Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
1970. Július 24. péntek ' 5. oldal F oly óiratszemle KORTÁRS Az utóbbi időben tartalmilag egyre javuló folyóiratban jelenleg is több, figyelmet érdemlő írással találkozik az olvasó. íme néhány kiragadott példa: Veres Péter levele Fábry Zoltánhoz,, Simon István neki’ológjá ugyancsak Fáb- ryról, Féja Géza tanulmány Bulgakovról, a nagy szovjet íróról, akinek nemrég jelent meg nálunk posztumusz regénye: A Mester és Margarita. Féja érdekesen és nagy körültekintéssel elemzi a remekmű születésének körülményeit. A Kortárs júliusi számában olvasható Hegedűs András szociológiai tanulmánya: A bürokratizmus, mint a szakigazgatás szociálpatológiája. A szerző adatokkal és tényekkel bizonyítja, hogy a bürokratizmus korunk egyik leg- veszedelmes társadalmi betegsége. Az egyetlen mai magyar- országi folyóirat, amelynek szerkesztői nem alkalmazzák a számok összeállításakor a rovatolást. (Az újvidéki Híd is ilyen). így meglehetősen nehezen áttekinthető egy-egy szám jellege. A dunántúli folyóirat új száma a portrékban vagy a portré jellegű írásokban gazdag. Takáts Gyula Mar- tyn Ferenc iestőművészről (akiről a napokban írt méltatást lapunkban Szekér Endre), Bata Imre kritiJELENKOR kus Weöres Sándorról, Ig- nácz Rózsa Szabó Lőrincről ír színesen, érdekesen. Bata Imre érthetően és elmélyülten kutatja Weöres költészetének filozófiai gyökereit, híven követi nyomon a költő átváltozásait, sokarcúságát- Bertha Bulcsú Galambo- si Lászlóval készített interjút. írása szemléletes és lenyűgöző erejű. Nagy segítséget nyújt az olvasónak ahhoz, hogy Galambo- si költészetét jobban megismerjük és megértsük. Szombaton Anna-bál A hagyományos Anna- bál időpontjának közeledte tartja lázban Balatonfüred vendégseregét. A szombati — sorrendben 145. — Anna- bál iránt az idén is világszerte nagy az érdeklődés. A bál zavartalansága miatt az idén csak korlátozott számban, összesen 400 belépőjegyet adnak ki. Előnyben részesítették a tengerentúli országokból érkező első bálos lányok kérelmét. A Balaton 200 ezer főnyi vendégseregéből csak kevesen jutnak el a füredi bálra, ezért a tó partján minden reprezentatív étteremben és szórakozóhelyen műsoros Anna-bált rendeznek. Száz éves a bajai tanítóképző intézet Előkészületek az októberi ünnepségekre ALFÖLD 'A Debrecenben megjelenő folyóirat új száma sok helyet szentel Remenyik Zsigmond emlékének, születése hetvenedik évfordulója alkalmából. A szépirodalmi anyag között olvastuk a mostanában keveset publikáló Erdélyi József három szép versét, melyek — a költőre annyira jellemzően — a népdalok tisztaságára emlékeztetnek. Számunkra külön érdekessége a júliusi Alföldnek, hogy Juhászfia Ferenc Bukott diplomások Rímmel Raffal Sarolta drá- 'máiról ír elismeréssel, dí- csérően. Reméljük, az egyre szaporodó értő és elismerő kritikák arra biztatják a szerzőt, hogy újabb dráma írásába fogjon, illetve befejezze félig kész darabját. V. M. II rendőrség a Dunán A könnyelműség az idén is már több halálos áldozatot követelt a Dunán. A vízirendőrök állandóan ellenőrzik a hajókat, csónakokat, figyelmeztetik a tilosban fürdőzőlket és ha szükséges, eljárást indítanak ellenük. Képünkön: Kiemelik a Dunából a tilosban fürdőző fiatalembert. »TI (MTI fotó —■ Wiedmann Endre felvétele) A százéves jubileum ritka évforduló. Ilyen ünnephez érkezett