Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-31 / 178. szám
r 1970. Július 31. péntek B. olflal 1 Javítóvizsgázók KÉNYSZERREL nem lehet tanulni — még nyáron sem. S különösen nehéz azoknak a bukottaknak, akik egy, vagy két tárgyból javítóvizsgát tesznek ma^l augusztus végén. Alig van szomorúbb látvány, mint nyáron, erőszakkal állandóan a tankönyv mellett tartott gyerek, miközben pajtásai játszanak, strandolnak, szórakoznak. Ott ül, nézi a betűket, talán a látszat kedvéért lapoz is, de nem olvas, nem tanul, csak dacoskodik, avagy alkatától függően egynémelyikük ábrándozik a könyv felett. És ami a legbántóbb; a szülő az esetek többségében szentül azt hiszi, hogy okos dolgot csinál, amikor a szórakozástól való eltiltással, szakadatlan tanulással bünteti gyerekét. S ha mégsem sikerül a javítóvizsga, meggyőződésévé válik, hogy buta, vagy konok gyereke van. Pedig az év végi bukás sem váratlanul, előzmények nélkül következett be, mint ahogyan a sikertelen javítóvizsga is szinte előre kiszámítható. A szülő év közben nem vette komoly figyelmeztetésnek az intőket, és az egyéb ellenőrzőbeli bejegyzéseket, s a következmény egy-két elégtelen lett. I A TANULMÁNYI sikertelenségek általában abból következnek, hogy a gyerek taem tud, s nem akar tanulni. Ezért nem ismerheti meg a tudás, a siker ízét sem. Kézenfekvő tehát, hogy a legfontosabb feladat, hogy a diákot rávezessék — mégpedig lépésről lépésre a tanulás jó módszereire, arra, hogy nem a magolás szükséges, hanem a fogalmak, az alapvető szabályok és tények ismerete, valamint az összefüggések felismerése és megértése. Ha a gyerek rájön a tananyag belső logikájára, egyben megleli annak szépségéit is. Ez pedig már fél siker. De minderre rá kell vezetni őket, tehát segítségre szorulnak, s ki segítse őket? A legtöbb iskolában a nyár meghatározott napjain korrepetálásokat tartanak a javító vizsgásoknak a pedagógusok, s ezt a fajta támogatást ajánlatos mindenképpen igénybe venni. Ám nemcsak szakképzett nevelő segíthet, hanem a szülő is, a nagyobb testvér is, vagyegy- egy okosabb osztálytárs is. A legfontosabb az, hogy lehetőleg ne idegenítsék el még jobban a tanulástól a gyereket, sőt a körülményekhez képest próbálják még vonzóbbá tenni számára. EZÉRT NEM JÓ, ha állandóan a tankönyv mellé ültetik a bukott diákot. Nyáron a javítóvizsgázóknak is pihenniük kell, különös tekintettel arra, hogy nekik valószínűleg a jövő tanév sem lesz túlságosan könnyű. Leghelyesebb, ha a tanulásra állandó időpontokat jelölnek meg a javító- vizsgára készülő gyerekeknek, hogy azokon túl ők is gondtalanul, zavartalanul szórakozhassanak, játszhassanak, élvezhessék a vakációt. Egyébként a Javítóvizsgák augusztus végén lesznek. Ha a tanévzárón nem közölték pontos idejét, akkor az iskola hirdetőtábláján kapnak tájékoztatást róla az érdekeltek. A gyerekek ugyanabban az iskolában javítóznák, ahová jártak, kivéve, ha a szülők más helységbe költöztek. A vizsgára előzetes jelentkezés nélkül, bizonyítványnyal kötelesek megjelenni az egy, vagy két tárgyból bukottak. A tanköteles kort túlhaladottaknak azonban két nappal előbb be kell jelenteniük az iskolába azt a szándékukat, hogy javítóvizsgázni szeretnének; s egyben le kell adniok bizonyítványukat is. T. Ü (78) Kloss jól ismerte a fiúkat Tudta, hogy Romka biztosan vállalja a kockázatot, s arra is számított, hogy Annáért a másik kettő is vállalkozik az akcióra. Ha így lesz, akkor elmennek Margó lakására, hogy Annával beszéljenek, onnét ki az utcára, hogy megmentsék a lányt — Nem volna szabad kockáztatni — gondolta Kloss, r— de ha beletörődnénk Anna elvesztésébe, egyszerűen bűnként cipelnénk