Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-31 / 178. szám
6. oldal 1970. július 31. péntek Társasutazás októberben a Norvégia—Magyarország labdarúgó-mérkőzésre ■A kecskeméti IBUSZ WrxAjában ?rról tájékoztatták lapunkat, hogy az október 7-én sorra Kerülő Norvégia—Magyarország tabdarúgó-mérkőzésre 6 napos társasutazás indul. A résztvevők különrepülőgéppel mennek Oslóba. A mérkőzés megtekintésén kívül a programban szerepel városnézés, a viking hajók, a Kon-Tiki Múzeum megtekintése és egy egésznapos kirándulás a Tyri fjord környékére. Technikusok a pályaszélen? Halálos baleset Kalocsán Tragikus kimenetelű szerencsétlenség történt szerdán, a kora reggeli órákban Kalocsa belterületén. Surnyák józsefné 41 éves bedolgozó, kalocsai lakos kerékpárjával az úttesten haladva nem vette figyelembe az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát, s eléje hajtott a szabályosan közlekedő Arnold Fuszenecker Ferenc hajósi lakos vezette tehergépkocsinak. A tehergépkocsi vezetője hiába fékezett, az összeütközést nem tudta elkerülni. Surnyák Józsefné olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A rendőrség megállapítása szerint a tehergépkocsi vezetőjét a balesetért felelősség nem terheli. Kedden hajnalban egy meglehetősen szokatlan bűncselekmény elkövetése ügyében riasztották a kecskeméti rendőrkapitányság ügyeletét. V. Jánosné, aki egy szál hálóingben kért rendőri segítséget, a következőket mondta el: egy ismeretlen férfi házuk udvarén levő mellékhelyiség tetejére felmászva cserépda- tabokkal betörte a ház ablakait. Amikor férje az ablakcsörömpölésre felriadva lument a ház elé, a tetőn a tetőn álló férfi rákiáltott: „Adjatok bort és szalámit, ti piszkos csavargók!’: A rendőrjárőr a részeg férfit előállította a kapitányságra, ahol kiderült, hogy Kocsis Sándor 35 éves, büntetett előéletű üzemgazdász, Kecskemét, Szabadság tér 3. szám alatti lakos követte el a garázdaságot. őrizetbe vették, s ügyét ma gyorsított eljárással tárgyalja a járásbíróság. Ámokfutó Tiszakécskén Július 25-én délelőtt Szürgyi István 20 éves segédmunkás, Tiszakécske, Tiszabög 357. szám alatti Iákos két deci töményszeszt, négy kisfröccsöt, s két üveg sört fogyasztott eL Ilyen nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után tért haza, ahol édesanyjával élt Közös háztartásban. Az idős asszony ebéddel kínálta, de fia elutasította azt, sőt részegségében felkapta az egyik szódásüveget, s kiverte az ablakot. Az asz- szony segélykiáltásaira a szomszédasszony, T. Imré- né befutott a lakásba, de Szürgyi István nekirontott, többször megütötte. Ezután T\ Imre próbálta megfékezni a dühöngőt, de Szürgyi előrántotta zsebkését, s üldözőbe vette a menekülő T. Imrét. Az utcán kergette, míg végülis a megfélemlített ember az egyik udvarba szaladt be. Az ott lakóknak egy vödör vízzel sikerült lecsendesíteniök Szürgyit, majd lefogták,kését elvették, s értesítették a rendőrséget. Szürgyi Istvánt garázdaság elkövetése miatt előzetes letartóztatásba helyezték. G. G. A közgazdasági és szociológiai irodalom nemzetközi szóhasználata szerint „fehérgallérosok” és „kékgallérosok”, azaz műszakiak és munkások alkotják a modern ipari hadsereget. A fogalmak azonban sűrűn pontatlanok. Mint ebben az esetben is. Mert vajon e merev felosztás szerint hová sorolhatók az úgynevezett műszaki középkáderek, a technikusok? Fehérgallérosok lennének? De hiszen ezren és ezren gépek mellett állnak, termelőberendezések blokkjait irányítják, gyártósorok automatikáit kezelik. Tehát kékgallérosok? De hiszen ezren és ezren dolgoznak a gyártmány- és szerszámkészítés rajztábláinál, a technológiai osztályokon, a laboratóriumokban. Az európai szocialista országokban a gyorsított ütemű iparosítás követelményeinek megfelelően az ötvenes években rendkívüli arányú volt a műszakiak létszámának növekedése: mindenütt meghaladta a tíz százalékot, s voltak esztendők, amikor 15—16 százalékot tett ki. ' I A hatvanas években foko-1 zatosan lelassult a növekedés üteme; hat-hét százalékra csökkent A Jelzések és számítások szerint a hetvenes években a műszakiak I éyi átlagos létszámemelke- | dése öt-hat százalék között stabilizálódik. Az első lépést, a létszám gyors és nagyarányú növelését tehát követnie kell a másodiknak; a szellemi kapacitások jobb kihasználá-! sának, a hatékonyság, úgy] is mondhatjuk: a szellemi munka termelékenysége emelésének. Tíz esztendő alatt, 1957 és 1967 között az állami iparban dolgozó mérnökök és technikusok száma több, mint megkétszereződött. 