el a Bajai Tanítóképző Intézet, amelyet 1870-ben Eötvös József, ak_ kori kultuszminiszter rendélete hívott életre. Most, mielőtt az előkészületekről, a háromnapos programról beszélnénk, szóljunk néhány szót arról, milyen is most az intézet Hatvan pedagógus évente A kényelmesen berendezett igazgatói szobában ülünk, hatalmas bőrfotelokban. Borsodi István igazgatóhelyettes és Szepés Bajos tanár még kavargat- ja a kávét, de már egymást felváltva sorolják is az intézet „személyi adatait". Kiderül ezekből a számokból, hogy az állam nem sajnálta a pénzt, a fáradtságot, s amire szükség van, azt mindet megkapják a bajaiak, az intézet. Az utóbbi tíz esztendőben például közel 12 millió forintot költöttek az épület felújítására, a központi fűtés bevezetésére, berendezésekre. — A három évfolyamon évenként 180 tanuló foglal helyet a padokban. Minden évzárón hatvan új pedagógusnak nyújtjuk át az oklevelet, s ez körülbelül annyit jelent, hogy a fél megyét ellátjuk általános iskolai tanerővel — tájékoztat Borsodi elvtárs. — Most vezetjük majd. be a levelező oktatást, mert bármennyire is fáradozunk, kevés a pedagógus — ez közismert gond. — Itt gyakorlati képzésben is részesülnek a leendő pedagógusok, éppen (72) Ruppertnek tulajdonképpen szerencséje volt. Lothar ugyanis már az első percekben elhatározta, hogy falhoz állítja, lelövi, mint egy kutyát, de Benita von Henning eltűnésének hírére egyszerűen csak kirúgta Ruppertet. Lothar azonnal és teljes energiájával a Benita- ügyre állt. Professzor Henning már Berlinnek is jelentette lánya eltűnését, de Lothar még órák múlva is érthetetlenül állt az ügy előtt. Két tucatra való embert kihallgatott már, mégis képtelen volt akárcsak halvány sejtést is kicsiholni az agyából, miként tűnt el Benita. Az őr, aki a kapuban állt, eskü alatt vallotta, hogy Benita von Henning körülbelül este 11.30-kor hazatért. A váltás valamennyi tagja esküdött, hogy őrségük alatt senki sem hagyta el a villát, s oda senki sem lépett be. Csak Henning professzor kora reggeli hazatérése volt egy újabb időpont, de ez sem nyújtott semmiféle támpontot. Hogyan történhetett? Miféle csodával határos módon tűnt el a villából Benita von Henning? És hol lehet? Ki lopta el? Ha pedig ellopták, hogyan kerülhette el pz őrség figyelmét? Lothar agyában az a lehetőség its megfordult, hogy valamennyi őrszem az ellánállási szervezet tagja, de elhesegette ezt a gondolatot, hiszen akiket „a Henning villához beosztanak, azokat ő maga válogatta ki már évekkel ezelőtt azzal a céllal, hogy minden eshetőségre felkészülve, legyen egy száz százalékig megbízható testőrgárdája. Ugyanezeket az érveket mondta el néhány órával később a Gruppenführernek, aki sürgősen magához rendelte. A Gruppenführer szinte jeges tekintettel fogadta. Fel sem emelkedett borszékéből, s nem intett neki, hogy üljön le. Lothar pontosan úgy állt most főnöke előtt, mint ma reggel Rupert állt előtte. Latolgatta. hogy főbelövik-e, vagy csupán csak a keleti frontra küldik Benita eltűnése miatt. — Mindent megtettem, amit lehetett, herr Gruppenführer! — vágta össze bokáit Lothar. — Mindent, amire maga képes, igaz? —■ kérdezte gúnyosan a főnöke. — Ezek szerint holnap akár engem is ellophatnak Varsóban, amíg magára van bízva a személyes védelem. Nyugodjék meg, Lothar! Maga semmit sem tett, s ha a Henning lány két nap alatt nem került elő, nem szeretnék a maga bőrében lenni. Remélem megértett? Egyébként mit tud maga úgy általában Benita von Henningről? — Jelentem, hogy a politikai tagozat elvégzése óta a mi ügynökünk. — Kimehetett-e észrevétlenül a villából? Lothar bizonytalankodott. Elméletben fennállhatott ilyen lehetőség, hiszen eltűnt. De hogyan, milyen körülmények között tehette meg? És miért? