Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! XXV. évf. 180. szám 1970. augusztus 2. VASÄRNAP Ara: 1 forint Heti vtlághíradó Kiállítások, tudományos tanácskozás Készülődés a népzenei találkozóra Az idei nyáron gazdag események színhelye a me­gyeszékhely. Most zajlik a Kodály-szeminárium, s a közeli napokban rendezik meg a megyei ipari és ke­reskedelmi kiállítást. Annak befejezése után nem sokkal, augusztus 21—23. között tartják meg az immár or­szágos érdeklődést keltő népzenei találkozót. De a IV. Kecskeméti Nép­zenei Találkozó megnyitása előtt — annak mintegy elő­készítéseként — augusztus 9-én kiállítás nyílik a Ka­tona József Múzeumban az Iparművészeti Tanács ren­dezésében, majd 18-án pe­dig a népi használati tár­gyakat bemutató kiállítást nyitnak meg Kecskeméten, a városi művelődési ház­ban. Mint említettük is, a nép­zenei találkozó augusztus 21-én kezdődik, pontosab­ban 20-án este nyolc óra­kor, amikoris a városi ta­nács erkélyéről tárogató­zene köszönti a kecskemé­tieket, nyitányként a követ­kező napok gazdag esemé­nyeinek. Huszonegyedikén délelőtt 10 órakor a me­gyei tanács dísztermében tudományos tanácskozás kezdődik; A népzene ma összefoglaló címmel. Az elő­adások, amelyeket neves zeneszerzők, néprajzkuta­tók, tudósok, főiskolai taná­csok tartanak (például itt lesz Ádám Jenő zeneszerző, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Bozay Attila zene­szerző, akinek műveit a Ko- dály-saeminárium kereté­ben már hallhattuk, Csoóri Sándor költő, ár. Lükő Gábor a Néprajzi Múzeum igazgatója stb.) két kérdés köré csoportosulnak. Elő­ször is a népzene és a kö­zönség kapcsolatának elem­zése lesz a téma, majd an­nak elemzésére kerül sor, hogy a népi hagyományok mit nyújtanak a ma embe­rének, s ezen belül is az alkotóknak. Az első nap estéjén — augusztus 21-én — a talál­kozó résztvevői megko­szorúzzák a vasútállomás épületén elhelyezett Kodály- emléktáblát. A további két nap alatt a népzenészek, néptáncosok, énekesek ösz- szesen hat helyen tartanak előalást. Adnak műsort. Így téttbek . Közöti a fehértói úttörőtáborban, Matkón, a kecskeméti művelődési ház­ban. A legnagyobb szabá­sú rendezvény 23-án este zajlik le a Katona József Színházban, itt kerül sora legjobbak díjazására is. Érdekessége lesz az idei népzenei találkozónak, hogy mintegy 150 részvevővel rendezik meg, de Ígéretet tett a szereplésre két úgy­nevezett parasztkórus is, továbbá különböző együtte-; sek. így például a jánoshal­mi Keszthelyi Pál által irányított együttes, amely már a televízióban is be­mutatkozott furulya, citera és köcsögbőgő játékával. Ugyancsak kuriózumként említjük, hogy a tiszaúj- falui Bársony Mihály te­kerőlantos, a népművészet mestere családostól lép fel a műsorban. A rádió ez idő alatt 22-én és 23-án egyenes adásban sugároz műsort a kecske­méti népzenei találkozóról. Az esemény egy részót a televízió is „fölveszi” és később bemutatja. G. S. Finis az aratásban Finiséhez érkezett a ga­bona-betakarítás. A hét vé­gére a kalászos területnek több mint hetven százaléka szabadul fel, s amennyiben továbbra is folyamatosan tudnak dolgozni a gépek, tíz nap múlva befejeződik az aratás. A nyár-elején ki­tűnő termést ígérő búza­táblákon lassan telnek a zsákok. A változékony idő­járás, a gyakori esőzés kö­vetkeztében csökkent a ho­zam. Holdanként majdnem két mázsányi veszteséget írnak az időjárás számlájá­ra. A „ráncos” töppedt ga­bonaszemek minősége szab­ványon aluli. Az