magunkban a halálát valamennyien. Romek éppen a fegyverét tisztította, amikor belépett. rA másik kettő valamiről suttogott. Felugrottak, amint Hloss belépett, aztán türelmesen végighallgatták. Alig negyedóra múlva már Margó lakásán voltak, yárakoztak, de a telefon csak néma maradt Kloss lehúnyt szemmel ült a heverőn, s maga elé képzelte Annát, amint tehetetlenül rója az utcákat, várva a kedvező alkalmat a telefonálásra. Romek csőre töltött fegyverrel az ablaknál állt. Negyedórák múltak el szótlan tétlenségben, s már azt hitték, minden hiába, amikor végre megszólalt a teletőn. Kloss felkapta, s amikor Anna hangját hallotta, azonnal beszélni kezdett: — Figyelj jól. Negyedóra múlva az átjárós háznál... Anna lecsapta a kagylót, még mielőtt bemondhatta volna az utcanevet. * Ruppert ivott. Megnézte az üveget, alig lötyögött már az alján. Ájult részegséggel a padlóra csúsztatta az üveget, az elgurult, s a zongora lábánál megállt. Eszeveszetten ütötte a billentyűket. Időközönként felordított, Ilzát kereste, aki már legalább másfél órája elment, nem is mondta, hogy hóvá. Ruppert így is tudta. A generálishoz ment, hogy szóljon az érdekében. Ruppert tudta, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. , Ogyefogyottan lógott a zongoraszéken, amikor mefa Petőfi a szovjet emberek szívében 121 éve esett el a harc mezőn Petőfi Sándor. Erre megragadóan érdekes emlékezve közöljük ezt a riportot. Egy századvégi pesti lap azt írta, hogy Petőfit nem ölték meg a csatatéren. Él, Oroszországban van. A legendákban hivő írónak igaza volt... Nem Oroszországban, hanem a Szovjetunióban én is találkoztam vele... Puskin és Lenin nyelvén mesélt a Tiszáról, a délibábos rónáról, a vi- tézkötéses táblabírók zsarnokságairól, a nép hajdani szomorú sorsáról, a dicsőséges magyar forradalomról. Igen, én láttam Petőfit a lublinói kolhozparaszt asztalán, a szkopini párttitkár könyvespolcán ... Egy diákesten „Az Alföld”-et szavalták lángolóan, hevesen, „pe- tőfiesen” és az írók házában Tyihonovék hosz- szasan tapsoltak az előadott versek után. Petőfi meleg, szerető hajlékra talált a szovjet emberek szívében. * Szemj on Bognszlávszkij, a középtermetű, ábrándos tekintetű moszkvai fiú évfolyamtársam volt. Szerette Puskin líráját, Nyekrászovot és Majakovszkij dübörgő, forradalmi sorait. Egyetemünk egyik tehetséges, fiatal költője volt Szemj on. Barátai a szünetekben gyaltra körülfogták. — Szjoma, a ;,Turista índuló’'-t, a „Diák dal”-t, a „Búcsúzó”-t.. „ — és ő mindig szívesen szavalta kedvenc verséit. Néhány nappal megismerkedésünk után a tanterem bejáratánál, Lenin szobra mellett állt Engem várt. Kezében könyvet tartott és mosolygott. — Pista, — szólt hozzám. — Ki a te szíved magyar költője? ■ — Ady, József Attüa, meg Petőfi. — Látom, nehéz választanod. Rendben vian. De én a sorrendet megfordítanám ... Beszélgetésünket a csengetés félbeszakította Nyugodt lépteivel Goloven- csenkó professzor is közeledett, hát bementünk. Előadás után Szemjon meghívott ebédre Nagy volt az öröm a családban. Kellemesen telt az idő. Ebéd után átmentünk barátom kis szobájába Az íróasztalról Szjoma gyermekarcú katona fényképe nézett rám. — Hát te voltál a háborúban is? — Voltam Pista, és nem is keveset. De most hagyjuk ezt. A könyvespolcon Pe- tőfi-köteteket pillantottam meg — Ez a legújabb Pe- tőfl-kincsem — mutatott az egyik kötetre. A csinos külsejű könyv Hidas Antal gazdagon illusztrált Petőfi-életrajza volt — Petőfi rés ismerősöm, harcostársam — mondta orosz barátom és vállamra tette kezét Ott harcolt az én szakaszomban, de talán más szakaszokban, századokban, ez- redekben is... Szemjon elmerengett és