Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
í. oí(*a1 1970. augusztus 8. Antikommunizmm Diplomáciai főszezon ICözel-ICeleten Indiában A LEGUTÓBBI időkben az antikommunizmus felemelte fejét Indiában is. Az indiai reakciósok a rágalmak özönével árasztják el és dühölften támadják nem csupán a kommunistákat, hanem az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt haladó szárnyát is, amelynek élén Indira Gandhi miniszterelnök-asszony áll. Indiában az antikommunizmus bizonyos sajátos vonásokat mutat. Minthogy az első indiai kommunista csoportok 1922-ben, a brit uralom idején alakulták meg, az akkori indiai gyarmati kormány „keresztes hadjáratot” indított a kommunizmus ellen, még mielőtt a kommunista párt megalakult. AZ AKKORI idők egyik leghangosabb kommunista bűnpere az ország egyik ipari központjában Kam- purban nyolc munkásvezető ellen zajlott le. Azt a vádat emelték ellenük, hogy „összeesküvést szőttek, hogy egész Brit-Indiá- ban megalakítsák a Kommunista Intemacionálé néven ismert forradalmi szervezet helyi csoportját s megfosszák a királyt a legfőbb hatalomtól Brit-Indiában”. 1929-ben újabb pert indítottak egy állítólagos ösz- szeesküvés ügyében. A gyarmatosítók a .legnépszerűbb, legtekintélyesebb munkásvezetőket börtönbe zárták. EZ NdfcY kárt okozott az indiat^kmunkásmozga- lomnak, deinem tartóztathatta fel a kommunista és szocialista pStmék terjedését a nép körében. A második világháború alatt, amikoí- a szovjet csapatok, tehát egy „kommunista ország” csapatai oly meggyőző erővel bebizonyították, milyen fölényben vannak a hatalmas hitleri hadigépezettel szemben, az. indiai kommunistaelleneseknek egy időre el kellett némulniuk. Mihelyt azonban a fasiszta Németország elleni háború befejeződött, támadásaik újabb erővel lángoltak fel. KÖZBEN Indiában Ja- waharlel Nehru kezdeményezésére Delhiben ült ösz- sze az ázsiai országok képviselőinek értekezlete, amelyre meghívták az ázsiai szovjet köztársaságok képviselőit is. Róluk a burzsoá propaganda már régóta azt állítatta, hogy a szovjet rendszer megsemmisítette őket. Az értekezleten azonban az egész világ láthatta az ázsiai szovjet köztársaságok képviselőit, akik beszámoltak arról a csodálatos haladásról, amelyet egykor oly elmaradt népeik a szocializmus útján elértek. Közben megalakult az Indiai Köztársaság, amelynek élére olyan haladó ember került, mint Nehru, ö volt az első indiai államférfi, aki felhívta népét, hogy működjék együtt a Szovjetunióval, és a többi szocialista országgal. JELENLEG az indiai reakció nem csupán a Szovjetunió ellen, hanem „Nehru irányvonala” ellen is tevékenykedik. Az indiai kommunistaellenesek napjainkban divatos ruhába öltöznek, a „szabadvállalkozás” és a polgári „demokrácia” bajnokainak tüntetik fel magukat. Mihelyt a gazdasági politikában a legcsekélyebb balra- tolódás következik be, avagy akár a legkisebb engedményt teszik a munkás- osztálynak, azonnal úgy tüntetik fel ezeket, mint a „kommunista befolyás” hatását. A KONZERVATÍV, reakciós ideológia befolyása alatt állnak az olyan vallási alapon működő szervezetek is, mint a Muzulmán Liga, a Jamsat-i'—Islami, a Jam Sangh és mások. A szocialista eszmékben fenyegetést látnak a vallással és bizonyos „nemzeti szellemi értékekkel” szemben. Velük együtt tevékenykedik a „Szabadvállalkozás Fóruma” és a „Demokratikus Kutatószolgálat. „Valamennyiüket az Egyesült Államok hivatalos és nem hivatalos pénzügyi szervezetei támogatják, de természetesen élvezik a helyi burzsoázia támogatását is. A NEMZETI Kongresz- szus Párt jobboldali tagjai éveken át hazug szóáradatokban „támogatták” Nehru politikáját, amely a békés együttélésre és a Szovjetunióval való barátságra irányult, most azonban már nyíltan segítik a kommunistaellenes erőket. A szocializmus ellenségei nem akarják észrevenni, hogy az indiai kommunisták ma a legfontosabb és legbefolyásosabb politikai erők egyikét alkotják. fi DÍVSZ évfordulóján A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a szovjet diákok építőosztagai szombati keresetüket a DÍVSZ szolidaritási alapjának adják, az imperializmus ellen küzdő fiatal harcosok megsegítésére. Több mint 300 ezer szovjet főiskolai hallgató