1960-ban 95 ezer, 1969-ben 140 ezer műszaki dplgozott az állami iparban. Hatalmas műszaki-szellemi potenciállal rendelkező sereg! Valóban az? Sok a panasz, a kételkedés, az elkeseredés. Technikusi oklevéllel a zsebemben sima munkás vagyok; hiába végeztem el a technikumot, a szövetkezet vezetősége egyszerű állattenyésztőként foglalkoztat; technikusként egyszerű ügyintéző munkakörét töltetik be velem — az ilyen és hasonló kifakadások mindennaposak. Talonba tettek bennünket — mondta rezignáltan valaki, találóan tömörítve a technikusokban lappangó érzéseket és gondolatokat. Igazat mondott? A technikumi hallgatók és végzett technikusok serege igencsak hullámzó volt hosszú éveken át. Az 1960/61-es tanévben — egészen precízen — 99 990 technikumi hallgató volt. Az 1965/66-os tanévben 157 600, 1967/68-ban 115 700, az 1968/69-es tanévben — 89 ezer... Még szembetűnőbb az emberi sorsokat is sodró hullámzás, ha á köz- gazdasági technikumok hallgatóinak számát nézzük; az 1965—66-os tanévben 54 ezer, 1967/68-ban 33 ezer, 1968/69-ben 17 ezer... Az 1967/68-as tanévben 28 600-an végezték el az ipari, mezőgazdasági és közgazdasági technikumok valamelyik szakát. Ennyien végeztek, s hányán kerültek talonba? s ha oda kerültek, miért? A szakképzés és a gazdasági hatékonyság összefüggései csak bonyolult matematikai módszerekkel mutathatók ki precízen, de á napi tapasztalatok is elegendőek ahhoz, hogy megállapíthassuk: az optimumhoz utat kereső, tehát törvényszerűen sok bizonytalansággal is járó tervezés sajátos ellentmondások megteremtője lett Az optimum a népgazdasági szükséglet, a vállalati igények, s a képzés egybeesése. Az útkeresés: a technikumok és a hallgatók számának gyors növelése, majd csökkentése, a túlspecializáció létrehozása, majd rohamléptű újraélesztése. (Az 1061/62-es tanévben 17 felsőfokú technikum működött, 1325 hallgatóval. Az 1968/69-es tanévben a felsőfokú technikumok száma 45, a hallgatóké 19 124 volt.) Az ellentmondások: a gyárak, vállalatok szakember- hiányra panaszkodnak, a technikusok tömege arra, hogy nem képzettségüknek megfelelő munkát végeznek ... a termelőhelyeken csökkentik a segéderők számát, s a technikusok, mérnökök adminisztrálgatásra, ügyintézésre kényszerülnek ... I Azok a reformelvek, melyek a közép- és felsőfokú szakképzést is új alapokra helyezték, helyesek, ésszerűek, de ma még csak részben érvényesülnek. ] Megvalósításuk, valamint I az iparban végbemenő vál- ' tozások keltik azt a látsza- j tot, mintha a technikusokat ] pályaszélre állították volna. Holott arról van szó. hogy: ■ jobban képzett emberekre, a specializációt már a munkahelyen megszerzőkre van szükség; a vállalatokon belül végre gazdálkodni kellene a szakképzett munkaerővel, gazdálkodni, a szó szoros értelmében. A kor ritmusa: a felsőfokú oktatásban 12 349 volt a műszaki hallgatók száma az 1960/61-es tanévben, a : múlt esztendőben már 30 276. Az 1960—68 közötti időszakban évente átlago- san 3,9 százalékkal nőtt a műszakiak száma, de pél- ! dául a műszeriparban 7,7 a j vegyiparban 7,4 volt ez a mutató. A legtöbb műsza- j kit a gépek és gépi beren- ! dezések gyártásában, s a ■ közlekedési eszközök ter- ! melésében foglalkoztatják, j Nem a mennyiséggel, s j még csak nem is az agaza■ tok közötti megoszlással I van tehát a baj, hanem az 1 alacsony hatékonysággal. ' Azzal, hogy