aratás csúcsidényét jelzi az is, hogy a gabona­átvevő telepeken élénk a forgalom: naponta több mint ötszáz vagon termény érkezik a nagyüzemi gaz­daságokból. Eddig ötezer vagon kenyérnek való ke­rült a központi raktárakba. (3. oldal) Művelődés, irodalom, művészet (6. és 7. oldal) (9. oldal) Hédit Bugac-puszta Idegenforgalmi mérleg félidőben KÖRÖSI KONZERV Válogatás, hámozás,mag- talanítás... Az első mun­kafolyamatokat kézi erővel végzik a Kiskőrösi Konzerv­gyárban Júliusi hónappal lezárult az idegenforgalmi idény ez évi félideje. Nem véletlen tehát a gyors mérlegké­szítés, a múlt év azonos időszakával, sőt az egész évvel való összehasonlítás a Bács-Kiskun megyei Ide­genforgalmi Hivatalban. S az eredmény? Máris csaknem annyi kül­honi vendéget fogadott Bu- gac-puszta mint ahányat ta­valy egész évben. Míg 1969- ben 210 turistacsoporttal 11 600, zömmel a nyugati országokból érkezett ven­dég látogatott Bugacra, ad­dig tegnapelőtt, július 31- én a 220. ilyen csoportot köszönthettünk a megyé­ben. E csoportok közül hetven — egyenként mintegy száz személlyel — Svájcból, il­letve a Német Szövetségi Köztársaságból érkeztek a MALÉV, s az IBUSZ uta­zási irodák szervezésében. A fennmaradó százötven ki­sebb turistacsoport tag­jaiban meglehetősen sok ország képviselőit üdvö­Üvegben a sárgabarack. Á szállítás, a mozgatás kon­ténerszerű blokkokban történik^ Milyen magas a cukortartalom? Markó Zsuzsa la­boráns a készáruból vett mintákat ellenőrzi. (Kovács János felvételei) zölhettük. Hiszen voltak közöttük osztrákok, ameri­kaiak, olaszok, finnek, csehszlovákok, franciák, hollandok, angolok és így tovább. A látogatók száma pedig együttvéve július végéig elérte a tízezret. S hogy emlékezetes él­ményt nyújtott számukra az egy-egy napos kecskemé­ti bugac-pusztai' program, az Idegenforgakni Hivatal­hoz érkezett ^kámos, me­leghangú levél tanúsítja. Köszönetek a romantikus látványosságért, a vendég­látásért, s nem egyszer há­lálkodó sorok a kecskeméti fogadásért, amely — több levél tanúsága szerint is — nagyszerű szolgálatot tesz a békeszerető népek ba­rátsága ügyének. Ehelyütt említésre kí­vánkozik: nagyon tisztelet­re méltó a módszer, aho­gyan a Bugacra utazó kül­földieket a kecskeméti vá­rosi tanácsház dísztermé­ben fogadják. Nemcsak külsőségekben — minden vendég számára virágcso­kor, népviseletet ábrázoló képeslapok, kupica pálin­ka — hanem tartalmában is. A városi tanács vb-ve- zetői — s köztük nem utol­só sorban a fogadásokban j igazi mester Fehér Sándor | vb-elnökhelyettes — ugyan- j is sokrétű elfoglaltságuk I mellett is szakítanak időt ! a vendégek köszöntésére, a | megye életének villanás- | nyi bemutatására, a népek I közötti barátság szálainak szövögetésére. Nem vélet­len tehát, hogy a turista- csoportok tagjai már fel­melegedett szívvel, vidáman énekelve folytatják útjukat Kecskemétről Bugacra. Végül hadd említsük meg, milyen kilátásokkal kecsegtet az idegenforgalom a soronkövetkező három hó­napban : október végéig még mintegy hatvan svájci csoport érkezik Kecskemét­re, illetve Bugacra. Emel­lett csaknem ötven kisebb létszámú csoport érkezését jelezte a három szervező iroda: az IBUSZ, az EX­PRESS és a COOPTURIST. Ezzel minden remény meg­van rá, hogy az idén vendég­hódításával rekordot állít fel Bugac-puszta. Bízzunk j abban, hogy jövőre megdől ez a csúcs is, és talán az évek óta készülő pásztorki­állítás is megnyitja kapu­it... & í.

Next

/
Thumbnails
Contents