dolgozik a nyári szünetben Szibéria és a Távol-Kelet, Közép-Ázsia és Kazahsztán építkezésein, Kirgizia és Dagesztán földrengés sújtotta körzeteiben. Szufanuvong hercegnek, a Laoszi Hazafias Front Pártja elnökének személyes küldötte pénteken a laoszi fővárosba érkezett. A küldött, Souk Vongsak herceg, aki a nemzetközi ellenőrző bizottság rendszeres repülőjáratával érkezett Hanoiból, levelet hozott Souvanna Phouma miniszterelnöknek és — amint közölte — „konkrét kérdéseket” szándékozik megvitatni a laoszi kormányfővel. Ez egyébként a harmadik alkalom március óta, hogy üzenetváltásra került sor a Ha az amerikai karikatúristákat és humoristákat megszavaztatnánk, kik a kedvenceik, Spiro Agnew- nak igen előkelő helyet juttatnának. Az amerikai alelnöknek a „radikálisok és egyéb paranoidok” (mániákusok. Szerk.) elleni vad kirohanásai, legendásan otromba föllépései, bárdo- latlan jelzői mindig hálás témák. Ügy látszik azonban, már nemcsak a toliforgatók tudnak — a szó szoros értelmében — tőkét kovácsolni Agnewból. Egy élelmes kaliforniai üzletember, dr. Hale Dougherty nemrégiben különös karórát dobott piacra: a számlap Agnewt ábrázolja, ha nem is éppen a leghízelKözel-Keleten a hét végén is tovább tartott az EAK-nak az amerikai javaslatokra adott pozitív válaszával megkezdődött diplomáciai főszezon. Hosszú idő óta először fordult elő, hogy a hírügynökségi jelentésekben lényegesen háttérbe szorultak a frontvonalak harci cselekményeiről szóló jelentések a várható politikai fejleményeket taglaló elemzésekkel szemben. Szombaton reggel csupán egyetlen kisebb összecsapásról érkezett hír: pénteken délután a jordániai reguláris erők felvették a két szemben álló laoszi politikai irányzat vezetői között. A küldött megérkezése után nyilatkozatot adott a sajtónak, amelyben kijelentette: „a múltban, s különösen ötpontos politikai programjának közzététele óta, a Laoszi Hazafias Front Pártja számos erőfeszítést tett a laoszi kérdés békés rendezése érdekében ... Ezúttal is ilyen céllal küldött Szufanuvong herceg, remélem, hogy küldetésem sikerrel jár”. gőbben. Az áléinak csillagsávos Mickey Mouse-d- pőt visel, fejéből a I2-es mint valami szarvacska áll ki. Jobb kezét, a nagymutatót kétféle módon lehet érteni: vagy V betűt mutat (ez victoryt, a győzelmet jelenti), vagy pedig ollóként csipkedni készül amit a balkéz mutat, az viszont egyértelmű. A felirat az egyik oldalon: Spiro Agnew az eredeti. A másik óldalon: Piszkos Idő Társaság. Dougherty az órákat Svájcban csináltatta. Az első széria 2000 óra egyetlen hét leforgása alatt elkelt — darabonként 14,95 dollárért. Kevésnek bizonyult, még a második szállítmány is. Eddig csak a nagyáruháharcot egy izraeli osztaggal, amely megpróbált átkelni a Jordán folyón. A támadókat tüzérségi és géppus- katűzzel szorították vissza. A kairói Al Ah ram szombati száma azokat az arab politikusokat bírálja, akik szembehelyezkednek Nasz- szer elnöknek az amerikai indítványokat támogató kezdeményezésével. Golda Meir izraeli miniszterelnök-asszony összehívta kormányának fontosabb tagjait, hogy részleteiben vitassák meg az amerikai javaslatokra adandó hivatalos választ. A Reuter hírügynökség úgy értesült, hogy az amerikai javaslatok elfogadásával kirobbant zaktól 50 000 órára futott be rendelés. A sikert segítette, hogy Ethel Kennedy, Robert Kennedy özvegye, egy nagyszabású fogadáson fölvette a Piszkos Idő Társaság jeles készítményét, és sógora, Edward Kennedy — természetesen sok újságíró előtt — megkérdezte tőle mit tud az óra. Mire Ethel így felelt: „Felhúzom, s máris kritizálja a sógoromat.” Mindenkinek tetszett a „Spiro Agnew eredeti”, vagyis az eredeti Spiro Agnew. Az alelnök személyi titkára az UPI-hírügynök- ség tudósítójának kijelentette, hogy ez „nem hagyományos amerikai humor, hanem nagybani üzlet, s hogy a törvények szerint egy ember nevének beleegyezése nélküli felhasználása a kereskedelemben a személyi jog felháborító megsértése”. Dougherty nyilván megijedhetett, hogy vége a válság eddig nem okozott végleges szakadást Jeruzsálemben. Az érdeklődés homlokterébe került ismét New York, az ENSZ székhelye, ahol Gunnar Jarring nagykövet a következő napok folyamán