a társadalom által a kép- i zés formájában beinvesztált tőke nem, vagy rossz hatásfokkal kamatozik. A másutt meglevő eszkö- ' zök, eljárások „újra-megol- datása”, a bel- és külföldi kooperáció elégtelensége, a j termelőberendezések el-1 I avultsága — kiragadott j 1 okok, de rávilágítanak,1 1 miért fontos a pályaszélre ] állított szellemi erők gyors 1 aktivizálása. A szakképzettek számát tekintve hazánknál jóval fejlettebb tőkés országokkal is fölvesz- szük a versenyt. Most már annak az ideje jött el, hogy ez a termelési eredményeken, a termelékenységen, a műszaki színvonalon is szembetűnőbben mérhető legyen. M. O. fl kiküldött megjelent... Kiküldte egyik dolgozóját Felsöszentivánra a Kiskun- halasi Fa- és Építőipari Ktsz, azzal az utasítással, hogy végezze el a szükséges javításokat a község moziján. Az illető első útja azonban nem a mozihoz, hanem a tanácselnökhöz vezetett. Felmutatta a kiküldetési rendelvényt, s igazolást kért arról, hogy megjelent a községben. A tanácselnök, némi csodálkozó íejcsóválás után, megadta az igazolást, pecséttel és aláírással. A ktsz embere illedelmesen megköszönte és távozott. Hozzáláthatott munkájához a vetítőterem tájékán. Az eset több szempontból is elgondolkoztató. A kisipari szövetkezet főkönyvelősége minden bizonnyal nagy súlyt helyez arra, hogy alkalmazottainak „kintléte** hatóságilag is megerősítést nyerjen, enélkül a felmerülő kiadások — napidíj, úti- és szállásköltség — élsz*’■» számíthat a dolgozó. Ebből pedig nyilvánvalóan kitűnik, hogy a kiküldött minden körülmények között igyekszik megszerezni az igazolást. Tegyük fel — és e feltevés még a realitás határain belül van —, hogy a ktsz alkalmazottjának a községtől nyolc kilométerre levő tsz- majorban van dolga. Nyugodtan meglehetne anélkül, hogy a községbe betenné a lábát. De, megszerzendő az igazolást, be kell a faluba kutyagolnia, mert éppen nem akad jármű. Visszafelé úgyszintén. A napi munka dö- nek több mint a fele eltelt, s a gyaloglástól holtfáradt dolgozó még ki sem csomagolta a szerszámait. De legalább igazolták, hogy megjelent a községben. Mert az is könnyen előfordulhat, hogy nem igazolják. Egyszerűen azért, mert az adminisztrátoron kívül más nem található benn a tanácsházán. Kíváncsiak volnánk, ilyen esetben a ktsz főkönyvelősége miként győződik meg a dolgozó ottlétéről. Es különös dolog ez a tanácsi igazolás azért is, mert csupán azt dokumentálhatja, hogy iksz-ipszilon ekkor és ekkor megjelent a tanácsházán, ám hatóságilag képtelenség figyelemmel kísérni, hogy utána a dolgozó csakugyan a munkahelyére indult-e, vagy pedig felkereste a községben lakó nőismerősét és ott ugyebár... Ha már egyszer reális feltevésekről is szót ejtünk. S ezt a főkönyvelőség minden bizonnyal számításon kívül hagyta. Mert a bürokrácia lélektanához tartozik, hogy az emberrel szemben végképp bizalmatlan, de vakon hisz a pecsétes papírnak. Nem valószínű, hogy a ktsz főkönyvelőségében felmerült a hatósági igazolásnál sokkal célravezetőbb módszer gondolata. Azt is eláruljuk, nem egészen új dologról van szó, így újítási díj iránt sem támasztunk igényt. Véleményünk szerint a főkönyvelőségnek csupán arról kell meggyőződnie, hogy a kiküldött elvégeztc-e a rábízott feladatot. Mert, ha elvégezte, akkor nemcsak feltehető, de egészen bizonyos, hogy járt is ott. Ha meg nem végezte el, akkor mire való az igazolás? Lám, ilyen egyszerű ez. Azaz, ilyen egyszerű volna.. • •—ni —el. Egy embert hiába vártak haza.;. Délután öt—hat között Jár az idő. A fülledt nap után jólesik a séta itt, a kecskeméti vasúikért hűvö- tében. A vonathoz és vonattól igyekvők arcán a napi munka utáni feloldódás élénksége, vagy ernyedtsége. Aki már a családnál, gyerekeknél, a vacsora illatánál, a fr’ss szagú kiskertnél jár gondolatában, szaporábban lépdel. A ráérőb- hek andaloenak, nagyhangú» frérsalógnak, behúnyják a nemüket, amíKor arcukba hirtelen vág a még mindig erős napfény