem. Varsó és Bonn között eddig öt tárgyalási fordulóra került sor, s a hatodik Moszkva után következik. Szenzációk helyett kivárásra van szükség, s ez esetben azt hiszem egyetlen felelős kommentátor sem bánja, ha érdemben csak utólag szólhat az előttünk zajló két fontos párbeszédhez. A LENIN-BÉKEDÍJ ÄTADÄSA Szkobelcin akadémikus, a Nemzetközi Lenin-békedíj Bizottság elnöke Moszkvában átnyújtotta a magas kitüntetést Bertil Svanströmnek, az ismert svéd újságírónak és közéleti személyiségnek. ZAVARGÄS, ROBBANÁS KAMBODZSAI BEHATOLÁS Amerikai fegyverekkel felszerelt thaiföldi alakulatok hatoltak be Kambodzsába, hogy segítsék a puccsista Lón Nol-kormányt, a szabadságharcosok elleni ak óinkban. Pénteken hajnalban újabb zavargások törtek ki Belastbar amelyek szombaton is folytatódtak. Mintegy háromszáz katolikus fiatal vonult az észak-ír főváros teáin, hogy tiltakozzék diáktársuk meggyilkolása ■ T.ít. A brit csapatok teljes fegyvertárukat bevetették rabotoktól a könnyfakasztó bombáig, az eddig csak kőzáporral és palackokkal védekező tüntetők pedig acél- heggyel ellátott nyilakat lőttek a rendőrökre. Az egyik rendőrállomáson bomba robbant, amely súlyos anyagi károkat okozott« MOSZKVAI VILLÄSREGGELI A hét eleje óta folynak a tárgyalások Moszkvában a Szovjetunió és az NSZK küldöttsége között a két ország viszonyában az erőszakot kizáró egyezmény megkötéséről. Képünkön Gromiko szovjet külügyminiszter pohárköszöntőt mond a Scheel külügyminiszter vezetésével Moszkvában tartózkodó nyugatnémet küldöttség tiszteletére adott villásreggeliu. KEKKONEN U THANTNÄL Kekkonen finn köztársasági elnök, aki moszkvai látogatása után az Egyesült Államokban járt, New Yorkban felkereste U Thant ENSZ-főtitkárt. Megbeszéléseiken az európai biztonság volt a fő téma. U Thant érmet nyújtott át a nemzetközi tekintélyű finn államférfinak. AZ ARAB SZOCIALISTA UNIÖ KONGRESSZUSA Kairóban az Arab Szocialista Unió kongresszusán Nasszer elnök világpolitikai horderejű beszédet mondott és válaszolt Rogers amerikai külügyminiszter közel-keleti tervére. Állásfoglalásai megerősítették, hogy az Egyesült Arab Köztársaság minden lehetőséget megragad a közel-keleti válság békés, politikai rendezésére, a Biztonsági Tanács valamennyi nagyhatalom által elfogadott 1967. november 22-i határozatának megfelelően. KOMPROMISSZUM Kompromisszumos megegyezéssel ért véget az évtized eddigi legnagyobb brit dokkmunkássztrájkja. Bár egyes kikötők rakodómunkásai a szakszervezet megegyezése ellenére, máig sem vették fel a munkát. Képünkön a dokkmunkások az egyik sztrájksegély-kifi- zetőhely bejárata előtt.