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy Benita nemcsak a Gesta- pónak dolgozott, hanem az ellenségnek is? Nem, ezt ki kell zárni... A Gruppenführer felállt: — Elhanyagolta az ügyet, herr Lothar. Nem vette figyelembe, hogy Henning és leánya hallatlan fontosak a Birodalomnak. Kíváncsi vagyok, milyen elképzelései vannak Henning személyes védelmének megerősítésére, s milyen biztosítékai arra vonatkozóan, hogy a Henning-tervek nem kerülnek az ellenség kezébe? Lothar további kiabálásra volt felkészülve, így meglepte a Gruppenführer szinte tanácskozóan csendes hangja. Aztán rádöbbent, hogy ebből a hangnem- f változásból még semmi jót nem olvashat ki saját sorsát illetően. Néhány percnyi tűnődés után a Gruppenführer végre ismét megszólalt, s utasította Lothart, hogy mindenkit hallgasson ki, akinek bármilyen köze is volt, van, vagy lehet Henningékhez. — Természetesen Kloss főhadnagyot se hagyja ki a sorból — mondta a csoportfőnök. ■— Kloss ugyanis az utóbbi időben túlságosan nagy érdeklődéssel forgott Benita körül. Lothar már úgy érezte, hogy megúszta ennyivel, amikor búcsúzásképpen a Grüppenführer még beleszúrt egy tüskét önérzetébe: — El ne feledjem megmondani: egetverő baklövésnek tartom, hogy letartóztatta azt a lengyel lányt, Lothar! Egészen meg vagyok döbbenve, hiszen kezdők ostobaságait halmazta fel az elmúlt huszonnégy órában: Remélem tudja, hogy mit kellett volna tennie a lengyel lánnyal? Figyeltetni kellett volna, kedves Lothar. S ha nem elég élénk a fantáziája, máskor kérdezzen meg egy értelmes embert. Lothar teljesen összetörve távozott főnökétől., (Folytatjukj úgy, mint máshol, hasonló intézetben — kapcsolódik a beszélgetésbe Szepes tanár úr. — Van egy gyakorló iskolánk, tíz osztállyal ... Az iskola rangjához méltóan Térjünk át azonban a közelgő háromnapos ünnepségre, amelyet október 16—17- és 18-án tartanak Baján. Mit tudunk mondani ennek előkészületeiről, a programról? — Nagy öröm, ugyanakkor sok gond is ez a jubileum Mi egyelőre még csak a gondoknál tartunk. Persze azt is meg kell mondani, hogy ezeket a gondokat szívesen vállaltuk, s nagy lendülettel dolgozunk az előkészületi munkálatokon. Az ünnepségre sokan és sok helyről jönnek — folytatja a helyettes igazgató. — Nemcsak a volt tanítványok, a fellelhető legidősebb hajdani növendékek, hanem a tánsintézetek vezetői. Röviden fogalmazva: a minisztertől, az általános iskolai tanulókig — persze csak a bajainkat értem — mindenkit meghívtunk, akinek köze van az iskolához, a pedagógusokhoz. — Arra törekszünk, hogy az intézet rangjához és „ko* rához’’ méltó ünnepséget tartsunk — mondja Szepes Lajos, aki egyben a négy előkészítő bizottság egyikének, a propaganda bizottságnak az elnöke is. — Hogy áttérjünk a programra, elmondok néhányat. Mindenekelőtt a több szekcióban lebonyolódó különböző témakörben folyó tudományos tanácskozásokat. Ezeken egy-egy tantárgy oktatásának tapasztalatairól, legújabb módszereiről, a nevelés, a modem pedagógia