a lombok nagyobb résein. Az állomás irányába tartok. Egyszerre hökkent kíváncsiságot pillantok meg a Velem szemközt jövők tekintetén. A szájak is valami önkéntelen megjegyzést rebegnek. — Valami történt a sarkon! Visszafordulok. Csakugyan. A Rákóczi út és a Bethlen körút kereszteződésének valamennyi járdaszegélyén ember ember hátán. Futok a többiekkel. A sűrű csoportok tarkasága mögül mentőautó fehérük. Biztosan baleset! Odaérünk. A mentőkocsiba beszállni készül már a sofőr kísérője. Valaki odaszól. A hang közvetlenségéből érződik, ismerős lehet. — Futószalagban csinálják, ugye? — Sajnos — csukja be amaz az ajtót. A gépkocsi nekiiramodik. Középen, a terelősziget végénél alaposan összegyűrődött kerékpár, kicsit idébb ócska bőraktatáska, még errébb mintha zakóféle lenne összehajtogatva.. És közöttük vértócsa... Előttünk, „orral” Nagykőrös irányában, a Bethlen körút hosszában tehergépkocsi áll, egytengelyes utánfutóval összekapcsoltam Hosszú vasrúd az összekötő az autó „eleje” és az utánfutó tengelye között. Nagyjából számolok; lehetünk legkevesebb százan nézelődők. A vész furcsán vonzza az embereket. A baleset már megtörtént, a sebesülttel elszáguldott a mentő, de az a pár eszköz ott az út közepén, s a sötét csillogású vér itt tart minket, bámészkodókat. Fehér tányérsapkás rendőr tárcsával irányítja el a forgalmat; autósok, motorosok az állomás felé kanyarodnak el. Az arról jövők lestoppolnak járműveikkel... Mindeki lassít, lépésben halad. Nemcsak azért, mert a rendőr, a tömeg itt van. A vezetők fegyelmezett mozdulataiban most van valami szorongóan óvatos. A személygépkocsikból útitárs, feleség, család néz kifelé titkolatlan riadtsággal. A családfő, a vezető nem mutathatja érzéseit. Roppant éberen kormányozza gépét... A motorosok kicsit oldaltabb fordítják sisakos fejüket, s mintha most súlya volna pillantásuknak, ahogy komor vigyázattal elkanyarodnak arról... Ö, csak mindig ilyen komolyan vennénk a „közlekedést” gépkocsizók, motorosok, gyalogosok! Zsong a sok néző, de csak megilletődött halksággal. Egy drabális, kreolbarna, sötét inges atyafi hangosabb másoknál. — Az öreg ott volt a terelősziget végén, amikor az utánfutó rúdja elsodorta ... Alá azoknak a marha nagy kerekeknek. Itt ment át rajta — mutatja hátul a nyaka alatt a két lapockája közt... Látva, hogy ő a központ, kis időközökben megismétü. — Láttam.. .Az öreg ott volt... — kezdi, és mikor az ember harmadszor hallja, észreveszi, hogy egy-egy picit mindig máshogy mondja. „Mellette áüt...” — „amikor odaért”... — — „ott volt” — „rajta állt” Ez már a szemtanúk pszichológiája. — Most nincs több időm, — mondja fontoskodva — mondják meg az őrmesternek, hogy majd visszajövök ... — Miért nem megy oda? Honnan tudja az őrmester, hogy maga „majd jön, és hogy kicsoda”? A tagbaszakadt valaki lehajtja fejét, s megy a dolgára ... Újabb fehérsapkás rendőr. Mérőszalaggal áll neki az út szélességének... ... Egy embert hiába várnak odahaza... A rendőrségi jelentésből: Július 20-án 17 óra 50 perckor, Kecskeméten, a Rákóczi út és a Bethlen körút kereszteződésében Hanga János szolnoki lakos az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt tehergépkocsijával, amely egytengelyes utánfutót vontatott, a Rákóczi útról a Bethlen körútra balra, nagy ívben kívánt kikanyarodni. Tekintettel a szerelvény hosszára, s a derékszögű útkereszteződésre, a felezővonaltól jobbra lehúzódva kanyarodott. A szerelvény utánfutójának kereke már a Bethlen körúton levő terelőszigettel egy- vonalban volt, amikor — kerékpárján ugyancsak a Rákóczi útról jövet, színién a körútra balra kanyarodva akart elhaladni — balról — a gépkocsi mellett Csertő Dániel Kecskemét-Balló- szögi lakos. Eközben a terelősziget és a tehergépkocsi utánfutója közé szorult, s az utánfutónak ütközött.. 8 napon túl gyógyuló bordatöréssel és fejsérüléssel szállították kórházba. ... Egy embert aznap hiába vártak haza... Tóth István