kísérletet tesz a közvetett arab—izraeli tárgyalások tető alá hozására. Jarring pénteken telefonmegbeszélést folytatott U Thant ENSZ-főtitkárral a legújabb fejleményekről. Végül néhány San Cle- mente-ből keltezett jelentés arról számol be, hogy Nixon elnök kinevezte az Egyesült Államok új jordániai és szaúd-arábiai nagykövetét. nagy üzletnek. Gyorsan tollat ragadott és levelet írt Agnewnak. Kijelentette, hogy az órán az alelnök néhány általa csodált, jellemző vonását kívánta megörökíteni. „Tisztelem az ön tehetségét, képességét, s mindenekelőtt a becsületességét” — írta. „A kismutató azoknak szól, akik ellenzik az ön tevékenységét A nagymutató az emberiség szeretetét és a békét jelképezi.” Ily módon persze rögtön másképp festett a dolog. Agnew válaszában kifejtette, hogy „nagyon vonzónak és okosnak” találja az órát. Tüstént rendelt is egyet tizenéves Kim lányának. Mindenki elégedett lehet tehát: Agnew azért, mert megdicsérték, Dougherty azért, mert folytathatja az óragyártást. A toliforgatók meg azért, mert újabb jó témát kaptak. (Magyar Szó) Vientianei küldetés METRÓSZTRÁJK MADRIDBAN A spanyol főváros történetében első ízben sztrájkolnak a földalatti vasút dolgozói. Hosszú sorok állnak emiatt az autóbusz-megállóknál. Alelnök az óra számlapján Nyugdíjas náci Rendkívül furcsa feledé- kenységről tett tanúbizonyságot a minap a nyugatnémet igazságszolgáltatás. Teljesen megfeledkezett az alkotmány 131. cikkelyéről, amelynek értelmében a háborús bűnösök nem kaphatnak nyugdíjat. Az történt ugyanis, hogy Dietrich Klagges, a braunschweigi tartomány egykori náci miniszterelnöke, Hitler hatalomra- jutásának egyik támogatója panasszal fordult a bírósághoz amiatt, hogy mindmostanáig nem részesítették nyugdíjban. A rendkívül feledékeny, de „jószívű” nyugatnémet köz- igazgatási bíróság helyt adott panaszának, teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Klaggest 1945 után mint háborús bűnöst bíróság elé állították és hosszú tartamú börtönbüntetésre ítélték.. BAGDADI TÜNTETÉS Az iraki fővárosban tüntetés zajlott le az Egyesült Arab Köztársaság ellen, amiért az egyiptomi kormány elfogadta a Rogers-tervet. A tüntetők Bakr iraki elnök portréját és transzparenseket emeltek a magasba „Kéz a. kézben a gerillaakciókkal’’ felirattal} A haspók LONDON (MTI) Charles Laughton angol filmszínész köztudomásúlag nagyon szerette a gyomrát. Egyszer az egyik londoni luxusétteremben homárt rendelt. Amikor a szép pirosra főtt rákot föltálalták, kiderült, hogy csak egy ollója van. Charles Laughton reklamálta a hiányzó második ollót. — A pincér pedig zavartan mosolyogva így felelt: „uram, a homárok nem pacifisták, gyakran erősen egymás ollójába kapnak, s előfordulhat, hogy az egyik olló egyszerűen letörik! Láthatja uram, hogy nem mi vagyunk a hibások!” — „Szép, szép”, dörgött az egyébként nyugodt színész, „akkor vigye vissza ezt a gyenge legényt, hozza nekem a győztestlj , Zászló nélkül hajózott Az amerikai külügyminisztérium szóvivője védelmébe vette annak az amerikai hajónak a kapitányát, amely megsértette Szomália felségvizeit. John King, a külügyminisztérium képviselője pénteken sajtóértekezleten elmondotta, hogy a Midnight Sun elnevezésű amerikai hajót, amely Bahreinből a Mexikói-öböl felé tartott, június 25-én feltartóztatták, mert megsértette Szomália felségvizeit. Zászló nélkül hajózott és próbált elmenekülni, amikor egy Szomáliái katonai őrnaszád felszólította a megállásra. A külügyminisztérium szóvivője nem tudott ésszerű magyarázatot adni az amerikai hajó magatartására. A tudósítók világosan utaltak arra, hogy a Midnight Sun az Egyesült Államok központi hírszerző hivatalának (CIA) megbízásából kémfeladatot Hajtott végre. Alátámasztotta ezt Kingnek az a beismerése is, amely szerint a hajó nem tartozott semmiféle amerikai kormányintézményhez, bár King határozottan cáfolta, hogy kémkedéssel foglalkozott volna. King szavai szerint a hajó egy magántársaság tulajdona. Ezzel kapcsolatban Washingtonban emlékeztetnek arra a néhány évvel ezelőtt kirobbant nagyszabású botrányra, amikor kiderült, hogy magántársaságok cégére mögött nagyszabású kém- és diverziós akciókat bonyolítanak le külföldöm a /