én megértettem, hogy gondolatban bebarangolja a véres harcmezőket... — Kegyetlen, zimankós tél volt. Belorusszia földje lángokban állt Egymást érték a német páncélosok támadásai. Hetekig nem kaptunk levelet, könyvet, folyóiratot... Végre megjött a posta, amely kedves ajándékot hozott nekünk. Mit gondolsz, mit? Három kis füzetet. Címlapjukon idegen hangzású név: Petőfi. Alig tizenöt—húsz vers volt bennük, a költő németellenes, szabadság- harcos verset A három füzet kézről-kézre járt és mire a posta ismét hozót ebből a kiadványból, a harcosok már könyv nélkül szavalták — ahogyan emlegetni szerették — „Petőfi elvtáns- lángoló verseit. k_l Másodszor SzergeJ Ivánov lublinói kolhozparasztnál találkoztam Petőfivel. 1951 telén, félévi vizsgák után egyik barátom meghívására a Moszkva melletti Lubli- nóba utaztam. Lublinó szép helység, valóságos üdülőhely. Szásával még aznap bejártuk minden zegét- zugát Tetszett a gondosan épített, emeletes elemi iskola, a Gorkij nevét viselő klub, tetszettek a csinos lakóházak és a hársfákkal szegélyezett utcák. Szása édesanyja már várt a jó ízű vacsorával, amikor hazamentünk. A szamovár is zubogott már. Miután jóllaktunk, négy—öt pohár teát is belémtukmáltak. Szása mosolygott Csak ő tudta, hogy a külföldiek mértékkel isszák a teát Másnap egy ötven érv körüli harcsabajúszú bácsi jött Szásáékhoz. Szer- gej Ivánov, amint később megtudtam, élmunkás brigádvezető volt, és nagyon szerették a dolgozzák. — Szóval maga magyar és itt tanul nálunk — mondta a bemutatkozás alkalmával. — Ez szép dolog! Estére szívesen látom. Szása tudja, hol lakom. Este, amikor Lublinő- ban kigyúlt a fény, be is kopogtunk Szergej Ivá- novhoz. — örvendek, hogy meglátogatott, maga a második magyar, akivel találkoztam az életemben. — És ki volt az első? ■— Az első a maguk büszkesége, a nagy költő volt... Szerjozsa bácsi az asztalhoz lépett, összecsukta a kinyitott könyvet és címlapjával felém fordította. — Sándor Petőfi, a világ egyik legnagyobb költője — mondta. Aki ezer meg ezer kilométerre a hazájától már hallott néhány dicsérő szót a népéről, az megérti meghatódásomat, boldogságomat — Drága Szerjozsa bácsi, hogyan került ez a Petőfi-kötet magához? — Egyszerű dolog. Néhány héttel ezelőtt Moszkvában jártam. Nagyon szeretem a könyveket — takaros könyvgyűjteményére mutatott — Az egyik könyvesboltban a legújabb könyveket kértem. Az elárusító lány egy egész oszlopot rakott elém. Csak egy könyvet vettem. Ezt — tartotta elém Petőfi válogatott költeményeit. — Megtetszett a költő fizimiskája a címlapon — nevetett jóízűen. — Hazajöttem, belelapoztam, és higgye el, nem tudtam letenni. Végigolvastam. Aztán újra elolvastam. Akkor bejött a, szomszédom, eldicsekedtem neki, hogy milyen jó könyvet hoztam Moszkvából és menten elkérte Azóta kézről- kézre járt, szinte már az egész utca elolvasta Tegnap hozták vissza. Szerjozsa bácsi egyszerűen, de lelkesen beszélt Petőfiről és állandóan Nyekrászovhoz hasonlította Már késő volt, amikor elbúcsúztunk Szergej IvánovtóL A lublinói csendet csak a Moszkva felé dübörgő vonat zavarta meg pár pillanatra , ■Ml* I Dimitrij Fokin, egyik évfolyamtársam édesapja, a Moszkvától délre fekvő Szkopia város párttitkára volt Gyakran utazott Moszkvába és hivatalos ügyei intézése után mindig meglátogat^ ta fiát. Így ismerkedtem meg ezzel a nagyszerű emberrel. Tagbaszakadt,1 korát meghazudtolóan fürge volt összebarát-j koztunk. Amikor hatva-; nádik születésnapját ün-i nepelte — 1954 tavaszán — engem is meghívott erre a családi alkalomra.1 Nagyon örültem meghívásának. Rjázány és Rjáziszk városán utaz-; tunk át Az Oka folyótól délre szép síkság terül el. Gyönyörű nyírfaerdők! teszik változatossá a rónát Csak akkor értettem meg igazán, hogy miért énekelték meg annyiszor az orosz költők a nyírfát1 Este érkeztünk Szko- pinba. Vidéki városka, de| jelentős ipara van. Lüktet benne az élet Mikor betoppantunk á párttitkárhoz, kitárt ka-j rokkal közeledett felénk} — Üdvözöllek, fiaim; nagyon-nagyon örvendek.’ Körülültük az ünnepi asztalt Koccintottunk.1 Mindnyájan barátom édesapja egészségére ürí-; tettük poharunkat. Hosz-: szasan, barátságosan beszélgettünk. Mitya bácsi elmesélte, hogy a forradalom idején magyar vöröskatonákkal is harcolt és látta Zalka Mátét 3 hős forradalmárt is. — Jó harcosok, bátojj katonák voltak a ma-; gyarok — jegyezte meg.1 — Azóta mindig érdekelt a magyar nép. Megismerkedtem irodalmával is, már amennyire te-; hettem. Felállt és megmutatta! könyvtára magyar kincseit, majd íróasztalához lépett és kezébe vette a legújabb kiadású Petőfi kötetet: — Barátaim, öt nagy költőt szeretek a világ- irodalomban: Shakespeare-!, Goethe-t, Puskint, Majakovszkijt és Petőfit Visszaült az asztalhoz.' Ismét koccintottunk. — Mitya bácsi egészé ségére — köszöntöttem. — A te egészségedre is,1 fiam, <5 arra, hogy sok új Petőfit szüljenek a magyar anyák. * p Masnap visszautaltunk Moszkvába. Petőfi a végtelen Szovjetunió szabad rónáit járja a Kárpátoktól a Csendes-óceánig: Tallinban észt nyelven, Moszkvában oroszul, Kijevben ukránul, Tbilisziben grúz nyelven szavalják halhatatlan költeményeit. Szász István szólalt a telefon; Ijedten kapta fel, s hirtelen kiegye-; nesedett, amikor meghallotta a generális hangját: — Beszéltem Lotharral, Ruppert Gondolom, hogy tudod, mit kell tenned? Tekintettel apád emlékére, Lothar beleegyezett, hogy német tisztként intézd el ezt az ügyet Gondolom fél óra elegendő ehhez — s letette a telefont Ruppert mondhatott bármit, sírhatott a készülék felett A vonal újra csendes volt. A zongorán feküdt a pisztolytáska. Egyetlen mozdulat csak az egész — gondolta. — Megteszem, meg is teszem, de nem itt Felcsatolta a derékszíját és eltávozott a lakásból. Nem nézte merre halad. Azt akarta, hogy csak úgy ötletszerűen jöjjön el a halál órája. Anna ebben az időben éppen az egyik épület számát vizsgálta. A két köpenyes férfi már nem Is igyekezett elrejtőzni. Kicsit fásultan követték a holtfáradt lányt Anna meg már nem is akart másra gondolni, mint amit Hans mondott neki. Megtalálta a házszámot, s befordult az átjáróba. Á kapualjban Romek állt, géppisztollyal. Beljebb lökte a lányt, azután váratlan gyorsasággal játszódott le minden. Amikor az első köpenyes férfi befordult Anna után, Romek rávetette magát. Voltek elkapta Anna kezét, s a másik utca felé vonszolta, ahol egy riksa várakozott. Rövid és hosszú géppisztolysorozatok jobbról és báliról. Anna már ismét az utcán menekült. Vojtek és a többiek tűzharcba keveredtek. A járókelők pillanatok alatt eltűntek a kapualjakban. Anna szédelegve menekült. Még vagy ötven lépés, s elérte volna Klosst, aki egy fáskocsi mögött húzódott meg, de már nem volt ideje erre sem. Az utcában feltűnt Ruppert kocsija. A százados részegen, cikk- cakkban vezette kocsiját, de egyszercsak észrevette a menekülő lányt. Megrázta a fejét, kicsit kijózanodott, fékezett s a lány mellé kanyarodott. Kinyitotta a kocsi ajtaját, maga mellé rántotta a lányt, aztán gázt adott a motornak. Nagy sebességgel vágtattak el a Gestapósok mellett, Anna már beletörődött, hogy ismét visszakerül Lothar kínzókamráiba, s aléltan hevert az ülésen. Ruppert néhány kilométerrel odább fékezett. Kinyitotta újra a kocsiajtót, s rákiáltott a lányra: — Szökjél! Mentsd meg az életed! (Folytatjuk^
