Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-12 / 136. szám
4. oldal jynapos korukban megmérik a malacok súlyát, hegy későbbiekben figyelemmel tudják kísérni gyarapodásukat. Látogatás a szomszédban IV. SZAKOSÍTÁSI KÍSÉRLETEK Szenttamáson, a Duna— Tisza—Duna csatorna igazgatóságának; mintabirtokát gyakran felkeresik a matérményt. Az állami ár valamivel felette van az átlagosan kialakult termelési költségeknek. Az állami birtok irodaépülete. A szakosított, gépesített növénytermesztés irányításához elég néhány szakember. Az irodát is ehhez „méretezték”. gyár szakemberek. Érdemes tanulmányozni itt a szakosítás eddigi eredményeit. Az igazgatóság 1950- ben hozta létre az első gazdaságot. Azóta tizenegy alakult. A szenttamási 1962-ben létesült. Az elmúlt esztendőkben az útkeresés jellemezte a gazdálkodást. Azt kutatták, hogyan lehetne alacsony költségek mellett, minél magasabb termelési eredményt elérni. Panics Mirosláv igazgató elmondta, hogy az 1800 hektáros gazdaságban három évvel ezelőtt még négy terményt: kukoricát, búzát, cukorrépát és napraforgót termeltek. Most már csak az előbbi kettőt. Mégpedig a kukoricát kétharmad, a búzát pedig egyharmad arányban. — Mind a két növényt teljesen gépesítettük, vagyis a vetéstől a betakarításig a legkorszerűbb gépi berendezésekkel műveljük. Fokozatosan kicseréltük a régi erőgépeket, kombájnokat és ma már nagyteljesítményű berendezésekkel jóval rö- videbb idő alatt végezzük el az egyes részmunkákat — magyarázta az igazgató. Állandó ellenőrzéssel, talajvizsgálatok alapján mindig pontosan tudják, mennyi műtrágyát kell adagolni, mélyen szántanak, ezt lehetővé teszi a talaj minősége. Következetesen évről évre emelték a terméshozamokat. Kukoricából néhány esztendő alatt 55 mázsáról 77 mázsára nőtt a hektáronkénti, májusi morzsolt értékben számított átlag. Természetesen a legjobb hibrideket vetették. A búzafajták közül a Bezosz- tája vált be legjobban. Tavaly 53 mázsa hektáronkénti átlagot értek el. A gazdaságban lakóépület nincs, egy alacsony irodában elfér az egész irányító létszám. A gépeken dolgozók, az automata szárító berendezéseket irányítók, a raktárosok és a vezető szakemberek száma nem éri el a kilencvenet. A gazdaságban nincs állatállomány, tehát közvetlen eladásra termelik a búzát és a kukoricát. A munkásokat autóbusz szállítja a munkahelyre, a gazdaság költségén. A heti munkaidő 42 óra. Az igazgató beszámolója szerint megtalálják számításukat. A piacon olyan árat kell kapniok, hogy nyereséges legyen a gazdálkodásuk. Amennyiben értékesítési gondjaik vannak, az állam segítségükre siet megvásárolja a Ily módon az értékesítés mindenképpen biztosítva van. Az igazgató figyelmeztetett bennünket, hogy ez csak kísérlet, és hogy a jövőben változtatnak-e a struktúrán, az a gazdasági élet alakulásától függ. Mindenesetre a korszerű termelés, a költségek csökkentésének, a terméshozamok emelésének lehetőségeit még korántsem aknázták ki. Sikerült némi bepillantást kapnunk a jugoszláviai Vajdaság élelmiszergazdaságában jelentkező változásokról. Találkozásaink alkalmával jugoszláv szakemberek számtalanszor hangoztatták, hogy szívesen tanulnak tőlünk és a kölcsönös látogatások, tapasztalatcserék elősegítik a gazdasági fejlődést mind a két országban. Kereskedő Sándor Halásznak a hajaink Kihasználják a Duna áradását a bajai halászok. Az elterebélyesedett vizet éjjel-nappal zsákmányolják. A csaknem 5 ezer, különböző méretű varsával