kérdéseiről lesz szó. Felkért előadók, felkért hozzászólók és bizonyára nagyszámú érdeklődő. Kiállítások, évkönyv Két nagy eseménye is lesz — az elmondott előadásokon, tanácskozásokon kívül — a háromnapos ünnepségnek. Már szép anyag összegyűlt ahhoz a kiállításhoz, amelyen az intézet száz esztendejét akarja bemutatni a tanítóképző vezetősége. A volt tanítványok kitüntetései, az általuk írt könyvek, régi bizonyítványok, osztálynaplók, jegyzőkönyvek, szemléltető eszközök, képek, s egyéb tárgyak. — Tárlaton akarjuk bemutatni az itt végzett, s azóta elismert képzőművésszé fejlődött volt tanítványok alkotásait — folytatja Borsodi elvtárs. — Elsősorban a két Éber Sándorra, az idősebbre és a fiatalabbra gondolunk, de meghívtuk a fóti gyermek- városban működő iskola razj tanárát, az ismert grafikust, Szabó Istvánt is. A többiek felkutatása még folyamatban van. A beszélgetés végén Szepes Lajos még megemlítette, hogy hamarosan napvilágot lát a bajai tanítóképző intézet legújabb évkönyve. Még a nyomdában van — Pécsett készítik —, s azon túl, hogy az intézet mostani életét bemutatja. érdekes tanul-, mányt közöl a száz esztendőről, az iskola alapításáról, történetéről. A tanulmányt Keszthelyi György a tanítóképző tanára írta. Gál Sándor Méltóbb környezetet Szerettem volna, ha nem kerül sor ennek a cikknek a megírására. Azt reméltem — sok száz kecskemétivel együtt —, hogy a Kodály-szemináriummal kapcsolatban nem lesz szükség megjegyzésre, bírálatra. Ügy látszik azonban, a tévedés még itt sem kizárt. Különösen akkor sajnálatos ezt tudomásul venni, ha olyan intézményben csalódik az ember, mint a kecskeméti színház. Hétfőn volt a Kodály- szeminárium megnyitó hangversenye, s talán úgy érezheti valaki, hogy erről már késő írni. Nem késő. A színházban ugyanis még három rendezvénye lesz a szemináriumnak. Reméljük, méltóbb környezetben, mint a megnyitó hangverseny volt. Ezen az estén ugyanis — július 20-án — nem remekelt a színház a díszletezésben, a színpad berendezésében. A lehető legsivárabb színpadi „képet” produkálta. Tudjuk, hogy Kodály a bölcsek egyszerűségével élt. De hiba az egyszerűséget összetéveszteni — vagy főleg azonosítani — a sivársággal. A színpadon ugyanis már-már botrányos dolgok történtek. A díszletről csak annyit; a háttérben mindössze egy fekete lepel. Rajta semmi. Se egy Kodály-portré, se egy felirat, amely üdvözölte volna a vendégeket, a szeminárium résztvevőit. Aztán, amikor bejelentették, az amerikai énekkart, s széthúzták a függönyt, nem az énekkar jött be, hanem egy díszlettologató munkás és elkezdett rendezkedni a színpadon: szőnyeget hozott be, leterítette a karmesteri emelvényt, tologatta a zongorát stb. Ez utóbbi annyira sikerült, hogy a hangverseny alatt az ember a zongorának csak a kétharmadát látta, de aki a hangszeren játszott, az kívül került a színpadon. Rendkívül szegényesen hatott a kórusoknak felállított deszkaállványzat is; ütött, kopott, repedezett, rozoga alkotmány. Legalább befestették volna. Ezeket persze elfelejtette az ember, amikor felcsendültek a legszebb Kodály- dallamok, amikor megszólaltak az énekkarok. De éppen azért, mert Kodályról van szó, éppen azért, mert igen rangos vendégei vannak a városnak, akik ott ültek a nézőtéren, méltóbb környezetet kellett volna, s kell a következő hangversenyekhez k. lakítani. Nem pénz kérdése ez. G. S.