rendelkező dunai halászok most különösen jó hasznát veszik ezeknek a „csapdáknak”. Az óriáshálókat ugyanis képtelenség lenne húzni a nagy vizen. A halászoknak kedvez a szerencse. A Bajai Új Élet Halászati Termelőszövetkezet nyílt vizeiről, a több mint 7 ezer holdnyi dunai szakaszról, eddig hat vagon halat zsákmányoltak. A továbbiakban is jó halászszerencsével számolnak. Rövidesen megkezdődik a keszegfogás, amelyből kedvező haljárás esetén 8—10 vagonnyit is hálóba kerítenek. A bajai halászok nemcsak zsákmányolják a Dunát. Évek óta gondoskodKészülődés Moszkvába A magyar népgazdaság jubileumi kiállítása augusztus 20-án nyitja meg kapuit Moszkvában, de a kiállítás berendezése és a bemutatásra kerülő több ezer féle árucikk hazai előkészítése már serényen folyik. A Fővárosi Faipari és Kiállításkivitelező Vállalat és a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat — akik a berendezés túlnyomó többségének kivitelezői — június közepétől kezdik szállítani a HUNGEXPO tervei alapján elkészült kiállítási .anyagúkat. A 170 magyar üzemben — az ország minden részén — végzik az utolsó simításokat a kiszállítandó termékeken, előkészítik csomagolásra, hogy időben helyére kerülhessen a mintegy 200 va- gonnyi kiállítási anyag. Több ezer nagyméretű fekete-fehér és színe* fotó, átvilágított diapozitív szállítására is sor kerül a következő hetekben az MTI fotólaboratóriumaiból — ezek Magyarország tájait, az elmúlt 25 év legszebb, legjelentősebb alkotásait mutatják majd be a várhatóan több százezer szovjet látogatónak. A jubileumi kiállítás egyik leggazdagabb része a magyar mflszer- és híradástechnikai ipar 25 éves fejlődésének bemutatása lesz. A Metrimpex Műszeripari Külkereskedelmi Vállalat által exportált gyártmányainkat jól ismerik a szovjet laboratóriumokban, kórházakban, kutatóintézetekben. Ezekből több mint 100 féle különböző műszer, mérőberendezés lesz a kiállításon. A Szovjetunióban a Fiat-licenc alapján előállított személygépkocsik részére a Mechanikai Mérőműszerek Gyára által gyártott műszerfal, az Elektronikus Mérőműszerek Gyárának oscil- loskópjai, az Elektronikai és Finommechanikai Kutató Intézet rádiócirkulog- ráfja, a Híradástechnikai Ktsz színes tv jelgenerátora, a Labor Műszeripari Művek gyártmányai láthatók — egyebek közt — I majd a magyar műszereket bemutató kiállítási részben. I Az új gazdaságirányítási rendszer által biztosított lehetőségekkel élve több magyar kutatóintézet, vállalat vette fel a közvetlen kapcsolatot szovjet partnereivel is. Például a Műszeripari Kutató Intézet a szovjet fél kívánságára fejlesztette ki a nagypontosságú digitális nyomásmérő berendezést, amely mindenütt felhasználható, ahol pneumatikus műszerek nagypontosságú mérésére, hitelesítésére van szükség, valamint a digitális mano- vákuummérő műszert, amely a szovjet kőolajiparban igen széles körben nyerhet felhasználást. Sokféle magyar híradástechnikai gyártmány is megjelenik a moszkvai kiállításon. A Videoton Rádió- és Televíziógyárban készülnek azok az autórádiók, amelyeket a Szovjetunióban, a Togliattiban gyártott autókba építenek be. A Videotonnal egyesült Budapesti Rádiótechnikai Gyárból, illetve annak kecskeméti üzeméből az elmúlt évben — egyebek közt — kb. 1000 db M—20 és M—11 típusú közhasználatú magnetofont szállítottak szovjet megrendelésre, s ez évre további, jelentős mennyiségű magnetofon gyártására és leszállítására vállalt a gyár kötelezettséget Tekintettel arra, hogy a Szovjetunióban nagy az érdeklődés a gyárban készült SHR típusú sokcsatornás magnetofon iránt is, a moszkvai jubileumi kiállításon a vállalat más magnetofonjai közt ezt a típust is bemutatja, A BRG különböző rendeltetésű magnetofonjait számos országban használják, elsősorban a légiforgalom irányításánál. Az első 7 csatornás, még elektroncsöves típus után a jelenleg gyártott teljesen tranzisz- torizált 8—16 csatornás konstrukciók a több információs csatornával rendelkező diszpécser-szolgálatok automatikus naplózó berendezéseiként működtethetők. Mint ismeretes, a Szovjetunióban szerelték fel évekkel ezelőtt — az exportra gyártottak közül — az első magyar gyártmányú villamos eredmény- hirdető berendezést. Azóta a Szovjetunióban több- heiyütt működnek ilyenek; például a leningrádi mű- korcsolyázó Európa-baj- nokságon is magyar berendezés közölte az eredményeket. A VILLATI atlétikai eredményhirdető berendezése is bemutatásra kerül a moszkvai jubileumi kiállítás híradás- technikai részében. ‘ Légzésfunkciós ankét az Akadémián Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter nyitotta meg csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián az első magyar légzésfunkciós ankétot. A megnyitó ülésen dr. Miskovits Gusztáv professzor, a Korányi Frigyes Tbc- és Tüdőgyógyász Társaság elnöke átnyújtotta P. Sadoul francia professzornak, az európai légzésfunkciós társaság elnökének, a társaság tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet, majd dr. Katona László orvosalezredesnek, a BM Szamuely Tibor Tbc Gyógyintézete főorvosának az idei Korányi Frigyes emlékérmet. Az ünnepélyes aktus után megkezdődött a háromnapos tanácskozás. A kunba faiak vállalása Az állami gazdaságokban is egyre jobban kibontakozik a párt X. kongresszusának tiszteletére indult munkaverseny. A Kunbajai Állami Gazdaság dolgozói is megtették vállalásaikat. A versenyben 24 brigád csaknem 750 tagja vesz részt. A vállalások értéke megközelíti a 3 millió 200 ezer forintot. Jelentős anyagtakarékosságot vállaltak, összesen 450 ezer forint értékben. A palackozó üzem dolgozói terven felüli munkájukkal 600 ezer forint többletnyereséget kívánnak elérnt nak a területükhöz tartozó vizek halállományának gyarapításáról. E célból az utóbbi hetekben 3 vagon halivadékot engedtek szét a holtágakban. A védettebb, sekély vizeken több száz süllőfészket helyeztek el, előnevelt csukából is sok ezer került a Du, ágakba. A harkakötönyi halastóban, ahol eddig áruhalat „termeltek”, az idén tenyészhalat tartanak ivadéknevelés céljára. A solt- vadkerti és a kunfehértói tavakon az idén megkezdik az angolnahalászást. A várakozásnak megfelelően A mélykúti Új Élet Termelőszövetkezet korszerű sertéstelepén megvalósították az iparszerű állattenyésztést. A 70 millió forintos beruházással épült kombinát eddigi eredményei igazolják a várakozást. A költségek, a takarmányfelhasználás az előzetes számítások szerint alakul. Évente 15 ezer hízót ad a telep. A jószágok nevelése, hizlalása automata berendezésekkel történik. Egy gondozó 600 malacot vagy 3000 hízót lát el. Az egész telepen 36-an dolgoznak csupán, a kezdeti gondokon túl vannak és kezdik megszokni a korszerű technológiát. Az újszülöttek infralámpák alatt sütkéreznek. 28 napos korukban kerülnek a süldőnevelőbe, majd 84 napos korban kezdik őket hizlalni. 108—109 kilóra gyarapodnak hét hónap alatt, ekkor kerülnek elszállításra. (Pásztor Zoltán felvételei.)